Egy káoszos év margójára - ez volt a 2021-es év a Zakkant olvas-on

3:02:00 PM


Húh... 2021.... Azt hiszem ez volt a legnehezebb, legcsöndesebb, legmotiválatlanabb (van ilyen szó?) évem a blog életében. Sokszor szenvedtem olvasási válsággal, amit megspékelt az időhiány is. A legtöbb elolvasott könyvemről inkább nem is írtam. Amikor lett volna időm írni, akkor inkább valami más pihentetőbb dolgot választottam a blogolás helyett, így csak a piszkozataim gyűltek. Ördögi kör ez, és egyelőre még nem látom a kiutat, de itt vagyok és évösszegzek, mert ezeket a bejegyzéseket szeretem megírni. 


#Zakkant olvas számokban: 


  • idén 29 könyvet olvastam el (erősen negatív rekord)
  • ez 10.244 oldal volt összesen
Volt már jobb évem is :) 


  • a blogra összesen 20 bejegyzés került fel (ez a tavalyinál is egy bejegyzéssel kevesebb)
  • a leggyorsabban Varró Dániel A szomjas troll című mesekönyvét olvastam el (december 28., 16:22 → 2021. december 28., 18:31). Mondjuk ezen nem csodálkozom, mert három verses mese volt benne (elég rövidkék) és egy történet, ami hasonló a kaland/játék/kockázat könyvekhez, amerre a szereplőt irányítottam ott folytatódott a sztori és én elég hamar végére értem. 
  • a leglassabban Meik Wiking Lykke című könyvét olvastam el (március 2., 09:22 → december 27., 16:16) Semmi gond nem volt magával a könyvvel, de mindig ezt tettem félre, amikor valami új érkezett hozzám, vagy új könyvbe szerettem volna belekezdeni. 
  • idén egyetlen egy befejezetlen
  • és egyetlen félbehagyott könyvem sem volt (hurrá! ezt sikerült a tavalyi évből áthoznom jó szokásként!)
  • a legtöbb poszt 2021 januárjában és novemberében került fel a blogra (szám szerint 4).
  • a legkevesebb poszt, azaz nulla májusban és októberben. egyetlen egy bejegyzés született márciusban, májusban és szeptemberben is. 
  • 2021-ben 17 női írótól olvastam, és 12 könyvet írtak a férfiak. (Sőt! Az egyik könyvet - A madártollas gyilkosságokat két férfi is jegyzett)
  • 9 könyvet olvastam a kupacomból e-könyvben, a többi papír változatban fogyasztottam. Még mindig érvényes az, hogy jobban szeretek papír könyvet forgatni, de utazásokra mindig e-könyvet választok, hiszen könnyebb cipelni. 
  • sokkal több magyar származású írótól olvastam, összesen 7 szerző volt magyar (Tittel Kinga, Zágoni Balázs, Ludányi Bettina, Budai Lotti, Varró Dani, Simon Márton és a magyar származású Lily Ebert)
  • a #mutimitolvasol klubnak már majdnem 1100 tagja van! (mostanság nem sokat foglalkoztam sajnos a klubbal, le is kellett néhány embert korlátoznom, mert állandóan a blogjukat promózták ott, ez pedig az olvasmányokról szól.)
  • idén nem hallgattam hangoskönyvet
  • idén egyetlen egy könyvet sem olvastam újra sajnos. tavaly olyan jól haladtam az újraolvasásokkal, de idén valahogy nem volt kedvem/időm semmi régihez.
  • idén egyetlen egy sorozatot sem fejeztem be, ellenben nem is haladtam sokkal sem. a Bridgerton sorozatból olvastam el egy kötetet, és újra kapcsolatban kerültem Cormoran Stikre nyomozóval, és A boszorkányok elveszett könyvének egy kötetét is elolvastam. 
  • belekezdtem a 4MGY sorozatban, ezt szeretném 2022-ben is folytatni
  • a legrövidebb olvasmányom a Miért van annyi meztelen ember a képeken? című illusztrált ismeretterjesztő könyv volt a maga 98 oldalával. 
  • a leghosszabb olvasmányom a Zavaros vér volt a maga 988 oldalával. wow! 
Érdekes látni, hogy mennyivel több időm volt 2-3-4 éve olvasni. 


