Igazság szerint ezt a könyvet nem is magamnak vettem. Anno még Pupillának transzportáltam Pécsre egy példányt, de ha már ott voltam (és mivel bízok az ízlésében) a Könyvudvarban, vettem magamnak is egy kötetet. 2009 óta eltelt jó pár év és a porosodott a polcon, de most az új Csökkentsd a várólistád 2013-as kihívása miatt sort kerítettem rá. És nem bántam meg, bár nem is nőtt annyira a szívemhez Péter és története. 

A regényben Gaardner által egy kisfiút ismerhetünk meg, akinek fantáziája nem ismer végtelent. A svéd Péter édesanyjával él, aki egyedülálló szülő révén igyekszik jól nevelni fiát. Mindenhová elviszi őt, így Péter kamaszkorára megismerkedik a színház, a mozi világával (sok utalást találhatunk ezekre). Az édesanyja azonban Péter kamaszkorában meghal. A fiú, hogy jövedelemhez jusson történeteket kezd árulni kezdő költőknek, regényíróknak de még befutott híres novella szerzőknek is. Pár év alatt ő lesz Pók, akinek a hálója egész Svédországban kiterjedt. És nem mellesleg kész vagyon vándorol a markába.

Abból éltem, hogy haraptak a halaim. Nem árultam se hasist, de LSD-t, még olcsó cigarettát vagy csempészett pálinkát sem. Fantáziát árultam, ártalmatlan fantáziát.
Előfordult például, hogy ha egy bulin összetalálkoztam egy rászoruló kliensemmel, ő idegesen berángatott egy sarokba vagy lépcsőházba, néha még a mosdóba is. Körbetekintgetett, és azután nagyon halkan elmondta a kívánságát: van valamid, Péter? Vagy: van ma valamid? Vagy akár: mondd csak, mit kaphatnék egy ezresért?

Az időközben férfivá cseperedő Péter megismeri a női nemet és szerelembe esik. A lányt történetekkel kábítja el, ám amiket neki mesélt el, azokat már nem adhatja el. Szívesen áldoz a lányra különböző sztorikat, hiszen kifogyhatatlan tárház van a fejében. Egyszerűen annyi kötetet írhatna, amennyit csak akarna de ő nem szeretne. Egyszerűen jó neki így ahogy van. Unalmasan éli a mindennapjait, a lányok fejét elcsavarja, de nem jelent nekik semmit sem ezek a nők. Egyedül Maria az aki megfogja, ám ő is eltűnik Péter életéből és magával viszi az elmesélt történeteket, és a közös kislányukat. Vajon újra látják egymást az egykori szerelmesek? És mi lesz azokkal a történetekkel, amikről csak ketten tudtak? Ezek hogy jutnak végül nyilvánosságra?

Akár lehetne kellemes is a regény hangulata, de nem az. Folyamatosan jönnek a történeteket, melyeket Peter mesél el hol a szerelmeinek, hol más íróknak, amikor árajánlatot kérnek tőlük. A történetek nem viszik előre a cselekményt, csak szomorúvá tesznek. (A sakktábla sztori, a cirkuszos történet) Jostein Gaardner kétségkívül a hangulatteremés mestere, jól adagol, de maga a Pók, azaz Péter nekem nem vált szimpatikussá.

A Pók a saját hálója foglya. Elöszőr megszövi finom szövetét, aztán tesz egy hibás lépést, és maga akad fenn benne.

Az egész Péter = Pók  vonal viszont nagyon érdekes és nagyon furcsa párhuzama az írásnak, az íróknak és a fantázia és az új ötletek keletkezésének. Olyan mennyiségű ötlet van a főszereplőben, vagyis tehát magában Gaardnerben, hogy ez ámulatba ejtett. Egy-egy sztori adhatna több kötetes regény sorozatoknak alapot, vagy bestsellereket és mégis mindegyik egy embertől ered. Péter hiába diszkrét egy idő után munkája nem marad titokban. Az írók elkezdenek gyanakodni és az egész összetákolt és felépített világ romba dől.

Vannak emberek, akik érméket vagy bélyegeket gyűjtenek. Én a saját gondolataimat és ötleteimet gyűjtöttem.

 Értékelés: 5/3

A végét bár sejtettem, kellőképpen meglepődtem rajta. Igazából fájdalmas ez a történet, és hiába minden, nem töltött el jó érzés az olvasása közben. Szórakoztattak a szövevényes és hihetetlen mélységű sztorik és vártam is őket, de mindegyikkel csak az bizonyosodott meg bennem Péterről, hogy ő egy szerencsétlen balek, aki nem találja a helyét világban és nem is tudja sehogy sem tudja helyesen feldolgozni ezt a zseniális kreativitást amit ajándékba kapott az élettől. Bár másként állt volna az ötletei "eladásához", megvalósításához, így talán elkerülhető lett volna a tragikum a végén.

Ürességet éreztem mikor befejeztem a könyvet. És nem magát a főszereplőt hiányoltam, hanem az író könnyed stílusát, amivel lekötötte a figyelmemet. Később talán megpróbálkozom még másik Jostein Gaardner regénnyel. Ajánljatok jót ha tudtok! 

