Taylor Jenkins Reid legújabb regénye, az Atmoszféra az 1980-as évek űrkutatásának világába repíti az olvasót, ahol Joan Goodwin asztrofizikus a NASA egyik kiválasztottjaként készül történelmi küldetésére. A regény nemcsak az űrutazás izgalmait és veszélyeit mutatja be, hanem a szerelemről, önazonosságról és az emberi kapcsolatokról is érzékenyen mesél. Tarts velünk a blogturnén, és ne feledd: a játék során akár egy példányt is nyerhetsz a kötetből!  

Ígértem, hogy lassan, de biztos az összes Taylor Jenkins Reid regényt elolvasom és jelentem jó úton haladok. Az Örökké, megszakítva után egy nem éppen szokványos történetbe vetettem bele magam ami '70-es és '80-as évek Amerikájában játszódik a NASA-nál, és az első női űrhajósok (is) a főszereplői. Bár maga a történet fikció, de Taylor Jenkins Reid a mestere annak, hogy úgy írjon történeteket, hogy simán elhiszem, hogy ez a valóság is lehetne.

Az Atmoszféra Joan Goodwin története, aki cseppet sem átlagos. Jane élete eddig a tanításról szólt, asztrofizikusként a katedra mögött volt, ám ahogy fejlődik az űrkutatás és emberek jutnak el a Holdra, úgy kezdi őt érdekelni egyre jobban, hogy mi van ott fent a csillagokban. Joan elhatározza, hogy bekerül a NASA-hoz, és ezért dolgozik nap, mint nap. Nincs könnyű helyzetben, mert egyedülálló, de közben rengeteget segít húga, Barbara körül, aki fiatalon lett édesanyja. Joan gyerekeként szereti Barb lányát, Francest, aki a történet elején még éppen csak megszületett, a történet végére pedig már egy kamaszlány. 

Az Atmoszféra sok évet ölel át, így mutatva be Joan életén keresztül azt a vágyat, ahogy egy nő elhatározza, hogy bekerül a NASA-hoz, hogy részt vegyen az első űrküldetésen nőként. Joan elképesztő sokat tanul, és áldoz azért, hogy ott legyen a férfiak uralta szakma első női képviselői között. Amerikában elképesztő ütemben fejlődött az űrutazás, és bár Taylor Jenkins Reid nem egy sci-fi regényt írt, azért sokat megtudunk arról, hogy milyen kiképzést kapnak a NASA-hoz beosztott űrküldetésre indulók. Joan története a '70-es években indul, amikor jelentkezik a NASA űrprogramjába, de először elutasítják, ám ő nem adja fel. 

Később Joan bekerül a többi újonccal együtt a programba. Így Griff, Donna, Lydia, Hank, Vanessa és a többiek között neki is bizonyítani kell, hogy a legjobb, hogy őt válasszák ki azok közül, akik feljutnak az űrbe és ott feladatot végeznek. A történet végigköveti Joan félénk beilleszkedését az új környezetébe, és az "osztályt" is megismerjük, akik együtt tanulnak és gyakorolnak nap, mint nap, hogy ők legyenek a legjobbak. Lydia az eminens, aki mindenben a legjobb akar lenni, Griff a sármos űrhajós, Hank a kedves és vicces férfi, Donna a karakán és célratörő nő, és Vanessa, aki szépséges és vakmerő és csodás pilóta. 

Joan-nak nem megy egyszerűen a beilleszkedés, mert a NASA nagyon férfiak uralta világ, ahol a nőket eddig nagyjából semmibe vették, és mivel nagyon sok múlik azon, hogy az első nő, vagy nők mit produkálnak az űrben, így nagyon fontos, hogy a program zökkenőmentesen menjen. Így gondolja ezt Joan is, ám az érzelmeknek nem lehet parancsolni.... 

TJR egy '84-ben játszódó űrküldetéssel indítja a történetet, amiben Joan mint kommunikációs kapcsolattartó vesz részt, és megtudjuk, hogy mi sül el balul az űrben. Ez a felütés már rögtön izgalmassá tette az indítást, ember legyen a talpán, akit nem érdekel ezután a történet, hiszen itt súlyos dolgokról olvashatunk. Szerencsére a történet végére minden összeáll és mindent megtudhatunk abból az űrben játszódó jelenetből, és be kell valljam nem is bírtam ki sírás nélkül. Joan, és az űrben lévő csapat közti kommunikáció elképesztő feszült volt, és érzelmes, úgyhogy engem sikeresen megsiratott az Atmoszféra a könyv végén. 

Nem akarok sok spoilert ellőni a történetről, de nagyon sok fontos dolgot megtudhatunk belőle az azonos neműek kapcsolatáról, de Joan és Barbara révén a toxikus testvéri / családi dinamikáról is. Nagyon fájó dolgok történnek a két nő kapcsolatában, így sokkal szebb és fontosabb a történet LMBTQ szála a regény során. Taylor Jenkis Reid nagyon finoman nyúlt ehhez a témához (tőle ezt már megszoktam), és nagyon különleges volt erről olvasni. Az első félénk felismerések, a kapcsolat eleji megismerkedés, a titokzatos randik, és a titkolózás. 

A NASA-nál ugyanis akkoriban még a férfi-női kapcsolatot is tiltották, de amikor felmerül más "szexuális deviancia" gyanúja, azzal egyes űrhajósok karrierje érhet is véget. Durva belegondolni, hogy a '80-as évek közepén mennyire nem volt elfogadott az azonos neműek kapcsolata, és ez a karrierjükre is kihatással volt. Nem elég, hogy eléggé okosak, edzettek, és hozzáértőek voltak, az határozza meg őket, hogy kit szeretnek. Ez akkor is baromság volt, és ma is az. Ezek a nők az egész életüket a tudománynak és az emberiségnek szentelték, hogy egy magasztosabb célért dolgozzanak, és azért nem alkalmasak a világ legnehezebb küldetésére, hogy felmenjenek az űrbe, mert másként éreznek, mint a többség? Hülyeség! 

Elképesztő bátor volt mindegyik női karakter az Atmoszférában, és ezt szerencsére Taylor Jenkis Reid 100%-os pontossággal be is mutatja!