Azt hiszem bátor dolog volt tőlem, hogy eme regénnyel nyertem betekintést a norvég kortárs irodalom egyik legtehetségesebbjének mondott Loe munkásságába. Az 1996-os Naiv.Szuper című könyvét mindenhol az egekig marasztalták, de én bevallom, bár ismertem és hallottam Erlend Loe nevéről, de az az Elfújta a nő című könyvre csak a borító miatt figyeltem fel. 

Gusztustalanul neonpink. Sárga és fekete nagy betűkkel és giccses kis pixelekből álló szívvel. Tökéletes! Ez kell nekem! - gondoltam, amikor megláttam az újdonságok között 2010-ben egy kirakatban. Aztán az élet úgy hozta, hogy a Scolar kiadónál járva megkaptam ezt az apró rózsaszín vékony kis regényt, de csak most jutott rá időm elolvasni így két év után. Egyébként azt hiszem a legjobbkor olvastam el.

A regény főszereplője egy 20-as évei közepén járó fiatalember, aki egyszercsak azon kapja magát, hogy együtt él egy szintén korabeli lánnyal, Marianne-val. Az ő kapcsolatukról szól a regény. A srác gondolatai és érzései ironikus köntösbe csomagolva jelenik meg az Elfújta a nőben. Az elején zavartak az író rövidre vágott mondatai meg a főszereplő csapongó gondolatmenete és majdnem félbehagytam. Aztán tovább olvastam és közben rohadtul ideges voltam Marianne-ra meg a picsás viselkedésére, és dühöngtem a srác miatt, aki nem volt képes megmondani neki, hogy amit csinál az gáz.

"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza."

A csaj mindent szeretne megszabni a pasinak, aki egy szerencsétlen balga papucs és hagyja magát (egy bizonyos pontig.) A könyv elején rögtön összeköltöznek (Marianne hozza a 12 dobozát meg a béna sárga komódját), majd élik a közös albérletben élő szerelmespárok életét. Unalom, unalom hátán néha egy baráti összejövetel, vagy parti, de főként a csaj irányít és beszél. A srác gondolatai néhol nagyon fárasztóak, néhol roppant ironikusak és már amikor feladnám az egész könyvbe vetett hitemet, akkor Loe leír egy olyan fricskát, hogy magamban somolygok.

"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig." 

"A szerelem legbiztosabb jele az, ha nem vagyunk biztosak abban, mit érzünk." 

De a szerelem nem ilyen,  nem elhatározás kérdése. A párkapcsolatnak pedig iszonyat sok buktatója van. Ezekről mind lehet olvasni a regényben: megfelelési kényszer, megértés, őszinteség, szex, a két ember baráti társaságának összecsiszolása, szülők viszonya a másik félhez, félelem attól, hogy a másik kevésbé szeret, parázás, hogy a megszokás elrontja a dolgokat, a különböző érdeklődési körök összehangolása, rossz szokások elviselése, önmegvalósítás a másik mellett.

Az olvasás közben úgy éreztem kicsit olyan volt az Elfújta a nő mintha rólam (is) szólva. Vagyis egy régi kapcsolatomról, amiből azóta tanultam már egyet s mást hiszen eltelt jó pár év. Persze mindig utólag jövünk rá a dolgokra, közben nem látjuk át az egészet, mert benne vagyunk.

A főszereplő sincs jól, és nem is történnek vele jó dolgok. Kirúgják a munkahelyéről, egyetlen hobbija az, hogy eljár úszni. Közben összekeveri a megszokást a szerelem érzésével és bizonytalan a jövőt illetően. Egyedül is tud létezni, erre is van példa a könyvben, de függ Marianne-tól. Megismer más lányokat, de egyik rosszabb mint a másik. Közben telnek el a hónapok, az évek, meg az évszakok, de nem tud túllépni Marianne-n. Pedig a nő olyan dolgokat művel (a háta mögött is) szemrebbenés nélkül, hogy kijárna neki egy jó nagy csattanós pofon. Rohadtul haragudtam a srácra, Marianne-ra, mert mindenhogy elrontották, azt amit el lehet. Haragudtam magamra is, hogy én is voltam ilyen hülye.

