2023-as évértékelő a Zakkant olvason

10:24:00 PM


2022 év végén (se 2023 év elején) nem készült el az akkori évösszegzőm, pedig szorgalmasan írogattam, de egyszerűen nem jutottam soha a végére. Most nem hagyom, hogy bármi is eltántorítson, essünk neki és mesélek az évemről, az olvasmányaimról, jókról és rosszakról egyaránt, és szokás szerint kitűzök néhány célt is a 2024-es évre. Lássuk hát! 


#Zakkant olvas számokban: 


  • idén 49 könyvet olvastam el, és egy könyv folyamatban van (Kingtől a Borzalmak városa, de nem hiszem, hogy ma a végére érek, így ezt átviszem a következő évre)
  • a 49 könyv 18.030 oldal volt és ez elképesztően soknak hangzik, én magam is meglepődtem rajta
  • a blogra összesen 17 bejegyzés került fel
  • a leggyorsabban idén Ali Hazelwood: A szerelem képlete című könyvét olvastam el, de szintén 2 napos olvasás volt Lucy Score: Karácsonyra állni fog! című regénye és Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér és Emma Straub - Holnap ilyenkor regénye is. 
  • amit a leghosszabban olvastam az Joe Hill: Fekete telefon (2023. június 28., 22:52 → 2023. augusztus 21., 22:44) regénye volt, de ezek novellák, így egy-egy történet után letettem, hogy pihentessem. (Végülis a King is lassú, mert abba halloween-kor kezdtem bele, és még nem fejeztem be). 
  • 2022-ben egy befejezetlen könyvem volt csak a fent említett King - Borzalmak városa (de ez újraolvasás, szóval nem sietek vele)
  • ellenben amire büszke vagyok, hogy egyetlen egy könyvet sem hagytam félbe
  • a legtöbb posztot a blogra decemberben írtam, ilyenkor a Blogturné miatt besűrűsödik az élet, és bekértem pár regényt, így 5 bejegyzés keletkezett ebben a hónapban. Májusban 3, 
  • de voltak hónapok, amikor egyetlen egy bejegyzés sem ment ki: február, március, október, november
  • 2023-ban 37 női írót olvastam
  • és 12 férfi író volt
  • idén csak egy olyan regényt olvastam, amit többen jegyeztek: Tova Friedman – Malcolm Brabant: Auschwitz lánya
  • 14 könyvet olvastam el idén e-könyvben 
  • 35 könyvet pedig papír változatban
  • arra nem vagyok túlzottan büszke, hogy idén 4 magyar szerzőtől olvastam regényt (ebből Hidasi Judit 2 könyvvel is jelen volt) 
  • #mutimitolvasol klubnak 1258 tagja van, ez jelentősen nem nőtt, de nem is tudtam vele foglalkozni bevallom
  • idén két könyves sorozatot fejeztem be (Az Amrózy-báró sorozatot A hullaházi skandalummal zártam) és Colleen Hoover - Velünk véget ér 2 részét is kiolvastam. 
  • Haladtam a Cormoran Strike sorozattal (A Koromfekete szív és A hömpölygő sír) és Hidasi Judit Újrakezdők sorozatának 2 részt is elolvastam (Apró bolt a sétányon, Árnyas kávézó a szomszédban). 
  • idén nem hallgattam egyetlen egy hangoskönyvet sem
  • idén csak néhán újraolvasásom volt. Sally Thorne Gyűlölök és szeretek sorozat igazi komfort könyvem, muszáj volt újra elolvasnom, mert imádom, és Stephen King Borzalmak városát is félig újraolvastam. Alice Osmann Heartstopperjének első két képregényét is újralapoztam. 
  • idén új sorozatba a fent említetteken kívül nem kezdtem. 
  • a legrövidebb olvasmányaim Kaszás György: Amit a lajhárokról feltétlenül tudni kell és Amit a mókusokról.... könyv volt, és A pingvin és a kisfiú mesekönyv. Mindhárom 32 oldalas volt. 
  • a leghosszabb A Koromfekete szív volt a maga ~1104 oldalával, de A hömpölygő sír is 1088 oldal volt. Mindkettő Robert Galbraith (azaz J.K.Rowling álnéven írt) regényei. Ha 4000 oldalasak lennének akkor sem unnám meg Strike és Robin nyomozásait. 
  • 2023-ban nem voltam túl változatos a műfajok tekintetében. Nem olvastam verses kötetet, de volt azért 2 képregény (Heartstopper) és rajzos mesekönyv (A kisfiú és a pingvin, a lajháros éa a mókusos könyv is illusztrált volt)
  • olvastam viszont ismeretterjesztő / utazásos könyvet David Attenborough: Madagaszkár állatparadicsoma
  • és 2 holokauszt témájú könyvet is: Heather Morris: Az auschwitzi tetováló és Tova Friedman – Malcolm Brabant: Auschwitz lánya 
  • Joe Hill - A fekete telefonja a horror kategóriába esett, és belefért pár krimi is az évbe. 
  • idén főként a romantikus olvasmányok domináltak, egyszerűen kellett a napi robotolás mellett az igazi agyradír. Ezekből viszont nem volt hiány, ha jól számolom akkor 17 ilyen regényt is elolvastam.
  • a legnépszerűbb bejegyzésem 650-en olvasták el (Az amerikai szobatárs kísérlet könyvről írtam). Idén nem voltak témázós posztok, így csak recenziós posztok jöhettek szóba, és ez ahhoz képest elég jó arány. 
  • 2019-ben (1 225 144) látogatója volt a Zakkant olvasnak, 2020-ban 1.417.293-en állt a mutató, 2021-ben pedig 1 646 535 ember érkezett, 2022-ben pedig 1 784 000 körül állt a számláló, 2023-ban 1 907 075 látogatón is túl vagyok. Vajon mikor lesz meg a 2 milliomodik kattintás? 
  • idén a 49 könyvből 13 volt csak recenzió, ezekből mind készült blogbejegyzé, vagy cikk valahová. 
  • tavaly 12 könyvet vettem, egyszer a szülinapi bookline kuponommal, kétszer pedig a céges könyvvásáron és egyszer a Scolar kiadó raktárvásárán. 32 könyvet recenzióba kaptam a kiadóktól, vagy ajándékba. 
Íme az idei könyves olvasásaim, alább pedig írok róluk bővebben is, amiről eszembe jut bármi is. 





