Áprilisban jelent meg magyarul K.A.Linde fantasy-je, amit idén júniusban követett angolul a folytatása, és a 21. Század Kiadó villámtempóban le is fordított (Ács Eleonóra megint szuper munkát végzett), úgyhogy, ahogy kézhez kaptam a könyvet azonnal bele is vetettem magam. Nem volt kérdés, hogy nagyon érdekel Kierse és Graves kapcsolata, a szörnyekkel teli világ, ahol mágia van és ahol különböző szervezetek uralják New Yorkot, és ahol egy hajszálon függ a béke a szörnyek világa között. 

A kötet 5 hónnappal később veszi fel a történetet, így megtudhatjuk, hogy Kierse mivel töltötte az előző történet vége óta az időt. A lány nem tétlenkedett, miután rájött, hogy triszkeliont (három ember által végrehajtott varázslatos összeállás) alkot legjobb barátnőjével Gennel és Ethannel és lidérc vér folyik az ereiben, további válaszokat szeretne a múltjával kapcsolatban. Graves-szel a kapcsolatuk a sok titkolózás miatt vége szakadt, a lány pedig Genesisszel Írországba megy tanulni és kutakodni. Kiersének válaszokra van szüksége, ám ahhoz, hogy a Koboldpiacon megszerezze az információkat kell egy nagy értékű tárgy is. A lány ezért Párizsba megy, hogy a nimfák királynőjétől ellopja a karperecét. 

A New Yorkban árvaként felnövő Kierse Jasonnek és tolvajcéhének dolgozott, így a lopás a vérében van. Így találkozott Grave-szel az előző kötetből, akitől a megbízója (Gregory Amberdash a lidérc) egy tárgyat szeretett volna ellopni. Kierse betört Graveshez, hatástalanított a komoly védelmét, és megpróbálkozott a lopással. Közben lebukott, de Graves felfogadta hogy dolgozzon neki. A férfi nem sejtette, hogy ilyen nagy utat járnak be ketten együtt. Kierse azonban most nélküle próbál boldogulni, miután az előző kötet végén majdnem meghalt, de felfedezte, hogy különleges képességei vannak, és ez lidérc anyjának és ember apjának köszönheti. Kierse múltja rejtély, ő nem emlékszik semmire, és erre a Koboldpiac a tökéletes hely. Itt ugyanis segíthetnek neki, ám kell a karkötő, ami a belépő az információhoz, amihez hozzá akar jutni. 

A kis tolvaj Versailles kastélyában próbálja ellopni a nimfák karkötőjét, amikor felbukkan Graves is, és újra találkoznak. A köztük lévő érzelmek újra fellángolnak, hiszen a külön töltött idő nem múlt el. Graves ökörszeme a lány, Kierse pedig nem tudja letagadni a férfi iránt érzett vágyait. A karkötő végül náluk köt ki, de Graves segítségével éli túl a lány, és egy újabb nagy értékű és legendás és mágikus tárgy nyomába szedőnek ketten. Sőt! Immáron nem csak ketten, hanem igazi csapatként további embereket is bevonnak a játékukba. Vagyis ez már nem játék, hiszen a mágikus üstöt ellopni nem annyira egyszerű, ám az üst mágikus haszna rengeteg embernek segíthet. Többek között a vérfarkas Nate-nak, és persze Kierse emlékeit is visszaadhatja...

Ez a kötet javarészt arról szólt, hogy Kierse a múltját kutatja Graves segítségével. Nagyon érdekes volt, hogy egyre többet és többet megtudtunk Kierse gyerekkoráról, és erre ő maga sem számított. A lánynak ugyanis nincsenek emlékei a szüleiről, csak a rémálmaiban látja apját, és azt a jelenetet, amikor őt elbújtatták, hogy ne öljék meg. Ám amikor az előző kötet végén lekerült róla a varázslat, és rájött, hogy ő bizony egy lidérc, akkor az emlékei elkezdtek visszatérni. Graves segítségével rájöttek, hogy amiket eddig rémálmoknak hitt, azok igazából emlékek, és ezek utána próbál Kierse utánajárni, hogy mi történt vele. Ezért is kell elmennie a Koboldpiacra, ami egy igazán különleges és nem mellesleg veszélyes hely. 

Imádtam a Koboldpiacos részt, nagyon izgalmas volt az ott töltött idő, mert végig üldözték őket, és az információhoz jutniuk sem volt egyszerű. A piac többször is szerepel ebben a kötetben, sok izgalmas rész volt itt, és a nagy csavarok is ehhez a helyhez kapcsolódnak. 

Közben a világ sem állt meg az előző történet óta. Az előző regény végén a Bátorság fiai gonosz csapat Lajos király, a vámpír halálával úgy tűnik megszűnt, de egyre több jel utal arra, hogy ennek még nincs vége. A Bátorság fiai azért küzdenek, hogy a szörnyek legyenek az uralkodóak, és ne egyezzenek ki az emberekkel, hiszen a világ az övék, ők az uralkodók. A szörnyegyezmény viszont megkötettetett, és New Yorkban úgy tűnik, hogy helyre állt a béke. A szörnyek mellett ott élnek az emberek, és a híres new yorki helyszínek újra benépesültek turistákkal és senkit sem zavarnak a trollok, vagy éppen a sellők a Central Park kellős közepén. Ez a világ egyébként  még mindig nagyon érdekes, és K.A. Linde úgy építi, hogy egyre több mindent megtudhatunk a jelenlegi helyzetről, de a régi időszakokról is. 

Graves ugye egy nagyon régóta élő boszorkánymester, ő a Tölgykirály (a Tél és a sötétség királya), akinek vetélytársa Lorcan a druida Magyalkirály (a tavasz és a nyár királya) akivel az előző kötet végén Kierse miatt meg is küzdött. Ez az ősi vetélkedés már évszázadok óta folyik köztük, és Kierse ennek a közepébe sétált bele az első kötetben. A Vörösbegy a tölgytrónusban egyre többet és többet megtudunk erről az ősi viszályról, és arról is, hogy ki a Magyalkirály saját madara, de arról is, hogy mi az a lélektárs kötelelék és kik között jön létre. 

Sok mágikus tárgyat is említenek, az előző történet főszereplője a lándzsa és a kard mellett (ami végül Kiersénél köt ki felfedve igazi származását), de ez a rész az üst megszerezéséről szól igazából és Kierse képességeinek kiaknázásáról. Ebben a kötetben a magánéleti szálat a lány és Graves közötti kapcsolat kiteljesedése okozza, de persze ebbe is bele kell szólnia Lorcannak, aki számomra a kötet legidegesítőbb figurája volt. Egy ponton elképesztően dühös lettem rá, és már sokkal inkább team Graves vagyok. A könyv vége megint úgy ért véget, hogy fogtam a fejem, hogy megint várnom kell, hogy hová is halad majd ez az egész, mert a főszereplőink megint egy nehéz helyzetben vannak.