Ha valaki ráér pénteken, az nézzen be a Doboz-ba, ahol a Könyvesblog prezentálja majd a nyomtatott verzióját is.

"A KÖNYVES a jól ismert Könyvesblog stábjával készülő, ÚJ, ingyenesen terjesztett, időszaki kiadvány. Hangsúlyozottan nem akadémiai, "irodalmi" lapról van szó, hanem a nagyközönségnek szóló, színes, szagos, szórakoztató újságról, interjúkkal, könyvajánlókkal, riportokkal, tematikus anyagokkal, széles témaválasztással (szakácskönyv, szépirodalom, krimi vagy lányregény), Esterházytól Fejős Éváig.

Nagyon örülünk, hogy kiadónk ilyen lépésre szánta el magát és ebben mi is tevékenyen részt vehettünk. Osztozzatok örömünkben a Dobozban, ahol elsőként foghatjátok kezetekbe az új kulturális magazint.

A helyszín: DOBOZ (Bp, Klauzál utca 10)
Facebook EVENT

Less bele a készülő számba emitt, aztán meg gyere el ha úgy van ;)

"Angelina Jolie legkorábbi gyermekkori emléke az, hogy a kiságyában fekszik, és az ablakból nézi az eget. Angie később öntudatlanul is élete metaforájaként fogalmazta meg ezt az élményét. "Egész életemben csak kifelé bámultam az ablakon.... és abban reménykedtem, hogy van odakint valaki vagy valami, amibe belekapaszkodhatok, és végre boldog lehetek."

Ezekkel a sorokkal kezdi el Andrew Morton a színésznő életrajzát. A szomorú mondatok után Morton Jolie nagyszüleitől kezdi el felgöngyölíteni a családi szálakat és történéseket egészen napjainkig, a mindenki által ismert Angelina Jolie-ig.

2001-ben Ő testesítette meg a tökéletes nő alakját, amikor magára öltötte Lara Croft szerepét a Tomb Raider milliók által ismert számítógépes játék megfilmesítésében és ez "szerep" azóta is végigkíséri Angelina életét. Sokan, ha kapásból filmet kellene felsorolni tőle a Tomb Raider-t mondják, pedig Jolie nem ezzel kezdte el a filmes pályáját és nem is Lara megformálásáért kapott Oscar díjat, vagy Golden Globe szobrot.

2001-től vált a média szereplőjévé és ha tudatosan nem is, de lassan már 10 éve állandó témát ad a bulvárlapoknak (magán)életével kapcsolatban. A sok botrányos szerelmi és szexkapcsolat és őrültség ellenére hamar kiderül az életrajzból, hogy Angie nem csak egy üres fejű elkényeztetett színésznőcske, aki apja hátán kapaszkodott fel a hollywoodi film fellegvárába. Sőt!

A színésznő és apja különleges, sokszor ellenséges és érdekes viszonyáról is jó betekintést nyújt az életrajz. A sármos John Voight és a hűvösségéről ismert Marcheline Bertrand házasságából született kislány alaposan megsínylette a szülei között kialakult néma hadviselést és zűrös kamaszlánnyá cseperedett bátyja mellett. Apját elutasította, nevet változtatott majd időről időre néha rendezték viszonyukat, de ez az "apa nélküliség" befolyásolta Angie későbbi szerelmi kapcsolatait is.

Andrew Morton életrajzi könyvében olyan szereplőket szólaltat meg, akik közel álltak a színésznőhöz különböző élethelyzeteiben: amikor feketébe öltözött különcként iskolástársai kiközösítették, amikor elkezdte a modellkedést édesanyja unszolására, amikor megkapta élete első igazi filmszerepét a Cyborg 2 sci-fi-ben, vagy amikor végigvonult a vörös szőnyegen, hogy átvegye az Oscar díjat. Morton aprólékosan kitér minden emberi tényezőre Jolie életével kapcsolatban. Meginterjúvolt régi diáktársakat, színész kollégákat, Angie gyerekkori dadáját, családtagjait, fotósokat és a színésznővel együtt részt vevő segélyszervezeti illetékeseket.

Az író a legtöbb figyelmet a könyvben Angelina életéből arra az időszakra fordította, amikor Jolie Brad Pitt-et megismerte és mindenki elkezdett találgatni a viszonyukról. Ez az a szerelmi szál ami a médiát évekig foglalkoztatta (és azóta is foglalkoztatja) Angelina örökbefogadásai és terhességei mellett.

A könyv szerencsére Angie karitatív feladataival és céljaival is megismerteti az olvasót (engem ez a rész érdekelt a legjobban) így nem egy elsődlegesen bulvármasszába mártott és pletykákba csomagolt könyvet kapunk a kezünkbe. Az örökbefogadási procedúra a kis Maddox esetében fontos fejezetet kap, hiszen itt vált a lázadó színésznőből felelősségteljes anya. Ezután nőtt fel igazán Angelina, aki találkozott Brad Pitt-el, majd 3 saját gyereke és 3 örökbefogadott gyereke mellett megtalálta életében azt a boldogságot, amit kislányként keresett.



