Mid-Year Book Freak Out Tag #2019

11:51:00 AM


Tudjátok, hogy ritkán csinálok kihívásos bejegyzéseket, a nyári tervek / őszi tervek posztoknak én nem látom értelmét, mert nem szeretem megtervezni az olvasnivalóimat. Viszont tavaly is tökre élveztem végiggondolni a félévemet, így idén is kitöltöm a Mid-Year Book Freak Out Taget = a félévi zárás taget. Lássuk, hogy eddig hogyan alakult az évem és miket olvastam, mik tetszettek és mikbe szeretnék majd belevágni még.
A lista elkészítéséhez segítségül hívtam a 2019-es olvasmányim polcot a molyról. Ezek szerint 28 könyvet olvastam el, illetve folyamatoban van még néhány, de ezek alapján válaszoltam a kérdésekre és vontam le a következtetéseket. Egy-két poszttal rendesen el vagyok maradva, így nincs minden elolvasott könyvről még bejegyzés, de ami késik nem múlik :)

A legjobb 2019-es olvasmányok






A legfrissebb legkedvencebb élményem a Kakukkszó, de az idei év első kedvence Christelle Dabos regénye A tél jegyesei, ami a januári hónapom egyik legjobbja volt, Moning Rossz hold kelt fel könyvével egyetemben. Han Kang Növényevőjét is ide sorolom, de az talán azért volt annyira emlékezetes, mert nagyon morbid, és nagyon különleges regényről van szó. Jane Harper Aszály című könyvére is sokszor gondolok vissza, főleg a kánikulai napokban, de Fiala Borcsa Balatoni nyomozás gyerekkönyve is nagyon kedves volt számomra. Biztos, hogy nem fogom elfelejteni soha Szvetlana Alekszijevics A csernobili ima könyvét, amit bár lassan olvastam ki, de mégis örök nyomott hagyott bennem ebben biztos vagyok.

A legjobb folytatás, amit 2019-ben olvastál


Idén valahogy kimaradak a sorozatok az életemből, egyedül Moning Tündérkrónikák folytatását olvastam el (ez nagyon tetszett) és az Ambrózy báró sorozat Szer'usz világja volt említésre méltó.

Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél


 



Ebből ugye van külön rovat is a blogon "kiszemeltek" néven, ahová havonta összegyűjtöm, hogy mi az amit szeretnék elolvasni az adott hónapban, illetve mi az, amire szemet vetettem. A legjobban talán Péterfy Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regényére vagyok kíváncsi, mert sok jót hallottam róla, de nagyon vonz az Elbűvölő feleségem is az Agave-tól. Nagyon kíváncsi vagyok A Várnegyed titka című kirándulós, látnivalós Budapestes könyvre is, szóval nehéz a választás.

A legjobban várt friss megjelenés az év második felére





 



Augusztus 13-án érkezik Amy Meyerson Az ​elmúlt napok könyvesboltja // General Press // című regénye, ami már a borítóval megvett. Persze a történetben van könyvesbolt (ami egy örökség miatt kerül a főszereplő lányhoz) és persze jó sok családi titok, amit ki kell bogozni. Augusztus végén jön Raphael Montes krimije Titkos ​vacsorák címmel, és a borító annyira morbid (annyira Hannibál sorozatos) hogy olvasnom kell! Tudom gusztustalan, és a fülszöveg alapján lesz benne némi kannibalizmus, de hát engem ez sem riaszt el. Lesz egy boszorkányos izgalmas könyv is majd a Maxim Kiadónál még idén állítólag, a molyon már fülszöveg is található, és jaj nagyon érdekel.  Jo Nesbo A kés című könyve pont akkor jelent meg Norvégiában, amikor ott jártam, nagyon sokak kezében láttam, hogy olvassák belemerülve. Persze nekem folytatni kéne a Harry Hole sorozatot, de akkor is várom az új részt, ami október végén jön magyarul. Régóta követem a FB-on a Rizsporos hétköznapok című oldalt, és a november 11-én megjelenő könyvben rengeteg képpel lesz illusztrálva a 18-19. századi nő (remélem sok magyar kép lesz benne!) úgyhogy nagyon izgatott vagyok miatta. Hidasi Judit Aranykör sorozatának új részére is nagyon kíváncsi vagyok (ősszel jön majd), mert az Elveszve eléggé tetszett. 

Legnagyobb csalódás


Tóth Gyula Gábor Az elveszett boszorkány című könyvét nagyon vártam, de nem okozott akkora katarzist. Ann Todd Miután című könyve a legelbaszottabb tinirománcról szólt, amiről valaha olvastam, szóval ez még posztot sem ért meg. E.L.James Misterjében is csalódtam, bár nem akkorát mint a Szürkében, de azért többet vártam volna. Kár volt értük!

Legnagyobb meglepetés


Jane Harper letehetlen krimije nagyon tetszett, de hasonló meglepetést okozott Lucy Strange A világítótorony legendája is, pedig az ifjúsági könyv, viszont kategóriájában az egyik legjobb az utóbbi időkben. Imogen Hermes Gowar Mrs Hancock és a hableány kellemes meglepetést okozott a hideg tavaszi estéken, jó volt elmerülni ebben a különleges hangulatú könyvben. A legtöbbet Fiala Borcsa könyvén kacarásztam, tetszettek a karakterek, az egész sodrása, nagyon sok gyerekes ismerősömnek ajánlottam azóta.


