"Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok Henryre, és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad. Elfoglalom magam. Úgy gyorsabban telik az idő. Egyedül fekszem le, egyedül ébredek. Sétálok. Addig dolgozom, amíg elfáradok. Nézem, hogyan játszik a szél a szeméttel, amely egész télen a hó alatt lapult. Minden egyszerűnek látszik, amíg az ember el nem tűnődik rajta. Miért fokozza a szerelmet a távollét?" (első mondatok)
"Néha magam sem tudom, hogy ez a készenlét, ez a várakozás nem akadályozza-e, hogy a csoda megtörténjen. De nincs más választásom. Ő jön, és én itt vagyok." (utolsó mondatok)
A regényt akkor vettem a kezembe, amikor egyáltalán nem kellett volna. (itt írtam erről) De már annyi ismerősömtől hallottam, hogy jó és annyian mondták már, hogy el kell olvasnom nekem is, így nekikezdtem. Bevallom rohadt nehéz volt! A harmadik sornál már bőgtem (persze ez az akkori lelkiállapotomnak erősen köszönhető volt) és kábé az egészet végigsírtam. Pedig nem volt minden résznél szomorú a történet. Sőt! Rengeteg humoros helyzet adódik Henry különleges képességéből. Ő ugyanis időutazó! Pontosabban IHSZ, azaz Időben Hontalan Személy.
Henry a legváratlanabb helyzetekben időutazik és bukkan fel az idősíkokban. Nem utazik annyira messzire, kábé 20-30 évet tud ugrani csak. Egyik időutazása során ismerkedik meg Clare-el, akibe rögtön beleszeret (és tudja, hogy a felesége lesz majd a jövőben), ám Clare ekkor még nagyon fiatal. Időről időre felbukkan a lány életében a férfi, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Pedig Clare, alig tud valamit Henyről, és Henry sem árul el direkt semmit neki, mert arra vár, hogy "ténylegesen" egymásra találjanak a jó időben és a jó helyen. A történeteket felváltva mesélik el a szereplők és sokszor ugrál a sztori az időben, de kockáról kockára áll össze a történet az olvasó fejében. Apró mozaikdarabok bukkannak fel olvasás közben és jó érzéssel töltött el ezek helyrekerülése.
Clare és Henyre szerelme erős és megingathatatlan és mély. Pedig megannyi bajjal kell megküzdeniük, de sosem adják fel. Nem fröcsög a nyáltól a regény, pont annyira megrendítő, amennyire realisztikus, de ettől valahogy mégis mindenki közel érezheti magát a szerelmükhöz (az időutazáshoz igaz kevésbé). A szerelmesek sorsa nagyon hamar eggyé vált én úgy éreztem. Engem kicsit sokkolt volna Clare helyében, ha ennyire "elrendelve" lenne a sorsom, de a lány türelmes és okos. És mindenekelőtt tud várni. Márpedig Henry, az idő és a várakozás összeolvad a regény lapjai során.
Az időutazó férfi oltalmazza a fiatal Clare-t, képes várni arra, hogy a lány felnőtt legyen. Clare kitartása bámulatos! Hatalmas lelkierő kell, ahhoz hogy elviselje Henry abnormális tulajdonságát. És vajon honnan eredhet ez a kitartás, ami így összekovácsolja őket? A szerelmükből...
Hiába húzódik köztük egy láthatatlan időzavar / időkorlát, ugyanolyan problémák foglalkoztatják őket mint bármilyen másik párt. Számlák, családi ügyek és a jövőjüket foglalkoztató kihívások.
Nem szeretnék spoilereket elrejteni a bejegyzésben, ennél a néhány leírt mondatnál is többet ad a regény. Aki volt már valaha szerelmes, az tudja milyen a várakozás. Keserű pirula, amit a távolság és az eltelt idő csak növel egyre és egyre. Aki vesztette már el a szerelmét, az is teljesen át tudja élni Az időutazó felesége sorait. Az űr, ami a szívben tátong sokak számára ismerős lehet. Ettől függetlenül a boldogság percei is ott rejlenek a regényben, akárcsak a tragédiák. De hát ilyen a szerelem is nem? Egyszer boldog az ember, egyszer pedig a padlón fekszik. De mégis vár és egyre csak vár, arra hogy rátaláljon az az érzés, aminél kevés jobb van. És ezért megéri várni!
ÉRTÉKELÉS: 5/5
Tökéletesen megírt és teljességgel átélhető történet szerethető szereplőkkel és helyzetekkel. Valóságos (az időutazástól eltekintve) történet, valóságos helyzetekkel, buktatókkal és örömforrásokkal. Szerintem a szerelem érzése pont olyan, mint ahogy a regényben leírja A. Niffenegger, csak jóval kevesebb benne a időutazás.