Értékelés: 5/4

Azoknak is ajánlom a könyvet, akik nem annyira szeretik Angelinát, mert olvasás közben biztos, hogy találnak olyan gondolatokat vagy sztorikat a színésznőről, amiktől megváltozik a véleményük iránta egy kicsit. Morton nem vállal felelősségét az Angie-ről nyilatkozók igazáért, ő csak az ezekből levont tényeket írja le, de emellett rengeteg szakértőt (pszichológus, médiakutatók) is megszólaltat, akik észrevétlenül is emberi közelségbe hozzák Angie-t az olvasóhoz. Pont ezért volt jó végigböngészni az életrajzot, mert nem csak a száraz tényeket közli az unalmas dátumokkal és fontosabb eseményekkel együtt, hanem úgy próbálja meg visszaadni az embert, hogy közben a jellemének fejlődésére és miértjeire is választ kaphatunk.

Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Oldalszám: 416.

A könyvért való közreműködést köszönöm Hampuk Richárdnak, magát a könyvet pedig természetes a Geopen Kiadónak!

"- Ha túl keveset beszél, akkor tegyél fel neki kérdéseket. Lehet, hogy ő olyan fazon, aki csak akkor beszél, ha kérdezik.

- De mégis mit akar tőlem?
- Mit szólnál a szexhez? Ahhoz nem kell beszélni. A férfiak csak azért beszélnek, hogy megkapjanak egy nőt. Szerintem ez az oka annak, hogy egyáltalán megtanulják az emberi nyelvet."

Meghódítani egy több ezer méteres csúccsal rendelkező hegyet merész vállalkozás. Egyedül még nehezebb! Tudja ezt Katie is, aki a Ghost csúcsát készül megmászni, de nem csak azért, mert az adrenalin hajtja a vérét. Szeretne rájönni egy régi titokra, ami másokat is foglalkoztat.

A Völgy - A játék első részben (évadjában) inkább Juliát és Robertet ismerhettük meg a Grace College középiskolából, most azonban ők a háttérbe szorulnak (számomra kicsit sajnálatos módon). Az első évad következő részében átrendeződnek a szerepek és újabb megválaszolatlan kérdések érkeznek az eddigiek mellé. Kik voltak azok a diákok, akik eltűntek? Mi köze mindehhez Katie anyjának és Julia apjának?

Emlékeztető: Julia és Robert testvérek és félév közben csatlakoznak be a Grace College életébe. Múltjuk titokzatos, szüleiket megölték (eltűntek?) nevük sem az, amin mindenki megismeri őket. Honnan jöttek, miért pont a Grace-be? Mivel új gyerekek a gimiben, mindenki furán néz rájuk, de azért szereznek gyorsan barátokat. Juliára a szerelem is rátalál, ám titokzatos dolgok kezdenek el történni a suliban, ami az egész gimi életét felforgatják. Egy lány meghal és mindenki tudja, hogy van valami a levegőben, ami a régi titkokkal együtt hamarosan a felszínre bukkan.

A Völgy következő kötetének elején Katie-t ismerhetjük meg és ez a regény sokkal inkább róla szól, mint Juliáról, vagy Robertről. Ezzel együtt számomra sokkal vontatottabb és idegesítőbb és másabb hangulatú is vált mint A játék. Katie egy maximalista és adrenalinfüggő csaj, akinek nem igazán vannak barátai, mert túlzottan zárkózott és elutasító. Persze ennek is megvan az oka, és Katie életében is vannak sötét foltok, amiről csak kevés ember tud.

Katie vágya, hogy megmássza a Ghost csúcsát, amihez szereznie kell segítőket, mert egyedül veszélyes nekivágni az útnak. Amíg a sulit a kormányzónő látogatása foglalja le, a kis csapat nekivág a több ezer méteres magas csúcsnak. Julia is csapat tagja, ahogy pasija Chris, a jó fej David és a mókamester Benjamin is. Segítőjük Ana egy indián túravezető, aki kiismeri magát a hegyen és egy rejtélyes fiú Paul is csatlakozik a bandához indulás előtt. A csapat gimis reméli, hogy választ kapnak fent a hegyen arra a kérdésre, hogy a 70-es években eltűnt diákok vajon miért akarták meghódítani a hegytetőt, milyen útvonalon indultak és mit kerestek odafönn. Nekik is vajon egy izgalmas kalandtúra volt, vagy valami még sötétebb dolgot rejt az egész sztori?

A katasztrófából sajnos nem jutunk közelebb az igazsághoz, viszont tartogat izgalmakat bőven a hegyi túra és a csúcsra vezető út a fiataloknak, akik mászás közben találnak egy-két érdekes dolgot és helyet. A leghátborzongatóbb izgalmakat mégis a gleccserszakadékok rejtik, ahová ha valaki beesik nem sok esélye van kijutni. Szerettem a természeti leírásokat, vonzott a Ghost, úgymint a mint a gimi fölé magasodó hatalmas hegy rejtélyes zegzugai, de a várva várt katasztrófa érzése nem uralkodott el rajtam. Pár ponton éreztem a kétségbeesést néhány szereplővel kapcsolatban (Katie, Ana, Paul) de sajnos ők pont azok közé tartoztak, akik ellenszenvesek voltak számomra. A katasztrófa itt sokkal inkább természeti erejű volt mint misztikus, és az első kötethez képest talán ezért is tért el és hatott másként rám.




