Megint nem volt időm rendesebb bejegyzést írni, bár a Blogturné Klubnak hála az utóbbi időben elolvasott könyveim nem maradhatnak draftban, mert folyamatosan zajlanak a turnék. Persze azonkívül is olvasok azért, bár ezek régebbi példányok, de gondoltam egy-egy rövid bejegyzést azért megérdemelnének. Ezek után már csak hosszabbak vannak draftban , úgyhogy íme pár széljegyzet. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy író, aki megírta, hogy mitől és miért félt a lány.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Blogturné Klub, aki elmeséli, ki ez a lány, ki ez az írónő és milyen remek élményt nyújtott a lány története az Olvasói számára.
Tarts velünk Te is e remek, modern Hófehérke mese turnéja során, és ismerd meg Salla Simukka: Vérvörös című könyvét, mely április 10-én az Athenaeum Kiadó jóvoltából már a magyar könyvesboltok polcaira is felkerül. Olvasd el a véleményeket, ismerd meg az írónőt és a szereplőket, hallgasd meg a könyvben felhangzó zenéket.
Vannak olyan könyvek az életben, amelyek egyszerre tanítanak és
szórakoztatnak. Mi most egy ilyen könyvet szeretnénk nektek bemutatni a
Blogturné Klubbal. Mert ha nyitva tartjuk a szemünket és a szívünket, de
igazán, és nem csak nézünk, hanem látunk is, észrevehetjük a
hétköznapokban rejlő csodát. Még akkor is, ha nem feltétlen úgy érkezik,
ahogyan várnánk.
Ismerjétek meg ti is Augustöt velünk a hét állomásos Csodácska
blogturnéban, április 1-je és 7-e között!
Ez a hónap (is) csak úgy elszállt, elszaladt, elröppent avagy megint csak úgy telnek a napok, hogy kb észre sem veszem. Végre itt a tavasz, lehet olvasni a szabadban, vagy az ablak mellett. Annyira jó érzés, hogy süt rám a nap, belemerülök egy könyvbe és közben barnulok is. Nincs is ennél jobb :) Nah jó, a nyár, amikor vízpart mellett lehet olvasgatni 2 csobbanás között. Mondjuk amilyen gyorsan telnek a napok, mindjárt erről fogok nosztalgiázni.
A március egyébként nem volt annyira költekezős számomra, csak 2 könyv landolt a kosaramban. Elég jó áron jutottam hozzájuk úgyhogy semmit sem bánok :)
A március egyébként nem volt annyira költekezős számomra, csak 2 könyv landolt a kosaramban. Elég jó áron jutottam hozzájuk úgyhogy semmit sem bánok :)
hiphiphurrá! sikerült levedlenie a blognak a téli fejlécképét. azt hiszem már nem aktuálisak a téli havas tájak, a teázós képek hiszen mindenhol virágoznak a nárciszok, ibolyák, jácintok, süt a nap kint úgyhogy gondoltam egy kicsit feldobom a blogot ha már a természet is kitavaszodott.egyébként azt hiszem én is kitavaszodtam :)
bár időm nem lett több, de mostanság egyre több időt tudok a blognak szorítani esténként (a takarítás hátrányára - úgyhogy ha megesznek a pormacskák, de lesz post az nagyon mókás lesz), így érik jó pár bejegyzés (tudom, ezt már ígérgetem hónapok óta).
áprilistól indul az aktív időszak a blog számára, ugyanis bekerültem a Blogturné klubba (itt olvashatsz róluk mindenféle érdekes infót!) így néhány könyvet sikerült már elolvasnom a BTK által. ezekről lesznek bejegyzések kb heti/kétheti rendszerességgel.
továbbá elhatároztam, hogy heti 2 postot összehozok, ha törik ha szakad, hiszen elég lehangoló számomra is, hogy heti 1-2 könyvet elolvasom, aztán a bejegyzések nem, hogy növekednének, de csökkennek. röhej! szóval összekapom magam most istenigazábóltényleg. amúgy is reménykedem benne, hogy még vannak olvasóim, akik várják a postjaimat.
amúgy meg itt vannak a blogfejléchez, FB fejléchez használt képek. aki esetleg még nem lájkolt FB-on (ott azért aktívoskodom kicsit jobban) az nyugodtan tegye meg ha úgy van:
https://www.facebook.com/zakkantolvas
![]() |
| képek forrása: wehearit.com |
Meguntam a draftban várakozó postokat, úgyhogy most kiszórom őket a nagy világba, hogy tudjak haladni a többivel, amik hosszabb postot kapnak. Úgyis vannak könyvek, amikről nem tudok annyit írni, mint amennyit szeretnék, mert egyszerűen nincs ihlet, vagy rövid, illetve túl spoileres lenne a post. Szóval ez amolyan (szél)jegyzet, ezúttal is csupa olyan könyvről, amit még 2013-ban olvastam ki.