(és hogy válaszoljak PuPilla kommentjére, tényleg segített rajtam ez a könyv. Jó, hogy most olvastam el, jó hogy egy olyan ember ajánlására, akinek fontos a véleménye a könyvek (és nem csak azok) terén. Azt hiszem, ha az életemnek olyan időszakában olvasom, amikor minden tökéletes nem tudtam volna így átérezni Clare helyzetét. Nem tudtam volna kiadna magamból azt a mérhetetlen szomorúságot könnyek formájában, ahogy tettem az olvasás során. Szóval kellett ez, még akkor is ha fájt! )
"Néha magam sem tudom, hogy ez a készenlét, ez a várakozás nem akadályozza-e, hogy a csoda megtörténjen. De nincs más választásom. Ő jön, és én itt vagyok." (utolsó mondatok)
A regényt akkor vettem a kezembe, amikor egyáltalán nem kellett volna. (itt írtam erről) De már annyi ismerősömtől hallottam, hogy jó és annyian mondták már, hogy el kell olvasnom nekem is, így nekikezdtem. Bevallom rohadt nehéz volt! A harmadik sornál már bőgtem (persze ez az akkori lelkiállapotomnak erősen köszönhető volt) és kábé az egészet végigsírtam. Pedig nem volt minden résznél szomorú a történet. Sőt! Rengeteg humoros helyzet adódik Henry különleges képességéből. Ő ugyanis időutazó! Pontosabban IHSZ, azaz Időben Hontalan Személy.
Henry a legváratlanabb helyzetekben időutazik és bukkan fel az idősíkokban. Nem utazik annyira messzire, kábé 20-30 évet tud ugrani csak. Egyik időutazása során ismerkedik meg Clare-el, akibe rögtön beleszeret (és tudja, hogy a felesége lesz majd a jövőben), ám Clare ekkor még nagyon fiatal. Időről időre felbukkan a lány életében a férfi, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Pedig Clare, alig tud valamit Henyről, és Henry sem árul el direkt semmit neki, mert arra vár, hogy "ténylegesen" egymásra találjanak a jó időben és a jó helyen. A történeteket felváltva mesélik el a szereplők és sokszor ugrál a sztori az időben, de kockáról kockára áll össze a történet az olvasó fejében. Apró mozaikdarabok bukkannak fel olvasás közben és jó érzéssel töltött el ezek helyrekerülése.
Clare és Henyre szerelme erős és megingathatatlan és mély. Pedig megannyi bajjal kell megküzdeniük, de sosem adják fel. Nem fröcsög a nyáltól a regény, pont annyira megrendítő, amennyire realisztikus, de ettől valahogy mégis mindenki közel érezheti magát a szerelmükhöz (az időutazáshoz igaz kevésbé). A szerelmesek sorsa nagyon hamar eggyé vált én úgy éreztem. Engem kicsit sokkolt volna Clare helyében, ha ennyire "elrendelve" lenne a sorsom, de a lány türelmes és okos. És mindenekelőtt tud várni. Márpedig Henry, az idő és a várakozás összeolvad a regény lapjai során.
Az időutazó férfi oltalmazza a fiatal Clare-t, képes várni arra, hogy a lány felnőtt legyen. Clare kitartása bámulatos! Hatalmas lelkierő kell, ahhoz hogy elviselje Henry abnormális tulajdonságát. És vajon honnan eredhet ez a kitartás, ami így összekovácsolja őket? A szerelmükből...
Hiába húzódik köztük egy láthatatlan időzavar / időkorlát, ugyanolyan problémák foglalkoztatják őket mint bármilyen másik párt. Számlák, családi ügyek és a jövőjüket foglalkoztató kihívások.
Nem szeretnék spoilereket elrejteni a bejegyzésben, ennél a néhány leírt mondatnál is többet ad a regény. Aki volt már valaha szerelmes, az tudja milyen a várakozás. Keserű pirula, amit a távolság és az eltelt idő csak növel egyre és egyre. Aki vesztette már el a szerelmét, az is teljesen át tudja élni Az időutazó felesége sorait. Az űr, ami a szívben tátong sokak számára ismerős lehet. Ettől függetlenül a boldogság percei is ott rejlenek a regényben, akárcsak a tragédiák. De hát ilyen a szerelem is nem? Egyszer boldog az ember, egyszer pedig a padlón fekszik. De mégis vár és egyre csak vár, arra hogy rátaláljon az az érzés, aminél kevés jobb van. És ezért megéri várni!
ÉRTÉKELÉS: 5/5
Tökéletesen megírt és teljességgel átélhető történet szerethető szereplőkkel és helyzetekkel. Valóságos (az időutazástól eltekintve) történet, valóságos helyzetekkel, buktatókkal és örömforrásokkal. Szerintem a szerelem érzése pont olyan, mint ahogy a regényben leírja A. Niffenegger, csak jóval kevesebb benne a időutazás.
(és hogy válaszoljak PuPilla kommentjére, tényleg segített rajtam ez a könyv. Jó, hogy most olvastam el, jó hogy egy olyan ember ajánlására, akinek fontos a véleménye a könyvek (és nem csak azok) terén. Azt hiszem, ha az életemnek olyan időszakában olvasom, amikor minden tökéletes nem tudtam volna így átérezni Clare helyzetét. Nem tudtam volna kiadna magamból azt a mérhetetlen szomorúságot könnyek formájában, ahogy tettem az olvasás során. Szóval kellett ez, még akkor is ha fájt! )
