2019-ben is csökkentem a várólistám + idei tervek

10:01:00 PM


Ha már belekezdtem az idei első várólistás (röviden VCS) olvasmányomba, akkor jöjjön az idei lista, és egy kis megfogadnivaló 2019-ben. Mert hát ilyen is van azért, látva az előző évet van még hol javítani, hogy még jobban haladhassak a blogos dolgaimmal és az olvasásaimmal idén is.
Idén is a jelentkeztem Lobo kihívására, és a molyon csináltam két polcot, amit listává alakítottam december 30-án, mert ez a legjobb arra, hogy lássam, hogy hogy tartok egy-egy listán. Mert ugye a VCS listám 12 könyve mellett összeraktam egy alternatív listát is, mert nagy segítség ez, ha éppen nincs kedvem a sima listáról olvasni valamit. Igyekeztem idén is néhány rövidebb könyvet feltenni, és olyanokat is, amik nagyon régóta hevernek a polcomon, meg került fel képregény is, mert azzal jól lehet haladni, ha megcsúszok. (A tavalyi listám így nézett ki)

Persze idén nem szeretném a november-decemberben megtolni (ugye Pupi????😉), szóval már az első hónapokban letudok pár könyvet és nyugodt szívvel élem az életemet. Jó, persze nem véresen komoly ez a lista, nem vagyok VCS diktátor, akkor sem verem magam a földhöz, ha nem jön össze, úgyis csak a jó könyvélmények számítanak, de azért jó egy kis motiváció is. Nah jöjjenek azok a könyvek!

Az alap VCS lista résztvevői: 

Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Kertész Erzsi: A hógömb fogságában 
Susie Hodge: Miért van annyi meztelen ember a képeken?
Ittzés Laura: Nyolc perc 
Han Kang: Növényevő
Christelle Dabos: A tél jegyesei 
Varró Dániel: Szívdesszert
Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel
Jane Harper: Aszály
Simon Tofield: Simon's Cat legsajátabb könyve
Molnár T. Eszter: Most már igazán



A Ház a tó mélyén közös Pupilla listájával is, mert most nála van, de elég rövidke olvasmány, azért került fel nekem is, mert a Madarak a dobozban után szeretnék újra olvasni valamit Josh Malermantól. Kertész Erzsi ifjúsági regényét régóta el szeretném olvasni, mert jókat hallottam róla, és van folytatása, remélem tetszeni fog. A Miért van annyi meztelen ember a képeken? egy kedves kis képes könyv gyerekeknek, de hát miért ne olvashatnám el én is? Ittzés Laura könyvét a Moly szülin tomboláztam ki, nagyon magas a pontszáma, örülök, hogy megkaparintottam. Han Kang Növényevőjével régóta szemezek, idén eljött az ideje! A tél jegyeseit mindenki imádja a környezetemben, minden blogger odáig volt érte, akit követek, én is odáig akarok lenni érte. Az első olvasmányom idén ez lesz! Varró Dani Szívdesszertjét a vidéki piacon turkáltam, potom összegért, rövid verses jolly jokerként gondook rá. A Szigor tavaly is rajta volt a listán, idén is felkerült, talán elolvasom végre. KMM Rossz hold kelt fel könyvét várom a legjobban, hiszen végre kiderül, hogy mi az isten történik Mac-kel! Az Aszályt nyáron tervezem elolvasni, akkor úgyis meleg van, ez pedig igencsak hangulatos könyv állítólag. Simon's Cat képregény, kedvelem ezt a macskát, úgyhogy macskarajongó leszek egy kicsit újra míg forgatom. Molnár T. Eszter folytatása is érdekel (máskülönben nem lenne a listán) 


Edith Eva Eger: A döntés
Marissa Meyer: Cinder
John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Angie Thomas: The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál
Meik Wiking: Hygge
Kieran Larwood: Rémségek
Sophie Kinsella: Segítség, kísértet!
George Orwell: 1984
Katie Ashley: Az ajánlat
Dorothea Benton Frank: Karácsony receptre



A döntést idén nyertem, de nagyon régóta szeretném elolvasni. A Cinder már jó pár éve itt figyel a polcomon, azóta ki is adták új kiadónál is, szóval jó lenne már letudni, mert állítlag a cyborg Hamupipőke sztori nagyon magával ragadó. Az Élőhalottak a tavalyi listáról került fel, mert nincs év zombis könyv nélkül. Az Egy könyvmoly regényes élete eléggé témába vág, és elég rövidke. Az osztály vesztese magyar író és ifjúsági, a kirekesztésről szó, ez a téma engem is érintette anno. Kíváncsi leszek, hogy milyen így utólag olvasni a témáról. A THUG-ból jön a film, és a témája is elég megdöbbentő, remélem ütni fog majd. Hygge is a Molyszülinap szerzemény, régóta érdekel, és szép képekkel van teli, úgyhogy gyorsan haladós. A Rémségek ezer éves Főnix Kiadós szerzemény, ideje lenne elolvasni végre. Sophie Kinsella régi könyveit nagyon szerettem, ez is állítólag nagyon jó kis chick lit, ezek pedig mindig örömolvasások nálam. Kellett egy klasszikus is a listára, így 1984-ra esett a választás. Az ajánlat az Ulpius népszerű korából maradt rám. Nem fűzök hozzá sok reményt, de ha valami agykikapcsolós hangulatba kerülök talán jó lehet. A Karácsony receptre egy igazi decemberi olvasmány, remélem sorra tudom keríteni.

