"Robert szinte beleszédült a fénybe, a lágy dallamba, a vízlényekből sugárzó nyugodt harmóniába. Micsoda kirándulás! Nem győzte nyújtogatni a nyakát és körbeforgatni a fejét, hogy mindent jól lásson. Mintha egy régmúlt, békés világba tévedt volna, amely mentes minden fájdalomtól, bánattól és gonoszságtól. A vízlények érdeklődve tekintettek feléjük, arcukon ragyogó boldogság terült szét úrnőjük láttán, aki egyenként viszonozta a biccentést, és mindenkire rámosolygott. Ők pedig meghajtották a fejüket a Felhőkirálynő és a leghátul ügető Fény előtt." 

 Bevallom kicsit furán éreztem magam, mikor a szerzőnő férje megkeresett, hogy küldene egy tiszteletpéldányt a könyvből, mert szívesen venné ha írnék róla. Először is ilyenkor leesik az állam a döbbenettől, hogy valakit érdekel a véleményem. Másodszorra durván elkezdek parázni, hogy mi van, ha nem tetszik majd a könyv, akkor miről fogok írni stb..

Ráadásul fantasy-ról van szól, ami valljuk be nem tartozik annyira a kedvenc könyv műfajomhoz. Szóval egy szó mint száz marhára félve kezdtem bele a várólista csökkentés után január elején könyvbe. Valami olyasmit szerettem volna olvasni, ami egy kicsit kiragad a téli unalomból és közben még szórakoztat is. Paráztam, hogy mi van ha túlzottan bonyolult lesz a sztori, túl sok lesz a fura karakter (mint a fantasykban általában) és majd kifog rajtam a sok lényleírás, meg világábrázolás, a harc és a nagy volumenű, ívelt cselekmény. De büszkén jelentem be, hogy napok alatt kiolvastam, és teljesen magával ragadott, pedig nem is annyira rövidke olvasmányról van szó.

A történet főszereplője Robert Ground, aki egy kis faluban él apjával, akivel egy rózsakertet gondoznak. Az idősebb Ground teljesen a munkájába temetkezett, mióta (már több tíz éve) felesége meghalt. Csak a rózsáinak él, aminek csodájára jár az egész környék annyira szépek és különlegesek. A fiatal húszas éveiben járó Robert nehezen jön ki apjával, akivel fura a kapcsolatuk. A férfi mintha haragudna fiára, hogy ő él és felesége nem. (Később ennek persze jelentősége lesz). A fiú éli gondtalan életét. Lányoknak udvarol, és a környező településekre jár kardot forgatni szórakozásból.

Robert szőke fürtjeivel, erős testalkatával, megnyerő humorával mindenki kedvence, ám apjának mégsem tudja bebizonyítani, hogy ő is ért valamihez. Ebben a középkori világban, ahol még nem léteztek a technika csodái mindenki kétkezi munkával keresi a kenyerét, ám Robert nem találja a helyét. Itt ahol az emberek félik a Természeti Erőket és hisznek abban, hogy egy-egy félelmetes tűzvészt, áradást, vulkánkitörést vagy jégesőt az egymással csatázó erők okoznak Robert kívülállónak érzi magát. A természeti erők, a Tűz és a Víz örök harcban állnak egymással. Ennek a színtere az egész Föld, ahol sokszor megjelennek a különleges lények. Az évezredek óta tartó csatározásban jelenleg a gonosz Tűz kerekedett felül, mert ellopta a Vízgömböt, ami nélkül a vízlények nem tudják a világot ellátni elég éltető vízzel és nem tudják megvédeni az embereket a tűz pusztító erejétől.

A léhűtőnek titulált fiú egyik nap arra érkezik haza, hogy a házukban megjelenik a Tűz maga és megöli apját majd felégeti az egész csodás rózsakertet. A fiúnak nincs maradása, így elindul vándorútjára. A regényben közben a Tűz világából is megismerhetünk egy főszereplőt, Mariant, aki kegyetlenkedéseivel kivívta gazdája tiszteletét. A fiatal lány a Tűz birodalmában él nevelőanyjával Parázzsal, aki gyógyító és jószívű ellenben a nevelt lánya gonosz és mindenben urát és és parancsolóját szolgálja. Marian azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Robert Groundot. A lány egy percig sem habozik és elindult, hogy teljesítse Tűz parancsát. 

Robert vándorútja során találkozik Mariannal, aki elsőre nem tudja teljesíteni a rá bízott feladatot, így inkább a fiú mellé szegődik, hogy később hajtsa végre gonosz tervét. A két fiatal közös vándorlása  során köt ki mellettük egy félelmetes fermand (Gider névre hallgat), aki egy medvére hasonlít leginkább és folyton éhes. A három vándor egy vízlénnyel találkozva megismerkedik a Felhőkirálynővel, akinek megmentik csodás esőparipáját Fényt. Mariant a gonosz kíváncsiság hajtja, amikor követi Robertet a Felhőkirálynő birodalmába, ahol a fiú azt a feladatot kapja, hogy szerezze vissza a Vízgömböt a gonosztól.