"Robert szinte beleszédült a fénybe, a lágy dallamba, a vízlényekből sugárzó nyugodt harmóniába. Micsoda kirándulás! Nem győzte nyújtogatni a nyakát és körbeforgatni a fejét, hogy mindent jól lásson. Mintha egy régmúlt, békés világba tévedt volna, amely mentes minden fájdalomtól, bánattól és gonoszságtól. A vízlények érdeklődve tekintettek feléjük, arcukon ragyogó boldogság terült szét úrnőjük láttán, aki egyenként viszonozta a biccentést, és mindenkire rámosolygott. Ők pedig meghajtották a fejüket a Felhőkirálynő és a leghátul ügető Fény előtt." 

 Bevallom kicsit furán éreztem magam, mikor a szerzőnő férje megkeresett, hogy küldene egy tiszteletpéldányt a könyvből, mert szívesen venné ha írnék róla. Először is ilyenkor leesik az állam a döbbenettől, hogy valakit érdekel a véleményem. Másodszorra durván elkezdek parázni, hogy mi van, ha nem tetszik majd a könyv, akkor miről fogok írni stb..

Ráadásul fantasy-ról van szól, ami valljuk be nem tartozik annyira a kedvenc könyv műfajomhoz. Szóval egy szó mint száz marhára félve kezdtem bele a várólista csökkentés után január elején könyvbe. Valami olyasmit szerettem volna olvasni, ami egy kicsit kiragad a téli unalomból és közben még szórakoztat is. Paráztam, hogy mi van ha túlzottan bonyolult lesz a sztori, túl sok lesz a fura karakter (mint a fantasykban általában) és majd kifog rajtam a sok lényleírás, meg világábrázolás, a harc és a nagy volumenű, ívelt cselekmény. De büszkén jelentem be, hogy napok alatt kiolvastam, és teljesen magával ragadott, pedig nem is annyira rövidke olvasmányról van szó.

A történet főszereplője Robert Ground, aki egy kis faluban él apjával, akivel egy rózsakertet gondoznak. Az idősebb Ground teljesen a munkájába temetkezett, mióta (már több tíz éve) felesége meghalt. Csak a rózsáinak él, aminek csodájára jár az egész környék annyira szépek és különlegesek. A fiatal húszas éveiben járó Robert nehezen jön ki apjával, akivel fura a kapcsolatuk. A férfi mintha haragudna fiára, hogy ő él és felesége nem. (Később ennek persze jelentősége lesz). A fiú éli gondtalan életét. Lányoknak udvarol, és a környező településekre jár kardot forgatni szórakozásból.

Robert szőke fürtjeivel, erős testalkatával, megnyerő humorával mindenki kedvence, ám apjának mégsem tudja bebizonyítani, hogy ő is ért valamihez. Ebben a középkori világban, ahol még nem léteztek a technika csodái mindenki kétkezi munkával keresi a kenyerét, ám Robert nem találja a helyét. Itt ahol az emberek félik a Természeti Erőket és hisznek abban, hogy egy-egy félelmetes tűzvészt, áradást, vulkánkitörést vagy jégesőt az egymással csatázó erők okoznak Robert kívülállónak érzi magát. A természeti erők, a Tűz és a Víz örök harcban állnak egymással. Ennek a színtere az egész Föld, ahol sokszor megjelennek a különleges lények. Az évezredek óta tartó csatározásban jelenleg a gonosz Tűz kerekedett felül, mert ellopta a Vízgömböt, ami nélkül a vízlények nem tudják a világot ellátni elég éltető vízzel és nem tudják megvédeni az embereket a tűz pusztító erejétől.

A léhűtőnek titulált fiú egyik nap arra érkezik haza, hogy a házukban megjelenik a Tűz maga és megöli apját majd felégeti az egész csodás rózsakertet. A fiúnak nincs maradása, így elindul vándorútjára. A regényben közben a Tűz világából is megismerhetünk egy főszereplőt, Mariant, aki kegyetlenkedéseivel kivívta gazdája tiszteletét. A fiatal lány a Tűz birodalmában él nevelőanyjával Parázzsal, aki gyógyító és jószívű ellenben a nevelt lánya gonosz és mindenben urát és és parancsolóját szolgálja. Marian azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Robert Groundot. A lány egy percig sem habozik és elindult, hogy teljesítse Tűz parancsát. 

Robert vándorútja során találkozik Mariannal, aki elsőre nem tudja teljesíteni a rá bízott feladatot, így inkább a fiú mellé szegődik, hogy később hajtsa végre gonosz tervét. A két fiatal közös vándorlása  során köt ki mellettük egy félelmetes fermand (Gider névre hallgat), aki egy medvére hasonlít leginkább és folyton éhes. A három vándor egy vízlénnyel találkozva megismerkedik a Felhőkirálynővel, akinek megmentik csodás esőparipáját Fényt. Mariant a gonosz kíváncsiság hajtja, amikor követi Robertet a Felhőkirálynő birodalmába, ahol a fiú azt a feladatot kapja, hogy szerezze vissza a Vízgömböt a gonosztól.

Kicsit bonyolultnak tűnhet a sztori elsőre, de az egész olyan szépen van tálalva, hogy azonnal elkezdődött dolgozni bennem a kalandok iránti kíváncsiság. Vajon még mi vár Robertre? Mariann vajon mikor kísérli meg újra kioltani a fiú életét? Mi az amit Robert apja titkolt a fiú előtt? A Felhőkirálynő miért bízik annyira Robertben, hogy ő képes visszaszerezni a Vízgömböt?