#legjobb olvasmányok 


Nagyon különleges visszaemlékezés volt Az Auschwitz lánya című könyv, fájdalmas, és szívszorító és a maga témájában nagyon fontos könyv. Elképesztő hatással volt rám Jack Ketchum Holt idénye, még mindig megborzongok, amikor rá gondolok. 2022-ben A szomszéd lány is tőle nagyon emlékezetes volt, úgyhogy ez a szerző idén sem törte meg a hagyományt. 

Elmondhatatlanul imádtam idén a két Galbraith kötetet, A Koromfekete szív egy nehéz időszakon segített át, A hömpölygő sír pedig bearanyozta a karácsonyi őrületes szezonomat. Próbáltam lassan haladni mindkettővel, hogy ne érjen véget olyan hamar, de hát annyira jó olvasni ezeket a krimiket, hogy nehéz megálljt parancsolni magamnak. Rowling zseniálisan kémiát hozott össze Cormoran Strike és nyomozótársa Robin között, a bűntények, amiket meg kell oldaniuk pedig elképesztően csavarosak, és ahhhhh. Tökéletes krimik. És mivel az utolsó 2 példányom papírban van, a többit meg e-ben vettem meg, a jövő évem arról fog szólni, hogy beszerzem a papírváltozatokat is, hogy egy alkalmas időben újra tudtam azokat is olvasni csak leemelve a polcról. 

Jozef Karika - A hasadék könyve bár unalmasan indult, a végére lerágtam az összes körmöm. Fúh, nekem nagyon bejött, és csomót olvasgattam a történet után még, hogy mennyire igaz vagy sem. 

Evelyn Hugo hét férje könyvet és sem tudtam letenni, de erre akkor figyeltem fel, amikor megtudtam, hogy filmet készítenek belőle és kíváncsi voltam, hogy miért a nagy hype. Teljesen megértem, hogy miért szeretik annyian, tényleg nagyon különleges történet, pedig ez egy fiktív életrajz, de az '50-es évek Hollywoodját nagyon érdekesen mutatja be. Csavaros történet, és Evelyn személyisége nagyon különleges. Azóta kijött a többi Taylor Jenkins Reid újabb történet (Szikrázó Malibu), úgyhogy ezekre is kíváncsi leszek. 