Értékelés: 5/3,5

A katasztrófa számomra jóval unalmasabb volt mint az első rész, de ez talán annak köszönhető, hogy Katie a mesélő. Nem a sztorival volt a baj, hanem azzal, hogy Katie kicsit irritáló és a viselkedése és hozzáállása a dolgokhoz nem mindig nyerte el a szimpátiámat. Ettől eltekintve a történés halad azért a maga útján és az elhintett információ morzsákból és megsárgult fényképekből ki lehet bogozni és lehet várni a következő kötetet, ami A vihar címet fogja viselni.

Kiadó: eMentor
Oldalszám: 263
Bővebb: http://facebook.com/avolgy

A könyvet köszönöm szépen a fordítónak, Budai Zitának és az eMentor kiadónak!

"mert örülök, hogy a szakdoga szorításából visszatért a könyvek nyugalmába és hogy így megszerette Cecelia Ahernt. :)"

a díjat nem adom tovább, mert már végigterjedt a könyves bloggereket között, ahogy látom úgyhogy csak örömködök tovább és írok egy újabb könyves postot :) Köszi Pupilla feldobtad a napom!

Julie: De hát ez még csak az első randevútok volt. Az ilyesmit az ember sose tudhatja egy randevú után! Mégis mit vártál, tűzijátékot? 

Rosie: Nem, valójában épp az ellenkezőjét. Csöndet szeretnék, egy tökéletes, szótlan pillanatot.

Ugye előző postomban lelkendeztem, hogy miért nem hallottam még erről az írónőről, hiszen már egy regénye alapján megkedveltem. Nos ez a következő könyvénél sem változott, a véleményem Ahern stílusáról, úgyhogy nehéz elragadtatás nélkül írnom az Ahol a szivárvány véget ér- ről.

Jó romantikus sztorit nehezen találok, mert legtöbbször vagy annyira mesések a történetek, hogy nem hiszem el a java részét, vagy annyira gagyik, hogy már az elején levágom, mi lesz a végén és az egész sztori láncolata unalmas, vagy elcsépelt. Itt egyikről sem volt szó. Vagyis csak félig. A végét azért sejtettem :)

Rosie és Alex gyerekkori barátok és a regény elején a levelezéseikkel indul el a történet, ami érett korukig olvasható a könyvben. A két főszereplő 5 éves koruk óta barátok és együtt nőnek fel a regény olvasása közben.

SPOILER

Rosie életét nagyban befolyásolja a sors, ami kemény megpróbáltatások alá helyezi a 17 évesen teherbe eső lányt, aki életét ad Katie-nek, akinek apja nem akar hallani a gyerekről. Alex külföldön folytatja életét, Bostonba költözik, majd orvos lesz belőle és neki is születik egy kisfia.

SPOILER VÉGE

Nem árulok egy nagy titkot, ha leírom, ami már az elején nyilvánvalóvá vált. Ez a két ember szereti egymást. Barátként és annál többként is. Szinte az elejétől látszik az a köztük lévő kötelék, amit hiába választanak el mérföldek és más országok és emberek, teljesen megmásíthatatlanok a felgyülemlett évek alatt is. Sokáig vártak az egymásra találással. Nem is ők, hanem a Sors befolyásolta ezeket az eseményeket. Tudtam a könyv elején, hogy Rosie és Alex egymásba szeret majd, és egymásra is talál, így vagy úgy. Nem is tévedtem akkorát. Csak nem sejtettem, hogy ez ennyire későn következik majd be.

SPOILER VÉGE

Rosie életét Alex-től az óceánon kívül megannyi dolog választja el, így csak levelekből, képeslapokból, telefonhívásokból és csetekből értesülnek a másik életéről, de mégis mindent megosztanak egymással. Vagyis majdnem mindent. Az érzéseikről nem beszélnek.

Hiszek a sorsban, és abban, hogy két ember akkor talál egymásra, amikor annak eljött az ideje. A megannyi szerelem, próbálkozás és csalódás után mindenkinél felragyog az a bizonyos szivárvány, ami alatt jó dolgok várnak rá. Cecelia Ahern stílusa és meglátásai még akkor is időtállóak, ha azok egy csetbeszélgetésben hangzanak el. Tökéletesen jól letudja írni és jellemezni az emberi helyzeteket, érzéseket. Rengeteg a vicces párbeszéd a könyvben, így nem unatkoztam egy percet sem. Mókás és szerethető szereplők és olyan események történnek a regény során, amik mindenkivel élete során (első szerelem, meggondolatlan döntések, félresikerült mondatok, elhibázott választások és azok a bizonyos csöndek, amik két ember között játszódnak le)

ÉRTÉKELÉS


5/5

Az okés, hogy jó a történet és egytől-egyig szimpatikusak voltak a szereplők, de főként azt imádtam az Ahol a szivárvány véget ér könyvben, hogy levelekben, csetekben folyik a sztori elmesélése/leírása. Mivel én is elég sokat levelezek, de főként csetelek így tök jó volt olvasni így ezt a regényt :) Nem zavart egyáltalán, hogy nem szokványos a történet elmesélése, így volt a legjobb. Modern regény, modern sztorikkal és még viccesebb szereplőkkel! Noh és persze happy enddel. Jó időben, jókor olvastam úgyhogy biztos azért nevettem rajta annyit :)

Nem tudok belekötni semmibe, viszont ha dönteni kell a Talált tárgyak osztálya és e regény között akkor a szivárványokra szavazok!

