A svéd életstílust a Lagom szóval lehet jellemezni, amelynek alapelveit követve boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet lehet élni. A Bookline könyvek gondozásában jelent meg Ann Brones kötete, ami pont ezt a témát járja körbe és a címe egyszerűen csak annyi: Lagom.
Újra témát vetettünk fel, amiben arról meséltünk, hogy milyen könyvek vannak, amikből viszonylag nagyobb mennyiséget olvastunk már el, mert érdekelt a téma, mert szeretjük azt a műfajt, vagy odáig vagyunk azokért a helyszínekért, esetleg azért a korért. Van aki az Angliában játszód történeteket szereti, van aki odáig van a szerelmi háromszögekért, vagy csak fantasyket olvas. Ez a mostani ajánló jó tág témakör és sokat gondolkoztam rajta én is, hogy mi az, amiből sokat olvastam már el. Ifjúsági regény? Persze, volt pár, de ez túl tág fogalom. Esetleg romantikus? De milyen? Vegyesen olvasom ezeket is, néha tetszenek, néha nem. Egy valami van ami viszont belemotoszkált a fejembe, és ezek a holokauszt témával foglalkozó könyvek. Végiggondoltam, hogy az elmúlt évek alatt hány és hány ilyen könyvet olvastam, és úgy gondolom, hogy erről írok. Mert erről is beszélni kell!
(A fenti kép egy jogtiszta fotó a Pexels.comról, és a Birkenau-Auschwitz tábort ábrázolja, ahol a legtöbb zsidót végezték ki a II. világháborúban)
Book a Sloth Club
Íme a januári Book a Sloth Club doboz, ami a Fantasy hősnők névre hallgatott #unboxing
Újra itt van a lajháros magyar könyves meglepetés doboz, és ezúttal a januári dobozt fogom nektek kinyitni, és megmutatni. A dobozt a Book a Sloth Club (röviden BASC) küldte el nekem, amit újfent köszönök nekik. Ha szeretnéd megnézni, hogy milyen könyv, és milyen extraságok lapultak a Fantasy hősnők címmel ellátott dobozban kattints tovább! Azok, akik még nem kapták meg a csomagot, nekik ez a bejegyzés spoileres lehet, így továbbkattintás csak saját felelősségre!
Pontosan 8 éve és 1 napja, hogy január 13-án regisztráltam a bloggerre, és létrehoztam a Zakkant olvas blogot. Régebben is vezettem az olvasási élményeit (akkor még a HotDog.hu-n, ami azóta végleg megszűnt sajnos), de rendszeresen és külön helyen csak 2010-től írkálok.
Nagyon sok élmény ért az elmúlt 8 év alatt, és megannyi jó és kevésbé jó könyvről szóló értékelés került már fel a blogra. (Én csak a jókra emlékszem 😉) Szeretek a Zakkant olvassal foglalkozni, sok érdekes könyvet olvashatok el közben, és itt vagytok ti, akik olvastok, kommentáltok, és ha ajánlok egy-egy könyvet, akkor megveszitek, elolvassátok, megajándékoztok vele valakit, vagy csak vitatkoztok velem, mert nektek nem tetszett. Ezek tök jó dolgok, mindig örülök, hogy valaki miattam olvas el egy könyvet, ennél nincs nagyobb öröm :)
Mivel 8 év sok idő, nem győzöm mindig megköszönni nektek, hogy itt vagytok. Szintén köszi a kedves kiadóknak, hogy támogatnak. 💙
És persze köszönöm apukámnak, és anyukámnak, akik mindig hagyták, hogy gyerekkoromban olvassak. Nélkülük nem itt tartanék! Köszi Ákosnak, a férjemnek a grafikai dolgokért (például a fenti szépséges képért) és persze köszi Gutenberg, nélküled nem lennének könyvek, és ez a blog sem. 💕
Jöjjön most egy kérdőív a blogolási szokásaimról, hogy egy kicsit jobban megismerjetek, mert úgyis ritkán vannak tagek, és hasonlók, pedig alapjáraton szeretem őket. Minden kérdés a bloggal lesz kapcsolatos, izgalmas volt rájuk válaszolni. Lássuk őket!
Szeretek lakberendezési blogokat, és oldalakot olvasni és nemrég feltűnt, hogy új trend van terjedőben. A lakberendezők és interiőr dizájnerek most úgy rendezgetik a könyvespolcaikon a könyveket, hogy a könyv gerincét befelé fordítják, aka fordítva teszik a fel a polcra a könyveket, így csak a könyv fehér/barna/sárga lapjai kandikálnak ki.
Úgy tűnik vége a színes könyves polctrendeknek, most ez a minimalista fordítva polcra tett könyvek hódítanak. A hajtás után találsz néhány képet a trendről, a kérdés pedig adott: Nektek tetszik? Mit szóltok hozzá? A hajtás után még sok-sok lakásban gyönyörködhetsz 💗
Egy év telt el azóta, hogy Böszörményi Gyula felkavarta az állóvizet az Ármány és kézfogó meghökkentő függővégével. Találgatások tömkelege jelent meg azóta a folytatást illetően, azonban most már nem kell tovább várni, hiszen december 15-én megjelent a befejező kötet, a Nász és téboly. Végre választ kapunk arra, hogy miként végződik a nem mindennapi leánykérés, és lehull a lepel a mi morc bárónk rejtélyes múltjáról is.
Igen, a hír igaz, idén is megpróbálkozom a várólistacsökkentéssel, pedig az előző éveket csúfosan elbuktam. Sebaj, minden évben azért elolvasok egy-két könyvet a 12-es pakkból, úgyhogy igazából már ez is siker, ha nem is teljes. Nem tudod mi az a várólistacsökkentés (röviden: VCS)? Minden infó alabb, itt pedig elolvashatod az előző éveim posztjait:
2017-es várólistacsökkentős tervek (sikertelen)
Várólistacsökkentés 2016 (sikertelen)
2015-ös várólistacsökkentés (sikertelen)
Várólistacsökkentés 2014 - Ez jó mulatság, női munka volt! (megcsináltam!)
Újra csökkentek - 2013 (megcsináltam!)
Várólistacsökkentés powaaaaa 2012 (megcsináltam!)
Elérkezett 2017 utolsó napja, így a blog életével kapcsolatos dolgokról is szeretném megemlékezni. Nyugi, nem lesz hosszú, hiszen már néhány másik posztban elárultam erről az évről néhány dolgot úgy mint:
Szóval jöjjön a többi érdekesség, hogy hány könyvet olvastam el idén, hány oldal volt ez összesen, honnan érkeztek a látogatóim a blogra, melyik könyv volt a leghosszabb, melyik volt a legaktívabb hónap a blog történetében, és milyen jó dolgok történetek velem idén, és mik a terveim jövőre.
Folytatódjék az évértékelés a blogon, és jöjjenek az abszolút kedvencek, és a csalódások, mert sajnos azért ezekből is kijutott idénre néhány. Persze majdnem 50 könyvből borítékolható, hogy lesznek átlagos olvasmányok (ezekről most nem írtam), és lesznek tökéletesek is, de ugyanúgy becsúszhat egy-egy kevésbé élvezetes olvasmány. Íme a TOP9 legjobb, és a TOP9 legrosszabb olvasmány élményem. Mindegyik könyv címe linkelve van, így újra elolvashatod a bejegyzést róluk.