Kedvenc új szerző (debütáló vagy neked új)


Egyértelműen Christelle Dabos, Jane Harper, Han Kang, Fiala Borcsa és Robert Galbraith (azaz Rowling álnevén).

Legújabb könyves szerelem


Nem a legújabb, de teljesen oda vagyok Winston Graham Poldark család című könyvéért, és persze Ross Poldarkért (nemsokára jön az új évad is a sorozatból!!!). A legutóbb olvasott szerelmes könyv A szív ritmusa volt, de annál jobban szerettem idénről a szintén Brittainy C. Cherry Gravitáció című könyvét. Annyira jó volt olvasni!


Legújabb kedvenc karakter





Cormoran Strike magánnyomozó a legújabb kedvenc. Már mindent értek, hogy miért zengenek ódákat J.K.Rowling álnéven írt krimisorozatáról! Épp most fejeztem be a Kakkukszót, és imádtam. Most megnézem a sorozatot is, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen Strike (Robin és a többiek) a vásznon.

Egy könyv, amin sírtál





Melyiken nem? Persze a vicces félretéve nagyon sok könnyem oda lett a Két lépés távolság című könyv olvasása közben, és a Gravitáció is megbőgetett rendesen. Jöhetne egy papírzsebkendő szponzor már igazán, mert én vagyok az, aki azon is képes elsírni magát, hogy a könyvben egy kölyökutyát ajándékoznak egy kisgyereknek. (A balatoni nyomozásban van egy ilyen jelenet és igen, ezen is sírtam pedig basszus ez egy gyerekkönyv 😅)

Egy könyv, ami boldoggá tett


A sok rinya mellett azért szoktam ám nevetni is a könyveken. Jókat mosolyogtam Balatoni nyomozáson, de Márika vicces beszólásai is felvidítottak a Szer'usz világban. A lelkemet a legjobban a Wabi sabi című könyv melengette meg, mert az inkább lelkileg tesz/tett boldoggá (még nem fejeztem be), de nagyon elgondolkodtató és megnyugtató érzés olvasni. Nekem már ez is boldogság néhány véres vagy éppen brutális regény után! 

Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál


Jelenet A fiúk, akiket valaha szerettemből


Bár nincs előttem az IMDB lista, Ákos vezeti serényen és általában vele nézek filmeket, de azért van egy-kettő ami eszembe jut. Nagyon tetszett a Két lépés távolság, A gyűlölet, amit adtál nekem (ez könyvben is jó volt). Felfedeztem, hogy a Netflixen van magyar felirat A fiúk, akiket valaha szerettem és a Kissing booth - Csókot vegyenek könyvekből készült filmeknek is, és ezek is nagyon tetszettek. Kétszer is végignéztem a Csernobil sorozatot (amit a Csernobili ima című könyv alapján írtak) és sosem fogom elfelejteni. 

Kedvenc értékelés, amit idén írtál


Nehéz egyet választani, mert mindegyik értékelésemet szerettem megírni, de talán a leglelkesebben a Gravitációról írtam. Ami nem értékelés, de nagyon szerettem megírni, és sok kedves visszajelzést kaptam az a Könyvesbloggerkedés és a social média kapcsolata posztom lett. 

A legszebb könyv, amit idén vásároltál





Idén ha jól számolom akkor 6 új könyvet vettem (plusz 7 POKET-et) a többi szerzeményemet (3 darab könyv) azt adományboltban turkáltam. Igyekszem visszaszorítani a könyves költésemet, és inkább használtakat beszerezni. A legszebb mint közül az Akhilleusz dala című könyv, és a Veszélyes amazonok című novellaválogatás, amihez a Rákóczi úti metrómegálló melletti könyvesboltban jutottam hozzá potom 1500 jmft-ért.Ez utóbbi a legsúlyosabb a maga 752 oldalával és kemény borítójával. A 6 új könyvben beleszámoltam a múlt heti Aldis körutam eredményét, ahol 3 könyvet vettem 3 ezer jó magyar forintért. Az egyik egy Milly Johnson chicklit, a másik A hatalmas kis hazugságok sorozat alapja könyvben Lianne Moriartytól, a másik pedig az Úriemberek kézikönyve: a bujaságról az erélyekig. 

Melyik könyveket szeretnéd idén év végéig elolvasni?


Szeretném folytatni a várólistámat, ahonnan hátra van még 4 és fél könyv. Ittzés Laura Nyolc percjét félretettem, de nem azért mert rossz lenne, csak jöttek fontosabb olvasnivalók. Edith Eva Eger A döntés című könyv lesz a következő a listámról, plusz szeretném elolvasni Orwell 1984-jét, és még ami jön. Nincs tervben semmilyen recenzió most, de biztos becsúszik majd egy-két olyan olvasmány, amire épp kedvet kapok. Nem tervezem, mert jobb így :)


Neked van féléves listád? Mik voltak emlékezetes olvasmányaid az elmúlt fél év alatt? Mesélj nekem kommentben! 




A többiek zártak már félévet, nézzétek meg őket is: Pupi, Dóri, Lobo 

Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe