könyvfesztivál kívánságlista - áprilisi kiszemeltek #201904

8:09:00 PM


Azt gondoltad, hogy elfeledkeztem erről a rovatról? Nos nem állsz messze az igazságtól.... Már hetekkel ezelőtt szerettem volna kitenni a posztot, de bezavart, hogy semmi időm nem volt, viszont lelkesen gyűjtögettem az áprilisban megjelent, vagy megjelenő könyveket, úgyhogy, ha már úgyis csütörtökön indul a Könyvfesztivál, akkor ezeket beszerezheted ott!

Megint muszáj voltam kategorizálni a könyveket, mert nagyon-nagyon sok jóság érkezik. Imádom az áprilisi időszakot, mert ilyenkor a könyvkiadók rengeteg újdonságot kiadnak, hiszen az egyik könyves ünnep jövő héten indul. A Millenáris parkban lévő Könyvfesztiválra (április 25-28) én is kilátogatok majd, és ezekre a könyvekre lehet, hogy elcsábulok :) Szemezgessetek ti is kedvetekre!


#krimi #thriller


Azt hiszem ez a kategória, ami a legbőségesebb, úgy látszik ez érdekel a legjobban, persze itt a legnagyobb a félresiklás is, mert nem mindegyik könyv jó. Az Őrületnek nagyon jó a borítója (bár eddig egy vélemény van, ami nem igazán pozitív a Moly-on), de még így is érdekel. Van két női pszichothriller a KMK-tól, az egyik nagyon hajaz a Született feleségekre, és bár szerettem a sorozatot nem tudom ez az összehasonlítás jó dolog-e? A Bölcsőrablók borítója csodálatos, ha ennyire jó lehet a beltartalom, akkor kell! Bár a Minden jó és minden csúf dolog, inkább lélektani regény, de elég sok szörnyűség van benne, hogy inkább ide került. Végre jön egy új Kepler könyv, ami nyilván #musthave. Sajnálom, hogy lemaradtam a dedikálásról, de kárpótolhat az új könyv. Karin Slaughtert örülök, hogy nem hagyták kallódni az Ulpius után, jó krimiket ír. A Fekete nap és a Stieg Larsson is új Animusos krimik, elég jól hangzik mindkettő. Az Eltűntek a Geopentől érkezik és svéd kortárs krimi. Musso új könyve nem csak krimi szerintem (ahogy a szerzőt ismerem), de rég olvastam tőle, és már kíváncsi vagyok, hogy mit hozott össze. A Játssz velem a Maximtól érkezik, és érdekesnek hangzik. 


Chloé Esposito - Őrület (Libri Kiadó) 

Alvie világéletében gyönyörű ikertestvére, Beth árnyékában élt.
Amikor Beth meghívja fényűző szicíliai villájába, Alvie elfogadja a meghívást. Ki ne akarna egy hétig a napon sütkérezni? Ráadásul Bethnek dögös férje, cuki kisbabája, gyors sportkocsija és persze rengeteg pénze van.
Csak az a bökkenő, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…
És Beth sem olyan angyali, mint amilyennek látszik.
Alvie-nak ölébe pottyan a lehetőség, hogy ellopja az életet, amit úgy érzi, megérdemel.
Ha megússza élve.


Loreth Anne White - A ​csali (Könyvmolyképző Kiadó) 

Visszakaphatod-e ​az elrabolt életed?

Tizenkét évvel ezelőtt Sarah Bakert elrabolta és számtalanszor megerőszakolta a Watt Lake-i gyilkos. Hónapokat töltött a férfi fogságában, de végül sikerült megszöknie. A sorozatgyilkost elfogták, Sarah azonban mindenét elvesztette: a férjét, a lányát, az egész életét.
A poszttraumás stresszel küszködő Sarah Olivia West néven lel menedéket a Broken Bar Ranchen, ahol a sebei végre gyógyulni kezdenek. Az egykori nyomozásban résztvevő rendőrök egyikének azonban meggyőződése, hogy nem a valódi Watt Lake-i gyilkost tartóztatták le. Csapdát állít a tettesnek, és idővel újabb holttestet fedeznek fel. Oliviának szembe kell néznie a lehetetlennel – elképzelhető, hogy a mészáros visszatér, hogy befejezze, amit elkezdett?

Amikor a közelítő tél elszakítja a külvilágtól a birtokot, csak egyetlen ember segíthet Oliviának: Cole McDonough, író, kalandor, egyben a birtok örököse, aki rég szunnyadó érzéseket ébreszt fel a nőben. Ezúttal azonban Olivia elszánt igyekezete, hogy eltemesse a múltat, nem csak a szerelem lehetőségét veheti el tőle, de akár az életébe is kerülhet.

Kövesd a sorsát!

Marybeth Mayhew Whalen - Bár ​igaz lenne! (Könyvmolyképző Kiadó) 

Idilli amerikai kisváros – egy csaknem tragikus baleset sötét felfedezések egész sorát indítja el.

Az észak-karolinai Sycamore Glen kívülről a békés, átlagos amerikai kisváros képét mutatja, de a fehér deszkakerítések mögött egyik háztól a másikig húzódó titkok hálója feszül.
Mindannyian csöndben viselik saját múltjuk súlyát, míg a környék kedvenc strandján történt baleset meg nem bolygatja a kényes egyensúlyt. És amikor a körülmények úgy hozzák, hogy egy régi lakos visszatér,önkéntes száműzetéséből Sycamore Glenbe, az összefonódó élettörténetek szövete bomlani kezd..
Egy tikkasztó nyár során rég eltemetett titkok kerülnek felszínre, és a szomszédok rádöbbennek, hogy lehetetlen igazán megismernünk a hozzánk legközelebb állókat is.
De vajon szeretni is lehetetlen őket? És megbocsátani nekik?