"Az éjszaka közepén felriadtam. Mintegy villámcsapásra megvilágosodott előttem, hogy az én életemet a világon senki más nem élheti le rajtam kívül."

Értékelés: 5/3.5 

Az van, hogy ez a könyv tanulságos azért. Néhol furcsa, meg vontatott, főleg azok a részek, ahol a párocska utazgat Európában és csak azt írja le Loe, ami a vonaton történik. De még a semmiségek közepette is be tud szúrni egy-egy olyan párbeszédet, ami üt. Néha untam, néha nem.

Hát ilyen ez a könyv. És nem csak lányoknak hasznos, szerintem kifejezetten jó lenne, ha több srác olvasná el. Lehet, hogy lenne egy-két összetört szívű lány, de azért mi sem vagyunk szentek. Mindenki viselkedett Marianne-ként és biztos, hogy sokan voltak már a másik fél szerepében is. De hát a szerelem ilyen. A kapcsolatok és az emberek bonyolultak. 

A könyvet köszönöm szépen a Scolar kiadónak! 

Oldalszám: 187

Kiadó: Scolar
A könyvet egyébként a Várólistám csökkentése érdekében olvastam el. 

"Megpróbáltam kiáltani. De egy hang se jött ki a torkomon. Hangszálaim egyszerűen felmondták a szolgálatot. Minden egyetlen kiáltássá sűrűsödött bennem. Néma kiáltássá, amelyet senki sem hallhatott."


"A szabadságot, a valódi szabadságot már alig tudtam elképzelni. Féltem elhagyni a zárt, lehatárolt kereteket. E keretek közt tanultam meg az összes hangot, így ismertem meg az egész billentyűzetet. A szabadság hangját már elfelejtettem."

Nem tudtam mire számítsak, amikor elkezdtem olvasni a könyvet. Az tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen Natascha történetét és részleteit én is ismertem. Amikor kiszabadult a fogságából minden újság címlapja és tévéműsorok sokasága foglalkozott az akkor 18 éves lánnyal, akit 8 évig fogva tartott egy beteg lelkű férfi (Wolfgang Priklopil).

Sajnáltam őt bevallom. Sajnáltam, hogy több mint 8 évig kellett így élnie. Neki ez a 3096 nap kínkeservesen telt el, míg felettem gondtalanul szaladtak el a gyerekévek. Elgondolkoztam azon már többször is, hogy én, hogy éltem volna túl. Valószínűleg sehogy. Úgy vélem, hogy nincs akkora akaraterőm mint Nataschának volt. Mert ehhez a borzasztó 3096 naphoz 0-24 óráig tartó akaraterőre volt szüksége. És szerencséjére neki megvolt! Akkor is meglátta a fényt a sötét pinceodúban, amikor mindenki más feladta volna.

A tízesztendős lány a könyv során elmeséli, hogy mikből merített erőt, mivel foglalta el magát hogy napról napra tovább éljen. Végig bízott abban, hogy a szülei várják és nem felejtették el, holott Wolfgang Priklopil végig azt beszélte be neki, hogy már senki sem keresi. Aljas és gusztustalan módszerekhez folyamodó emberrablója és kínzója és egyben egyetlen társa és feloldozója kihasználta a fiatal lány érzelmi függőségét.

Megpróbáltatások sorozata alatt nő fel Natascha kislányból 18 éves felnőtt nővé. A regény végigköveti naplószerűen a történeteit és teljes képet nyújt az elrablóról is. A pinceodú fogvatartójával érdekes viszonyt alakít ki a kislány már a kezdet kezdetén. Teljesen mértékben tőle függ az élete és a további sorsa, ezt az első pillanatban felismeri. Ő adja az ételt, ő biztosítja a lány számára az egyetlen kijáratot és kapcsolatot a külvilággal. Több év is eltelik mire a sötét pincéből a fénybe nézhet a lány. Ahogy egyre telik az idő úgy változik meg Wolfgang is. Egyre brutálisabb eszközökhöz folyamodik és állatias ösztönnel esik neki a lánynak.


