szeptemberi kiszemeltek #201909

8:34:00 PM


Ismét eltelt egy hónap, nem tudom hová peregnek a napok...Itt is van a szeptemberi lista, és még "viszonylag" időben közzé teszem, hogy ti is tudjatok várni egy-két könyvet a friss megjelenések közül. Persze csak, ha titeket is érdekelnek az újdonságok. Én úgy vettem észre, hogy a nyári uborkaszezon után végre beindult a könyvpiac is, és elég sok érdekes újdonság érkezik úgyhogy lehet örülni. A szokásos módon a könyvek címe kattintható, így elő tudjátok őket jegyezni, vagy esetleg megvásárolni, ha már megjelentek. Gyertek csemegézzünk az ősz első megjelénesei közül!



#thriller #krimi #horror


A legjobban persze Judit könyvét várom a krimik közül, mert az Elveszvét nagyon szerettem, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik Dóra élete. Szelle Ákos könyvét már lelkesen ajánlották, jó lenne ha lenne rá időm idén ősszel, mert nagyon érdekel, hogy magyar viszonylatban hogyan lehet skandináv krimit írni. A Lány a koporsóban túlélős könyv (egy időben sok ilyet olvastam), de érdekes témát boncolgat. Tasmina Perry álnéven (?) írt regényére is felfigyeltem, ami a Hűtőkamrával együtt érkezik a 21. Század Kiadónál. Juhúúú! Itt az új Stephen King is, most hogy megnéztük az AZ II. részét a mozikban mindig kedvem támad újbb és újabb King könyvekbe beletemetkezni. Az új elég erősnek ígérkezik. Az új Musso regény sem az a habos-babos könnyű kötet. Nekem az előző Musso (Central Park című regény) is tetszett, úgyhogy adjatok neki egy esélyt. A Gesztenyeembernek már a borítójától is a hideg ráz, de a sztori is hasonlóan skandináv krimis, szóval jöhet! 



Hidasi Judit - Keresés (Elveszve 2.) (megjelent// Álomgyár Kiadó)

Az ​Elveszve című regény, csak a bűntény felderítésének első lépése volt. Rengeteg rejtély maradt, amit Dórának és segítőinek meg kell fejtenie.
A lebilincselően izgalmas thriller második részében az ügy tovább bonyolódik, és szép lassan rájövünk, hogy valójában nem is sejtjük, hogy mi áll a háttérben…
A történet kezdetén, azon a távoli szigeten hőseink feje fölött egyre több viharfelhő gyűlik.
Meg kell oldaniuk a rejtélyt, hogy mi történt Dóra édesapjával, és hogy egy negyven évvel ezelőtti paktumnak mi köze van a gyerekek eltűnéséhez.
A mindig váratlan helyzetekben feltűnő kegyetlen, fekete ruhás férfi úgy tűnik az egész ügy kulcsa lehet, de az még mindig nem követhető, hogy segíteni, vagy hátráltatni akarja-e az ügyet.
Hogyan tud folytatódni egy nyomozás egy távoli szigeten, ahol váratlanul bukkan fel mindenki, és az ügy egészen új fordulatot vesz?
Dóra és Puskás nyomozó kibontakozó szerelmét beárnyékolja egy politikai összeesküvés is, amelynek szálai a legbefolyásosabb emberekig vezetnek.
Létezik, kiút, amikor egy egész ország rendőrsége a nyomodban van?
Hidasi Judit, Elveszve című könyv szerzőjének folytatása egy anya lelkének mélységeibe vezet minket.

Szelle Ákos - Sebek ​a falon (megjelenés 09.23 // Animus Kiadó) 

Kroszner Barnabás élete látszólag sínen van. Szép családi házban él feleségével, aki gyermeket vár. A férfi egykori zűrös, drogokkal és nélkülözéssel teli életét is maga mögött hagyta. Egy nap azonban hívást kap a rendőrségtől. Édesanyját, akivel évek óta nem találkozott, brutálisan megkínozták és megölték. Kroszner a szülőfalujába, Verkénybe megy, hogy elrendezze az ügyeket. Nem is sejti, hogy ez egy pokoli utazás kezdete.
A faluban mindenki furcsának tűnik. Rigó őrmester képtelen ellátni a feladatát. Fazekas atya folyamatosan vérbosszút kiált a misén. És Kroszner maga is különösen viselkedik: szinte hidegen hagyja saját édesanyja halála.
Verkény mintha meg lenne átkozva. Egyre kegyetlenebb gyilkosságok követik egymást. Vajon a mészárlások között van összefüggés? Mi lehet az a láthatatlan szál, ami összeköti az áldozatokat? És mit üzen a múlt?
Szelle Ákos pszichothrillere a skandináv krimik hátborzongató hangulatát idézi.