Hidasi Judit Újrakezdők sorozata is nagy kedvencem volt idén, nagyon jó, hogy a 3 barátnő külön-külön történeteket kapott, én ezekből Éva, és Nóri történetét olvastam, de a balatoni környezet annyira barátságos, nosztalgikus volt, hogy ezért is szerettem nagyon. Amúgy pedig mindig jó elmerülni ezekben a tanulságos és emberi történetekben, Judit írásai nagyon jók ♥


#legjobb könyves adaptáció


Idén érkezett meg az Apple+-ra a Minden kémia, amit bár 2022-ben olvastam, de már akkor mondtam, hogy mennyire jó. Nos, ez sorozatban még jobb volt. Bevallom az összes részen sírtam, mert nagyon megható volt, de egyben nagyon jó is. 


Filmeken kívül nem láttam sok könyves filmet, de a Red, White, Royal Blue nagyon jó élmény volt, bár a könyv nyilván jobb, de azért a film is hozta a hangulatot, és nekem tetszettek a főszereplők is. 



#legjobb könyves pillanatok


Amikor címlapon szerepeltem az nlc-n a Lájkok városa könyvkritikámmal. Itt elolvashatod 

És amikor részt vettek a Dream Könyvek / Maxim Kiadó könyves elrejtős játékában. Én Budapesten rejtettem el 6 könyvet különböző csomópontokban, mindet megtalálták viszonylag gyorsan. Tökre örülök, hogy felkértek, és annyira jó volt mászkálni a városban az elrejtésre váró könyvekkel. 







#szerettem őket


Nagyon megszerettem Ali Hazelwood STEM világában ( tudományos-technológiai tudományágak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) játszódó romantikus regényeit. A novellás kötet kivételével az összes regényt elolvastam idén (A szerelem elmélete, A szerelem képlete, Eszméletlen szerelem), és hát nagyon jó élmények voltak. Igaz nagyon egykaptafák (mindegyik kb ellenségekből barátok sztorit takarnak) de a tudományos köntös, amibe beletették, ez nekem nagyon bejött. Kellően fontos témákat dolgoz fel, például a kutató világban dolgozó nők megbecsülését, fizetését, vagy éppen azt, hogy hogyan próbálják szabotálni a kutatók egymás munkáit. Mindegyik könyvben vannak viszonylag jól megírt erotikus jelenetek is, és a két főszereplő között lévő kémia mindegyiknél kiemelkedő. 

Nagyon szerettem A méhek titkos életét és a Halott romantikát - utóbbiak felnőtt olvasmányok. Viszont Az Egy karácsonyi manó naplója és a Nyakigláb apó / Kedves Ellenségem! igazi gyerekkönyvek, kedvesek és különlegesek. 

Nekem bejött A könyvek szerelmesei, amit azért elég megosztó lett a bloggerek között is. A karácsonyra állni fog! könyvön is jól szórakoztam, erotikus-romantikus vonalon elég erősen dominál idén Lucy Score, bár az első felkapott könyve annyira nem jött be (de erről később). 

Matt Haig még mindig érti a dolgát, idén 2 könyvet is olvastam tőle. Az Éjfél könyvtár nagyon szép és megható történet volt, de az Evie és az állatok is rendben volt. A Holnap ilyenkor nekem instant bőgés volt, nagyon szépen bemutattak az apa-lánya kapcsolatot és a gyászt, az elengedést. Bennem mély nyomot hagyott, és biztos, hogy elolvasom még később. 

Böszörményi Gyula Ambrózy sorozata szép lezárást kapott, sajnálom, hogy több regényt már nem ír Gyula bácsi, mert elhunyt 😢


#legrosszabb olvasmányok


Idén a legelbaltázottabb történetekbe a romantikus kategóriában futottam bele. Elképesztően felbaszott Colleen Hoover - Velünk véget ér regénye erről a Twitteren (most X) vekengtem és többen egyet értettek vele. Az említett blogposzt vázlatban áll még, de közben elolvastam a folytatást, és hát az sem győzött meg. Nem igazán értem, hogy mit lehet sztárolni és nyáladazni egy toxikus, bántalmazó romantikus párra. Az egyik férfi főszereplő egy erőszakos fasz alak, az egész kapcsolat elbaszott rossz, az egész könyvben a legjobban azt a 2 oldal írói magyarázat volt fontos, és tanulságos. Ennyi. (Talán majd egyszer elkészül az a bizonyos blogposzt is) 



