"Mindenre soha nincs válasz. Például arra a kérdésre sincs, hogy az őrültség és a gonoszság két különböző dolog-e, vagy csak mi döntöttünk úgy, hogy őrültségnek nevezzük azokat a dolgokat, amelyek esetében nem tudjuk megérteni a pusztító szándékot. Képesek vagyunk megérteni, hogy valaki atombombát dob egy ártatlan civilekkel teli városra, azt viszont nem, ha másvalaki prostituáltakat belez ki, mert meg akarja akadályozni, hogy betegséget és erkölcsi hanyatlást terjesszenek London nyomornegyedében. Ezért az egyiket kvázi elfogadjuk, a másikat pedig őrültségnek nevezzük."
Karácsony előtt Pisti-nek hála kölcsönben megkaptam tőle 2 skandináv krimit (a másik a Kitaszított - erről majd később lesz post), de nem igazán volt időm nekiállni az olvasásnak. Talán jobb is, Pisti szerint a Hóember elég félelmetes, főleg télen és ebben a jó tanácsban volt is valami.
A történet Osloban játszódik, ahol Harry Hole-t a rendőrség főtisztjét ismerhetjük meg, aki eltűnt nők után nyomoz. Ősz elején kap egy titokzatos levelet, egy bizonyos Hóembertől (amivel látszólag nem annyira foglalkozik), aztán ahogy leesik az első hó eltűnnek a nők. Egy közös van bennük, mind családos anyák, férjjel és gyerekkel. A tett helyszínén a hóemberek nyomokat rejtenek, amiket Harrynek és nyomozó csoportjának kell megfejteni. És itt jön képbe majd a levél ugye.
"Kinézett a sötétbe. Odakinn néhány hópehely szállingózott a levegőben céltalanul, saját akarat híján és mintegy fittyet hányva a nehézségi erőre. Csupán földet akartak érni valahol, mindegy hol, utána pedig felolvadni és eltűnni. Volt ebben valami szomorú."
Nehéz magáról a sztoriról spoilerek nélkül írni, és a történetet sem akarom vesézni, mert ezt olvasni kell. Nesbø neve nem volt ismeretlen számomra, tudtam, hogy a skandináv krimik királya, de eddig még egy regényével sem ismerkedtem meg közelebbről. Annyit tudtam, hogy Harry Hole köré egész sorozat épült, így a Hóemberrel én rögtön bele is vágtam a közepébe a dolgoknak. Szerencsére ez a könyv az előzmények olvasása nélkül is teljesen érthető, mert a történetek nem folytatásosa, bár volt némi visszautalás (de ezeket megmagyarázták hellyel-közzel.)
Nesbø sodró lendületű és izgalmas krimit hozott, ahol jól megismerhetőek az északi népek élete, akik ősztől tavaszig sötétségen élnek a hidegben elzárkózva. Sok ember közülük alkoholista (Hole-nak is meggyűlik a baja a piával, volt ezek közül némi visszautalás, és néhány új keletű sztori) depressziós és minden 5. családban 100%, hogy a gyereket nevelő férfi valójában nem a gyerek vér szerinti apja.
E köré a társadalmi probléma köré épül a Hóember című regény, ahol a gyilkos bestiális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságai megdöbbentik a sokat edzett nyomozókat is, akik próbálnak párhuzamot vonni a régi esetek, egy eltűnt tisztességtelen rendőr (Vas Rafto) és minimális nyomok köré, amiket nem temetett be a hó. Hole a nyomozáshoz kap egy csinos segítőtársat (Katerine-t), aki nagyon okos és néha már zavarja a főtisztet az ügyhöz való hozzáállása és a titokzatossága. Katerine ridegnek és számítónak tűnik és a múltja sok titkot rejt, de Hole-lal jól kiegészítik egymást. A férfi és volt élettársa Rakel között fura viszonyba is nyerhetünk egy kis betekintést, bár szerencsére a szex itt nincs úgy leírva, mint a "mamipornó" könyvekben.
"Az ember megvívja a maga kis ütközeteit, majd miután hazatért és beragasztotta a sebeit, visszamegy harcolni."
Egyébként Harry Hole az elején nem volt igazán szimpatikus, de a történet végére együtt éreztem vele. Sok mindent megtudtam az életéről, régebbi kapcsolatáról (Rakel és annak fiáról Olegről). Az esendő, de okos főtisztet volt amikor sajnáltam és volt amikor utáltam, de összességében nagyon illett a regény hangulatához. Nyomozás közben volt amikor vakvágányon járt, de igazából ezek az elterelések csak növelték az izgulást, és a végkifejlettett, ami, hogy is mondjak... kicsit durvára sikerült.
Értékelés: 5/4.5
Egy szó mint száz, azt hiszem ilyenek a tökéletes krimik. Egy kicsi hibája volt csak, néha teljesen depresszív hangulatba kerültem tőle a sok sötétségtől, a kietlen erdőktől, az északi emberek hozzáállásától, a kevés vicctől (néha akadt benne egy két jó beszólás, de nem az a humorra építő regény ez) a sok vérontástól. De ez nem hiba végül is, a lényeg, Nesbø átadta, azt amit kell! Végig izgultam, a gyilkos kilétére nem jöttem rá sokáig. A legjobbak az ilyen regények!
Oldalszám: 416
Kiadó: Animus
Az író saját honlapja
+ Annyira megtetszett a sztori, hogy megrendeltem a Denevérembert. Ez a sorozat első része, és a Hóember sokat merített abban a sztoriban megtalált ausztrál sorozatgyilkos ügyéből. Volt pár visszautalás Harry ezen esetére, amit norvég nyomozóként Ausztráliában ügyesen megoldott, úgyhogy kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire varázsolt majd el az a Nesbø kötet.
