széljegyzet - 6 könyvről

9:20:00 PM

Meguntam a draftban várakozó postokat, úgyhogy most kiszórom őket a nagy világba, hogy tudjak haladni a többivel, amik hosszabb postot kapnak. Úgyis vannak könyvek, amikről nem tudok annyit írni, mint amennyit szeretnék, mert egyszerűen nincs ihlet, vagy rövid, illetve túl spoileres lenne a post. Szóval ez amolyan (szél)jegyzet, ezúttal is csupa olyan könyvről, amit még 2013-ban olvastam ki.


Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem? 

Sohonyai Edit könyveire 2012-ben izgultam rá, amikor a Rukkoláról megszereztem a Le a csajokkal! című könyvet, amit imádtam :) Gyorsan sikerült begyűjteni néhány ifjúsági könyvet is az írónőtől (Le a pasikkal!, Macskaköröm, és Jasmine). Edit az a fajta írónő, aki könnyed humorral és vicces karakterekkel ábrázolja a '90-es évekbeli kamaszok helyzeteit, problémáját és dilemmáit. Mivel én is ekkoriban voltam kamasz, így közel állnak hozzám a történeteik, kicsit újra visszakerültem az ált.isis osztálykirándulásokba és a suliba. A Jasmine, avagy mégis kell a szerelem főszereplője egy félvér lány, akit nem nehéz kitalálni folyamatosan csúfolnak vagy cikiznek osztálytársai. Jasmine félénk, ám új barátokra lel, és a szerelem is bekopogtat. De addig még túl kell lendülnie mindenféle problémán.

Értékelés: 5/3.5

Tipikus ifjúsági könyv, ami nosztalgikus hangulatba kerít(het)i az olvasót. Én szerettem, de semmi komoly mélysége, illetve csúcspontja nem volt a regénynek. Aranyos sztorik, vicces szituk, még így felnőtt fejjel is.


Oldalszám: 176
Kiadó: Móra 


Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 6. Ketten
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 7. Útvesztő
Leiner Laura - Szent Johanna Gimi 8.Örökké

Az előző regényekben megismert osztálytársak és az ő kapcsolataik haladnak a megszokott folyamban, néha unalmasan telnek a gimis napok Reni életében, néha pedig túl mozgalmasan. De jó az egyensúly, jók a karakterek, Leiner Laura végig hozza a színvonalat.

A 6-7-8 kötetben a Szent Johanna Gimi diákjai végeznek a 3. évfolyammal, aminek a végén érdekes fordult következik be, amit a főszereplő lány (Reni) eléggé furán kezel, de hát ezt már megszoktam. Reni még mindig eléggé lúzerke, és folyamatosan aggódik, pedig a boldogság rátalál ám a Kettenben. (nyilván nem ez lenne a kötet alcíme...) Az Útvesztőben megismerhetjük a pályaválasztási aggódásokat, a szokásos iskolai bálok, bulik mellett érzelmi (főként persze Reni) kilengéseit és bizonytalanságait. Szerintem Reni túl sokat aggódott, ahelyett, hogy csak megpróbált volna boldognak lenni, úgyhogy néha kicsit mérges voltam, de a végén persze minden megoldódott. A lezárás szerintem jól sikerült, és akárki akármit mond, jó ez így, ahogy volt.

Valami, ami régen sokat jelentett nekünk, ma már nincs meg, de mindketten görcsösen ragaszkodunk abba, ami akkor volt. A barátságunkba.

Nyilván nem lövöm le ki hová került a negyedik osztály végén és ki kivel maradt együtt/szakított mert akkor elvenném a kedvét az olvasástól. Bár azt hiszem nagyjából már nem nagyon van tizenéves, aki még nem olvasta volna az SZJG köteteket. Az Örökké dedikálására annyi ember jött el, hogy kisebb közlekedési nehézséget okozott a sok sorban álló ember a helyszínen. A kötet utolsó része még mindig folyamatosan rajta van a moly top olvasási listáján, és nemrég megnyerte az "Év könyve" díjat emellett Laura "Év írónője" és az "Év ifjúsági könyve" díjat is hazavitte a  Magyar Könyvek Viadalán.




Értékelés: 5/5

Szerettem nagyon az egész sorozatot, mert újra én is visszakerültem a gimibe, és rájöttem, hogy én is hasonlóképpen sokat szerencsétlenkedtem, mint Reni és a többiek, csak akkor még nem volt Facebook meg Twitter, hogy ezt jól ledokumentálják a képek, eventek, videók, tweetek. Laura nagyon tudja, hogy a fiataloknak mi kell, a sorozat végig izgalmas maradt és nagyon mai. Követte az aktuális trendeket, amiket anno jó lesz újra elővenni és ezen nosztalgiázni, akárcsak a gimis éveken.
Valaminek a vége mindig valaminek a kezdete.