Pillants be a szomszéd ajtók mögé!

Victor LaValle - Bölcsőrablók (Fumax) 

Hátborzongató ​hajsza egy asszony és egy megbocsáthatatlan bűn nyomában. A 2018- as World Fantasy-Díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-Díj a legjobb horror regényért, és még számos díj nyertese!

Apollót, mióta gyermekkorában apja eltűnt, különös rémálmok kísértik. Felnőttként sikeres könyvkereskedővé vált, és saját családot alapított szerelmével. Boldogan élnének gyermekükkel, amikor felesége, Emma egyre furcsábban kezd viselkedni. Kiszámíthatatlan és egyre kevésbé törődik az újszülöttel, a szülés utáni depresszió jeleit mutatja, ám hamarosan egyértelművé válik, hogy a baj ennél jóval komolyabb. Mielőtt Apollo segíthetne rajta, a nő iszonyatos, felfoghatatlan tettet követ el, majd köddé válik. Apollót őrült és szürreális események sodorják magukkal az egyre ellenségesebb New Yorkban-amely többé nem az a város, amit eddig ismert. Már nincs más célja, mint hogy felesége nyomára bukkanjon, és valamiféle magyarázatot találjon a történtekre.

A Bölcsőrablók nagyívű, mellbevágó regény a kegyetlen szerelemről és az abban rejlő sötét
titkokról, ahol LaValle mesterien vegyíti a modern történetmesélést az ősi mítoszok időtlen
rettenetével.

Bryn Greenwood - Minden ​csúf és csodálatos dolog (Könyvmolyképző Kiadó)

Wavy ​ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el.Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.


Lars Kepler - Nyúlvadász (Animus Kiadó) 

Joona Linna már két évet letöltött büntetéséből a Kumlai Zárt Fegyintézetben, amikor a rendőrség segítségért fordul hozzá egy magas rangú személy brutális meggyilkolásának ügyében. Hamarosan bizonyosságot nyer, hogy az elkövető egy sorozatgyilkos. Áldozatai közt az egyetlen összekötő kapocs az, hogy haláluk előtt valamennyien kaptak egy hangfelvételt, amelyen egy gyerekhang egy nyulakról szóló mondókát ismételget. A sors úgy hozza, hogy Rex Müller, a tévé celebszakácsa kerül az események középpontjába, aki most először tölt el hosszabb időt felnőtt fiával, Sammyval. Három nyugis hét helyett azonban szörnyű élet-halál harc vár rájuk. Joona Linna és Saga Bauer kénytelen titokban együttműködni, hogy megállítsák a Nyúlvadászt, mielőtt az teljesíthetné küldetését…


Guillaume Musso - Central ​Park (Libri Kiadó) 

New York, reggel nyolc óra.
Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis…
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice ingén? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történik velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket…


Karin Slaughter - Azt ​hittem, ismerlek (Harper Collins) 

Mi történik, ha arról a személyről, akiről eddig azt gondoltad, úgy ismered, mint a tenyered, kiderül, hogy valójában egyáltalán nem az, akinek hitted…? Andrea Oliver mindent tud az anyjáról, Lauráról. Hogy egész életét egy tengerparti városkában töltötte Belle Isle-on. Hogy mindig is nyugodt életet akart élni és a közösség pillérévé válni. Hogy sosem tartott semmit sem titokban előtte. Mert mindannyian ismerjük az anyánkat, nem igaz?
Ám mindez megváltozik, amikor egy bevásárló körút rémálommá válik, Laurát meglövik, és Andrea hirtelen az édesanyja egy teljesen ismeretlen oldalával szembesül. Kiderül ugyanis, hogy mielőtt az anyja Laura lett volna, egészen másvalaki volt. Közel harminc évig rejtőzködött, és remélte, sosem találnak rá. Csakhogy most utolérték, és már semmi sem maradhat a régi. A rendőrség válaszokat akar, Laura ártatlansága forog kockán, ő mégsem vall, még a saját lányának sem. Így Andreának kell felfejtenie anyja múltjának szálait. Ha nem lel rá a titok nyitjára, talán egyikük sem éri meg a holnapot…


Caroline Eriksson - Eltűntek (Geopen) 

Egy szép nyári este Greta, Alex és Smilla csónakba ül a rejtélyes hírű tó partján, hogy beevezzenek a tó közepén fekvő kis szigetig. Greta a csónakban marad, Alex és Smilla pedig kiszáll, hogy körülnézzen a szigeten. Telnek az órák, de a két fölfedező nem tér vissza. Greta segítséget hív, és lázas keresés kezdődik, ám a két eltűntnek nyomát sem találják. Az eltűntek keresésének történetéről számol be lélegzetmegállítóan izgalmasan, a feszültséget a végletekig fokozva a svéd krimi új generációját képviselő szerző.




J. P. Delaney - Believe ​Me – Játssz velem! (Maxim Kiadó) 

A lány a múltból bestsellerlistás szerzőjének körmönfont lélektani thrillerében egy színésznő kettős játékot játszik egy gyilkossági nyomozásban.