Annyiszor kínozza és olyan módszerekkel, hogy borzalmas volt olvasni ezeket a sorokat. Precízen és önmagát nem kímélve veti papírra a már felnőtt és kiszabadult Natascha ezeket a válogatott kínzásokat, úgy hogy mindenki szíve összeszorul az olvasása közben. Tárgyilagosan leírja, hol és hogyan ütötte meg és hányszor az őrült Priklopil. A könyv elolvasása után, számomra hiába vetett önkezével véget Wolfgang így is úgyis gyűlölöm. Natascha számára a halála feloldozás volt, a számomra elégtétel.

Én teljes mértékben érthetőnek tartom, hogy meg akarta ismerni az elrablóját akivel 10 kemény évig élt együtt. Natascha szerint "Wolfgang Priklopil nem az égből pottyant a világban, senki sem születik szörnyetegnek. Mi mindannyian a világgal folytatott érintkezés, az emberi kapcsolatok révén válunk azzá, akik vagyunk. Így végeredményben mindannyian felelősek vagyunk azért, ami a családunkban, a környezetünkben történik"

Talán ha jobban figyelnénk megelőzhetőek lennének az ilyen és ehhez hasonló tragédiák. Talán...




ÉRTÉKELÉS: 5/5

Megdöbbentően valóságos sorok egy olyan lánytól, aki rengeteget szenvedett, de határtalan élni akarásával sosem adta fel. Erőt merített egy filmből, egy rajzból egy dalból. Aki azt hiszi, hogy olvasott már elég gyötrelmet az még nem olvasta el a 3096 napot.

Oldalszám: 288
Kiadó: Scolar
Minden más a 3096 napról: http://3096nap.hu/

A könyvet köszönöm szépen a Scolar Kiadónak!

"Sosem felejthetjük el egymást, ha arra gondolunk ami velünk történt szedrezéskor az erdőben, amikor "te vótá én, és vótam te" - súgta Maris búcsúzáskor, és szemeiből a könnycseppek Matyi nyakában peregtek."

Amit a Scolar Kiadó honlapján írnak a könyvről ITT:

A finoman erotikus történet elején a tizenöt éves Maris vidékről, nagymamája otthonából kerül a nagyvárosba. A tájszólásban beszélő, félénk lányt nagynénje, Manyi szárnyai alá veszi, és segít neki igazi pesti fiatallá válni. Hamar be is illeszkedik új osztályába, és kiderül, hogy őstehetség a futásban: osztálytársait játszva lehagyja, és sorra nyeri a versenyeket. Eközben mindketten megtalálják a szerelmet – Manyi unokahúga edzőjével, Lacival házasodik össze, aki oda is költözik hozzájuk. Ám a tragikus fordulatok csak ekkor kezdődnek, s kiderül, miért is veszélyes lánynak lenni...

Lebilincselő történetvezetés, kedves és pikáns kalandok a sikergyanús regényben. A szerző a hazai élet jeles és jól ismert képviselője, álnéven adja közre a művét.

Az én véleményem a könyvről:

Anno még májusban írtam erről a könyvről ITT még a könyvheti megjelenése előtt. Azóta viszont sikerült eljutnom a Scolar Kiadóhoz, ahol eredetileg 500 ft-al olcsóbban vehettem volna meg a könyvet (tehát 1999 helyett 1490-ért egy FB-os játékban való részvétel miatt), de az átvételnél csak úgy a kezembe nyomta a kedves kiadós lány ajándékba, mert aktív rajongójuk vagyok :) Nagyon megörültem neki és még aznap délután a szakadó esőben nekiálltam olvasni. Pont 190 oldalas kis puha kötésű könyvecskéről van szó, nem gondoltam volna, hogy így ledöbbenek a végére érve.

A történt főszereplője Maris, egy 15 éves lány, aki egy kis Duna-menti falucskában él öreg nagyanyjával és öccsével nagy szegénységben. Ahhoz, hogy megéljenek a gyerekek segítenek Babamatijának (nagymamájuknak) mindenféle kis munkákban. Hol szedret szednek, hol a láposban fognak halakat, hogy legyen mit vacsorázniuk. Maris legjobb barátja a vele korabeli Matyi, akik tehetősebbek. A fiú mindig segíti Marist egy-egy ajándékba adott kis nyúllal vagy galambbal, így legalább kerül valami húsféle a nyomorban élő család asztalára. A lány és öccse szüleiket korán elvesztették, így csak nagyanyjuk és nagynénjükre Manyira számíthatnak. Igazi tipikus falubeli sztorik bukkannak elő a regény elején és az olvasás közben úgy tűnik mintha a távoli múltban járnánk. Érzékeltetik ezt a leírások is.