Hasonló okokból olvastam el Lucy Score Amin sosem leszünk túl című regényét, mert akkora hype volt körülötte, mint a Velünk véget ért között a booktok-on. Kíváncsi voltam, hogy van-e annyira jó, mint amennyire sztárolják és hát el kell keserítsek mindenkit: nekem ez nem jött át. A férfi főszereplő annyira bunkó volt, hogy egyáltalán nem éreztem, hogy ez a két karakter a testi vonzódáson kívül bármit is tudna egymással kezdeni. Nem volt életszerű a sztori, a vége röhejes volt a gengszteres szállal, a kisvárosi sztori persze hozta a kötelezőket (segítő barátok, mindenki ismer mindenkit a közösségben és persze kutyák stb...). 

Sajnos eléggé csalódás volt Evanovich új sorozata, pedig úgy vártam, hogy jó lesz (A kincsvadász), de nem lett az :(((( És amilyen jó volt A spanyol szerelmi átverés, olyan rossz lett Elena Armas következő regénye. Kár érte. Továbbá kár a Boszorkányok éve című könyvért is, mert jobbra számítottam, ez a téma anyira aranybánya. 

Elolvastam első (és lehet utolsó?) Elena Ferrante könyvemet - A felnőttek hazug élete annyira untatott, és annyira rossz volt a főszereplő karakter, hogy legszívesebben a falhoz vágtam volna a könyvet. Még ilyen idegesítő kis picsát.... Fúúúúúhhhhh! A nápolyi életérzés átjött a regényből, de ezenkívül csak szenvedés volt. Nem hozta meg a kedvem a Nápolyi történetekhez, pedig az elvileg jobb. 

A VCS-s listámon közös olvasmányunk volt Pupillával az Ösztönlények, de hát azt hiszem mindketten megbántuk, hogy ezt felraktuk. Max Brooks regényeket (Word War Z, Zombi túlélőkönyv) imádtam, de a  A Rainier-hegyi nagylábútámadás hiteles beszámolója alcímre hallgató történet egy vicc. Az eleje még úgy, ahogy izgalmasan alakul, aztán elromlik az egész. Kapunk egy hegységben élő organikus hippikből, a várostól elvonuló közösséget, akiket megtámadnak a jetik? majmok? emberfeletti erővel rendelkező nagylábúak, akik okosak, gonoszak és brutálisak. Voltak emlékezetes jelenetek a regényben, de sokkal inkább nevetséges volt az egész. Pedig tényleg próbáltak túlélni a városka lakói, de mégsem éreztem azt, hogy ez akár meg is történhetne / megtörtént. 

Nem voltak szörnyűek, de a Csalóka szerelem, és a Véletlenül Amy felejthető romantikus semmiség volt. 


Mik a 2024-es terveim? 


Tavaly a saját könyveim olvasottság 47%-on volt tavaly, idén ez 51%-ra ugrott fel és igyekszem ezt 2024-ben újra növelni. Jó lenne elérni az 55%-ot, de ehhez az kell, hogy tényleg olvassak, és ne nagyon vegyek könyveket, amik csak állnak a polcomon. 

A bloggal nem ígérhetek semmit sem, egyszerűen az életem mellett nehezen jutok oda, hogy a maradandó élményeimről írjak. Itt - ott (pl insta, vagy Twitter) néha megosztok egy-egy szösszenetet az aktuális olvasmányomról, megmutatom képen, hogy mit olvasok, de hosszabb posztokra nincs időm a reciken kívül. Ezt kicsit bánom, de nem akarok kényszeressé válni, úgyhogy nem ígérek inkább semmit. Itt leszek, a blog nem szűnik meg (kedvenc férjem megvette a domaint jövőre is!), úgyhogy posztolok, amikor idejutok. 