Alex Sultz - Lány ​a koporsóban (megjelent// Kossuth Kiadó)

Colly, a tizenéves amerikai lány egy családi perpatvart követően egy szadista emberrabló házaspár fogságába kerül. A regény öt évvel az – évekig tartó – raboskodása után játszódik, amikor már látszólag feldolgozta az őt ért trauma-sorozatot. Kiderül azonban, hogy a lány lelkében még eleven a bosszú szándéka, ahogy a félelem érzése is. Megpróbálja véres tervekben levezetni ezeket az érzéseket, és ezekről vallani az őt faggató (kihallgató?) nyomozónak – akit rögtön meg is tesz álmai megmentő lovagjának.
Az olvasót pedig végig feszültségben tartja, hogy vajon valóságos események, vagy csupán fantáziák-e azok, melyekbe a lány vallomásával beavat minket.


J. L. Butler - Enyém ​vagy (megjelent // 21. Század Kiadó) 

Tasmina Perry első álnéven írt pszichothrillerében a műfaj új területén próbál szerencsét.
Martin felesége hirtelen eltűnik. Egy ideje nem éltek együtt, ennek ellenére a férfi az első számú gyanúsított. Ügyvédje, Francine módszeresen építi a karrierjét és csak egy lépésre van attól, hogy bekerüljön a londoni jogászok krémjébe. Martinnal nagyon vonzódnak egymáshoz és őrült viszonyba kezdenek.
Francine nem bízik meg a férfiban, aki egy különös történettel áll elő. Az ügyvédnő hirtelen titkok és hazugságok labirintusában találja magát…
Vajon mi történt azon az estén, amire Francine képtelen visszaemlékezni? A háló egyre szorosabbra fonódik körülötte: nemcsak a karrierje forog kockán, hanem az élete is.


Guillaume Musso - Az ​éjszaka és a lányka (megjelent // Park Kiadó)

Felkavaró. Fájdalmas. Ördögi történet

1992 tele, francia Riviéra

Egy fagyos téli éjszakán látszólag mindent megbénít a Riviérára váratlanul lecsapó hóvihar. A humán előkészítő osztály egyik legígéretesebb diákja, a 19 éves Vinca Rockwell titkos szeretőjével megszökik a hó fogságába került kollégiumból.
Soha többé nem látja senki.

2017 tavasza, francia Riviéra

Fanny, Thomas és Maxime, a hajdan elválaszthatatlan barátok a gimi óta nem beszéltek egymással. Az osztálytalálkozójuk most újra összehozza őket. Huszonöt évvel korábban a három jóbarát gyilkosságot követett el, a hullát pedig eltüntették: befalazták a gimnázium épülő tornacsarnokába. A régi tornacsarnokot most lebontják, hogy új épületet emeljenek a helyébe.

Semmi nem állhat az igazság útjába


Søren Sveistrup - A ​gesztenyeember (megjelenés 0930 // Scolar Kiadó) 

Hátborzongató ​pszichothriller a GYILKOSSÁG – THE KILLING filmsorozat szerzőjétől

Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.
Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.
Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…

Stephen King - A ​kívülálló (megjelent // Európa Kiadó)

Az oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat Frank Peterson, egy fehér fiúgyermek, életkora 11 év. A felfoghatatlan tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és több, cáfolhatatlan bizonyíték szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, azaz T. edző, egy mindenki által ismert, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja.
Ralph Anderson nyomozó letartóztatja az edzőt, méghozzá a lehető legmegalázóbb módon: a Maitland csapata számára kulcsfontosságú meccs közben, a szurkolósereg szeme láttára. Anderson indulata érthető: az ő kamasz fia is T. edző keze alatt tanulta a sportot.
Az igazságszolgáltatás folyamatában azonban fennakadást okoz, hogy Maitlandnek kikezdhetetlen alibije van: szemtanúk, ujjlenyomatok, sőt DNS-minta igazolják, hogy a gyilkosság idején egy másik, távoli városban tartózkodott. Anderson nyomozónak segítőtársaival együtt választ kell találniuk a kérdésre: hogyan lehet ugyanaz az ember egyszerre két helyen?
A rejtély megoldása Kinghez méltóan egyszerre hihetetlen és kétségbevonhatatlan, bármennyire sokkolja is azokat, akik egy texasi barlang mélyén végül szembekerülnek vele.
A kívülálló amellett, hogy a New York Times bestsellerlistájának élére került, a Goodreads-en 2018-ban kategóriájának legjobb könyve lett, és az HBO minisorozatot készít belőle.