Kicsit bonyolultnak tűnhet a sztori elsőre, de az egész olyan szépen van tálalva, hogy azonnal elkezdődött dolgozni bennem a kalandok iránti kíváncsiság. Vajon még mi vár Robertre? Mariann vajon mikor kísérli meg újra kioltani a fiú életét? Mi az amit Robert apja titkolt a fiú előtt? A Felhőkirálynő miért bízik annyira Robertben, hogy ő képes visszaszerezni a Vízgömböt?

A fantasy tökéletes működik. B.B. Vayk hihetetlen jól megoldotta a Tűz, Víz, Nap, és Sötétség birodalmát leíró részeket. Annyira élvezetes volt olvasni a sok lény leírását, a környezetet vagy éppen azt, hogy mit esznek, hogy élnek és mivel telik az életük.

"A mosolygó vízlányok és vízfiúk négy fogást szolgáltak fel: először sűrű ködlevest, amely ízletesebb volt Kate néni húslevesénél, majd kék párafasírtot cseppkrokettel, permetrizst, végül egy halom édességet (harmat szuflét, dagályrétest, árlepényt és zúzmarakompótot"


Értékelés: 5/4,5

A regény szórakoztató és egyben különleges olvasmány, ahol minden oldalon egyre többet és többet tudunk meg a különböző birodalmakról (A Tűz, a Víz, a Szél, a Nap és az Éjszaka), fura lakóiról és viszonyaikról. A szerelmi szál sem elhanyagolható. Természetesen a nőcsábász Robert lobban szerelemre Marian iránt, akiről nem is sejti, hogy bármikor az életére törhet. A lány azonban mindig halogatja a Tűztől kapott feladatát, és ebben az is közrejátszik, hogy egyre jobban kötődik Roberthez.

"Kate néni mindig azt mondta, jobban szereti az őszt, mint a nyarat. - kezdte hangosan, zavartan, mintha attól tartana, hogy szavait millióan hallják és hallgatják. - A nyár túl harsány és forró, vadul lüktet és csak a pillanatnak él. Aztán továbblibben, és nem marad utána semmi. De az ősz nyugodt. Letisztult és mély, minden a helyén van benne. Kate néni szeretett szitáló esőben a verandán üldögélni. Ilyenkor felfrissült, míg a nyári forróság minden erejét kipasszírozta belőle. Most már értem miről beszélt."

Bár a könyv tipikusan a jó és a rossz párbajáról szól, akárcsak a régi népmesék, mégis új köntösben tálalja az erőviszonyokat, így egy percre sem unatkoztam közben. Bár itt is igaz a mondás, hogy a jó mindig győz, de az ahhoz elvezető út rengeteg meglepetést, kételyt és titkot rejt.

B.B.Vayk könyve a fiatalabb korosztálynak is jó ismerkedési alap lehet a fantasyk felé, de felnőtt fejjel is élvezetes olvasmány volt. A végkifejlet számomra kiszámítható volt, de maradt bőven megválaszolatlan kérdés a következő kötetre is. Mert bizony trilógiáról van szó és még idén érkezik a következő kötet. Én várni fogom, mert nagyon érdekel Robert sorsa, és a lezáráskor nyitva hagyott szerelmi szál.

Köszönöm a könyvet és a vele együtt járó élményt a szerzőnek! Remélem a következő regénynél is együtt izgulhatok majd a kalandok során a szereplőkkel!

Oldalszám: 481 oldal
Kiadó: BV Service Kft.
A regénynek van saját Facebook-os oldala, ahol lehet rajongai

Íme Vass Gábor narrációjával egy kis kedvcsináló videó a regényről.

"Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor nem akar máshol lenni. Amikor szeretné az élményt megragadni, kabátként magára húzni, belekucorogni és elaludni, hogy így maradjon, ameddig csak lehet."

A Se vas, se tűz a Zenit sorozat harmadik kötete. A sorozat többi tagjáról (Balor szeme, Ólompegazus) bevallom nem hallottam még sosem, erre a könyvre sem figyelek fel ha Sesam nem mesél róla. És mivel már találkoztam Zsófival egyszer egy hármas közös ebéd alkalmával, így nagyon kíváncsi voltam, amikor megtudtam, hogy megjelent a könyve.