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?
Sohonyai Edit könyveire 2012-ben izgultam rá, amikor a Rukkoláról megszereztem a Le a csajokkal! című könyvet, amit imádtam :) Gyorsan sikerült begyűjteni néhány ifjúsági könyvet is az írónőtől (Le a pasikkal!, Macskaköröm, és Jasmine). Edit az a fajta írónő, aki könnyed humorral és vicces karakterekkel ábrázolja a '90-es évekbeli kamaszok helyzeteit, problémáját és dilemmáit. Mivel én is ekkoriban voltam kamasz, így közel állnak hozzám a történeteik, kicsit újra visszakerültem az ált.isis osztálykirándulásokba és a suliba. A Jasmine, avagy mégis kell a szerelem főszereplője egy félvér lány, akit nem nehéz kitalálni folyamatosan csúfolnak vagy cikiznek osztálytársai. Jasmine félénk, ám új barátokra lel, és a szerelem is bekopogtat. De addig még túl kell lendülnie mindenféle problémán.
Értékelés: 5/3.5
Tipikus ifjúsági könyv, ami nosztalgikus hangulatba kerít(het)i az olvasót. Én szerettem, de semmi komoly mélysége, illetve csúcspontja nem volt a regénynek. Aranyos sztorik, vicces szituk, még így felnőtt fejjel is.

Még mindig kíváncsi vagyok a filmre, bár előtte el kell majd olvasnom a könyvet. Addig amíg nincsenek érdemben megírt postjaim a draftban álló könyvekről, amiket az utóbbi időben olvastam el, addig íme néhány kedvcsináló kép A felszín alatt című filmből, hogy legalább legyen mit nézegetni, ha már olvasnivalóval nem szolgálhatok.
Az IMDB szerint az UK premier március 14-én lesz, úgyhogy már nem kell sokat várni rá. Egyébként ott 7.0-án áll. Nekem ez már a megnézhető pontszám, úgyhogy ígéretes. Biztos, hogy eléggé bizarr és beteg alkotás lesz. Az ilyeneket csípem úgyis egyébként.

Pergel Zsolt: Pizza, szerelem, Mexikó
Ezekkel a sorokkal kezdődik Pergel Zsolt új regénye, ami az írótól eddig szokatlan stílusban íródott. Az abortuszokról szóló igazi történet ihlette Halálgyárt tavaly olvastam, míg az Apácabordélyról csak a molyon futottam bele, de a fülszöveg alapján az előbb említett könyvhöz hasonló lehet. Ettől teljesen eltér Pergel Zsolt új regénye, amiben saját élményeit írja le egy elképesztő utazásról Mexikóba.
Becsuktam a fényképalbumot és letettem az asztalra. Ez a néhány fekete-fehér és színes kép volt az életem. Hordoztak engem, tároltak.
Ezekkel a sorokkal kezdődik Pergel Zsolt új regénye, ami az írótól eddig szokatlan stílusban íródott. Az abortuszokról szóló igazi történet ihlette Halálgyárt tavaly olvastam, míg az Apácabordélyról csak a molyon futottam bele, de a fülszöveg alapján az előbb említett könyvhöz hasonló lehet. Ettől teljesen eltér Pergel Zsolt új regénye, amiben saját élményeit írja le egy elképesztő utazásról Mexikóba.
Február volt az a hónap, amikor nem vásároltam könyvet. A könyves bloggerek hősiességének bronzszobrát a Városmajor közepére szeretném felállítani, oda gyakran járok :) Aki nem emlékszik, annak elmondom, hogy januárban kicsit elszaladt velem a ló, így azt hiszem ezzel a nem várt böjtöléssel egyensúlyba helyeztem a világot. Nah meg a pénzügyi helyzetemet :)
Ebben a hónapban csak a Rukkoláról gyűjtöttem olvasmányt, meg nyertem is egyet február utolsó napjaiban, plusz kölcsön is kaptam. Nah de, akkor íme a rövid lista.
Ebben a hónapban csak a Rukkoláról gyűjtöttem olvasmányt, meg nyertem is egyet február utolsó napjaiban, plusz kölcsön is kaptam. Nah de, akkor íme a rövid lista.