David Koepp - Hűtőkamra (megjelenés 0930 // 21. Század Kiadó) 

Roberto Diazt, a Pentagon bioterror ügynökét kivezénylik egy potenciális biokémiai támadáshoz, de a helyszínen még szörnyűbb dolgot talál: egy mutációra képes organizmust, amely a föld teljes élővilágát képes kiirtani.
Diaz izolálja az organizmust és eltemeti egy ritkán használt katonai bázis alatt kialakított hűtőraktárban.
Évtizedekkel később a félelmetes élőlény kitör a földalatti kamrából. Mindent felfal, ami útjába kerül… Csak Diaz tudja, hogyan lehet megállítani…
David Koepp amerikai forgatókönyvíró-rendező, a Jurassic Park, a Pókember, a War of the Worlds, az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága, illetve a Mission: Impossible alkotója. Ez az első regénye, hamarosan film is készül belőle.

+ Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez (rajtam kívül persze), hogy szerezze az új borítós AZ-t akkor hajrá! Ez is szeptemberi  friss megjelenés! 



#természet #környezetvédelem #életmód

Nagyon szeretem David Attenborough természetfilmes sorozatait (Planet Earth, Blue Planet), így az élete is érdekel, hiszen elképesztő helyeken járt, és biztos, hogy sok szuper tanácsokkal tudja ellátni az utazókat. Greta Thunberg megkerülhetetlen. A svéd lány elképesztő vehemenciával harcol a klímaváltozás ellen, és megpróbálja felhívni a figyelmet a politikusoknál, hogy tegyenek valamit. A Konyhakert a lakásban és az Éltető növények igazi musthave lapozgatós csodaság lehet, az ilyen kötet valahogy mindig bevonzanak. 



David Attenborough - Utazások ​a világ túlsó felére (megjelent // Libri Kiadó)

Az 1950-es évek közepén született Egy ifjú természettudós történetei Állatkerti gyűjtőutak című könyvének sikere után az 1960-as évek elején az ifjú David Attenborough újabb utakra indul. Ezúttal Madagaszkárt, Új-Guineát és a Csendes-óceán térségét, valamint az ausztráliai Északi területet keresi fel filmes stábjával. Kalandos utazásairól olvasva megismerjük többek között Pentecost szigetének toronyugróit, az ősi tongai királyi kavaceremóniát, és olyan különleges állatokat is, mint a paradicsommadarak, a kaméleonok és a szifakák. A bőséges képanyaggal és térképekkel ellátott kötet szellemes, könnyed és áradóan mesélő stílusával méltán varázsolja el olvasóját.


Greta Thunberg · Svante Thunberg · Beata Ernman · Malena Ernman - Ég a házunk (megjelent // Corvina Kiadó)

Ég ​a házunk, közben mi ülünk az asztalnál és veszekszünk. Egyesek szerint nem is ég. Mások szerint nem teljesen biztos, ezért várjunk, amíg több bizonyítékunk lesz. Néhányan azt mondják, igenis ég, azonnal tennünk kell valamit. A füst egyre fojtogatóbb, a meleg elviselhetetlen: ki tudja, kijutunk-e élve? És akkor felpattan az asztaltól valaki: „tűz van!”. Egyesek szerint ez botrány, hiszen még hátra van a desszert és a szivar, és nincs az az isten, hogy ők erről lemondjanak. A többiek hőbörögnek: miért pont ő beszél, hiszen az iskolában a helye, nem szaktekintélye a témának, és különben is, biztosan áll valaki a háta mögött. Néhányan viszont elkezdik kiabálni: „tűz van, ég a házunk!”. Az emberiség önképe szerint az első két csoportba tartoznak a „normálisak”, a harmadikba a „szélsőségesek”. Törvényszerű hát, hogy egy „nem normális” kislány legyen a globális környezetvédelmi küzdelem vezéralakja.
A Thunberg-Ernman család életrajzából kiderül, hogyan nőtt fel az aspergeres Greta, milyen hatalmas áldozatokat kellett vállalnia szüleinek, valamint hogyan alakult az életük és a klímavédelem ügye az elmúlt években.
Reméljük, hogy – részben e könyv olvastán is – egyre többen kiáltanak majd tüzet, mielőtt még túl késő lenne.


Zia Allaway - Konyhakert ​a lakásban (megjelent // Libri Kiadó) 

Szeretnél növényeket termeszteni, de nincs kerted? Semmi gond! A Konyhakert a lakásban bemutatja, hogyan termeszthetünk ízletes és csodaszép zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket – a saját otthonunkban.