" Egy Duna menti falu utolsó utcájában, a tizenötös számú, földes, szobakonyhás, nádas házban él Babamatija két unokájával: Marissal és Öcsivel. (....) A szomszédok apró szolgáltatásokra befogják a gyerekeket; például ha a boltból kell valami, Marist vagy Öcsit küldik, akik futva teljesítik a kérdéseket; számítanak a segítségükre, ha a búgó bögét a kanhoz kell hajtani, a folyató tehenet a bikához és a sárló kancát a csődörhöz kell vezetni. (1. oldal)

A fiatalok hamar megismerkedni az állatok szexuális szokásával és naiv gyerekként egymás testével is. Maris beleszeret Matyiba és a fiú is viszonozza az érzéseit. Ám a kamaszszerelemnek, ami kibontakozóban van közöttük Manyi, Maris nagynénje vet véget, aki a Pestre költözteti a lányt a faluból, hogy jobb jövőt teremtsen neki.

Kicsit furcsa volt nekem az éles váltás, ahogy a Maris a faluból a nyüzsgő és modern városba kerül. Mintha az idő és a technika is egyszerre robbanna hatalmasat pár száz oldal (könyvben mért pár hónap alatt)

"Nyáron az ártéri erdőkben gyűjtött szedret Babmatija eladta a piacon. Ősszel a vadrózsa termését, a csipkebogyót gyűjtötték, amiből finom hecserlilekvárt főzött Babamatija, amit csak hecsedliként kínált a szomszédoknak." (1. oldal)

" Az egyik 8/A-s beütötte a mobiljába a hívószámot, a mentő tíz percen belül éles vijjogással megérkezett." (75. oldal)

"A titkárnője segítségként felajánlotta a főnök számítógépét Manyinak, hogy kényelmesebben dolgozhasson otthon." (102. oldal)

Maris beilleszkedik a pesti új osztályába és hamar észreveszik, hogy a lány tehetséges és nagyon gyors futó. Beválogatják az iskolai futócsapatba és itt sok barátra tesz szert. Egyre kevesebbet gondol Matyira is. Legjobb barátnőjével Ilivel éppen akkor kezdik felfedezni nőiességüket és szívesen szédítik a fiúk fejét. Maris osztályfőnöke és nagynénje is megismerkedik egymással és összebútoroznak Laci tan bával, amit a fiatal lány eleinte rossz szemmel néz.

A borítón található felirat szerint a könyv 18 éven felülieknek szól és ez sejtet némi erotikát. A "némi" jelző nem jól fejezi ki azt a mennyiségű szexuális történést, ami megesik kivétel nélkül a regény összes szereplővel. Csenga írta a moly-on a könyvhöz, hogy őt zavarta a sok szex. Igazából engem nem nagyon érdekelt, bár tény, hogy furcsának hatott, hogy lépten-nyomon minden szereplő felfedezi a testét és persze egymását. Ám szerencsére egész finoman voltak leírva a helyzetek, így nem volt gondom ebből. Sajnos a könyv végére nem zárul szerencsésen, amit nem is szeretnék lelőni, hátha valaki kedvet kap hozzá.

A Julius J. Coach könyve végén tényleg kiderül, hogy lánynak lenni veszélyes és erre nem csak akkor jövünk rá, amikor nem kívánt terhességről vagy a szüzesség elvesztéséről esik szó, hanem annál sokkal kegyetlenebb és brutálisabb helyzetekről.



ÉRTÉKELÉS: 5/3,5

Összességében nem volt rossz könyv. Nagyon könnyen és gyorsan kiolvasható és a történetek csak úgy követik egymást. Sajnos elmondható, hogy a szex is ezzel arányban sokszor és sok helyen kap helyet, már-már néha túlzottan zavaróan sokszor. De ez kell a végkifejlethez, így ezt nem rovom fel a szerzőnek (aki egyébként álnéven írta a könyvet).