A végére még egy idézet, többi meg ITT található

"Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak az alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis, az idő végül elfogy, és az ember szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?"

Oldalszám: 448
Kiadó: Athenaeum
Érdekességek és más regények az írónőtől itt: http://www.cecelia-ahern.com/

"Nem a múlt, nem a hely volt a lényeg, hanem az itt és most. Ez a pillanat, a ma. Nem is vettük észre, hogy közben elrepülnek az órák, a napnyugtára és a holdkeltére is alig figyeltünk fel. Nem tűnt fel, hogy a nappali forróság lassan elillan. Semmit sem éreztünk, semmit sem hallottunk, semmit sem láttunk, csak történeteket, amelyeket megosztottunk egymással. Másoknak ez semmi, de nekem minden volt."

Imolától kaptam kölcsönbe a könyvet, még nagyon nagyon régen. Eddig bevallom csak ott hevert a polcomon, mert nem volt időm elolvasni. Most, hogy újra meglátogatom Imolát, ideje visszavinni a könyvet, így nekikezdem és ledöbbentem. Miért nem olvastam én eddig ettől az írónőtől semmit, mikor ilyen jó? (a PS:I love you-t filmben már láttam, és tudtam, hogy Ahern írta könyvet, amiből a film készült, de ennyi)

Imolától tudtam, hogy jók a könyvei, csak mindig volt egy frissebb, egy folytatásos regény vagy egy recenziós, amit sürgősben kellett elolvasnom. Most végre, hogy eljöttek az őszi ágyban teával olvasós esték felfedeztem Cecelia Ahern regényét és csak úgy faltam a lapokat. Magával ragadó a stílusa, könnyed a humora és van mondanivalója a könyveinek. (azért beszélek többet számban, mert a Talált tárgyak országa után már javában olvasom az Ahol véget ért a szivárványt is, és eddig imádom azt is!).

Sandy Short eltűnt embereket keres. Megrögzötten, de nem csak azért mert ez a munkája, hanem mert kényszerbeteg gyerekkora óta. Sandy akkor válik beteggé, amikor eltűnik a szomszéd kislány, az angyali (de korántsem angyalként viselkedő) Jenny. A kamaszodó Sandy nem tud lemondani a keresésről és időnként rájön az "ötperc" és bármit felforgat, hogy ráakadjon a mackójára, a tollára, a fél pár zoknijaira, de sokszor hiába keres. A felnőtt magánnyomozóként dolgozó Sandy azonban tehetséges munkájában és sok eltűnt ember családja köszönhette már meg neki, hogy megtalálta az elveszett családtagjukat.

Sandy azonban egyszer csak azon eltűnik. Pont ugyanúgy, ahogy az általa keresett emberek mások életéből. Egy nagyon fura világban találja magát, ahol mindenféle elveszett tárgyak hevernek. A tárgyak mellett emberek is élnek itt. Ráadásul nem is kevesen. Sandy gyorsan összerakja az agyában a dolgokat és pár új barát segítségével berendezkedik új életére, ami nem is olyan egyszerű mint ahogy ezt bárki gondolná. Kiutat kell találjon innen, hiszen várja a való életben egy számára fontos ember és még annyi megoldatlan ügy. Ám nem olyan egyszerű kijutni a HELY-ről, ahol évek óta kallódnak az elhagyott tárgyak és ahol gyakran hallani lehet elfelejtett nevetéseket, suttogásokat, neveket és dalokat, amiket visz a szél.

Ahern az egykori rendőrnőből lett eltűnteket kereső Sandy mellett elindít egy másik szálat is a regénye elején, ahol Jack Ruttle játssza a főszerepet, akinek eltűnt az öccse, Donald. Sandy utolsó megbízatása pont Donald felkutatása volt. Míg Jack Sandy-t kutatja veszettül, hogy ezáltal Donaldra akadjon, addig Sandy önmagát próbálja megtalálni az új helyen, ahol egyszerre minden szürreális, új és néha félelmetes.


ÉRTÉKELÉS: 5/5

Cecelia Ahern (aki egyébként a volt ír kormányfő lánya) stílusát tényleg jól jellemzi a keserédes szó, mégis valahogy nem maradt bennem rossz érzés a regény olvasása közben. Nagyon tudja az írónő, hogy a szomorúság és a keserűség ellenszere a humor és teletűzdelte olyan párbeszédekkel a kevésbé vidám párbeszédeket, amik helyrebillentik az embert. Egyszerre elgondolkodtató olvasni a sorait, egyszerre érzel egy leheletnyi szomorúságot és egyszerre tudsz mosolyogni a lapok között olvasgatva.

Legalábbis rám ilyen hatással volt a Talált tárgyak országa. Amikor belekezdtem a könyvbe, sikerült a másik gagyi blogomba is írni egy postot Fél pár zoknik címmel. (volt pár ember, aki imádta szerette ezt a bejegyzést, úgyhogy ezért mertem kilinkelni. Meg ott is olvasható a könyvről/könyvből pár mondat)

Oldalszám: 358 oldal
Kiadó: Athenaeum
Érdekességek és más regények az írónőtől itt: http://www.cecelia-ahern.com/

+ egyszerűen imádom a könyv borítóját, még akkor is ha sárga (aki ismer tudja, hogy ennél nincs számomra borzalmasabb szín a világon). A kiadó nagyon kitett azért, hogy visszaadjon valamit abból, ami a még szebb borítóval rendelkező külföldi kiadásokat illeti. Ez pluszpont ám!

