Rend a lelke mindennek – tartja a mondás, és ez igaz a
könyves olvasmányélmények vezetésére is. Mert nekem fontos, hogy tudjam,
hogy mikor mit olvastam, hány napig tartott az a bizonyos könyv, hány oldalas volt, és a
végén hány csillagra értékelem. De csak online listák léteznek? A mai témázós
kör ezt a könyves listázást járja körbe.
Gondosan megterveztem ezt a bejegyzést már februárban, szorgalmasan gyűjtögettem bele a márciusi megjelenéseket, aztán jól elfelejtettem posztolni március elején. Mentségemre legyen mondva, hogy időközben lezavartunk egy költözést, kicsit felfordult az életünk, de persze ez mit sem számít a könyvkiadóknak, akik ontják magukból a könyveket márciusban. Szóval volt megint volt néhány új megjelenés, amire szemet vetettem. Jöjjön a lista, hátha megtetszik nektek is valami!
Lucy Strange különleges regényét egy angol kislányról, aki a világítótorony mellett lakik és részese lesz egy legendának, a Manó Könyvek hozta el magyarul. A Blogturné klub bloggerei bemutatják nektek, mi történik Petrával és családjával a második világháború kezdeti éveiben. Tartsatok velünk a turné folyamán, hogy megismerjétek a Kősziklák titkát!
Brittainy C. Cherry negyedik Az vagy nekem kötete újabb szívszaggató, mégis gyönyörű történetet mesél el a szerelem gyógyító erejéről. Én imádtam Lucy és Graham történetét, és az biztos, hogy nem fogom elfelejteni egy hamar....
Ha szívesen ragadsz a kezedbe ecsetet és nem riadsz meg a DIY (csináld magad!) ötletektől, akkor Varga Judit, vagy ahogy az interneten ismerik, Juditu könyve kötelező olvasmány lesz! A Dekor.álom DIY ötleteket és Juditu saját tanácsait is tartalmazza, amivel stílusosabb és rendezettebb életet élhetsz. Vágj bele te is a Blogturné 3 bloggerével együtt, hogy megtudd a dekorálás legfontosabb szabályait, és inspirációkat nyerj te is.
Újabb témázásba vágtunk bele, ami ezúttal a kimaradt alapművekről és a divatkönyvek hullámának meglovagolásáról vagy éppen elutasításáról szól. Szerintetek én melyik témában jeleskedek inkább? A poszt végére ez is kiderül, ígérem!
A Boook kiadó jóvoltából új blogturné veszi kezdetét. Kövessétek bloggereinket, akik úgy döntöttek, hogy Kisvirág mellé állva megmentik a fal mögötti világból érkező mesebeli lényt Átlagos Béla bácsitól.
A Boook kiadó jóvoltából igazi népmesei kalandra indultak bloggereink. Tóth Gyula Gábor csodás és baljós illusztrációkkal tarkított történetében minden van, ami egy meséhez szükséges: szerelmespár, átok, boszorkány, próba, sárkány, tündér és rengeteg titok! Ha kíváncsi lettél erre a felnőtteknek íródott mesére, tartsatok velünk!
Február valahogy az a hónapja az évnek, amikor már alig várom, hogy elérkezzen az igazi tavasz. Persze látszódnak már a jelei, nyílnak a nárciszok, 5 órakon még világos van, reggelenként csiripelnek a madarak (ha nem fújja el őket az orkán erejű szél és a hóvihar) és persze érkeznek a kiadók könyvei is. Jöjjenek a február hónapban várt megjelenések, amikre szemet vetettem! Előre szólok, hogy elég tetemes a lista, de hát ez van ha ez ember lánya mindent elolvasna legszívesebben.