SZJG 6 oldaszám: 514
SZJG 7 oldalszám:538
SZJG 8 I-II kötet oldalszám: 744
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kun Angéla: London csak oda

Tavalyelőtt sikerült beszerezni ezt a könyvet a Rukkoláról, amit azt hiszem egy nyári délután alatt el is olvastam. Úgyis felkerült a várólistámra, így nem okozott gondot. Semmi fergeteges nagy dolog nem történt benne, csak annyi, hogy a főszereplő csaj fogja magát és kiutazik Londonba egy szakítás után. Csak odaszóló jegyet vesz, nem szándékozik visszajönni, ám ahogy az lenni szokott a kint sincs kolbászból a kerítés. Nyelvtudás nélkül ráadásul még nehezebb minden. Kiss Angéla próbál boldogulni a barátok segítségével, ám ahhoz, hogy egy állásra felvegyék legalább egy interjúig el kell jusson. Végtelen sok próbálkozás után felveszik egy török étterembe, ahol megtanul egy kicsit jobban angolul és amikor nem napi 20 órát dolgozik, akkor felfedezi Londont. A főszereplő sokat szerencsétlenkedett erre emlékszem a könyvből, meg arra, hogy mond például jókat és vicceseket.
A táskámban egy könyv után kutatok, mert olvasás közben mindig az az érzésem, hogy a külvilág számára láthatatlan vagyok.

Rövid kis olvasmány egyébként a London csak oda, nagyjából kiszámítható fordulatokkal, de volt benne pár vicces / kínos jelenet a félreértett angol szavak miatt. Az író folyton összehasonlította Angéla családját, és Normálisékat. Ők minden voltak, ami nem Normális. Normálisék úgy élték az életüket, ahogy a nagy könyvben meg van írva, a Kiss család nem így tett. De legalább eredetik maradtak és ez pozitív volt.

Értékelés: 5/3

Hasznos olvasmány lehet a külföldre vágyódóknak, A London csak odából néhány tanácsot elleshetnek arról, hogy hogyan nem érdemes belekezdeni az ismeretlenbe, vagy a munkakeresésbe Angliában. A főszereplő kitartása azért elég példaértékű volt, még akkor is ha néha megráztam volna, hogy térjen észhez ezt nem így kell csinálni, apránként azért ő is rájött az elrontott dolgokra. A regény vége folytatásért kiállt, be is szereztem potom összegért még januárban.

Oldalszám: 280
Kiadó: Jószöveg Műhely Kiadó

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

A Rukkoláról érkezett hozzám még tavaly a könyv, amit már régóta terveztem elolvasni. Sok jót hallottam Kendare Blake történetéről, amiben egy szellemvadász fiú beleszeret egy kísértetbe, aki történetes lány. Cas édesapja is szellemvadász volt, de meghalt (megölte egy gonosz kísértet), így a fiú viszi tovább a családi hagyományt. A fiú félévente iskolát vált, és bár 17 éves de túl van már néhány rázós "ügyön". Egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe költöznek a regény elején édesanyjával, ahol Véres Anna szedi áldozatait. A fiú szeretné megállítani a lányt, ám amikor először találkozik Annával fura dolgok történnek. Hiába a fehér véres ruhába öltözött kegyetlen erővel bíró lány, Cas mégsem tud szabadulni tőle.


Ahogy egyre halad előre a történet egyre többet tudunk meg Annáról, arról, hogy miért maradt ezen a világon és arról is, hogy hogyan halt meg. Előkerül Cas régi "ellensége" is, és a fiú iskolájában is történnek érdekes és hátborzongató esetek. A két főszereplő fiatal viszonya nem az a tipikus szerelmi történet, hiszen hogyan lehetséges az, hogy a szellemvadász gyengéd érzelmeket tápláljon egy szellemlány iránt? Szerencsére a regény nem csöpög a nyáltól, nagyon finoman van árnyalva és pont ezért volt jó és más, mint a többi tipikus YA történet.

-Készen állsz? -kérdezem.
-Most és mindörökké- feleli gyengéden. -Vagy nem így mondják?
-De igen- súgom bele a nyakába. -Így mondják.

Maga az ötlet szerintem zseniális, és Kendare Blake jó hangulatot termett végig a regényben. Nem paráztam szét magam a könyvön, mert szerintem ez nem egy horror regény, inkább dark-goth stílusú olvasmány, de azért voltak izgalmas jelenetek és néhány váratlan dolog is. A kötet önállóan is megállja a helyét, bár készült folytatása A rémálmok lánya címmel (amit majd szeretnék én is elolvasni).

Értékelés: 5/4.5

Szerettem Cas-ről és Annáról olvasni meg a köztük lévő kötelékről, még akkor is ha nagyon fura volt. Bár sok szörnyűség történik a regény során mégis valahogy a kettejük kapcsolata "széppé" tette. Kendare Blake jó leírásokat használ és végig fenntartja az izgalmat. Valahogy olvasás közben egy kicsit úgy éreztem, hogy a könyv simán elmenne egy Supernatural epizódnak. Volt benne némi para, egy kis érzelem, szellemek, boszorkányok, különleges szellemlátó macska, szeánszhoz tartozó dolgok, gyógyfüvek, só, szellemidézés, szellemekről szóló sztorik, városi legendák és szerepet kapott egy különleges kés is ami mágikus erővel bír. Kifejezetten üdítő volt olvasni és valami újba belefeledkezni.

A regényről még jó pár hónapja azt olvastam, hogy terveznek filmet. Bármi is igaz ebből kíváncsian várom Annát és Cast a vásznon! 

Ahogy a gyerekek többsége, a macskák is megérzik a holtak közelségét.

Oldalszám: 238
Kiadó: Geopen



Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe