Ha lehet egy kérdéssel jellemezni a bloggerkedés ágait, amit azok a laikusok tesznek fel, akikkel itt-ott összeakadunk, akkor a könyvesbloggerságot a "Te mégis mikor olvasol el ilyen sok könyvet?" kérdés jellemezné. De tényleg! Amúgy mikor is van időm nekem (és a kedves blogtársaimnak) olvasni? Beavatunk titeket egy kicsit ebbe az egész kérdéskörbe.

Újabb témázásba vágtunk bele, ami ezúttal a kimaradt alapművekről és a divatkönyvek hullámának meglovagolásáról vagy éppen elutasításáról szól. Szerintetek én melyik témában jeleskedek inkább? A poszt végére ez is kiderül, ígérem!

Tök jó témát szavaztunk meg most a csajokkal, úgyhogy ebben a posztban szabadon csaponghatunk a könyvesbloggerségről, amiben azért elég sok minden beletartozik a blog életben tartásáról, a recenziók kérése/nem kéréséig, az írói megkeresésektől, az önmarketingig, és persze az olvasás szeretétig. Nem mondom, hogy ez lesz az utolsó bejegyzés a témában, de ha úgy vesszük ez az első ilyen, és van miről írnom, úgyhogy készíts be hidegélelmet és bloggerkedésre fel!

a fenti kis címadást a Quimby Unom című dala ihlette, de egyébként néha annyira igaz. ti gondolkoztatok már, hogy miért untok meg egy-egy könyvet, egy-egy aktuális olvasmányt, vagy éppen egy-egy írót, néha egy-egy konkrét könyvműfajt? a mostani TÉMÁZÁS a könyves hullámvasútról szól, ez a bejegyzés meg speciel az enyémről, de a tiétekre is kíváncsi vagyok posztban, vagy kommentben. álljatok be, és írjatok arról, hogy mitől unjuk meg a könyveket!



amióta megtanultam olvasni, nagyjából azóta folyamatosan olvasok. szünet nélkül. először mindenfeéle mese, meg vers, aztán Benedek Elek, Disney-történet, aztán jöttek a Pöttyös-Csíkos könyvek, Mi-micsoda történetek. utána amikor már jobban olvastam rámentem az anyunak kikölcsönzött könyvekre is a könyvtárból. Robin Cook, Stephen King és válogatás nélkül mindent elolvastam, persze volt, amit még nem értettem közülük, de élénken élnek bennem. és az is, hogy gyerekként nem volt unalmas semmi sem. mert én olyan lány voltam, amit minden érdekelt. kivétel nélkül. imádtam felnőttekkel lenni, hallgatni miről beszélnek, imádtam felnőtteknek szóló könyveket olvasni, mert abból sok mindent meg lehetett tudni, de ugyanúgy szerettem a gyerekkönyveket is, hiszen ezek elvarázsoltak, és izgalomban tartottak. az első könyves unalom valahogy ott tört rám amikor kiadták az Egri csillagok olvasmányt kötelezőnek.