"Nincs bizonyítékom arra, ami történt. Még azt sem tudom bizonyítani, hogy ki vagyok. - A fejére és a szívére mutat. - A bizonyíték itt meg itt van. És az írásomban, amelyben megpróbálom elmondani az igazságot. Azt mondják nem maradhatok itt. Nem vagyok dühös, hogy ezt mondják. Nem fogadhattok be mindenkit az országotokba. "

A könyvet Ildi barátnőmtől kaptam ajándékba, amikor nálam járt Pesten augusztus 20-án. Elárulta, hogy a moly-os kívánságlistámról választotta, mert meglátta, hogy szerepel rajta.

David Almondot mint írót eddig nem ismertem, a fülszöveg alapján tettem rá a kívánságlistámra a könyvet, ami nem is felnőttirodalom, de már nem is gyerekirodalom. A kettő között meghúzódó sávban imbolyog a történet (ami szerintem inkább a felnőttirodalom felé húz durván), ami egy kisfiú (majdnem) nyarát öleli fel. A regény egy utolsó még meleg nyári napok egyikén indul útnak egy csókával, aki elvezeti a főszereplőt (Liamot) egy magára hagyott csecsemőhöz. Liam kamaszkorának elején tart, pont abban az állapotban, amikor kezdi megismerni a szerelem fogalmát és az igazi barátság próbatételeit és elkezd gondolkozni azon, hogy milyen jövője lesz, milyen felnőtt is válik belőle.

Almond sztorija lehetne egy egyszerű regény egy kalandos történetről, de nem az. Almond lélektani regényt burkolt a fullasztó nyárból az őszbe hajló észak-angliai mezők köré, ahol hiába tizenéves fiúk buta bátorságpróbájából vívódó harcról olvashatunk ez annál jóval több. Liam, miután megtalálja haverjával a kisbabát, hazaviszik otthonukba. A fiú szülei értesítik a rendőrséget, de a gyerekről nem tud senki semmit. Liamot és barátját Max-ot hősként könyvelik el, a helyi tévé bemutatja őket mint a fiúkat, akiket egy csóka károgása vezetett el a kis Allisonhoz, aki ennek segítségével menekült meg a pusztában.

A kislány egy örökbefogadó családhoz kerül, ahol már több nehéz sorsú gyerek nevelkedik. Itt ismerkedik meg Liam Crystallal és Oliverrel akik Libériából menekültek Amerikába, majd onnan Európába. Az ő történetük elég mély nyomokat hagyott bennem.

Almond tökéletes párbeszédekkel jellemzi a libériai polgárháborús helyzeteket és azokat a szörnyűségeket, amiket az akkoriban 8 éves gyerekek átéltek. A regény főszereplői hiába gyerekek, teljesen őszintén és kendőzetlenül hozzák elő oldalról oldalra haladva az elfojtott érzelmeiket és eltitkolt történeteiket. Gyerekes meséknek tűnhetnek ezek a sztorik, néha se elejük se végük, de süt belőlük az elfojtott és ki nem mondott igazságok nagy szava. Durva volt olvasni, hogy ezek a fiatalok mennyi megpróbáltatáson mentek már keresztül.

A regényben van egy félelmetes szereplő, aki hiába gyerek, akárhányszor megjelent és felbukkant a lapok között a hideg rázott. Ő Nastrass, Liam ismerőse, aki egykorú lehet a főszereplővel de amiket művel az túlmegy elég sok határon. Fura mód a felnőttek nem avatkoznak bele az események történésébe és nem igazán foglalkoznak vele, illetve nem is tudják, hogy a gyerekek nem éppen gyerek módjára viselkednek játék közben.

Liam apja egy író, aki legtöbbször a regényével foglalatoskodik, amit sosem tud befejezni. Liam anyja Allisont (a megtalált kislányt, aki végül hozzájuk kerül az örökbefogadó szülők után) dajkálja és fura képeket készít a gyerekekről, sérüléseikről, sebeikről majd ezeket állítja ki művészi kompozícióban.

A legmorbidabb helyzet is egy ilyen kiállításon következik be, ahol természetes feltűnik Nastrass is aki filmeket készít a saját szórakoztatására. Nem lövöm le a poént, ez a könyvet el kell olvasni csak úgy tudja kiváltani a hatását.

Almond regénye szerintem nagyon távol áll az aranyos és szórakoztató gyerekirodalomtól. Ha egy ilyen regényt olvasok az nem hagy bennem mély nyomokat se a sztori, se a szereplők még hetekkel azután, hogy letettem a könyvet. Nem villognak a fejemben azok az erőszakos képek amiket ezen a kiállításon mutattak be és meg maradnak meg bennem azok a helyzetek, ahol a gyerekek állatias vonásokkal támadnak egymásra.