A fantasy tökéletes működik. B.B. Vayk hihetetlen jól megoldotta a Tűz, Víz, Nap, és Sötétség birodalmát leíró részeket. Annyira élvezetes volt olvasni a sok lény leírását, a környezetet vagy éppen azt, hogy mit esznek, hogy élnek és mivel telik az életük.

"A mosolygó vízlányok és vízfiúk négy fogást szolgáltak fel: először sűrű ködlevest, amely ízletesebb volt Kate néni húslevesénél, majd kék párafasírtot cseppkrokettel, permetrizst, végül egy halom édességet (harmat szuflét, dagályrétest, árlepényt és zúzmarakompótot"


Értékelés: 5/4,5

A regény szórakoztató és egyben különleges olvasmány, ahol minden oldalon egyre többet és többet tudunk meg a különböző birodalmakról (A Tűz, a Víz, a Szél, a Nap és az Éjszaka), fura lakóiról és viszonyaikról. A szerelmi szál sem elhanyagolható. Természetesen a nőcsábász Robert lobban szerelemre Marian iránt, akiről nem is sejti, hogy bármikor az életére törhet. A lány azonban mindig halogatja a Tűztől kapott feladatát, és ebben az is közrejátszik, hogy egyre jobban kötődik Roberthez.

"Kate néni mindig azt mondta, jobban szereti az őszt, mint a nyarat. - kezdte hangosan, zavartan, mintha attól tartana, hogy szavait millióan hallják és hallgatják. - A nyár túl harsány és forró, vadul lüktet és csak a pillanatnak él. Aztán továbblibben, és nem marad utána semmi. De az ősz nyugodt. Letisztult és mély, minden a helyén van benne. Kate néni szeretett szitáló esőben a verandán üldögélni. Ilyenkor felfrissült, míg a nyári forróság minden erejét kipasszírozta belőle. Most már értem miről beszélt."

Bár a könyv tipikusan a jó és a rossz párbajáról szól, akárcsak a régi népmesék, mégis új köntösben tálalja az erőviszonyokat, így egy percre sem unatkoztam közben. Bár itt is igaz a mondás, hogy a jó mindig győz, de az ahhoz elvezető út rengeteg meglepetést, kételyt és titkot rejt.

B.B.Vayk könyve a fiatalabb korosztálynak is jó ismerkedési alap lehet a fantasyk felé, de felnőtt fejjel is élvezetes olvasmány volt. A végkifejlet számomra kiszámítható volt, de maradt bőven megválaszolatlan kérdés a következő kötetre is. Mert bizony trilógiáról van szó és még idén érkezik a következő kötet. Én várni fogom, mert nagyon érdekel Robert sorsa, és a lezáráskor nyitva hagyott szerelmi szál.

Köszönöm a könyvet és a vele együtt járó élményt a szerzőnek! Remélem a következő regénynél is együtt izgulhatok majd a kalandok során a szereplőkkel!

Oldalszám: 481 oldal
Kiadó: BV Service Kft.
A regénynek van saját Facebook-os oldala, ahol lehet rajongai

Íme Vass Gábor narrációjával egy kis kedvcsináló videó a regényről.

A történet főszereplője egy fiatal fiú, Henry Walker, akit édesapja gyógyszeres kezeléssel fekete bőrűvé (mondjuk ki: négerré) változtat, hogy ez által fekete mágusként szerezzen pénzt családjának, mert fehér mágusból (bűvészből, vagy kinek hogy tetszik) már csordulásig telítve van a piac. Henry apja egy hotelben él és dolgozik, mint gondok, ahol Henry és húga Hannak egész nap játszanak. Hannah egy áldott jó lélek, mindenkinek segít, kóbor kutyát fogad be és saját ebédjét adja oda az ebnek. Henry érdeklődő, kíváncsi gyerek és vágyik az új dolgokra. A felfedezés hajtja amikor benyit a hotel egyik szobájába, ahol megismerkedik Mr. Sebastiannal, aki megtanítja neki a varázslás tudományát, miután szövetséget kötnek. Henry elszórakoztatja a közönségét, de amikor eltünteti a húgát és Hanah nem jön vissza, rossz fordulatot vesz a fiú és édesapja élete.

"Végül mindig a gonosz győz. Azért vesszük fel a harcot ellene, mert így helyes, de a végén mindig elvérzünk. Mindig. Mert belső szabályok határozzák meg a jóságot, a belső jóságot, ezekhez kell alkalmazkodnunk, hogy ilyenek legyünk, jók maradjunk. A gonosz mindent meg tud tenni, amit csak akar. Ez nem az egyenlők harca. "

A regényben különböző visszaemlékezéseket olvashatunk azokról, akik valaha kapcsolatba kerültek Henry-vel. Főként egy vándorcirkusz fura dolgozói (Henry munkahelye a jelenben, az 1950-es években) mesélnek a Fekete mágusról, akinek szemében örökké szomorúságot láttak. A fekete mágus kalandos élete csupa titok, de én nem találtam ezt sem varázslatosnak, sem egyszerűnek. Kegyetlenkedések, nélkülözések, halálesetek és a mindenhol felbukkanó Mr. Sebastian nyomasztó alakja újra és újra előkerül az olvasás során. 