Claire Wright mindenre el van szánva. Az angol lány, aki New Yorkban tanul színjátszást, és nincsen zöld kártyája, elfogadja az egyetlen állást, amelyet kaphat: beáll külsősnek egy válóperes ügyvédi irodához, és hotelek bárjaiban játssza a könnyűvérű nőcskét, hogy csapdába csalja a kikapós férjeket. Ám a játék egyszer csak komolyra fordul. Amikor az egyik célszemély egy gyilkosság gyanúsítottja lesz, a rendőrség ráveszi Claire-t, hogy drámai tehetségét bedobva csalogassa ki a férfiból a vallomást. Claire az első perctől kételkedik a szerepében. Valóban gyilkos Patrick Fogler? Vagy több van ebben a csapdában annál, amit neki mondtak? A lánynak hamarosan rá kell jönnie, hogy élete legveszélyesebb szerepét osztották rá.


Jørn Lier Horst- Fekete ​nap (Animus Kiadó) 

Sűrű köd lepi az őszi tájat. A staverni nyaralók tulajdonosai már a télre készülődnek. Egyikük, aki épp egy utolsó békés hétvége reményében érkezik a tengerpartra, feldúlva találja a házát. Az ajtót felfeszítették, az értékeket elvitték. Az a gyanúja támad, hogy a szomszédja is így járhatott, ám amikor átmegy körülnézni, valami sokkal szörnyűbbre bukkan: egy agyonvert, símaszkos férfi holttestére.
William Wisting nyomozó kapja a feladatot, hogy felderítse a gyilkosságot, ám ahogy gyűlnek a bizonyítékok, újabb és újabb bűncselekményekre derül fény.
Közben Wisting lánya, Line úgy dönt, hogy a tetthellyel szomszédos családi nyaralóban tölti szabadságát, hogy rendbe szedje gondolatait és magánéletét, ám a környéken különös dolgok zajlanak. Egy napon például halott madarak kezdenek hullani az égből…


Jan Stocklassa- Stieg ​Larsson titkos iratai (Animus Kiadó) 

„Az ​Olof Palme elleni merénylet az egyik leghihetetlenebb és legdöbbenetesebb történelmi gyilkosság, amellyel a munkám révén valaha – kellemetlen – kötelességem volt foglalkozni.”
(Stieg Larsson)

1986. február 28-án, éjfél előtt pár perccel dördült el a halálos lövés. A gyilkos kiléte azóta ismeretlen.
Vajon miért kellett meghalnia az egykori svéd miniszterelnöknek?
Tíz évvel Stieg Larsson halála után megnyitják a Millenium-trilógia szerzőjének archívumát.
Jan Stocklassa író, újságíró mintegy húsz költöztetődobozban bukkant iratokra, az Olof Palme-gyilkossággal kapcsolatos átfogó kutatás anyagára.  Vajon a mozaikokból összeáll a kép? Megdöbbentő adatok, új információk…  Honnan kerülnek elő az új bűnjelek?  Harminc éven át senki nem hitte el. És most végre itt a legvalószínűbb megoldás.  Áldozatok, gyanúsítottak, összefonódások. A megdöbbentő valóság.  És egyetlen kulcsszereplő, aki eltűnt a rendőrség szeme elől…  Hol van most?  Vajon ki ő?  Jan Stocklassa a valaha élt egyik legnagyobb svéd krimiíró segítségével az igazság nyomába ered: könyve nem csupán egy kegyetlen gyilkosság természetrajza, hanem egy vérbeli skandináv krimibe oltott, pontos és fontos kordokumentum is.

#női regény #szépirodalom 


Rég olvastam jó családtörténeket, és az Óratánc már a borítójával megvett. A Mióta megszerettelek a Mielőtt megismertelek és a Miután elvesztettelek folytatása, amit én nagyon szerettem, úgyhogy a folytatás is érdekel, még akkor is ha ennyire szörnyű borítóval érkezik. De most komolyan? Ezt ki hagyta jóvá? Nem is illik a többihez... A Tövismadarak sorozatot én is néztem anno, de még könyvben nem olvastam. Igaz a borító nekem nem annyira a kedvecem, de ettől még a történetet szívesen elolvasnám. A Könyvtolvaj írójának új könyve is #musthave, Buzsarovszka pedig kortárs, és nagyon érdekel, hogy a Balkánon élő nők gondolatait mi köti le. 


Anne Tyler - Óratánc (Tericum) 

Willa Drake egy kezén meg tudja számolni eseménytelen élete legmeghatározóbb pillanatait.
Iskoláslányként fel kell dolgoznia anyja váratlan eltűnését. Egyetemistaként azon tipródik, férjhez menjen-e. Húsz év múlva fiatal özvegyként próbálja összerakni darabokra hullott életét. Újabb húsz év telik el, és Willa arra vágyik, hogy nagymama legyen, de semmi sem kecsegteti ezzel.
Majd egy szép napon egy félreértésnek köszönhetően Willa keresztülrepül fél Amerikán, hogy gondját viselje egy balesetet szenvedett fiatal nőnek, kilencéves kislányának és a kutyájuknak.
Új lehetőségek tárulnak fel Willa előtt. A családdal és a szomszédokkal kialakult különleges kapcsolat ráébreszti, hogy sosem késő más útra lépni, mint amelyen addig járt, és hogy mindig van második esély.
Az Egy spulni kék cérna népszerű szerzőjének újabb magával ragadó regénye méltán került megjelenése után a New York Times bestseller listájára.


