Amikor megláttam A könyvkötő borítóját tudtam, hogy ezt a könyvet el kell majd olvassam, mert már régóta nyomon követem a 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozatát, és még egyszer sem kellett csalódnom. A minőségi borítók minőségi irodalmat takarnak, olyan könyveket, amik örökre emlékezetesek maradnak, és amiket évről-évre jó elővenni, belemerülni és újra és újra elolvasni. Örökérvényűek, és minőségi kiadványok, mind fordításban, mind pedig a külalakjukat tekintve. A történetről nem beszélve, ami nyilván a legfontosabb, de a KULT könyvek sorozat nekem garancia arra, hogy egy mély és élvezetes történetetbe merülhetek majd bele, miután a kezembe veszem a könyvet. Nem volt ez másként A könyvkötő estében sem, ami nekem nagyon, de nagyon tetszett. 

Bridget Collins könyvének borítója arany színekben játszik, rajta ezernyi cirádás motívummal és egy kulccsal, aminek a könyvben egyébként lesz jelentősége is. Lehetett volna ez a borító sok is, vagy giccses, de nem lett, ahogy a történet sem csak annyit takar, amit a sejtelmes fülszöveg. 

A könyvkötő egy olyan varázslatos világba kalauzolja el az olvasót, ahol a könyveknek teljesen más jelentése van, mint manapság. A könyvekbe akkoriban (én a 19. századra teszem a történet idejét, de pontos dátumot nem tudunk meg végül) emberek emlékeit kötötték, ezt pedig a könyvkötők végezték. Ez a szakma eléggé alantas volt, sokan nem szerették a könyvkötőket, de a könyvektől is viszolyogtak. És nem ok nélkül. A könyvekbe rejtett emlékek ugyanis kitörlődtek a kötés által az emlékek eredeti tulajdonsának agyából, így a feledés és a könyvek kéz a kézben jártak akkoriban. Egy embert többször is be lehetett kötni, ráadásul a könyvkötésre egy külön szakma épült rá, ahol a gazdag ügyfelek sokat fizettek azért, hogy alkalmazottaik, vagy akár a családtagjaik emlékét bekössék a kötők. 

Fontos témát boncolgat A könyvkötő, mert érdekes belegondolni, hogy mi lenne, ha kitörölhetnénk egy-egy rossz emlékünket, és úgy élhetnénk tovább az életünket, hogy a rossz emléket őrzi egy könyv, mi pedig semmit sem tudunk erről az emlékről. Az instant amnézia nem befolyásolja az életet, egyszerűen nincsenek emlékeink arról a bizonyos dologról, amit a könyvkötő beleköt a könyvbe. Bár a szakmáját űző kötő tud erről az emlékről, hiszen ő veti papírra, majd készít neki egy borítót. Ez a művelet bár fájdalommentes mégis sok morális kérdést felvet. 

Nem jobb-e úgy élni, hogy megvannak a rossz emlékek is, vagy ha van lehetőségünk, akkor gondtalanul folytathatjuk az életünket, hiszen a könyv elrejti ezt a rossz dolgot, mi pedig kitöröltünk mindent az agyunkból. Én biztos hogy nem választanám a kötést, hiszen az emlékeink tesznek minket olyanná amilyen emberek leszünk az életünk során, de érdemes elmélázni azon, hogy vajon hogyan folytatódott volna az életünk egy-egy rossz fejezet nélkül. Mintha az a dolog meg se történt volna... 

Bridget Collins művében bár nem tudjuk a pontos kort, de a 19. században játszódó történet sötét és cseppet sem vidám egyébként. Megismerhetjük a szegénységben, de dolgosan élő Emmet Farmert, kishúgát (Alta) a gyerekek apját (Pa), és anyját (Ma), akik azért dolgoznak a földjeiken, hogy mindig legyen betevő falat a háznál. Emmet és néhány évvel fiatalabb húga nem él különleges életet, ám ez úgy tűnik elég nekik. Emmet szeretne gazda lenni, hogy segítsen édesapjának, ám egy nap teljesen megváltozik az élete, amikor kap egy levelet. Emmetnek el kell mennie a lápvidék mellett élő Seredith-hez, aki könyvkötőként dolgozik. Emmet lesz az öreg nő segédje, és itt megismerkedik a könyvkötést technikájával, miértjével és közben sokat tanul idős mesterétől. Seredith a maga csendes és egyben fura karakterével nekem meg kellett barátkozzak a regény során, akárcsak Emmetnek is. 

A falu emberei sem kedvelik Seredithet a mestersége miatt, de azért igénybe veszik a szolgáltatásait, így Emmet is megtudja, hogy hogyan zajlik egy kötés, és milyen könyvek készülnek a nő műhelyében. Később Emmet más könyvkötőkkel is kapcsolatba kerül és belelát ebbe a hatalmas és kecsegtető bizniszbe, ami a kietlen lápvidékről a városba szólítja a naív és kezdő fiút, akinek az élete teljes fordulatot vesz, amikor találkozik valakivel. 

Nehéz spoilerek nélkül mesélni a történetről, így nem is teszem, de annyit elárulok, hogy a könyv végére minden karakter, minden kis kirakós darab összeáll egy csodálatos egésszé és ebben az egészben megbújik egy különleges szerelmi szál, némi gyűlölködés, szülői féltés, betegségek, féltékenység, fájó és boldog emlékek halmaza és persze rengeteg könyv, amiben olyan emlékek vannak belerejtve, amik nem biztos, hogy jó ha felszínre kerülnek. 

Számomra felejthetetlen történetet adott Bridget Collins regénye, és tudom, hogy még néhányszor el fogom olvasni életem során. Mióta befejeztem néha belenézegettem és mindig találtam benne egy-egy olyan csodás részt, ami újra beszippantott. 

A könyvkötő tele van fantasztikus leírásokkal, és egy olyan erős szerelmi szállal, ami mellett nem lehet elmenni. Bárcsak mindenki elolvasná ezt a történetet, mert nagyon sokrétű és nagyon különleges. Nem csak abban, hogy három fejezetre van osztva és három idősíkon haladunk, hanem abban is, hogy egy olyan atmoszférát teremt, amibe jó belemerülni. 

Borbély Judit Bernadett elképesztően jó fordítást tett a könyv mellé. Olyan szavak és kifejezések szerepelnek a könyvben, amik bár régiesek, de mégsem voltak idegenek, a leírások pedig zseniálisan jók. Oké, tudom, hogy ez főként Bridget Collinsnak köszönhető, de amikor egy poros koszfészkről úgy ír, hogy szinte látom magam előtt az egész helyet, a fényeket, a porcicákat, az ablakon átszűrődő kilátást és lényegében mindent - és ez ráadásként magyarul is átjön az eléggé jó dolog. 

Nem mondom, hogy egy ültő helyemben kiolvastam a regényt, mert ezt a történet olyan, amibe bele kell merülni, ami lassan hömpölyög, de ez egyáltalán nem volt hátrány. Én kifejezetten szeretem az ilyen lassú, emberi érzéseket, gondolatokat, helyeket bemutató leírásokat, mint a pörgő cselekményt. A könyv második részénék végén, és a harmadik fejezetben volt azért izgulás is, de pont annyi, amennyi nekem elég volt. Nem szerettem meg minden karaktert, mert erkölcsileg voltak olyan tetteik, amikkel simán vitatkoznék, de a főszereplő Emmet Farmert a szívembe zártam, és nem feledem egy darabig az biztos. 

Egy szó, mint száz csak ismételni tudom magamat, olvassátok el A könyvkötőt, mert CS O D Á L A T O S !