ÉRTÉKELÉS: 5/4

Nem könnyű és nem átlagos nyári olvasmány a Csókás nyár. Ebben a könyvben tényleg benne van a jó és a rossz és a köztük húzódó határsávban ott vannak ezek az ártatlan és kevésbé ártatlan gyerekek, akiknek az élete lehetne akár az enyém is. A csóka pedig egy különleges madár, most már én is tudom. Érdemes olvasmány ez, sokkal inkább felnőtteknek akik meg akarják ismerni a gyerekeket.

Néhol hiányzott a könyvből a ritmus és úgy éreztem csapong az író. Néhány szereplőt (Liam szülei) jobban megismertem volna, mint ahogy azt Almond végigvezette, de ettől eltekintve nem éreztem sok hiányosságot. Szép egyszerű leíró mondatok. Tudjátok, az amikor a kevesebb néha több!

Kiadó: Pongrác
Oldalak száma: 291

Egyébként kíváncsi lettem David Almond többi könyvére. Most A vadócot, a Skelliget és a Csókás nyarat te is megveheted 6000-ért akciósan ITT!

"A farka kell! Otthon még trófeaként akarta Bence férfiasságát. Most azonban másként vágyott rá. Mit tesz velem egy kis bor? Teljesen kifordulok önmagamból. Elképzelte, szinte érezte, ahogy a fiú keze a combjára kúszik, és szétfeszíti a lábait... ahogy teste az övének feszül, majd csókolózás közben odalent is eggyé válnak." (1. fejezet Lili, 12 sor.)

"Nem érdekelt Félix farokmérete, ráadásul tudtam, hogy túloz. Lekötöttek a látottak. A srác szájában összegyűlt a nyála, ajka lilult. Felállt tőle a farkam. Félreértés ne essék, nem a fiútól - bár akkor még ebben nem voltam teljesen biztos - , sokkal inkább attól, amit csinált magával. Úgy éreztem ezt nekem is ki kell próbálni. (7. fejezet Bloodsmoke20)

Az én szubjektív véleményem a könyvről:

A Loveclub egy internetes közösségi portál, amolyan Facebook koppintás, ahol mindenki az lehet aki akar. A szerelem, de főként a szex köré építenek mindent ezen a portálon, ahol fiatalok (16-17 éves lányok) ismerkednek pasikkal virtuálisan (aztán persze élő randikba is belemennek szemrebbenés nélkül). Itt böngészget Bloodsmoke20 nicknévvel a regény főszereplője, aki nem mellékesen egy sorozatgyilkos. Ő áll a regény középpontjában. A fiatal srác testi hibával rendelkezik (arcát egy nagy pigmentfolt tarkítja) és kendővel a fején csajokat szed fel a portálon. Addig mesterkedik míg rábírja a buta tinisunákat, hogy találkozzanak vele, majd jól megdugja és megalázza őket.

Persze a srácnak a portál mellett a való életben is akadtak kalandjai: először iskolai játszótársával Félixszel bonyolódik fojtogatós péniszcsapkodásba, majd egy Marcsi nevű lánnyal keveredik SM szexbe, mindaddig amíg a lányt fel nem csinálja egy másik fiú. Bloodsmoke-ot idő közben egyre jobban elkapja a gépszíj a Marcsiban való csalódás után és egyre erőszakosabb lesz. Naná, hiszen ennek így kell lennie!

A srác nem normális gondolatait egy spirálfüzetbe írogatja Érzékek memoárja néven és Mesternek nevezi magát. Blablablablablablala sok beteg sztorit leír a fiú, amikben állatokat kínoz, csajokat és természetesen a gyilkosságokat is szemrebbenés nélkül vázolja fel ebben a kis memoárban, amikben minduntalan vissza-vissza tekinget a regény egyes fejezete között.

A történetek mindegyike fővárosunk szívében játszódik és szereplői "ugyanolyan fiatalok mint bárki". Egy Nikolett nevű lány meggyilkolásával keveredik bele Lili a sztoriba aki újságíró gyakornokként dolgozik a News nevű lapnál. Lakótársát (a Loveclubon csak NicoleArt néven ismerkedő lányt) nyiffantja ki Bloodsmoke20 egy vágással és Lili talál rá a holttestre. A karrierista újságírólányka azonnal lecsap a sztorira és kezdi összerakni a képet, hogy itt bizony egy csúnya sorozatgyilkos garázdálkodik (előzőleg már voltak áldozatok NicoleArt-on kívül) és már be is indult a sztori, ami egyszerű mint a bot.

"Ifjúkori szenvedély, szerelmek, szex, ballépések, útkeresés, elfojtott és gyilkos vágyak – ettől olyan hátborzongatóan izgalmas Lakatos Levente második regénye, a LoveClub." - bookline

Sajnos azonban hiába Lili, Bloodsmoke20, Cicamica (egy pszichopata csaj, aki mellesleg Lili másik lakótársa és egyben Bloodsmoke szeretője meg a szálak titkos mozgatója) Laura (a vehemens bögyös nyomozónő, aki titkon rendőrkollégájába szerelmes) Lengyel Dávid (a szomorú tekintetű külföldön is elismert pszichiáter aki szemrebbenés nélkül készít profilt a legkegyetlenebb gyilkosokról, miközben múltjában súlyos titkokat őriz) sem viszik el a könyvet. Hiába az Oktogon, Váci utca és a Józsefvárosi pályaudvar ismerős helyszínei sikít a sztoriról, hogy túlzottan hihetetlen és a környezetébe nem illő.