Adatok a könyvről még:

Oldalszám: 190
Kiadó: Scolar Kiadó

A könyvélményt köszönöm szépen még1x a Scolar Kiadónak! 

"Aliide készsége a félelemre valami olyasmi volt, aminek a múlthoz kellett volna tartoznia. Már régen maga mögött hagyta, a kődobálókkal mit sem törődött. Ám most, hogy ez az idegen lány itt az ő konyhájában szétteregette meztelen félelmét az ő viaszosvászon terítőjén, nem tudta eltüntetni onnan, pedig azt kellett volna tennie. Hagyta, hogy ez a félelem bekússzon a tapétába és az elöregedett csiriz közé, a hasadékokba, amelyek az odarejtett, majd később megsemmisített fényképek után maradtak. A félelem befészkelte magát a jól ismert házba. Mintha soha nem is távozott volna onnan. Mintha csak ellátogatott volna valahová, hogy estére visszatérjen. "

Nehéz erről a könyvről írni és szavakba önteni a gondolataimat. A háborúról és az azt követő megtorlásról szóló regény elolvasása után nehezen megy bármit is ép ésszel összehozni. Én csak más filmekből, könyvekből és történetekből ismerem a II. világháború szörnyűségeit, de bárhol, ha a témába futok összeszorul a szívem. Ártatlan áldozatok, megtorlás, kiszolgáltatottság, rettegés és elkeseredettség és megannyi haláleset, tömegsír és értelmetlen pusztítás. Miközben olvastam újra előjöttek ezek a szívszorító érzések.

Aliide Truu története visszaemlékezések sora, amit egy fiatal lány érkezése váltott ki 1992-ben az akkor már éltes asszonyból. Zara a futtatói elöl menekül és megpróbáltatások sorát éli át. Akárcsak Aliide aki a háború utáni bizonytalan időszakot tudja maga mögött. Két megtört nő sorsa ez, amit Sofia Oksanen tökéletesen kifejez az elfojtott párbeszédekkel és a fájdalmas visszaemlékezésekkel. Olyan szerelmi és családi kötelékek kerülnek újra a felszínre, amiket áthatnak a háború szörnyűségei és a különböző politikai nézetek által hozott előítéletek.

Újra és újra előkerül a konyhában szálló légy, ami a borítón is nagy szerepet kap. A húst beköpő álnok rovar tönkreteszi Aliide életét. A nő állandóan attól retteg, hogy beköpi az ételt és repül a spájzba, majd ott is kárt okoz. Akárcsak az ő emlékezetében élő tisztek, akik megalázták, és akiktől Aliide folyamatosan retteg évek óta is ugyanúgy. A légy zümmögése és a síri csend a két nő között fokozza az amúgy is feszültségtől terhes regényt.

Nem nyári olvasmány ez, nem is hirtelen átfutható könyv. Neki kell veselkedni és hagyni kell, hogy átjárjon az érzés. A félelem mindenkiben megjelenik szerintem az olvasás közben. Lehetetlen ezt a könyvet vidáman mosolyogva letenni. Lehetetlen nem tovább gondolkozni rajta. Lehetetlen nem belegondolni abba, hogy mi lett volna ha én is akkor és ott élek ahol Aliide vagy Zara.

Kulturális különbségek, határvonalak, életszínvonalak, politikai nézetek, családi kapcsolatok, generációs különbségek és az azokon átívelő sérelmek és kegyetlenségek váltogatják egymást az egyes fejezetek között.

Vajon ezeket elfelejtheti ez a két nő? El lehet felejteni azokat az örökké visszatérő mondatokat, és tetteket amiket az évek során magukkal cipeltek?

ÉRTÉKELÉS: 5/4,5

Aki teheti szerezze be az október 4-én megjelenő könyvet, mert maradandó élményt kap.

A könyvet a Scolar Kiadó Facebook csoportjában mint előolvasó kaptam és örök élményt adott. Köszönöm a kiadónak!