Hogyan használhatjuk ki legjobban a teret és a fényeket
Milyen növényt termesszünk, és hogyan gondozzuk őket
Beltéri növénydekorációs ötletek és kompozíciók

Az áttekinthető ábrák és a részletes útmutatók segítségével könnyedén nevelhetünk otthon epret, csilipaprikát vagy akár narancsfát is. A felfüggesztett befőttesüvegekben pompázó fűszerektől a muffintartóban zöldellő vízitormáig a könyvben bemutatott kompozíciók legalább annyira finomak, mint amennyire szépek.

A saját lakásunkban kialakított konyhakertnek köszönhetően egész évben friss és biztonságos forrásból származó zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket ehetünk.


Lisette Kreischer - Éltető ​növények (megjelenés 0930 // Scolar Kiadó) 

Ételben az orvosság -tartja a népi bölcsesség, s mennyi igazság van ebben! Az Éltető növények című könyv az évszakokat és azok változását messzemenően figyelembe vevő, ízekben gazdag utazásra invitálja az olvasót. A főszerepet olyan csodás növények játsszák, melyeknek éltető hatásuk van: oxigént biztosítanak, táplálnak és gyógyítanak minket – egyszerre ízletes alapanyagok és minden évszakban jótékony hatással, gyógyító erővel bírnak. Főzzünk a természet erejével – minden egyes napon! Kerekedjünk felül a szomorúságon, az influenzán vagy a náthán a növények segítségével. Az alma, cékla vagy a különféle olajos és gabonamagvak mellett tanuljuk meg a körömvirág, a csalán, a rózsa vagy a gyermekláncfű gyógyászati-konyhai felhasználását.

#történelem #mítosz


Nem igazán szoktam ennyire "száraznak tűnő" könyvekre rágerjedni, de a mítoszok végülis körbevesznek minket, de lehet hogy észre sem vesszük őket. Kíváncsi vagyok, hogy mikről mesélhet ez a könyv. Az Auschwitzi bölcsődalt, ha minden igaz olvasni fogom majd, úgyhogy elsőkézből nyilatkozhatok. A téma tudjátok érdekel, és nézzétek csak milyen szép a könyv borítója is! 



Joseph Campbell · Bill Moyers - A ​mítosz hatalma (megjelent // Szenzár)

Joseph Campbell világhírű mitológia-kutató gondolatai nagy hatást gyakoroltak emberek százezreire, köztük George Lucasra is, a Star Wars univerzum megteremtőjére. Campbell – akinek a mítosz nem más, mint „a világegyetem dala, a szférák zenéje” – kötetlen beszélgetés formájában avat be régi korok, letűnt népek mítoszainak legfőbb motívumaiba, miközben rámutat az ezekből fakadó erőre, mely a modern társadalmakban is meghatározó szereppel bír. A mitikus narratíva és a szimbólumok mély értelme nemcsak az ókori világban adott különleges jelentéstartalmat születésnek és halálnak, szerelemnek és házasságnak, háborúnak és áldozatnak, Isten és ember kapcsolatának, de mindez – időn és téren átívelve, univerzális hatalma miatt – a ma emberét is képes megérinteni.



Mario Escobar - Auschwitzi ​bölcsődal (megjelenés 09.27 // Kossuth Kiadó) 

A ​regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.
Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.
Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek kiadási jogait további tíz ország vette meg – izgalmasan meséli el e megrázó történetet, amely az emberi hősiesség gyönyörű példája, és amelyben a tragédiák mellett a remény is felcsillan.

#család


Több olyan könyvet gyűjtöttem össze, amiknek köze van a család témához. Az elsőnek főleg. A Gyökerekben a család és a fogászat téma kapcsolódik össze, állítólag viccesen. Az említett könyvekből egyiket sem olvastam, így nem tudom, hogy milyen a stílus, de a fülszöveg jó. A Pénzzé tett gyermekek borítója sajnos szörnyű lett (nem is értem miért tesznek stock gyerekeket egy könyvborítóra) de ettől még a sztori nagyon szívszorító, így nyilván én is kíváncsi vagyok rá. Az Otherhood néven nemrég kijött Netflixes filmet már én is megnéztem, de most felfedeztem, hogy könyv is van hozzá. Nekem a film is tetszett, így a könyv sem lehet rossz. Igazi anya-fia párosok vannak benne, és olyan problémák, amik mindenki életében szerepet játszanak. A Titkos virágok kertjét úgy tudom elképzelni, hogy egyfajta felnőtt Két Lottie lehet, de ezzel a borítóval csak nem lőhetnek már mellé. 



