Sosem csináltam még ilyen posztot, de vágjunk bele, így legalább az év összes könyvéről lesz egy kis szösszenet, mert blogbejegyzésekre néha nincs időm, és jó lenne, ha nem csak az instán mesélnék arról, hogy miket olvastam az adott hónapban, és hogyan is tetszettek.
Brittainy Cherry legújabb regénye a Maxim Kiadó gondozásában érkezett el a magyar olvasókhoz. A Déli vihar egy kisvárosba kalauzol el bennünket, ahol megtanulhatjuk, hogy a testi-lelki sebek gyógyulásának nincs megadott határideje, és hogy a múlt, bármily szörnyű is, egy jobb jövő felé terel bennünket. Kennedy és Jax szívszaggató története a példája, hogy az igaz szerelem kiállja az idő próbáját, és vannak olyan érzelmek, melyek sosem halványodnak el! !
Immáron hagyománynak számít, hogy részt veszek Olvasónapló Lobo várólistacsökkentéses kihívásában, és ez 2024-ben sem volt ez másként. 2023-ban már nyárra letudtam a listámat, de megírni sem volt időm, úgyhogy miután bemutatom az idei VCS-s olvasmányaimat, megírom azt is, hogy 2023-ban miket olvastam el a kihívásban.
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Rebecca Yarros legújabb, szívhez szóló romantikus története, Az utolsó levél. Ella fiatalon lett egyedülálló édesanya, és megszokta már, hogy körülötte a férfiak ígéreteit tettek nem követik. De egyszer csak megjelenik a panziójában Beckett Gentry, hogy teljesítse a nő bátyjának utolsó kívánságát: gondoskodjon Elláról. Vajon mindez csupán egy jóbaráti szívesség? Vagy ki tudja tölteni az űrt a fiatal anyuka a két gyerekével a katona lelkében?
A Magnólia Kiadó jelentette meg Ashley Poston: Hét év távolság című regényét, mely egy varázslatos időutazásra visz, megmutatja hogyan találkozhat a múlt és a jelen a szerelem segítségével.
Te mit tennél meg azért, hogy megmentsd a házasságodat? Abby és Brendan Hollander kapcsolata válságba került, a megoldást pedig többek között az Édes vagy Pikáns nevű applikációtól remélik. A kezdetben izgalmas és vérpezsdítő játék azonban szép fokozatosan egyre többet követel tőlük, és nem tudni, mikor jön el az a pont, amikor a házasságuk megmentéséért vívott harcban önmagukat veszítik el.