Szomorú könyv ez, de nem is az zavar, hogy szomorú, hanem hogy olyan össze-vissza és követhetetlen. A visszaemlékezések hiányosak, több helyen olyan megoldással vannak beékelve a regénybe, mint egy jegyzetfüzetből rosszul kitépett koszos és foltos szaggatott lapok. De hát ilyen végülis Walker élete is.

Értékelés: 5/2.5 

Egy-két emlékezetes jelenetnél több nem maradt meg bennem a regényről. Ha rá gondolok, csak az jut eszembe, hogy nem olvasnám el többet és nem ajánlanám másnak se igazán, mert túlzottan zavaróan nyomasztó aura lengi körbe. Biztos a gonosz mágia miatt van, ami belőle árad. Vagy  csak azért, mert Daniel Wallace szarul rosszul írta meg.

Daniel Wallace másik könyve A nagy hal egy Tim Burton filmből is ismerős lehet. Mivel én utálom Burtont (igen, lehet kövezni, egyedül az Álmosvölgy legendáját vagyok hajlandó megnézni tőle bármikor, mást nem), lehet hogy ez valahogy kapcsolódik ahhoz, hogy a negró mágus világa sem jött be. Az eredeti könyvborító azonban tetszik, bár ettől többet pontot nem kap az olvasmány.

Van itt egy szebb Ekultúrás írás a könyvről, ajánlom annak, akit jobban érdekel a szomorú varázsló tragikus élete.

A tavalyi várólista csökkentésem elmaradásait próbálom behozni, úgyhogy gyorsan sort kerítek a december végi Tasmina Perry könyvre is. Olvastam már az írónőtől több regényt, bár csak az Apuci lányairól keletkezett post (ITT), de sejtettem, hogy Perry nem fog csalódást okozni. És nem is okozott! 800 oldalnál is hosszabb könyvről van szó, féltem tőle, hogy ez majd jól kifog azzal, hogy december 31-ig letudjam az olvasmányaim, de nagyon gyorsan haladtam vele.

A Divatdiktátorok két főszereplője Cassandra Grand, aki a Rive angol divatmagazin főszerkesztője és Emma Bailey, akire a híres Milford régi múltra visszatekintő táskagyár szakad a nyakába. Cassandra és Emma unokatestvérek, és a könyv elején bepillantást nyerhetünk múltjuk kis szeletébe. A 7 éves Emma könyvmolyként olvasgat Saul nagybácsikájuk medencéje mellett, míg a 12 éves Cassandra körmét lakkozva szeretne inkább a parti forgatagához csatlakozni. A két kislány teljesen ellentéte egymásnak és 23 év elteltével, mikor újra találkoznak Saul bácsikájuk temetésének a másság még jobban szemtűnő. A szürke kisegér Emma New Yorkban egy pénzügyi vállalatnál építi karrierjét, míg Cassandra divatos és tökéletesre vasalt kosztümben parádézik Londonban a legnagyobb divatházak kifutóit vizslatók első sorában ülve. 

Most, hogy Saul nagybácsi az örök vadászmezőkön kergeti az afrikai vadállatokat a temetés utáni végrendelet kihirdetés az egész családnak tartogat meglepetést. 

Emma kapja a Milford divatcéget, míg Cassandra csak egy kis birtokot. Roger, a Milford eddig kreatív igazgatója, aki magának szerette volna megkaparintani a céget nagyon dühös, hogy Saul kisemmizte. Emma az elején még nem akar beleszállni a cégvezetésbe, hiszen semmit sem ért az egészhez, de a pénzéhes és aljas családtagok hiénaként tépnék szét apró darabokra a régi múltra visszanyúló táskabirodalmat, ha lenne rá módjuk. És Emma nem hagyja, hogy legyen. 

814 oldal tömény bulvár regény rengeteg kavarással, ármánykodással, szexszel mindezt megkörítve iszonyat sok divattal. Aki szerette bármelyik Tasmina Perry regényt remek szórakozás lesz ez a regény is. Rengeteg érdekes dolgot lehet megtudni egy nemzetközi divatlap szerkesztéséről, a munka mellé járó ajándékokról, az exkluzív divatbemutatókról, a divathetekről, a sajtó eseményekről. Emma révén betekintést nyerhetünk egy haldokló régi hagyományokra visszanyúló kézzel készült táskabirodalom újraépítésébe és az üzletvezetés nehézségeire. Mindezek mellett mind Cassandra és Emma személyisége is tartogat nagyon sok meglepetést. 

Cassandra viszonya a lányával, a Rive szerkesztőjével Giles-szal vagy az önmagát teljesen felőrlő csatája sok fura dolgot tartogat a könyv utolsó oldalain is. Emma Bailey a szemünk előtt válik unalmas pénzügyi tanácsadóból vérbeli divatmániás tárgyalóképes profivá. Míg Cassandra ellenséges karakter (de a végére megszerethetővé válik) addig Emma kedves, de naiv áldozat a végére szerencsére kikupálódik. És persze fény derül a legfontosabb kérdésre közben: Ki akarja megölni Emmát a Milford sikeres új igazgatóját is. Persze nem árulom el, hogy kiről van szó, de elég jól kavarja a szálakat Tasmina Perry, hogy ne jöjjünk rá rögtön kiről is van szó! 