Jojo Moyes - Mióta ​megszerettelek (Cartaphilus) 

A trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a hatalmas sikert aratott Mielőtt megismertelek című regényben bemutatott Lou Clark története.

Lou sok mindent tud. Pontosan tudja például, hogy milyen nagy a távolság új New York-i otthona és londoni barátja, Sam lakása között. Azt is tudja, hogy a főnöke jó ember, ahogy azt is, hogy a felesége eltitkol valamit a férfi elől.
Azt viszont nem tudhatja, hogy miközben beleveti magát New York társasági életébe, hamarosan megismerkedik valakivel, aki jókora felfordulást okoz a lelkében. Merthogy Josh elképesztő módon emlékezteti valakire, akire rendkívül fájdalmas visszaemlékeznie.
Azt sem tudja Lou, hogy mihez kezdjen a kialakult helyzetben – csupán azt tudja, hogy bármilyen döntés hoz, az mindent visszavonhatatlanul megváltoztat az életében. És hogy mindenképp követnie kell a szíve szavát, akárhová is vezesse.



Colleen McCullough - Tövismadarak (Európa Kiadó) 

A Clearyek története Új-Zélandon kezdődik és Ausztráliában folytatódik, ahonnan csak a második világháború szörnyű eseményei sodornak el egy-egy családtagot a jó öreg Európába. A Cleary család a gyönyörű ausztrál tájakon küzd a boldogulásért az anya vezetésével. Fee erős egyénisége szilárd erkölcsi alapon áll, mindent megtesz családjáért, élete a kötelességteljesítés mintaképe. Gyermekeit mégsem tudja megóvni a keserves csalódásoktól, és a ragyogó napsütötte táj is kiszámíthatatlanul szeszélyes – hirtelen támadt kegyetlen bozóttűz ragadja el egyik fiát…. A két női főszereplő: Fee és Meggie – anya és leánya – élete a sors különös játéka folytán hasonlóvá válik egymáshoz, mindketten olyan férfit szeretnek, akitől a társadalom elválasztja őket, s a szerelmükből született gyermekek feje fölött a tragédia sötét árnya lebeg….



Markus Zusak - Clay ​hídja (Európa Kiadó) 

Kezdetben ​csak egy gyilkos, egy öszvér és egy fiú volt. Aztán egy kígyótetem, egy döglött kutya és egy régi írógép. És jött az anya és az öt testvér, majd a lány, aki zsokénak készül, meg a lóversenyek. Később a halál, a gyász, a futás és a fájdalom, a híd és a megtisztulás. De ez még nem a vég.
A Dunbar fivérek a saját törvényeik szerint élnek a világban. Az anyjuk meghalt, és az apjuk is magukra hagyta őket. Szeretnek és gyűlölnek, gyászolnak és élnek, küzdenek a felnőttvilág kihívásaival az elhagyatott lóversenypálya tövében. Egy nap azonban az apjuk váratlanul hazatér, és segítséget kér tőlük egy híd megépítésében. Az öt testvér közül egyedül Clay vállalja a feladatot, és ezzel örökre megváltoztatja az életüket. Clay hidat épít a múltjából, a családjából, fájdalomból és szeretetből, a csodákból és a csalódásokból, az életéből, mindabból, ami egy élet kötőanyagát képezi. És közben feltárul a család múltja: a Homérosz iránt rajongó nagyapa emléke, a Kelet-Európából menekült anya és a festőművésznek készülő, megtört apa találkozása egy eltévedt zongoránál, valamint a fiúk ígéretekkel teli gyermekkora. De vajon elég kitartó-e Clay? Lesz-e elég ereje befejezni?
Markus Zusak új regénye az áradó történetek és az elfeledett titkok nagyszerű szövedéke. Gyönyörűen megírt könyv a veszteségről, a családi szeretetről és a felemelő megbocsátásról.


Rumena Buzsarovszka - A ​férjem (Európa Kiadó) 

Van ​egy férj. Költő, gyermekét dédelgető apa, a feleségét elhanyagoló nagykövet, nőgyógyász, rendőr, hűtlen házastárs, impotens vagy éppenséggel halott. Egy férj tizenegyszer. Ez a könyv azonban mégsem róluk szól. A férjem Alice Munro világát megidéző ragyogó novelláiban különböző nők – feleségek, szeretők, anyák, özvegyek – mesélik el saját történeteiket a hétköznapjaikról, férjekről, gyerekekről, szülőkről, kollégákról és barátokról, hol tragikusan, hol pedig fanyar humorral. És a mesélés felszabadító ereje révén ezek a nők többet mutatnak önmagukról, a környezetükről, félelmeikről, titkaikról, vágyaikról, valamint azokról a konkrét társadalmi normákról, amelyek meghatározzák az életüket. Buzsarovszka a legintimebb térben mutatja be a balkáni régió változóban lévő posztkommunista, patriarchális valóságát, a szereplők mindennapjai, dilemmái, frusztrációi és fájdalmai ugyanakkor nagyon ismerősek lehetnek a magyar olvasók számára is.
Rumena Buzsarovszka 1981-ben született Szkopjéban. Eddig négy prózakötete jelent meg, továbbá J. M. Coetzee, Lewis Carroll, Truman Capote, Charles Bukowski műveit fordította macedónra. 2016-ban bekerült a Literary Europe Live projekt New Voices of Europe programjába, 2018-ban pedig az Iowa International Writing program ösztöndíjasa volt. Az írás mellett az amerikai irodalmak egyetemi docense, számos irodalmi folyóirat szerkesztője, valamint női storytelling estek szervezője. Műveit többek közt angol, német, francia, olasz és lengyel nyelvre is lefordították. A férjem 2017-ben elnyerte a fiatal prózaíróknak járó, rangos Edo Budiša-díjat.