A blogról még annyit, hogy: 
  • A legnézettebb napon majdnem 2000-en pörögtek itt (ez 2023.05.01-én volt)
  • Idén 127 ezer látogató és 
  • 10 komment érkezett a blogra (utóbbin nem csodálkozom, én is olvasok blogokat, de a kommentekre már nincs érkezésem)
  • 13 ezer ember a Google-ből érkezett, de jöttek még a Blogturné Klub linkekről, Facebook-ról és Twitterről is. 
Jövő évre újra részt veszek Lobo Várólistacsökkentős kihívásán, (ez már lassan egy évtizedes szokásom!) és szeretnék újdonságokat is olvasni. 

2023 decemberében elkezdtem kiszelektálni a könyveimet és megválni azoktól, amiket nem tervezek újra elolvasni. Nagyon sok könyvet eladtam a moly-on keresztül, és ezt továbbra is tervezem, mert még van pár polcnyi könyv, ami csak porosodik nálam. Ezek az eladások arra voltak jók, hogy rájöjjek, hogy mennyire jó érzés olyan embernek eladni egy könyvet, aki ajándékba veszi, vagy egy szerettének veszi az adott könyvek, mert így legalább tudom, hogy más valaki életében fontos szerepet fog játszani az a könyv néhány órára legalább. Ne tartogassátok a könyveiteket, adjátok el őket, hogy másnak örömet okozzatok (jah és anyagilag sem elvetendő dolog!). 

2024-ben jó lenne kicsit többet könyves filmet és sorozatot nézni, de hát az időhiány nem segíti elő ezt a tevékenységet, de azért nem adom fel. Ajánljatok jó sorikat, filmeket, amiket könyvekből készültek és még nem láttam őket! 

Jövőre szeretnék újraolvasni is, és megismerni olyan könyveket, és írókat, amiket éppen felkapnak az interneten, hogy ne érezzem azt, hogy lemaradok a dolgokról. Nem ígérem, hogy klasszikus könyveket olvasok, és azt sem, hogy rendszeresen itt leszek és posztolok, de azért nézzetek rá a Zakkant olvasra, hátha leletek egy-egy új bejegyzést néha. 

A magánéletben szeretnék egy kicsit könnyebb évet, mert idén kijutott némi stresszből (főleg januárban, és decemberben) és nagyon sok munkából. Néha nagyon fáradtnak éreztem magam, de azért toltam a feladatokat, nem álltam le az edzéssel sem, heti 2-3x eljutottam a terembe. Nem döntögettem ott rekordokat, de idén nem is az volt a célom. 2023-ban belefért 2 utazás  is az évbe. Áprilisban Koppenhága (egy kis svéd kitérővel) és Ciprus, ahol végre tudtam pihenni is, szóval nem lehet okom a panaszra. Jártunk Bécsben 2x is 1-1 napra, és megannyi koncertre eljutottam a Budapest Parkba, és Veszprémbe is egyszer. Sokat randiztunk Ákossal Budapesten, szóval sok jó emlékem van az idei évből, de nézzétek meg videón is.


Remélem itt lesztek velem 2024-ben is. Köszi a 2023-as kommenteket, kattintásokat,  és azt, hogy velem tartottok ebben az évben. 

 

Jobb évet nekünk 2024-re!


A többiek is könyvet értékeltek: LoboAnita, Bea, Dóri, Kata, Kelly & Lupi, Nita, Sára


Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 



Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Jó volt olvasni a zárásodat, meg nézni a videót - sok szuper élménnyel zárhatátok a tavalyi évet. Több közös pont is volt az olvasmánylistánkban, ill. van amiről a véleményed miatt mondtam le (A kincsvadász). VCS-be én is beszállok, hajrá nekünk! :D

    ReplyDelete
  2. Na basszus, hát február is lemegy, mire végigérek! :D De elolvastam jelentem! :))
    2 Strike kötettel azért így jó erős volt ez az év! :D ♥ Remélem hamar jön a kövi!
    Sajnálom, hogy a közösen választott könyveik, A felnőttek hazug élete, és az Ösztönlények is ilyen csalódás volt... Nekem is elment most kicsit a Ferrantétól a kedvem, pedig én ugye szeretem nagyon a Nápolyi regényeket. Szegény Max Brooksból is kiábrándultam. xD
    Hajrá a tervekkel, és a vcs-vel! :) Szuper ez a kis tiktok videó is a végén! :)

    ReplyDelete

Subscribe