Vannak gyilkosságok és a sorozatgyilkosok között is különbségek. Ha mindezt a Gyilkos elmékben látom (amihez szerintem szeretett volna hasonlót alkotni Levente), lehet, hogy a szemem se rebben, de Budapestre rávetítve a történet kicsit izzadságszagú. Ritka szép példája ennek az a jelenet ahol a Barbibébi egyik szereplője újra visszatér. Krisz a meleg srác, a kínai piac mellett árusokat átugrálva igyekszik a 28-as villamosról leszálló aztán a gyilkos kelepcéjébe sétáló Lilit megtalálni.

Nem ismerem a magyar rendőrség munkáját, sem a pszichiáterekét, de ahogy az ügyet a regényben felgöngyölítették lennének kétségeim az itthoni rendvédelmi szervek munkájának ellentétességében a regényben leírtakhoz képest. Amerikában elmenne a mindent kinyomozó informatikus, a hidegvérű halottkém, a női wc-kben tinilányokat kihallgató rendőrnő, a nőcsábász nyomozó, de nem itthon a VIII. kerületben, ahol egy egyszerű bolti lopásnál karbatett kézzel állnak a zsaruk tehetetlenül és sokszor megfélemlítve.

Ami viszont a legjobban lelombozott, hogy már a könyv elején rájöttem mindenre és semmi meglepetés nem ért a végén. Sablonos mondatok és kiszámítható történésekkel teli krimi a Loveclub. Vagyis nem is krimi, mert nem izgultam rajta végig a körömet rágva. Csak úgy áramlanak a visszaemlékezések, ugrálnak a helyszínek és a nézőpontok (néha Lili szemszögéből látjuk ugyanazt a történést, néha a gyilkos által, néha a pszichodoki agyából stb.), amiktől nekem nem vált a cselekmény sem érdekesebbé sem túlmutatóvá sem izgalmassá.

Egyszerűen megint nem tudok elrugaszkodni attól, hogy Magyarországon hogyan is működhetne egy ilyen oldal mint a Loveclub ekkora népszerűséggel, ahol kiskorúak szexet keresnek/kínálnak nyilvánosan. Nem vagyok 17 éves, de még mindig azon vagyok, hogy több az olyan kiskorú akik csak úgy szexelnek fűvel-fával bulikon részegen mint a fojtogatós és ostoros szadomazo szexre kiéhezve weboldalakon keresve társat. Abszurd ez még mindig itthon, és attól, hogy ebbe a regénybe bele van sűrítve még nem tabudöngető és nem is átütő erejű.

Tudom, hogy Lakatos Levente arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az interneten mindenki lehet aberrált sorozatgyilkos is akár és hogy a naiv családi kötelékek és barátok nélkül rendelkező kislányok félrevezethetőek. Ezzel nincs is gond, de így ebben a sztoriban engem nem győzött meg. Amennyire nincsenek képben a regényben szereplő lányok, annyira nincsenek kidolgozva a karakterek sem. A másik főszereplő, Lili az újságíró lány egyenesen idegesítő volt. Címlapsztoriért vernyákol, miközben nem figyel arra, hogy mennyire átlátszó indokokkal csalja kelepcébe Cicamica. Lili a regény során egyfolytában vívódik, mert nem tudja eldönteni, hogy érez e valamit gyerekkori szerelme, az időközben meleggé avanzsált Simon iránt, vagy új pasijával a milliomos Bencével kavarna inkább, aki titkol valamit a múltjából.

Szóval egy szó mint száz a Loveclub kriminek gyenge, szexregénynek gagyi, tininevelésre nekem kevés és az elgondolkodtatástól is messze áll.




ÉRTÉKELÉS: 5/2,5

Lakatos Levente jobban odatette magát, sok Gyilkos elméket, Gyilkos számokat nézett és megpróbálta az amerikai filmekből átvett nyomozói profilállítással és a gyilkos szemszögéből való játszadozást könyvbe sűríteni. A Barbibébi márkáktól eltúlzott plasztik világától ez a sztori már jobban közelít a magyar valósághoz, de még mindig kevés és még mindig elrugaszkodott, hogy többre értékeljem mint az előző művét.

Az internet (drogok és a szex) veszélyeire nem ezzel a regénnyel hívnám fel a tinik figyelmét. Bár ezek a témák amik a legjobban foglalkoztatják őket (látványosan sok tinilány vette meg a könyvet, ahogy láttam a rajongói klubban és a twitteren) de ez a regény még mindig nem váltana ki az én 15-16-17 éves énemből mást mint élénk röhögést, sem mint agyeldobós ledöbbenést. Lehet én vagyok fura, de ez van ;) A szadomazó szexsztorik némelyikén bevallom visítva röhögtem, főleg a párbeszédeken. Félelmet kellett volna érezzek meg szívszorító fájdalmat az egyes szereplők sorsáért, de ez elmaradt. Semmi katartikus élmény nem ért, mikor becsuktam a vaskos könyvet. Már azt sem tudtam, hogy mi volt az elején és milyen sorrendben haltak meg a lányok. Felejthetetlen gyilkosos sztori márpedig egy jó krimihez elengedhetetlen.