#gyerek #ifjúsági 


Csomó szuper gyerek és ifjúsági könyv érkezik a Könyvfesztiválra, úgyhogy én ezekből is fel tudnék tankolni. A könyvvadászok már a címével megvett, de szerintem a sztori is marha jó. Fiala Borcsa könyveiről annyi jót hallottam, a Balatonos sztori engem kilóra megvett. Nemes Nagy Ágnes és Lázár Ervin igazi klasszikusok, amiknek ott a helye a gyerekkönyvespolcokon. A kandúr véleményére szintén kíváncsi vagyok, mert egy ilyen karakter biztos vicces és kedves dolgokat mesélhet a legkisebbeknek. Kertész Erzsi új történetének az Egri csillagokhoz is köze lehet, de ez nem baj, mert ha úgy mutatja be a török uralmat, hogy abból tud tanulni egy gyerkőc, az csak jó lehet. A Kisasszonyok új borítója szerintem elképesztően csodás, A két lépés távolságot már meg is filmesítették, és persze könnyfakasztó, úgyhogy AKAROM! 



Jennifer Chambliss Bertman Könyvvadászok (Pagony Könyvek) 

Az élet egy játék, amelyben a könyvek a zsetonok!
Emily bohém szüleinek mániája, hogy minden évben új helyre költöznek. Most éppen San Francisco következik, ami legalább jó hír, hiszen itt van a Könyvvadászat központja. Emily lelkes könyvvadász: a játék lényege, hogy bárki bárhol elrejthet egy könyvet, a megtaláló pedig egy online rendszer alapján pontokat kap.
Amikor Emily a városba érkezik, a Könyvvadászat kitalálóját, aki éppen egy új játék bejelentésére készül, megtámadják. Ijedtében elrejti a nála lévő, teljesen egyedi kiadású könyvet. Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket?

Fiala Borcsa - Balatoni ​nyomozás (Kolibri) 

Egy régi faládikóban rejtőző térkép…
Egy titkosírással írt üzenet…
Egy tetovált nagymama, aki kiszuperált cirkuszi kocsival járja a Balaton-felvidéket…

Ki ne vágyna egy duplán rejtélyes nyárra?

Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjon a kincsre. De eközben egy valódi bűnszövetkezet is dolgozik a Balaton-partján: pénztárcák és ékszerek tűnnek el mindenhonnan…
Vajon milyen kincs várja Krisztiéket az út végén? És sikerül-e közben leleplezniük a tolvajokat is?
Nyomozz Te is velünk! Bejárjuk többek közt Révfülöpöt, a Folly Arborétumot és Hegyestűt, megkeressük a mindszentkállai titkos lépcsőt és bekukkantunk Csobánc várába is…


Annette Herzog- Na ​de ki kérdez egy kandúrt? (Kossuth Kiadó) 

"Arisztotelész, a menhelyről családhoz költöző kandúr úgy gondolja, hogy egy macskának kizárólag a legpuhább ágyban és a legtöbbet simogató ember ölében van a helye. Továbbá, hogy a legtökéletesebb születésnapi ajándék egy macska. Nem, nem egy kutya. Kutya semmiképp sem.
NA DE KI KÍVÁNCSI EGY KANDÚR VÉLEMÉNYÉRE?
Arisztotelész nem tudja, mivel kelthetné fel folyton rohanó, zajongó, civakodó családtagjai figyelmét: menjen világgá, mentse meg a legfőbb ellenségét, bánjon el a betörőkkel és váljon egyúttal hőssé?
Igen.
Mindez csak nem okoz nehézséget egy okos, a legszebb korban lévő, mindenre felkészült és elszánt macskának?"


Lázár Ervin - Százpettyes ​katica (Móra Kiadó) 

Hogyan lehet eljutni az Üveghegy elé? Mi a soványító palacsinta titka? Turgudsz irgígy bergeszérgélnirgi? És vajon létezik százpettyes katica? Ilyen életbevágóan fontos kérdésekre keresik a választ a kötetben szereplő gyerekek, a sokszor tanácstalan felnőtt pedig mindenre igyekszik hol játékosan, hol halálos komolysággal válaszolni.
Nemzedékek nőttek fel Lázár Ervin meséin, ám a Szegény Dzsoni és Árnika szállóigévé vált párbeszédeit idéző mesenovellák eddig csak a szerző felnőtteknek szóló novellásköteteiben kaptak helyet. A hiánypótló válogatás három asztalfiókban maradt szöveggel válik teljessé. Mikkamakka és Vacskamati verse a két macskaképű erdőlakó új arcát mutatja meg, az Országmese pedig különleges, kísérletező szöveg, amely néhány hungarikum keletkezésének legendáját idézi meg.
A kötet illusztrátorai: Bódi Katalin, Herbszt László, Kárpáti Tibor, Kismarty-Lechner Zita, Maros Krisztina, Sásdi Laura, Schall Eszter, Tóth Emese.


Nemes Nagy Ágnes - Kósza ​varjak (Móra Kiadó) 

„Nagy a világ! És nincsen hossza-vége” – ujjong fel az utazó a Dal, Rómában elején. Nemes Nagy Ágnes versei részben az efféle rácsodálkozások gyönyörűségének köszönhetően olyan népszerűek a felnőttek és a gyerekek körében egyaránt.
A Móra Kiadó új Nemes Nagy-sorozatának legfrissebb kötete csupa újdonságot kínál, amelyre a szerzőt jól ismerő olvasó is örömmel csodálkozhat rá. Ezúttal a költő életében kötetbe nem került írások közül válogattunk. A szó szoros értelmében vett gyerekversek mellett helyet kaptak olyan, eredetileg felnőtteknek szánt darabok, amelyek játékos hangja a legkisebbeket is könnyedén megszólítja.


Kertész Erzsi - A ​sárkány nyomában (Pagony Könyvek) 

Gáspár ​1551-ben, a törökvész idején egy labirintusra bukkan…

Dani 2019-ben nem találja a helyét a barátai között…

Gáspár egy rejtélyes férfival találkozik, aki nagy feladatot bíz rá…

Dani egy középkori lovag elbeszélését olvasva különös dologra lesz figyelmes…

A két fiú sorsa a több, mint 500 év távolság ellenére összefonódik, és olyan képességeket fedeznek fel önmagukban, amelyek addig valahol egészen mélyen rejtőztek bennük… legalább olyan mélyen, mint a pásztói oskolamester háza alatti veremben talált értékes középkori leletek.

A fantázia és a történelem keveredik Kertész Erzsi lebilincselő regényében, amely Pásztó történetének és egyben a magyar történelemnek egy egészen eddig rejtett, mégis fontos részletét mutatja be az olvasónak. A történetből megismerhetjük a törökök elől menekülni kényszerülő Gáspárt és Danit, aki elszántan próbálja kinyomozni, vajon a pásztói oskolamester háza tényleg misztikus kincseket rejt-e.


Louisa May Alcott - Kisasszonyok (Manó Könvek) 

A Kisasszonyok minden idők egyik legkedveltebb lányregénye, amely a szerző saját gyermekkori élményein alapul.

A March család az amerikai polgárháború idején apa nélkül marad, és a négy nővér, akik imádattal csüggnek anyjukon, szinte egy év leforgása alatt kamasz lányból fel-nőtt nővé érik. Meg, a legidősebb és legcsinosabb közülük, a tizenöt éves Jo író szeretne lenni; Bethnek a zene a mindene, míg Amy, a szőke szépség imád festeni.
Képzelt és valóságos szerelem, ártatlan és baljós pletykák, testvériség és féltékeny-ség szövi át a March nővérek eme különös és szívderítő történetét.

Louisa May Alcott írói pályája során tíz-egynéhány regényt, számtalan novellát és költeményt írt, melyek közül igazi hírnevet a Kisasszonyok szerzett neki. A Jane Austen vagy a Brontë nővérek regényeit kedvelők nem fognak csalódni, hiszen a Kisasszonyok a romantikus női irodalom csúcsa.


Rachael Lippincott · Mikki Daughtry · Tobias Iaconis - Két ​lépés távolság (Maxim Kiadó) 

Szerethetsz ​valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?

Stella Grant szereti, ha a kezében van az irányítás – még akkor is, ha a tüdejének nem tudja megmondani, mit csináljon, ami miatt élete nagy részét egy kórházban tölti. Cisztás fibrózisa van, ami egy örökletes genetikai betegség, és ami miatt senki olyannak sem mehet a közelébe, aki szintén ezzel küzd, sem olyannak, aki bármilyen fertőzést adhatna át neki. Nem szabad kockára tennie a tüdőtranszplantációra való lehetőségét. Rég eldöntötte, hogy mindenkitől 6 lépés távolságot tart. Nincs kivétel.

Will Newman másra sem vágyik, csak arra, hogy végre kiszabaduljon a kórházból. Ennél kevésbé már nem is érdekelhetné a kezelése, sem a menő új klinikai gyógyszerkísérlet. Nemsokára végre 18 éves lesz, és kihúzhatja magából a gépeket, és elindulhat, hogy lássa a világot – bármit, csak ne a kórház falait kelljen néznie. Will éppen az, akitől Stellának mindenképp távol kellene tartania magát. Ha csak rálehel a lányra, Stella már elveszítheti a helyét a transzplantra várók között. Egyikük sem halhat meg. Az egyetlen lehetőségük az életben maradásra, ha biztos távolságban maradnak egymástól. Azonban nemsokára már a hat lépés távolság nem a biztonságot jelenti… hanem kész büntetés, kínzás.

Ha csak egy kicsit lefaraghatnának ebből… Vajon 5 lépés tényleg olyan veszélyes, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?


#életmód #utazás


Bár a Nagyon zöld könyv beleillene a gyerekkönyves kategóriába is, de szerintem ez főként a felnőtteknek szól, hogy hogyan adják át a környezetvédelmet, és a Föld védelmét a legkisebbnek. Hiánypótló olvasnivaló az ilyen! Idema két könyve szimplán azért érdekel, mert utazásaim során szívesen járok múzeumba, és erről szívesen olvasnék tippeket. Aturistáskodásra  is kíváncsi vagyok, hogy tudna-e újat mondani. Belelesek majd a Scolar standjánál a Könyvfeszten. A Lajhár filozófiát akár én is írhattam volna (de nem én írtam sajnos). Ez a könyv teljes mértékben én vagyok, úgyhogy nagyon érdekel, hogy miről lehet benne szó! Ella előző szakácskönyvét nagyon szeretem, csodás vegán ételek vannak benne, a dzsúzok és gyümölcslevek is kedvenceim tavasszal, nyáron úgyhogy jó lenne ellesni belőle egy két új receptet. A Mi bolygónkat tegnap kezdtem el a Netflixen nézni (van hozzá magyar felirat is!) úgyhogy szívesen lapozgatnám is, mert az első rész félelmetesen gyönyörű képi világgal rendelkezik. Gondolom a könyv is hasonló vizuális élmény lehet, és ez is állat/környezet védelemmel foglalkozik, úgyhogy nagyon fontos téma! Utoljára egy olyan életmód könyvet választottam, amit a zen művészetével foglalkozik a gyakorlatban. Vágyok mostanság arra, hogy lecsendesítsem az életemet (biztos az öregség jele), kíváncsi vagyok, hogy a zenkert tervezőnek milyen tanácsai vannak erre. 




Gévai Csilla- Nagyon ​zöld könyv (Pagony Könyvek) 

Ökológiai ​lábnyom, túlnépesedés, klímaváltozás, passzívház – ilyen és ezekhez hasonló fogalmakkal rendszeresen találkozunk mi, felnőttek, mert a Föld megóvása égető ügyünkké vált az utóbbi időben. Gévai Csilla Nagyon Zöld Könyve most a gyerekek számára is érthetővé, kézzelfoghatóvá teszi ezt a problémát. Komoly kérdésekről mesél okosan, érthetően és könnyedén, olyan képi és nyelvi leleménnyel, annyi humorral, hogy a legbonyolultabb kérdések is átláthatóvá, kezelhetővé válnak. Ez a könyv igazi hiánypótló mű: tanítva mesél a Földön működő kölcsönhatásokról, a világ működéséről, és mesélve tanítja meg mindazt, ami a gyerekek számára személyes üggyé teszi a környezetvédelmet. Minden gyerekszobában és iskolai könyvtárban ott a helye – nem is a polcon, hanem a gyerekek kezében! A könyv szerzője az eddig főként illusztrátori tevékenységéről ismert Gévai Csilla, aki nem csak illusztrátor, hanem kulturális antropológus; nem csak kulturális antropológus, de pedagógus; nem csak pedagógus, de kivételes érzékenységgel és humorérzékkel megáldott író.


Johan Idema - Hogyan ​látogassunk múzeumot (Scolar) 

Akár először, akár sokadjára járunk múzeumban, megmutatja a múzeumi etikett értelmét és nonszenszeit. A tipikus múzeumi viselkedés „Lassan, de biztosan” taktikája ritkán a legkedvezőbb. Ez a könyv arra ösztönöz, hogy küzdjünk meg a kihívásokkal, amelyeket a művészet rejteget számunkra és vegyük kezünkbe az irányítást. Ismerd meg hogyan használhatod ki a múzeumi őrök nyújtotta lehetőségeket. Ismerje meg a STOP szabályt, hogy meg tudja különböztetni a jó és a rossz művészetet. Figyeljük meg, hogy a gyerekek hogyan tudják bemutatni a világ pillanatait amik a műalkotások mögött rejtőznek.




Johan Idema - Hogyan ​legyünk jobb turisták (Scolar) 

A Hogyan legyünk jobb turisták teljesen új megvilágításba helyezi, hogyan is lehetne valóban értékes a vakáció, és miként nyújthatna igazán maradandó élményeket nekünk. Mit tegyünk, ha minden utazásunk kísértetiesen hasonlít egymásra? Mihez kezdjünk, ha a turista-lét mégsem olyan ártatlan, mint amilyennek elsőre tűnt? És mi a teendő, ha a felkeresendő látnivalók hosszú listája rettegéssel tölt el minket? Amint azt Elbert Hubbard író egyszer epésen megjegyezte: „Épp azoknak van a legnagyobb szükségük egy kis kikapcsolódásra, akik nemrég tértek haza a nyaralásból”.




Jennifer McCartney - Lajhár-filozófia ​avagy a lajhár-hygge (Taramix Kiadó) 

Lazíts! ​Fogd vissza magad. Higgadj le. Ne kapkodj és ne rohanj. – így szól a lajhárok bölcsessége. Kimerítő az a végtelen nyomás, amit a különféle életmód-útmutatók – a hyggétől a lykkén át a lagomig – a vállunkra helyeznek: legyünk boldogabbak, éljünk jobban, aludjunk mélyebben, együnk tudatosabban… De itt az új életstílus-trend, ami tökéletes ellenszert kínál – üdvözöljük a lajhár évében.
A lajhárok igazán figyelemreméltók. Szemlélődő, nyugodt lények, akik ellenállnak a versenynek, a társadalom szüntelen nyomásának, hogy produktívabbak legyenek, és nem érdekli őket, hogy mit mutat fitnesz-aktivitásmérőjük. Nem is létezhet jobb kabala a Lazítsunk! mozgalom számára, mint az elragadó, szeretni való lajhár.
Könyvünket olvasva élvezheted a lajhárok csak-lassan bölcsességét, beleértve az alvással (többet ér, mint egy 6 órás futás), az étkezéssel és a „testmozgással” (a lajhárok a lassú evés és a jóga igazi úttörői), valamint a munkával (tudtad, hogy a lusta embereknek magasabbak az IQ-juk?), a családi élettel és a szerelemmel kapcsolatos tanácsokat. És mindezt sok-sok humorral!
Ez a ragyogó könyv a produktivitással kapcsolatos mítoszok eloszlatásával megerősíti, hogy minden rendben van azzal, ha Te is egy „lajhár” vagy.