Miika Nousiainen - Gyökerek (megjelent // Kossuth Kiadó)

Őszinte és humoros regény egy széthullott családról és a fogászatról. Arto Paasilinna könyveinek (magyarul: A nyúl éve, 1983; Az üvöltő molnár, 1998; Az akasztott rókák erdeje, 2006) és Aki Kaurismäki filmjeinek stílusában.

Pekka Kirnuvaara még gyerek volt, amikor az apja lement bevásárolni – és többé nem ment haza. Sok évvel később, egy gyökérkezelés során Pekka rájön, hogy balsorsú fogazata mellett van egy fogorvos féltestvére is, akit közös apjuk éppúgy elhagyott, mint őt. A fivérek együtt kelnek útra, hogy kiderítsék az igazságot apjukról. Kontinensről kontinensre vándorolva, sok kitérő után Ausztrália isten háta mögötti pusztaságában kötnek ki. A titkok feltárulnak, és új családtagok bukkannak fel – a gyökerek feltárása fájdalmas, de a Dél Keresztje alatt a kín enyhülni kezd. A Gyökerek egyszerre kacagtató és megható regény a családi kötelékekről, a gyökerekről és a gyökértelenségről, az otthonhoz és az identitáshoz való jogról, s az emberiség közös nevezőjéről.



Kristina McMorris - Pénzzé ​tett gyermekek (megjelent // Alexandra Kiadó) 

2 ​gyerek eladó, áll a felirat a táblán, mellette pedig két kisfiú üldögél reményvesztetten a farmház lépcsőjén. A megrázó életkép tökéletesen megragadja az 1929-es nagy gazdasági világválság valóságát, ahol családok válnak földönfutóvá egy szempillantás alatt, és a kilátástalanság lehetetlen döntésekre kényszeríti őket.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő riporter, Ellis Reed saját családjának szomorú múltját fedezi fel a jelenetben, amelyről gyorsan fotót is készít. Az újságban megjelenő kép szakmai sikert hoz neki, ám a fénykép nyilvánosságra kerülése váratlan és drámai következményekkel jár.
Az újság titkárnője, Lillian Palmer felelősnek érzi magát a történtekért. Ellis és Lillian együtt indulnak útnak, hogy helyrehozzák a hibákat, és összehozzák az egymástól elszakított családtagokat, és ezért semmilyen áldozattól nem riadnak vissza.
A valóban létező fotó annak idején az egész Egyesült Államokat megrázta. A Pénzzé tett gyermekek magával ragadó regény a szerelemről és a megváltásról, és a végül mindannyiunkat hazavezető váratlan utakról.



William Sutcliffe - Egy ​hét, hogy boldog légy (megjelent // Libri Kiadó )

Adott ​három hatvanas anyuka, akik a fiaik születése után a játszótéren ismerkedtek meg, és azóta is jó barátnők. A fiúk immár felnőttek, és élik a maguk gondtalan életét, miközben – az unokákra ácsingózó anyukák szerint legalábbis – már rég családot kellett volna alapítaniuk, és sokkal többet kellene törődniük az édesanyjukkal. Az anyák elhatározzák hát, hogy kezükbe veszik az irányítást, és egy hétre beköltöznek a fiaikhoz, hogy rendbe tegyék a dolgokat. Egyetlen hét.
Hát olyan nagy kérés ez?

Carol: tökéletes kispolgár, aki minden miatt szorong, és elborzadva nézi a híradóban, mi minden szörnyűség történik a világban.
Matt: playboy, aki egy menő loft lakásban él és egy férfimagazinnál dolgozik. Gazdag, jóképű, minden nap más nőt visz haza, és a kokaint sem veti meg.

Helen: nagyvilági nő volt, igazi hippi, aki elvált, újraházasodott, de még mindig a régi férjébe szerelmes.
Paul: meleg, párkapcsolatban él egy nagy házban, ahol rajta és a barátján kívül még három férfi lakik.

Gillian: azt szeretné, ha a fia egy rendes zsidó lányt venne el, és nagyon vágyik egy unokára.
Daniel: egy szerelmi csalódás után Londonból Edinburgh-be költözött, és már nem hisz a szerelemben.