  • a 29 könyvből idén 12 volt recenzió (ebből mind kiment már a poszt, és egy várható 2022-ben). Ez egész jó arány, bár jó lenne 60% saját 40% reci arányt tartani, de azért ez már jó arány.
  • 2021-ban nem voltam túl változatos a műfajok tekintetében. A Rókák esküvője és A szomjas troll (ami verses és egyben illusztrált kötet is) csak 2 illusztrált könyvet olvastam (Utazás a mágia..., Miért van annyi ember a meztelen a képeken?)
  • azt hiszem csak a Lily fogalma volt csak realista regény az olvasmányaimból, a többi mind a fantázia / fikció világából érkezett 
  • idén 25 könyv érkezett a könyvespolcomra. ebből hetet rendeltem online akcióban, hatot turkáltam az adományboltban vagy piacon, egy könyvet kaptam ajándékba, és egy könyvet találtam egy konténer mellett az utcán (Misi a mókus kalandjai)
  • a legnépszerűbb bejegyzésem 1104-en olvasták el (Itt laknak a könyveim - így tárolom a lakás különböző pontjain az olvasmányait) de egy másik témázós poszt is becsúszott a második helyre (A sorozatok bűvöletében). A legnépszerűbb könyves bejegyzésem a Midnight Sun - Éjféli nap című regényről született (980 ember kattintott) 
Azóta már az olvasósarkot is átrendeztük


  • 2019-ben (1 225 144) látogatója volt a Zakkant olvasnak, tavaly 1.417.293-en állt a mutató, idén pedig 1 646 535 ember érkezett, ez kb 229.000 embert jelentett egy évben.
  • A legnépszerűbb hónap május volt, volt nap hogy 2653 ember kattintott valamilyen bejegyzésre a blogon egy nap. 
  • A negatív rekord pedig az a néhány nap volt, amikor lejár a blog domainje, mert a kedves férjem nem hosszabbította meg. 1-2 napig senki sem érte el a blogot, aki a zakkantolvas.hu-ról érkezett, de szerencsére sikerült orvosolni a bakit karácsonykor. a férjem azóta már nem a férjem, de a blogom újra az enyém (csak vicc! Ákost megtartottam, és újabb 365 napig enyém ez a kis játszótér itt ezen a néven)
  • 34 komment érkezett a blogomra (ebből jó néhány én magam voltam egy válaszkommenttel). ahhoz képest, hogy kevés bejegyzés született és kevés témázásban vettem részt (csak év elején néhányban) ez nem is annyira rossz szám.



#legjobb olvasmányok 


Lily fogadalma című holokausztról szóló visszaemlékezés a tavalyi év egyik legmeghatóbb, legfelemelőbb könyvélménye volt. Lilyt nem szeretném sosem elfelejteni 💙 

Jack Ketchum - A szomszéd lány című történetéről nem írtam és nem is tudnék írni, mert megdöbbentő élmény volt olvasni. Ez a regény ugyanis tele van iszonyatos szörnyűségekkel, de mindenképpen életem egyik felejthetetlen élménye lesz ez a regény. Nem fogom sosem újraolvasni, de mégis zseniálisnak gondolom, mert úgy mutatta be a kamasz szereplők életét, tetteit, hogy arra nincsenek szavak. Nem szeretnék és nem is tudok többet meséli erről, ha erős a lelked, akkor megnézed a regényt magadnak közelebbről, de nem mondom, hogy jó élmény lesz. 



Robert Galbraight Zavaros vér nyomozós regénye zseniálisan jó volt (mint mindig!) de Bridget Collins A könyvkötője is varázslatos és nagyon érzékeny regény volt. Tetszett még Susie Hodge illusztrációs és ismeretterjesztő könyve a művészetekről (Miért van annyi meztelen ember a képeken?), de elképesztően sokat nevettem és drukkoltam a főszereplőknek Red, white, royal blu - Vörös, fehér és királykék című szerelmes regényben, amiben az angol trónörökös és az USA miniszterelnökének fia szeret egymásba. Tittel Kinga könyve még mindig nagyon magas szintű tudást gyűjt össze, menjetek el ti is a könyvvel együtt kirándulni és kilátókat és miniszobrokat nézni! 


#szerettem őket


A méregkeverő patikárius egy különleges korba kalauzolt, miközben a jelen Londját is a női főszereplőnk lelkét is jobban megismerhettük, az ünnepi szezont pedig a szívmelengető Karácsonyi kitérő tette szebbé. A Gesztenyeember, A festménybe zárt lelkek és A fenti lakók korrekt krimik / thrillerek voltak. A Lykee újfent igényes kiadása Meik Wiking ismeretterjesztő életmód könyve egyikének. A Hygge és Az emlékteremtés művészete mellett ennek is ott a helye a polcomon. 


#legrosszabb olvasmányok



Simon Márton Rókák esküvője. Már a VCS-s posztomban is említettem, hogy ezúttal ezek a versek nem jöttek be. Semmi maradandót nem hoztam magammal a kötetből, csak arra emlékszem, hogy zavaros zagyvaság volt az összes költemény, és azt sem tudtam, hogy kinek és miről szólnak. Lehet hogy én nőttem ki a magyar kortárs versekből? Az is lehet! 


Mik a 2022-es terveim? 