Oldalszám: 500
Kiadó: Ulpiusház

"William feszült figyelemmel hallgatott. Még sosem hallott korábban ilyen szívszorítóan gyönyörű zenét. Még Robin játéka sem volt ennyire jó. A hob kivételesen meg sem moccant, arcára pedig csodálat ült ki. Amikor az utolsó hangok is elhaltak, William megcsóválta a fejét

Tavaly november óta arra várok, hogy kezembe vehessem Pat Walsh a Crowfield-i apátságról szóló ifjúsági regényének folytatását. Anno írtam postot A Crowfield átkáról, ami a regénysorozat első kötete volt. Az akkor megismert hangulat és stílus folytatódik a Crowfield démona kötetben is, ahol szerencsére feltűnnek a jól ismert szereplők is.

Mindig fura belekezdeni egy folytatásos kötetbe, én egy kicsit paráztam is, mert még elég frissen éltek bennem az előző sztorihoz kapcsolódó élményeim. Ha egy író nem nyúl hozzá jól a folytatáshoz, akkor ez hamar szertefoszlott volna.

De szerencsére Pat Walsh érti a dolgát és újra hozta a vicces párbeszédeket és bár a folytatás nem vonultat fel millió új szereplőt, se túl sok új helyszínt az alapok szilárdan állnak. Erre pedig lehet építeni egy jó sztorit!

Több hónapja, hogy csend honol a Crowfield apátságban, ahol Will és kis barátja, Walter a hob laknak a szerzetesekkel együtt. Kezd kitavaszodni, a titkokat rejtő erdőben rügyeznek a fák, dalolnak a madarak, ám amint az lenni szokott valami gonosz ólálkodik és gyűlnek a viharfelhők az apátság felett. A templom falai közé és a szerzetesek álmába befurakszik egy sötét és veszélyes démon, akinek akármilyen fura is elsőre, de elég sok köze van a szent helyhez.

Régi titkok és legendák övezik az apátság alatt álló talajt, amibe egy tálat rejtettek. Will a templom felújítási munkálatai közben megtalálja ezt és elkezdődik az igazi pokoljárás. Elszabadul a démon és Williamnek és segítő barátainak (Shadloknak a tündérnek, Walternek a hobnak, és Csiga testvérnek a gyógyító szerzetesnek) rá kell jönnie, hogy mi állíthatja meg ezt a fura szerzetet, aki árnyékként lopakodik a szent helyen. A démon William tiszta lelkét akarja és a varázslat meg a mágia nem sokat ér ellene.

Nem lövöm le a történetet, mert ezt olvasni kell. Azt viszont elöljáróban megsúgom, hogy a második kötet sokkal izgalmasabb lett, mint az első. A Crowfield démonában több a furcsaság, a felfokozott helyzet és a baljós sötét esemény, aminek a végkifejlettje tartogat még újabb kérdéseket. Az írónő olyan mesterien fokozza az izgalmakat, hogy többször azon kaptam magam, hogy teljesen belefeledkezem a könyvbe.




ÉRTÉKELÉS: 5/4.5

Csak azért a kicsiny hiány, mert a végét szerintem kicsit összecsapta az írónő. Nem vártam hatalmas monumentális pusztítást és ütközetet a felek között, de pár oldalban elintézett lezárásnál kicsit többre lett volna igényem. Mégiscsak egy vérbeli démonról van szó vagy mifene! Tudom, tudom telhetetlen vagyok :) Majd a harmadik kötetben!

Kiadó: Lybrum
Oldalszám: 284

A könyvet köszönöm a Lybrum kiadónak és Bridge-nek a közreműködést az eljuttatásban :)

Kedves (megmaradt) Blogolvasók!

Csilliónyi ideje nem volt új post, mert eddig teljesen el voltam foglalva az államvizsgámmal. Április 24-én leadtam a végleges szakdolgozatomat, és vár még rám a június végi megpróbáltatás, plusz az évközbeni beadandók, írásbelik meg szóbelik. Sajnos az ÁV-n sikertelenül teljesítettem és hiába az 5-ösre értékelt szakdolgozat, meg a 3 év alatt szerzett 5-ös átlag, így újra kell próbálkozzak januárban. De nem is ez a lényeg, (írtam én ITT bőven erről) hanem az, hogy végre sikerült a szakdolgozatomat elérhető és olvasható formátumba tennem úgyhogy megosztom veletek is.

Hiszen rólatok szól is, meg a könyvkiadókról és a mai könyves bloggerek kis csoportjáról, akik annyi mindent elértek már a web2-ben.

Ha elolvasod az ITT elérhető doksit vagy végiglapozod a bejegyzés alján látható beszúrt diplomamunkámat, akkor megtudhatod, hogy melyik könyvkiadót tartják a legjobbnak a bloggerek, arra is fény derül, hogy ki milyen régóta írja az online naplóját és hol népszerűsíti a bejegyzéseit.

Nem is húzom tovább a szót! Még annyit, hogy a szakdolgozatom nem jöhetett volna nélkületek, bloggerek nélkül létre. Köszönöm annak a 46 embernek, aki foglalkozott a kérdőívemmel és bármilyen jó tanáccsal segítette a munkámat!