Oldalszám: 814 oldal

Kiadó: Ulpiusház

Az írónő pofás honlapja mindenféle fancy cuccal telerakva

Előre leszögezem erről a könyvről spoilermentesen nagyon nehéz írni és felesleges is azt hiszem. Aki tervezi, hogy elolvassa, az olvassa el az első bekezdést, aztán az Értékelést és szerezze be a könyvet. Mert megéri!

A történet főszereplője Samantha Kingston egy középiskolás lány, aki 3 barátnőjével éli a fiatal tinik életét. Sam készül első együtt töltött éjszakájára barátjával (aki a suli legmenőbb sráca természetesen). Péntek estére egy házibulira hivatalosok a barátnőivel, ahová csak a legmenőbb arcokat hívták meg, és korlátlan mennyiségű alkohol várható. Csak a szokásos (amerikai) tini világ ez, ahol az a fontos, hogy valaki népszerű, szép és közkedvelt legyen. Sam ilyen lány. Mindene megvan és mindenki az ő életét irigyeli. Ám ezen a péntek éjszakán valami megváltozik. Sam elveszti a legfontosabb dolgot....

Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen – mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni.

...Az életét. 

Az első fejezetben annyira ellenszenves volt a főszereplő csaj, hogy majdnem félredobtam a könyvet úgy idegesített. Beképzelt, nyafogós ráadásul mellé társult 3 szintén hasonló karakterű lány (Elody, Lindsay, Ally), akikkel együtt uralják a suli elit körét. Aztán megtörténik a baleset, ahol Samantha az életét veszti és mikor felébred újra az előző napja reggelén ébred fel. Olyasmi ez, mint az a film, ahol a főszereplő folyton ugyanazt a napját éli át. (Tudjátok, amiben az a hód van, meg Bill Murray.)

Az első újra átélt nap szimplán furcsa Sam-nek, mint egy álom, és nem is tudja, hogy mit csináljon így újra megtörténik a baleset. A második esélynél már kezdi kapisgálni a dolgokat, de akárhányszor elalszik azon a végzetes pénteki nap éjszakáján, reggel újra arra a napra ébred fel. A főszereplő nehezen törődik bele, hogy valami nincs rendben vele, és nem jön rá, hogy miért kapta ezt az "ajándékot", hogy újra és újra átélje azt a bizonyos február 12-ét.

A lényeg az, hogy te talán megengedheted magadnak, hogy várj. Neked talán van holnapod. Rád talán ezer holnap vár vagy háromezer, vagy tízezer, olyan sok idő, hogy lubickolhatsz benne, foroghatsz benne, átengedheted az ujjaid között, mint az érméket. Olyan rengeteg időd lehet, hogy akár pazarolhatod is. Egyesek számára viszont csak a ma létezik.  Ráadásul soha, senki nem tudhatja biztosan.

Sam és barátnői az iskolájukban a méhkirálynők (avagy a suli legnépszerűbb lányai). Akárhol járnak mindenki őket csodálja. Ugyanennyien utálják is a kis bandát. Ally, Elody és Lindsay lenézik a lúzereket, ahogy az lenni szokott. Bár Sam nem annyira gonosz, mint néhány barátnője (ő nemrég került be a klikkbe), de mivel ő is benne van ezekben a stiklikben (pletykákat terjesztenek másokról, gúnyneveket adnak a csajoknak, fiúknak, tanároknak) így ő is hibás dolgokért. Egy idő után rájön, hogy változnia kell, mert addig ismétlődik meg újra és újra február 12-ei nap, amíg tart a világ.

Ám mielőtt mutogatni kezdenétek, hadd kérdezzem meg: tényleg olyan szörnyű dolgokat műveltem? Olyan gonosz voltam, hogy meg kellett halnom? Annyira aljas voltam, hogy ilyen rettenetes halált érdemeltem?
Tényleg annyival nagyobb bűnöket követtem el, mint mások?
Tényleg annyival rosszabb voltam, mint ti?
Gondoljátok végig.

Samantha hét napot kap, hogy megváltoztassa az életét, önmagát és rájöjjön azokra a kis apróságokra, amikkel eddig más életét befolyásolta. (Szuperül megjelenik a pillangó hatás, ami azt takarja, hogy a világ egyik végén egy pillangó meglibbenti a szárnyait és a világ másik végében forgószél támad). Furcsa belegondolni, hogy mennyi minden múlik egy-egy kis apróságon és mennyi mindenre nincs befolyása a másik embernek, még ha akarná is.

A könyvben fontos szerepet kap Sam és a barátnői viszonya. Bár kapcsolatuk felszínesnek tűnik, mégis tudnak egymásról sok olyan titkot, amit még a családjaik sem. Persze, mondhatjuk ez sok fiatalnál így van, hiszen a szülőknek ki vallja be, hogy a hétvégi bulin mennyit ivott, mit szívott, vagy kivel gonoszkodott a suliban, esetleg miért depressziós, vagy vagdossa magát és azt is titkolják, hogy sminkelik magukat, vagy evészavarosok. Az amerikai tinik sem másabbak, mint a magyarok ugyanúgy tudnak gonoszak lenni és ugyanúgy elesettek ők is, akik segítségre szorulnak. Lauren Oliver könyve tökéletes rávilágít a generációs problémákra és tévutakra.

Egy jóbarát meghagyja neked a titkaidat. A legjobb barátaid pedig segítenek megtartani azokat.

A könyv során Sam olyan változáson megy keresztül, amit fájdalmasan szép volt olvasni. Szép lassan rájön, hogy mik a fontos dolgok az életben. Néhány jelenet már-már túlzottan giccses (Libaorom rész, ahonnan az első idézet származik például), de kellenek ezek, hogy a könyv olyan szerethető legyen, amilyenre sikerült.

Korábban soha nem gondoltam bele, de csodálatos, hogy hányféle fény van a világon és hányféle égbolt: a tavasz halványkékje, amikor az egész világ irul-pirul; a júliusi dél buja, élénk derűje; a bíborszínű viharfelhők, a zöldes háborgás, mielőtt lecsap a villám, és az őrülten színes naplementék, amik kábítószeres álomhoz hasonlítanak.

Persze nem marad el a szerelem sem a regényben, de Oliver ezt olyan finoman és szívmelengetően írja le, hogy én is beleszerettem egy kicsit Kentbe. Sam és a fiú viszonya nehezen indul a regényben, hiszen a lány még Robbal jár (aki egy beképzelt seggfej) és Kent hiába volt régen jóban Sammel, a lány mióta menő lett lenézi a kissé fura fiút. Egyik este, amikor Kent "megmenti" Samet a lány rájön, hogy mennyire kedves és védelmező a srác. És persze nem mellesleg helyes is.



Értékelés: 5/4.5

Tökéletes olvasmány azoknak a kamaszoknak, akik keresik önmagukat az életben és azoknak is akik már úgy gondolják, hogy megtalálták. Jó volt elgondolkozni azon, hogy én mit tennék, ha ilyen helyzetbe kerülnék, mint Sam. Kétségtelen, hogy különös hangulata van a könyvnek, ami megfog és nem ereszt és utána is van miről agyalni róla. A kis levonás azért jár, mert néha túl soknak éreztem benne az elmélkedést és néha lassan teltek az események, míg máshol úgy felpörögtek, hogy úgy éreztem, hogy követhetetlen.

Anno még a Várólista csökkentéses listámba került be ez a könyv és könnyed romantikus szórakoztatásként biggyesztettem oda, hogy majd jót fog tenni. Hát nem így lett! Nem volt könnyű ez a regény. Főleg az időzítés, mert pont amikor belekezdtem történt sok szomorú dolog és ez éreztette velem a hatását közben. Bár nem bánom, mert még így is nagyon meghatározó volt olvasni a Van valaki odaát?-ot!

Anna New Yorkban él, tökéletes élete van férjével Aidennel. A lánynak egy szuper PR-os állas van a legmenőbb szépségipari cégnél, ahol dúskál az ingyen smink cuccokban. Van egy mókás és hibbant családja (sok lánytesója) és pár barátja akikkel menő éttermekbe járnak vacsorázni. Persze nem ebben merül ki a regény több mint 600 oldala, hanem ennél jóval komolyabb témát boncolgat. 

Marian Keyest, mint írónőt bevallom nem ismertem igazán. Olvastam már Lobonál róla asszem a Görögdinnyék regény kapcsán, de én kb a Van valaki odaát? első 160 oldaláig azt hittem egy tökéletes szingli regényt tartok a kezemben, hiszen az írónő a boldogságkönyvek királynője (a borító szerint legalábbis). Itt azonban nem sok boldogság van. Anna szenved, Aiden eltűnt (elhagyta?) ő pedig a szüleinél próbálja kiheverni ezt a csalódást és egy csúnya balesetet, ahol megsérült. Egy idő után visszatér az Államokba és megpróbál talpra állni. Ahogy az a nagy könyvben (és a szingliregényekben) meg van írva. Megismerkedik egy új pasival, újra érdekelni kezdi a divat, a kozmetikumok és a társaságba járás az önsajnáltatás után. De ez itt nem éppen így zajlik és nem is ennyire könnyen.

Most már örökké visszatartom a lélegzetemet, arra várva, hogy a világ helyrerázódjon?

Anna szenved rendesen és vele szenvedtem én is az olvasás közben. A szívem szakadt meg, bár nagyon jól tudtam, hogy mi történik vele, mert én is átéltem már hasonló érzelmi megterhelést. Szóval átéreztem a helyzetet, és bevallom lányosan nem egyszer bőgtem a könyv olvasása közben.

Az igazat megvallva az összes nővérem az ökölharc határáig lojális, így miközben nem probléma, hogy kinyírják egymást, megölnének bárkit, aki a testvérükre kezet emel.

Viszont Keyes annyira jól hozza össze a szomorú részeket a vidám helyzetekkel, hogy kellő egyensúlyba helyezi a regényt. Anna emailes levelezéseit is elolvashatjuk a cselekmény szálai között, ami tartogat sok megmosolyogtató részt. A legmókásabb részek azok, amikor Anna az Írországban élő nyomozó nővérével Helennel (és anyjával) próbálja kideríteni, hogy ki az a nő, aki minden reggel oda viszi a kutyáját a házuk elé, hogy ott intéztesse el az ebbel a nagy dolgát. Anna nővérei és szülei, akik még mindig Írországban laknak próbálnak Annára hatni, felvidítani, hogy ne szenvedjen annyira. Ez azonban nem annyira egyszerű ebben a helyzetben.