Cristina Caboni - Titkos ​virágok kertje (megjelenés 0927 // Alexandra Kiadó) 

A ​londoni Chelsea Flower Show a világ egyik legnagyobb virágkiállítása. A rózsákkal díszített boltívek alatt és a növények között Iris Donati otthon érzi magát. Ám miközben közelebbről szemügyre vesz egy virágkompozíciót, Iris egyszer csak egy szempárral találja szembe magát, amely teljesen olyan, mint az övé; ugyanaz a gesztenyebarna haj, ugyanaz az arc. A lány, Viola, a kiköpött mása. Ő is imádja a virágokat, és az ő csokrai a legkeresettebbek egész Londonban. Iris biztosnak hitt világa egy pillanat alatt meginog. Van egy ikertestvére, akinek a létezéséről húsz éven keresztül még csak nem is tudott. Vajon miért? Most, hogy újra egymásra találtak, Iris és Viola a dolog végére akarnak járni.
A titok nyitja szülőföldjükön, a Donatik ősrégi villájában és annak hatalmas toszkán kertjében rejlik. Ahogy az egymásra talált testvérek egyre közelebb jutnak az igazsághoz, úgy kerülnek napvilágra a család évszázadokra visszanyúló rejtélyes hagyományai, és úgy kapnak egyre nagyobb szerepet az őket körülvevő virágok. A lányoknak sok mindenen kell keresztülmenniük ahhoz, hogy megértsék: akár a tüskék között megbúvó rózsa, a megpróbáltatások mögött is ott rejlik a megtisztulás.

#chicklit #romantikus 

Két szuper romantikus könyv is érkezett szeptemberben. Jill Mansell mindig szuper választás, mert humoros és mégis van mondanivalója a regényeinak, a legjújabb történet is szívmelengető lehet. A Megmondják a csillagok fülszövegében egy átjavított horoszkóp szerepel, és mivel ez bennem egy nagyon kedves momentumot idéz fel, így nagyon is tudok azonosulni az egyik főszereplővel. 



Jill Mansell - Most ​vagy soha (megjelent// Lettero Kiadó)

Miminek esze ágába se jutott a szerelem, amikor először meglátogatta az apját a bájos, vidéki Goosebrookban. Pedig jól tette volna, ha lelkileg felvértezi magát a veszélyre.

Leszámítva az undok Henrietta nevű nőszemélyt (aki hagyta Mimit az esőben kutyagolni, és nem vitte el az autójával), a falu lakói roppant barátságosak. Különösen egy valaki extra vonzó – Cal, a karizmatikus, nyíltszívű, szexis pasi.

Ahogy telnek az évek, Mimi a karrierjére koncentrál Londonban. És hiába botlanak Callal újra és újra egymásba, valami vagy valaki mindig közbeszól, hogy egymáséi lehessenek.

De ha tényleg Cal az Igazi, akkor egyszer csak meg kell történnie a csodának. A kérdés csak az, milyen ára van ennek?


Minnie Darke - Megmondják ​a csillagok (megjelent // Libri Kiadó ) 

Vajon a sorsunk tényleg meg van írva a csillagokban?
Nick, a jóképű és pályája elején álló színész szerint mindenképpen. Justine, a lelkes és igyekvő újságíró szerint viszont kizárt. Nick és Justine gyerekként jó barátok voltak, és felnőttként is van közös pont az életükben: Nick semmit sem tesz úgy, hogy előtte ne tájékozódna az Alexandria Park Star magazin horoszkóprovatából, Justine pedig ennek a magazinnak az újságírója.
Hogy magára vonja a fiú figyelmét, Justine úgy dönt, hogy belejavít itt-ott Nick horoszkópjába, mielőtt az nyomtatásba kerülne. Hiszen ez csak egy horoszkóp. Ugyan mi baj származhatna egy-két apró módosításból?
A Megmondják a csillagok megindítóan kedves történet egy szerelmes lány meggondolatlan asztrológiai kalandozásairól, a barátságról, az esélyekről és arról, hogy milyen praktikákkal próbálunk kedvező döntéseket kicsikarni a sorstól olyan helyzetekben, amelyekben kudarcra van ítélve a józan ész.

#kortárs


A Bűbájoskönyv már itt figyel az asztalomon, és várom a megfelelő boszorkány pillanatot, hogy belevágjak, de gondoltam nektek is megmutatom. Annyira gyönyörű a borítója ugye??? A Nők beszélgetnek nagyon komoly témát dolgoz fel, kicsit Szolgálólányos borítóval (gondolom ez direkt). Utóbbi egyáltalán nem zavaró, szerintem ezek azok a dolgok, amikről nyilván jobb lenne nem tudni, de érdemes megismerni, hogy a világnak milyen szörnyű szegletei is léteznek sajnos. 



Kiss Judit Ágnes - Bűbájoskönyv (megjelent // Athenaeum Kiadó)

Évezredeken ​át a boszorkányok őrizték mindazt, amilyen egy nő valójában. Amilyennek lennie kéne. Amilyen volt valaha, amikor a nagy istennők lányai voltunk. A boszorkányok őrizték a tudást, ami megmaradt abból az időből, amikor még senki nem hitte, hogy a nőt a férfi oldalcsontjából teremtették. Amikor még a péniszt nem gondolták magasabb rendűnek a vulvánál. Amikor még nem hitte senki, hogy a nő helye a konyhában van. Évezredek során a nők elfelejtették istennő ősüket, a Nagy Ősanyát, és vele együtt a szabadságot.
Csak mi maradtunk, akik anyáról lányra adtuk tovább az emlékét.
Mi, akiket boszorkányoknak neveznek.
„Ha boszorkány vagy, tudnod kell, hogy mindennek, amit a látható világban teszel, valami lenyomata, árnyéka, visszfénye megjelenik a láthatatlan világban. És mindennek, ami a láthatatlan világban történik, megvan az eredménye, a következménye a láthatóban. Minden hétköznapi tettünk része a szellemi világnak is. Minden mágia. És nincs külön fekete vagy fehér. A kettő elválaszthatatlan.”

Kiss Judit Ágnes költői erejű prózája az elveszett, de nyomokban még megmutatkozó évezredes tudásról, a bűbájosságról: oldásról, kötésről, angyalcsinálásról és repülésről – avagy hogyan érdemes boszorkánykodni a 21. században. A receptek kipróbálása erősen ellenjavallt.


Miriam Toews - Nők ​beszélgetnek (megjelent // Európa Kiadó) 

Bolíviában, ​egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye.
Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták.
A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt férfiak még börtönbüntetésüket töltötték, a kolóniában újrakezdődtek a korábbiakhoz hasonló támadások és szexuális visszaélések.
A Nők beszélgetnek, amelyben két család lányai és asszonyai vitatják meg a történtek után szóba jöhető lehetőségeiket – Semmit sem tenni / Maradni és harcolni / Elmenni –, regény formában alakot öltött reakció ezekre a valós eseményekre, s ugyanakkor a női képzelet terméke.

#gyerek #ifjúsági 


Timothy Knapman két kis könyve is jól jött volna ha 5-8 éves vagyok, én imádtam anno böngészni az ilyen űrrel kapcsolatos és a földünk keletkezésével kapcsolatos könyveket. A Bezzeg Soma képregénynek imádom a borítóját, és a fülszövegben szereplő Pitypalattyfalvára is rettentően kíváncsi vagyok. A Pöttöm Panna mellett a Diótörő is megjelent An Leysen illusztrációval, amik nekem nagyon tetszenek. A Szavak kékben című ifjúsági regényben kamaszok szerepelnek és egy könyvesbolt, ami csak jó kombó lehet. A Viharok őrzője nagyon érdekesnek ígérkezik, és bíztató a szakmai díj is, de ezt tényleg csak az olvasás lehet megállapítani, hogy mennyire izgalmas-e a világ, amit az írónő teremtett. 



Timothy Knapman - Mit ​rejt a világűr? (megjelent // Babilon Kiadó) 

A vadonatúj Mit rejt? sorozat kötetei ötvözik a böngészőt, a képregényt és az ismeretterjesztést. Ez a kötet a világűrt mutatja be sokrétűen. Lili, Lali és Jojó kutyus űrutazásukon bejárják a világűrt, oldalról oldalra, rétegről rétegre távolodva a Földtől és a Naprendszertől. Közben mindent alaposan megfigyelnek. Melyik csillagkép hasonlít kutyára? Miért vörös a Mars? Melyik bolygónak van 79 holdja? Böngészd a képeket, és tudd meg, mit rejt a világűr!






Timothy Knapman - Mit ​rejt a múlt? (megjelent // Babilon Kiadó) 

A vadonatúj Mit rejt? sorozat kötetei ötvözik a böngészőt, a képregényt és az ismeretterjesztést. Ebben a kötetben Lili, Lali és Jojó kutyus izgalmas időutazást tesznek. Oldalról oldalra, rétegről rétegre régebbi korba csöppennek, és mindent alaposan megfigyelnek. Vágtázz velük a vadnyugaton, vacogj a jégkorszakban, és közben nézz a történelem mélyére! Mit ettek az aztékok? Milyen versenyszámok voltak az első olimpiai játékokon? Kik mérkőztek meg a középkori lovagi tornákon? Böngészd a képeket, és tudd, meg, mit rejt a történelem!