Gyorsan azt is muszáj vagyok beismerni, hogy nem tudok sokat az északi népek mondavilágáról, csak amit a történelem könyvek tanítottak. Ismerem a vikingeket, hallottam már a hódításaikról és mondáikról, mítoszaikról, de különösképpen nem olvastam sosem utána a témának, nem kerültek a kezembe direkt ilyen jellegű könyvek. 

Viszont a Se vas, se tűzhöz nem kell semmiféle előtörténetet tudni. Szerencsére!  S. Kolozsvári Zsófia tökéletesen vegyíti a mai modern világot és a régi korok mondáit és eseményeit.

A történet elején megismerünk két svéd egyetemista lányt (Maddy növénytant tanul a göteborgi egyetemen, míg barátnője Nienke szintén ott sürgölődik.) A két lány egy metál koncertre érkezik a franciaországi Hellfestre, hogy megnézzék az Opinn Sjór (izlandul: Nyílt tenger(en) ) bandát. Ám Maddy kedvenc együttese nem lép színpadra, mert a dobos (Lars Ulfson) szőrén-szálán eltűnik. Lars nem mellesleg Maddy kedvence, a lány már a karrierje kezdete óta nyomon követni a férfi minden megmozdulását. Kívülről fújja a dalszövegeit és mindent tud Lars életéről, ezért is érzi úgy, hogy valami furcsa dolog áll a dobos eltűnése mögött. 

És Maddy megérzései nem csalnak....

A fiatal egyetemista lányok és a metálkoncertek világából egy másik korba is elkalauzol minket a történet, ahol a skandináv népek legendás harcosairól tudunk meg többet. Az elején látszólag semmi közük egymáshoz a két idősík, a múlt és a jelen fejezeteinek (amiket egy-egy Lars Ulfson által írt dalszöveg köt össze) aztán mégis.... A dalszövegek kulcsok a történetekhez és kulcsok ahhoz is, hogy Maddy rájöjjön, hogy ki áll Lars eltűnése mögött. 

A lány ahogy egyre többet tud meg a férfiról, és egyre jobban beleássa magát a skandináv mondavilágba, ahol olyan dolgokkal kerül szembe, amikről eddig azt hitte, hogy csak a mesékben olvasott és kitalált fantázia világ szereplői.

"Vannak két lábban a földön álló emberek, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, amikor a saját valóságuk összeomlik. Tapasztalnak valami megmagyarázhatatlant, például ufót látnak, aztán hitetlenkedve mesélik úton-útfélen. Rosszabb esetben megőrülnek. És vannak, akikben mindig is ott lappang egy pici, elfojtott én, egy érzés mondhatni: remény, hogy léteznie kell titoknak a világban."

És a világban tényleg sok titok lappang, ami sokkal nagyobb és átívelőbb, mint ahogy azt a történet elején sejteni lehet. Madeleine a kutatás közben megismeri saját korlátait, rájön, hogy mennyi mindent volt eddig előtte rejtve élete során és mennyi mindent nem tudott még. Bátorságot szerez miközben megtapasztalja, hogy a barátság és a családi kötelékek mennyire fontosak.

Értékelés: 5/4

Jól felépített fantasy sztori, érdekes karakterekkel. A modern történet és Maddy (+Nienke) nyomozása könnyebben emészthető része volt a Se vas, se tűz című regénynek. Számomra jobban érthetőbb mint a múltbéli északi harcos és a valkűr köré szőtt történet, de ugyanitt pont azt hiányoltam, hogy kevés dolgot tudtam meg Thórskappi-ról és hű szolgájáról Aegiről vagy a messziről jött varázsló lányról. Az északi emberek mondáiról és a különleges nép ősi leszármazottairól több érdekességet is olvastam volna még. Valahogy úgy éreztem, jóval több minden belefért volna még a történetbe a bargesztekről, elfekről vagy a valkűrökről, amik miatt kiteljesedhetett volna a regény és jobban átláthatóbb lehetett volna, hogy kinek milyen kapcsolata van a múlthoz és a jelenhez. (Persze, lehet hogy mindenre fény derül a Zenit sorozat következő kötetében, úgyhogy... :) )

A befejezést jó volt olvasni, bár kicsit gyors lefolyású volt, én meg csak kapkodtam a fejemet, ahogy végbement egy ezeréves legenda pár oldal alatt. Szerettem a könyvben, hogy többet megtudtam Svédországról, Izlandról és a metál rajongó Maddy és Nienke igazán szimpatikus duó volt a vicceikkel, és ugratásaikkal.

Oldalszám: 318
Kiadó: Alexandra Kiadó

Zsófinak van blogja ITT! , ahol a többi megjelent írását is megleled.

A könyvet köszönöm szépen S. Kolozsvári Zsófiának! Remélem majd alkalomadtán egy dedikációt is kapok bele ;)