Értékelés: 5/4

Nehéz spoilerek nélkül írni erről a könyvről, így csak azt tudom tanácsolni, hogy akit érdekel szánjon rá időt, mert sok érdekességet megtudhat a továbblépésről, a hiányról és az újrakezdésről, mindezt úgy, hogy közben nagyon emberi helyzetekbe nyerhet betekintést Annán és emlékein keresztül. Sok értékelésnél olvastam, hogy a könyv nincs összhangban a hosszúságával, hogy Keyes megírhatta volna ezt kevesebb oldalban is. Van ebben is igazság, de én úgy gondolom, hogy kellett ez a plusz 200 oldal Anna jellemfejlődéséhez és ahhoz, hogy egy darabokra hullott életet újra felépítsen a főszereplő. A hosszúsággal nekem nem volt bajom, inkább egy-egy szereplőt, vagy helyzetet éreztem furának, de nyilván ezek nem akkora tragédiák.

Fájdalmas regény ez, cseppet sem habkönnyű olvasmány, de én nem bántam meg, hogy anno egy könyvcsomagban megvettem potom összegért. És ez után még jobban elkezdett érdekelni a többi Marian Keyes regény.

Oldalszám: 653 oldal
Kiadó: Ulpius ház
Az írónő csinos kis weblapja

Nick James young-adult sci-fije egy olyan világban játszódik, ahol a gyöngyökért (az energia egyetlen forrása) folyó harc a mindennapok része. Az Éghajó Akadémián (a Föld atmoszférájának szélén lebegő hatalmas hajó) élő gyerekeket arra képezik ki, hogy a Földre leszállva begyűjtsék a gyöngyöket, ám a Felszíni városokban is vannak gyöngyszerző ügynökök, akik nem hagyják annyiban, hogy az égiek vigyék a túlélésért felelős energiaforrást. Komoly harc dúl a két tábor között, bár a Hernandez-egyezmény azt is megakadályozza elvileg, hogy az égiek a felszínre jöhessenek és fordítva. Ám az egyezmények arra valók, hogy megszegjék őket.

2095-re a Föld teljesen lakhatatlanná vált. Azok az emberek, akik nem hódolnak be a társadalom élén uralkodó Felszínieknek (és nem fizetnek kemény adókat), azok a Peremvárosokban élhetnek kitaszítottként. Ezekben a városokban nincs klímaszabályozás, így borzasztó a hőség. A peremlakók guberálnak és megpróbálják túlélni a szárazságot és felhasználnak bármit, amit csak találnak az életben maradás miatt.

Jesse és két iskolás társa (Eva és Skander) egy bevetésen felfedeznek egy föld felé tartó gyöngyöt. Cassius is ott portyázik, így az arrogáns fiú megpróbálja Jessetől elvenni az energiaforrást. Egy háztetőn csatáznak, ahol valami furcsa történik kettejük között. Összekapcsolódnak valami energia által, ami mindkét fiúban fura testi folyamatokat indít be. Míg Jesse képességei a gyöngyökre korlátozódnak, addig Cassius tulajdonságai pusztító erejűek. A két fiú nem tudja, hogy miért történnek velük ezek a dolgok és a saját kis világukban próbálnak meg választ keresni.

Cassius nevelőanyjától Madame-tól kér tanácsot. A nő irányítja és mozgatja a diplomácia szálakat a földön és amint értesül a fiú képességéről fontos feladatot bíz a fiúra. Mindenáron el kell kapnia Jesse Fishert, mert nála van a megoldás (gyógymód), ami segíthet Cassiusnak. Jesse eközben az éghajón kihallgatja Alkine kapitányt és a a tanárokat amint az ő "képességeiről" beszélnek. A fiú nagyon szeretné kideríteni, hogy mit titkolnak el előle. Amikor a két fiú újra találkozik elkezdődik a hajsza, űrkompokkal a kihalt városokon át a végső válaszig.

A föld lapos volt és élettelen, már a kígyóktól eltekintve. Már eddig is belefutott kettőbe, és bár nem nagyon vettek róla tudomást, Cassius azért óvatos maradt. Nem szerette a kígyókat, különösen nem azokat, amelyek nem valamelyik Kiválasztott Város állatkertjében tanyáztak.

Rövid olvasmány Nick James könyve, de annyira jól felépített ez a különös posztapokaliptikus sc-fi világ, hogy nem győztem csodálkozni. A fejezetek a két fiú váltogatott elbeszélésével viszi előre a cselekményt, amiből azért nincs hiány. De szerencsére kapunk történelmi áttekintést, hogy mi történt a Földdel, mi okozta ezt a hatalmas pusztulást. Azt is jól leírja Nick James, hogy a társadalom miként épül fel, ki és mit szeretne elérni különböző politikai céljaival. Arról is élvezetes leírásokat olvashatunk, hogy miként lehet felhasználni a gyöngyökben érkező energiát, és a járművekről szóló gazdag leírás miatt olyan mint én is ott lettem volna az Éghajón, vagy egy-egy Peremvárosban a Földön. Furcsa belegondolni abba, hogy ez akár a mi jövőnk is lehetne.




Értékelés: 5/3,5 

A karakterek, a két fiún kívül nincsenek túlzottan kidolgozva, és a lekorlátozódik a velejéig rossz (Madame) és a jó karakterek közé (Alkine kapitány, Eva, Skander, Avery). Nincsenek átmenetek vagy jellembeli meghökkentő dolgok és azt kell mondjam, hogy túlzottan sok meglepetés sincs az Éghajó akadémia első kötetében. Fény derül néhány furcsaságra, ami nagyon kíváncsivá tesz a folytatást illetően, de nem rágtam tövig a körmöm olvasás közben. Néhol túlzottan gyorsan akart az író belesűríteni mindent néhány fejezetbe és ettől nagyon zsúfolt és néha kapkodós lett minden. 

A két fiú közül nekem Jesse volt a szimpatikusabb, mert én mindig a lúzerekkel vagyok! (Hasonlít rám sok mindenben ez a srác :D) Neki szorítottam végig, hogy nyerje el Avery szívét (3 éve reménytelenül szerelmes a lányba) és szerettem volna, hogyha kiderül a múltjának fontos mozzanata. Cassius, mint pasi tuti tetszene (a borítón ő szerepel egyébként) hiszen veszélyes, arrogáns, lekezelő és igazi rossz fiú, de azért, mint kiderül van szíve is.

Azt hiszem az Éghajó Akadémiából szuper filmet lehetne csinálni. Remélem, hogy hamarosan felfigyel rá egy forgatókönyv író és jól megfilmesítik. Tetszene!

A könyvet köszönöm szépen a Főnix Könyvműhelynek!

Minden évben megpróbálkozom egy kis évösszegző postot írni, de nem igazán jutok sokra, mert nehéz a hektikus blogom egy évét átlátni.

Lássuk mi volt 2012-ben!

A moly éves gyűjtőlistája alapján tudom, hogy idén 39 könyvet olvastam ki. Igazából csalóka a szám, mert 4-et félbehagytam, így ezeket is odavette, és a 35 sem 35, mert ebből van 2 tankönyv még régebbről, de ez még így is több mint 11.316 oldalnyi könyvlapot jelentett. (húh! ez így elég sok leírva :o)  

Kimaxoltam a 12 könyvet tartalmazó várólistámon (2 könyvet ma olvastam ki belőle) és sok olyan könyv szerepelt a maradékban, ami recenzió és kiadótól (vagy magától az írótól) érkezett és/vagy régóta a polcomon porosodott.

Stílusában és mondanivalójában is sok újdonságot adott a DamageReport, nagyon szerettem a Nyár és New Yorkot mert sokat megtudtam belőle a barátságról, megismerkedtem a steampunkkal ( Soulless-Lélektelen, Mechanikus London) és elég jó benyomást tett rám. Regisztráltam nyáron a Rukkola.hu-ra és megállíthatatlanul érkeztek a happolt könyvek és tűntek el a polcomról a rukkolt példányok. Sok szuper könyvet kaptam innen és sok kedves emberrel ismerkedtem meg. A Rukkola révén jutottam hozzá a Zombiháborúhoz, ami az év könyve lett nálam a külföldi írók között. 

Magyaroknál Hidasi Judit mindkét könyvét szerettem, de a nyáron elolvasott Április úthoz nagyon kötődöm és minden lapját imádtam, úgyhogy 2012-ben toronymagasan ez volt nálam a magyar kedvenc.

Volt már jobb évem is, már ami a mennyiséget illeti, de azt hiszem idén elég sok minőségi könyvet olvastam. Egyedül az Álmodozók és Az alvilág zsoldjában okozott "csalódást" és ért el nálam kevés pontszámot. Ez jó arány! 

Nem szaporítom a szót és a postot betűkkel: nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok 2012-ben, köszönöm a kiadóknak a támogatást, az íróknak a könyveket, az olvasóknak a kommenteket és mindenkinek a szeretetet! Nélkületek nem ment volna! 

Csodás és sikerekben gazdag 2013-at kívánok mindenkinek!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasómnak, kommentálómnak és ismeretlen ismerősömnek! Remélem találtatok sok érdekes olvasnivalót a fa alatt :)

UI: Én egy Libri utalvánnyal lettem gazdagabb (alig várom, hogy beváltsam valami jó olvasnivalóra)

A jövő évben is nekifutok Lobo "Csökkentsd a várólistádat 2013-ban is" kezdeményezésének. Igaz még 2012-nek sincs vége (van még soron egy vaskos Tasmina Perry könyv, és be kell fejezzem a Mr. Sebastiant és a fekete varázslót), de már kijelöltem a jövő évi teljesítést. 

Nemrég kiolvastam a Van valaki odaát? -ot és a Mielőtt elmegyek című könyvet és ezek után egy kicsit felüdülés lesz a Divatdiktátorok. Az előző kettő említett könyv kemény olvasmány volt (mindenféle magánéleti történések miatt is). Hamarosan lesz róla blog majd, csak győzzem a szaloncukrok, habkarikák és a karácsonyfa előtt fetrengve megírni a postokat.