júniusi zárás - kánikula és könyvek
7:21:00 PMHa eszembe jut majd 2026 júniusa, csak arra fogok emlékezni, hogy elképesztően sokat izzadtam, mert rohadt meleg volt. De hogy miket olvastam? Az valahogy kicsorgott az agyamból, pedig volt azért itt pár könyv, és még jók is voltak közte, de valahogy a koncentrációm annyira lecsökkent a hónap utolsó napjaira, hogy nehezen ment egyetlen értelmes mondat megfogalmazása is. Nagyon várom már én is azt, amikor egy vízparton fekszem és nem három+ órát vonatozva + BKV-zva próbálom túlélni a napokat a klímátlan járműkön :D Lássuk mi volt júniusban, hiszen még könyvet is vásároltam.
Romantikus regények a köbön és utazás Afrikába
Június elején fejeztem be az Atmoszférát, ami nagyon tetszett. Csodás történet volt ez barátságokról, a női szerelmi kapcsolatokról és a hivatásról a NASA-nál. Nem sokat konyítok az űrös dolgokhoz, de én ezt a regényt teljesen rendben találtam, és simán megnézném egy filmen is, mert szinte vászonra kívánkozik.
Újraolvastam A boldogságnak nyolc karja van című regényt, amit még májusban láttam filmen is, és azt kell mondjam, hogy másodjára is fantasztikus élmény volt. Itt írtam róla.
Az első igazán nyári olvasmányom Ali Hazelwood-é volt, elolvastam a Problémás nyári románcot, ami hozta a megszokott Ali Hazelwood színvonalat, hamarosan mesélek róla bővebben.
Bár Julie Soto Not Another Love Song-ját már tavaly elolvastam az első fordításban, a megjelenésre egy évet várni kellett. De szerencsére idén nyáron végre kihozza a KMK, úgyhogy gyorsan újra olvastam ezt a csodás történetet. Hamarosan írok róla nektek is
Június utolsó előtti olvasmánya egy szintén friss megjelené. Végre magyarul is érkezik a Heated Rivalry sorozat alapjául szolgáló Rachel Reid regény első része. A Game Changer Kip és Scott Hunter sztorija, és nagyon várom már a következő részt is. Jah és ehhez van Könyvsárkány kiadás is, ami nagyon jól néz ki!
Június utolsó olvasmánya Durrell Állatkert a poggyászomban útinaplója lett, amiben rengeteg vicces sztori van arról, hogy hogyan gyűjtötte össze Durrell az állatkertjéhez az állatok Afrikában. Ha már úgyis meleg volt, legalább passzolt a hangulatomhoz az a sok Kameruni kaland. Bőven izzadtak Durrellék is miközben próbálták befogni az állatokat. Sok vicces jelenetet volt a békákkal, és persze a csimpánzokkal és különböző majmokkal a történetben. Nagyon tetszett a Fon vendéglátása, és családja és szokásai, úgyhogy örültem ennek a történetnek. Természetesen most szeretnék elutazni a Durrell állatkertjébe, ami a Csatorna-szigeteken található. Kicsit bonyolult eljutni oda, de legalább Európában van :D
3 "új" könyv a polcomon és 3 ajándék:
Láttam, hogy filmet készítenek Michael Ende Momójából, így megrendeltem gyorsan a Vinteden a könyvet, hogy elolvashassam addig. Meglátjuk, hogy sikerül-e, de a szép Mórás változatot vettem meg, amiben rajzok is vannak. Volt egy Book24-es névnapi kuponom, úgyhogy a hiányzó Taylor Jenkis Reid gyűjteményembe szereztem be a Carrie Sotot, mert erre már fel lehetett használni a 30%-os kupont. Yeah!
És mivel májusban úgy szerettem Ashley Poston regényét A szerelem hangját, beszereztem a Vinteden a Regényes szerelem című regényét, mert ez még hiányzott tőle.
Voltam a KMK őszi / téli, és jövő évi beharangozó eseményén, ahol három ajándékkönnyvvel is kedveskedtek nekünk. Így került a polcomra a Sárkánybűbáj, ami magyar szerzők sárkányos novelláit tartalmazza, és Sophie Kim: The God and the Gumiho – Az isten és a Skarlát Róka című fantasyje, és Elle Kennedy: Girl Abroad – Londoni lány című regénye.
Az eseményről a FB-on meséltem bővebben ITT. A kiadónál nagyon sok fantasy, romantasy és romantikus regény is érkezik majd, úgyhogy érdemes lesz csekkolni őket, ha vágytok az újdonságokra. Az egyik nagy bejelentés volt, hogy már a KMK is elérhető a Voizz app-on, ahol hangoskönyveket (és e-könyveket) is találtok tőlük.
Filmek, sorozatok és sok popcorn
Bár képregény, de a gyerekkorom kedvence volt He-Man, úgyhogy megnéztem moziban a Masters of Universe-t, amiben Nicholas Galetzine alakítja He-Mant, aki a gonosz Skeletorral veszi fel a harcot. Imádtam ezt a szórakoztató popcornt mozit és Nicholas Galetzine nagyon szépen kigyúrta magát a szerep kedvéért! 👀
Júniusban is újranéztem az Off Campust, és közben elkezdték forgatni a második évadot, úgyhogy már cska 10x kell újranéznem az elsőt, mire kijön a második :D
Láttam a Steven Spielberg Leleplezés napja című sci-fijét is, amiben ufók és Emily Blunt van. Ez egy kicsit fura volt, de nem unatkoztam rajta, és kíváncsi voltam, hogy hová fut ki a történet, ami mintha Spielberg összes klasszikusából inspirálódott volna (E.T, Világok harca, Harmadik típusú találkozások)
A Zongorahangolónak nincs könyves vonatkozása, de csodás film volt Leo Woodall-al, úgyhogy ajánlom, hogy nézzétek meg a mozikban.
A Netflixen vártam már nagyon az Üzenetek Isabelle-nek című filmet, amiben Nick Robinson és Zoey Deutch szerepel, és azt kell mondtam, hogy tökéletes romantikus film volt. Nem mondom, hogy végigbőgtem, de végigbőgtem. Nagyon szép bemutatása ez a gyásznak, a családi kapcsolatoknak és persze a szerelemnek is. Biztos, hogy újra fogom majd nézni, mert ez az a kategória.
Sorozatokból a Widow's bay vitte a prímet júniusban. Zseniális volt, tele fekete humorral, misztikummal, és sok vicces vagy éppen emlékezetes jelenettel. Az Apple tv-n fellelitek, nem is mesélek róla többet, az év egyik legjobbja lehet (az Off Campus és a Heated Rivalry után természetesen!).
.png)
.jpg)
.jpg)
.jpg)




.jpg)




.jpg)





0 komment