Nem tervezem elolvasni mind a 24 könyvet elolvasni, de szeretnék haladni velük szépen lassan! És hogy mik még a tervek 2019-re?

  • Jó lenne idén a 60%-40% esetleg 70-30%-ra emelni a recik vs saját példányok arányát, a sajátok javára. Szeretek recizni, de nagyon sok olyan könyv van, ami érdekel, és már itt figyel a polcomon, idén szeretnék ezekkel haladni. Persze ha jön valami ellenállhatatlan ajánlat, vagy megjelenés, akkor ismerve magamat nem tudok majd nemet mondani, de tavaly egészen jól sikerült ez is, szóval bízok idén is, hogy tudom gyakorolni a nemet mondási tehetségemet. Ez főként a Blogturnés megjelenésekre igaz, hiszen ott igazi könyves kánaán van, de muszáj határt szabnom, mert már nincs annyi időm olvasni, mint régen. Emlékszem volt olyan hét, hogy 3-4 posztot is megírtam és előtte ezeket mind el is olvastam zsinórban, néhány könyvre csak 1-1 napot szenteltem és bár tetszettek, de ez huzamosabb ideig nem tartható. Szeretek leülni, és beletepedni egy-egy jó történetbe, és ehhez idő kell. A futószalagon gyártott posztok és olvasások nem tesznek jót a kis lelkemnek, öreg vagyok én már ehhez. 
  • Szeretnék idén több magyar szerzőtől olvasni, de ez nem azt jelenti, hogy kezdő írók könyveire vetek szemet, hanem jó lenne eltolódni a klasszikusok irányába. Nem szeretnék már csalódásokról írni, hanem olyan regényekre vágyok, ami elvarázsolnak, mint az Utas és holdvilág, vagy megismerni olyan szerzőket, mint Náray, Szabó T. Anna, Dragomán György, Gárdos Péter stb..stb.. 
  • Szeretnék idén végre nem piszkozatokat gyártani. Sok posztba kezdtem bele, de egyikkel sem végeztem. 2019-ben célom minden elolvasott könyvről azonnal megírni a posztomat, és amik most ott állnak piszkozatban végre rávenni magam, hogy befejezzem. Mert van köztük tök szuper olvasmány, én meg ülök a poszton hetek/hónapok óta. 

  • Szeretnék idén még több szép könyves képet gyártani az Instagram oldalamra (követesz már ott?) és jó lenne ott is kicsit beszámolni az éppen befejezett könyveimről, hogy más is értesüljön róla. Mindig olyan jó érzés, hogy mások azért olvasnak el a könyvet, mert én írtam róla, vagy ajánlottam. Ez főleg akkor kurvajó érzés, amikor nekik is annyira tetszik majd, mint nekem. 

Ti VCS-ztek idén? Melyik könyvet olvastátok már az én kupacomból? Tetszett? 


Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Most megtoljuk inkább a január-februárt! ;) Egy pár éve nekem már kész volt a vcs júniusban, és akkor nagyon büszke voltam! :D De láttam a kihívásnál, Lobo írta, hogy volt, aki már februárban kész volt, wow. :D
    Hát megmondom őszintén, bármilyen szépek is a kupacaid, azért meglepődtem, hogy nem csak vékonykák jöttek! Jó persze vannak átmenetek a vékony, meg a féltégla közt is, és biztos lesznek amik nagyon gyorsan csúsznak. ;) De én még inkább próbáltam megkönnyíteni a dolgom. :D
    A Ház a tó mélyént köszi, hogy nélkülözted a fotóról, már betoltam a negyedét! ;)
    Tetszenek a tervpontok is, hajrá mindhez! :)))

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát igen, azért vannak itt vastagabbak, pont A tél jegyesével kezdtem, ami elég vaskos, de sebaj :) Majd a többivel jobban fogok haladni. Mondjuk azért júniusra nem hiszem, hogy befejezem, februárra meg képtelenség, de hát vannak lelkes egyének. Remélem jó lesz A ház a tó mélyén, mert aztán nekem is el kell olvassam, és ha neked nem jön be, akkor lehet nekem se fog :D

      Delete

Subscribe