Ella Woodward - Deliciously ​Ella – Smoothie-k és gyümölcslevek  (GABO Kiadó) 

„Friss, növényi alapú hozzávalókkal teli smoothie-jaim és gyümölcsleveim tele vannak minden jóval, amitől csodálatosan érzed magad, ráadásul egyszerűen elkészítheted őket akkor is, ha nagyon elfoglalt vagy, mégis meg akarod őrizni az egészségedet. Én szinte mindennap használom ezeket a recepteket, hogy segítsenek ellazulni.
Ebben a könyvben a kényeztető csokis-mogyorós tejtől a mennyei mangós-epres kásán és a szuper zöld leveken át az egzotikus édes gyümölcslevekig megtalálsz mindent, ami táplál és ellát energiával. Ígérem, minden egyes kortyot imádni fogsz!"


Alastair Fothergill · Keith Scholey - A ​mi bolygónk (Libri Kiadó)

A ​mi bolygónk című kötet – melyhez a természetvédelem kultikus alakja, Sir David Attenborough írt előszót – lenyűgöző fotókkal, rendkívül olvasmányosan mutatja be közös otthonunk, a Föld élővilágát, miközben azt is elmagyarázza, hogyan óvhatjuk meg környezetünket, és mit kell tennünk azért, ezeket a csodákat a következő generációk is láthassák.
Legyen szó a sarkvidék elszigetelt vadonjáról, az óceán rejtélyes mélységéről, a messzeségbe nyúló afrikai füves pusztákról vagy a változatos dél-amerikai őserdőkről, az emberi faj felelősséggel tartozik a természetért. Itt az ideje, hogy szembenézzünk a ténnyel: bolygónk fennmaradása a mi kezünkben van. A természet még nem bukott el: a folyamatok helyreállíthatók, a vadvilág új életre kelthető. Ehhez azonban azonnali cselekvésre van szükség. Ez a páratlan album abban segít, hogy felmérjük, mit veszíthetünk, és megértsük: megmenthetjük a bolygót és ezáltal önmagunkat, az emberi fajt is.
A mi bolygónk, a Netflix első, a Silverback Films és a WWF együttműködésének eredményeként megvalósuló, Sir David Attenborough nevével fémjelzett Our Planet című természetfilm-sorozatára épül.


Shunmyo Masuno - Az ​egyszerű élet művészete (21. Század Kiadó) 

100 ​zen gyakorlat a szebb és nyugalmasabb hétköznapokért
A világot nem könnyű megváltoztatni, és ha nem úgy működik, ahogy szeretnénk, jobb, ha önmagunkon változtatunk – tanítja Shunmyo Masuno.
Százféle információ zúdul ránk, felőrli napjainkat a szüntelen sietség és a jövőtől való szorongás. Nem szívesen gondolunk arra, hogy az élet egyszer véget ér, félresöpörjük a múlandóság apró jeleit.
Azonban a kis változásoknak is van hatásuk. Ha mindennap szánunk néhány percet arra, hogy ne gondoljunk semmire; ha evés közben nem figyelünk másra, csak az ételre; ha megszabadulunk a felesleges tárgyaktól, de az igazán fontosakat becsben tartjuk; ha elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen – korábban nem tapasztalt nyugalomban és békességben lehet részünk.
Shunmyo Masuno egy zen buddhista templom főpapja, és díjnyertes zen kerttervező. Könyve elméletek helyett praktikus, egyszerű gyakorlatokat ajánl: tanácsaival apró lépésekben, finoman hangolja át a gondolkodásunkat.



Ti mentek a Könyvfesztiválra? Van kinézett könyvetek / kívánságlistátok? Mit szereztek be? Kommentáljatok bátran! 



Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Köszi ezt a posztot, én vártam! :) Az összes megjelenéses posztban ugyanaz van: Irha és bőr, Orkaváros, Bronzváros, Maddadam trilógia és Halálos fehér. Örülök, hogy nálad szélesebb és színesebb a paletta. :))) Néhányat még nem is láttam sehol, csak nálad. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. De jó, hogy tudtam újat mutatni :) Bevallom az említett könyvek annyira távol állnak tőlem, hogy akkor sem ajánlanám, mert mindenki ezeket hájpolja :D Persze tök jók biztosan, de az én érdeklődésemtől távoliak. Remélem élőben is megleshetem majd ezeket a könyveket a feszten, nagyon kíváncsi vagyok egy-kettő belsejére. FŐleg a Lajhárfilozófiára :D Meglessük őket majd igaz?

      Delete
    2. Igen, pont emiatt nem írtam én végül külön posztot az új megjelenésekről - a fő nyomvonal, amit emlegettem, nem is érdekel, a Halálos fehéret meg már olvastam korábban. Olyanokról nem infózok, ami kicsit sem kelti fel bennem az érdeklődést.
      A Lajhárfilozófia biztos cuki! Persze, megnézzük! :)

      Delete

Subscribe