Nem ígérek semmit sem, mert a világ alakulása kihat a kis lelkemre, és így a blogomra is, de igyekszem itt lenni, és írni, ha van miről. Szerettem a témázásokat a tavalyi évben, ezekben amikor tudtam lelkesen részt is vettem, ezt szeretném folytatni majd. Biztos lesz egy-két recenzió, mert vágyom az új könyves élményekre, ám ezek elég hektikusak voltak 2020-ban is. 2021-ben igyekszem tudatosan kezelni ezek számát, és növelni majd azoknak a bejegyzéseknek, amiket csak úgy elolvasok és írok is róluk jól utána gyorsan valamit. Idén is szeretném folytatni az újraolvasásokat (Napernyő Protektorátus sorozat, Az Úr Sötét Anyagai, Mindszentek sorozat), és befejezi az elkezdett sorozatokat (Caraval, Tükörjárók, Bridgerton család) és az itthon lévő könyveket fogyasztani. Idén nem iratkozom be a könyvtárba, tavaly 3x tudtam elmenni, aztán mindent átírt a vírus, úgyhogy igyekszem a saját könyveim olvasottságát feltornázni 50%-ra legalább. 

 

részlet a 2020-as évzáróból - HAHAHAHAHA 😼


Hát sajnos nem nagyon váltottam be a 2021-es terveimet, így nem teszek erős kijelentéseket 2022-re sem. A világ még mindig kihat a lelkemre, és sokkal többször voltam inkább az edzőteremben, a szeretteimmel, vagy éppen valahol máshol, csak a könyvek mellett nem. Próbáltam kihasználni a munkán kívüli életet, amiből kevés jutott 2021-ben. 

Idén nem tűztem ki újraolvasásokat, de jó lenne azért haladni egy-két megkezdett sorozattal, vagy lezárni néhányat. 

2021 káosz volt olvasás szempontjából is, ahogy azt írtam a VCS-s posztomban nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt vártam. Az év elején még volt időm olvasni, akkor haladtam is a kitűzött célokkal, aztán a munka miatt nagyon kevés időm jutott egyáltalán az életra is. Ami jutott is, akkor sem blogolással és olvasással töltöttem, hanem a családommal. 

2021-ben bebizonyosodott, hogy mennyire törékeny az élet. Úgy gondolom, hogy azokkal kellett lennem, akiket szeretek, és ez fontosabb volt, mint más tevékenység. A blog csak hobbi már régóta, így magamhoz képest elég kevés recenziót vállaltam be, pont ezért, hogy ne legyen rajtam nyomás. Nem voltak szoros határidőim, nem volt olyan, hogy párhuzamosan több könyvet olvastam volna. Sokszor azt olvastam, amihez éppen kedvem volt, vagy amit éppen elértem a polcomon. 

A koronavírus és az egyre sokasodó hullámok az én kedvemet is taccsra tették, így néha tényleg nem volt erőm könyvet ragadni a kezembe, úgy érzem, hogy 2021-ben csak 1-2 hónapig lélegezhettem fel, 1-2 hónap volt az, amikor nem rettegtem a családtagjaimért, az egészségükért, és nem éreztem rosszul magam egy tömegrendezvényen attól félve, hogy most kapom el a vírust. tudom, hogy ezt könnyebben viseli más, sokan le se szarják, hogy elkapják vagy sem, de én nem ilyen vagyok. örültem, hogy tavasszal mehettem oltani, és körülöttem mindenki szintén megkapta, így nyugodtabban jártam az edzőterembe is, de azért sokszor motoszkál bennem az az érzés, hogy ennek sosem lesz már vége, és örökké így kell élnünk maszkban és távolságtartásban. szörnyű érzések ezek. 


A saját könyveim olvasottsága 45%-on áll jelenleg, nem igazán tornáztam fel, de a VCS csak segít ezen majd. Nincs nagy fogadalmam a bloggal illetőleg. Nem ígérem, hogy hetente lesz 2 poszt itt, az nem én lennék. Nem szeretem a muszájból írt vagy tartalmatlan csak legyen valami poszt, mert akkor elfelejtenek. Én tényleg csak akkor jelentkezem, amikor tényleg van mondanivalóm is egy-egy könyv tekintetében. 


Remélem azért itt lesztek velem 2022-ben is. Köszi a 2021-as kommenteket, kattintásokat,  és azt, hogy velem tartottok ebben a nem könnyű évben. 

Jobb évet nekünk 2022-re!


Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Az Itt laknak a könyveim az egyik kedvenc bejegyzésem tőled, jó volt belesni a 'kulisszák' mögé :))
    Ákos marad :D
    Remélem idén már több pihenés, kevesebb aggódás - szorongás lesz az életedben!

    ReplyDelete

Subscribe