Csák-Nagy Krisztina - Bezzeg ​Soma szívsajgása (megjelent // Pagony Könyvek) 

Azt kérdezed, merre van Pitypalattyfalva? Talán csak a mesében. De az is lehet, hogy a közeledben. Közelebb, mint gondolnád.
Hogy milyenforma Bezzeg Soma? Azt hiszem, olyasforma, mint te. Olykor éppúgy búslakodik és sóhajtozik, máskor meg örül és ugrándozik. A szíve
pedig hatalmas. Belefér egész Pitypalattyfalva az erdőkkel és a felhőkkel. No meg Szöszke Babka.
Ismered Szöszke Babkát? Ő a legjobb barát. Aki mindig jókor jön, és sosem jön hiába. Aki mindig derűs. Aki nélkül a mentatea ízetlen. És akit még a
Végevan is messze elkerül.
Talán nem is teljesen ismeretlenek számodra…



An Leysen - Pöttöm ​Panna (megjelenés 09.25 // Scolar ) 

Volt egyszer egy asszony, aki gyereket szeretett volna. Egy nap a háza előtt ment el a jó boszorkány, és adott neki egy virágmagot. Az asszony elültette a magot, és gondozta, mígnem két apró szemecske nézett rá kíváncsian a virágszirmok közül. A virág bimbójában egy icipici kislány üldögélt!Az asszony Pöttöm Pannának nevezte el. Nagyon gyorsan kiderült, hogy Pöttöm Panna nem nagy, de annál bátrabb. Hans Christian Andersen klasszikus meséje új köntösben, An Leysen tolmácsolásában. Öt évnél idősebb gyerekeknek és mindenkinek, aki szereti a különös meséket és a csodálatos könyveket.




Cath Crowley - Szavak ​kékben (megjelenés 0926 - Menő Könyvek) 

Rachel ​néhány éve beleszeretett Henry Jonesba. A költözésük előtti napon elrejtett egy szerelmeslevelet a kedvenc könyvébe a fiú családjának könyvesboltjában. Aztán várt. De Henry nem jelentkezett.
Most, hogy Rachel visszatért a városba – és a könyvesboltba is –, együtt kell dolgoznia azzal a fiúval, akit a legszívesebben soha többé nem látna. De Rachelnek biztos pontokra van szüksége. A bátyja meghalt néhány hónapja, és Rachelből minden érzés kihalt.
Míg Rachel és Henry egymás oldalán dolgoznak – könyvekkel, szerelmi történetekkel és lapok közé bújtatott levelekkel körülvéve –, reményt találnak egymásban. Hiszen az élet olykor kicsúszik az irányításunk alól, és kibírhatatlannak tűnik, a sorok közé írt szavak, a szerelem és egy második esély mégis elég lehet.
Dínyertes könyvek-sorozatunkban olyan köteteket jelentetünk meg, melyek rangos ifjúsági irodalmi elismerésben részesültek.


Catherine Doyle - Viharok ​Őrzője (megjelenés 0927 - Pagony Könyvek) 

„Amint Fionn Boyle Arranmore szigetére lép, a sziget felbolydul a lába alatt…”

Fionn Boyle nővérével Arranmore távoli szigetén, nagyapjuknál tölti a nyári vakációt. Még soha nem járt itt, nagyapját, ezt a fura, titokzatos öregembert se ismerte azelőtt. A fiú hiába tudja, hogy vén tengeri matrózok leszármazottja – retteg a víztől. Nem érdeklik a kalandok, a hajótörések, sem a fáradhatatlan szél, ami időről időre végigsöpör a szigeten.

De egy régi varázslat felbolydul a sziget rétegei alatt. Hatalmas vihar közeledik a tenger és az idők mélyéről, ugyanaz a vihar, ami tizenkét évvel ezelőtt elragadta Fionn apját is. Családja védelmében Fionn-nak fel kell vállalnia a sorsát, és szembeszállnia legnagyobb félelmével…
Catherine Doyle első könyve 2018-ban elnyerte a Brit Könyvkereskedők olvasói díját.


Ti beszereztetek valami újdonságot az első őszi hónapban? Meséljetek kommentben! 



Ezek voltak az augusztusi és a júliusi kiszemeltjeim, itt találjátok az előző júniusi listámat, a  májusi listámat, itt van a könyvfesztiválos áprilisi posztom, a  márciusi listám, a  februári listám, itt pedig a januárit találjátok

Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Hű, mint mindig, most is találtam olyasmiket ebben a posztban, amikkel még eddig nem is találkoztam! Alapos kis válogatás! :) Greta mostanában egyre érdekesebb. És a Gyökerek is érdekel. :) Meg talán a virágos-ikres könyv is! :D Ajaj!

    ReplyDelete

Subscribe