Azt hiszem már kijelenthetem, hogy L.M. Montgomery Anne sorozata igazi komfort könyvsorozatom lett. Néhány havonta szeretek visszatérni Anne életébe, és újra bejárni a Zöld orom és és csodás Avonlea tájait. Persze Summerside-dal sincs baj, hiszen Anne most itt él, de nekem mégis a kedvenc részeim azok, ahol Anne otthon van. Bár most új otthona van, hiszen elvállalt egy igazgatónői állást távol Gilberttől, de ahogy annak lennie kell, semmi sem megy egyszerűen Anne életében. 

A főszereplőnk egy nagyon kellemes személyiség, és könnyen megszerethető, ráadásul a Széljárta Fűzfa-lak részben Anne három évét követhetjük nyomon Summerside-ban. Anne és Gilbert szerelme beteljesedett az előző részben (Anne a szigetről) a mostani legújabb rész pedig Anne karrierjéről szól, és a Summerside-ban töltött mindennapjairól és az ott élő emberekről szólt főleg. 

A regényben Anne leveleit olvashatjuk, amiket Gilbernek írt az odaérkezésétől kezdve az utolsó ott töltött napjáig. Anne a szerencsének köszönthetően Locsifecsi néninél, Kate néninél és Rebecca Drew-nál talál otthonra, akik a Széljárta Fűzfa-lakban élnek, ők fogadják be Anne-t, aki iskolaigazgatói / tanítónői állást vállal a helyi iskolában. Anne nagy elánnal veti bele magát új és fontos munkájába, de meggyűlik a baja a helyi lakossággal. A város ugyanis a Pringle-k irányítják, és nekik valamiért nem tetszik Anne. Az iskolába egy csomó Pringle leszármazott jár, és ők folyamatosan elleállnak Anne minden kérésének. A Pringle gyerekek feleselnek, olyan felháborító dolgokat tesznek, amiktől a főszereplőnk legszívesebben sírva fakadva. Nem egyszerű az első időszak Anne életében, de kitart és eléri, hogy a Pringle-k megszeressék, és befogadják. 

Ettől kezdve egy csapásra megváltozik Anne szerepe a városkában, estélyekre hívják és már nem kitaszított. Persze előtte se keseredett el, mert sok emberrel összeismerkedett, pl kis szomszédjával Elizabeth-tel, aki igazi pártfogoltjává vált az évek alatt. A kislány undok rokonaival él, édesapja külföldön, édesanyja meghalt a szülés után. A kislány nagyon aranyos, és nagyon vágyik arra, hogy édesapjával legyen. Anne először csak hetente néhányszor beszélget vele, később már sétákat tesznek együtt, és Elizabeth különleges egyénisége és látásmódja egyre jobban érvényesül. 

Elizabeth mellett Rebecca Drewt szerettem még a legjobban meg a regény során. Ő volt Locsifecsi és Kate néni házvezetőnője, aki állandóan perlekedett Hamvaskával (és mindenki mással is), a ház macskájával. Persze ez a perlekedés nem is volt igazi ellenszenv, inkább szeretet, de nagyon sok vidám pillanatot okozott a macska és Rebecca sztorijai :) 

Anne sok-sok emberrel került a regény során kapcsolatba, akikről rövid kis történeteket osztott meg levélben Gilberttel. Így ismerhettük meg a Tomgallonok családi átkát, jártunk egy esküvőn, ahol Szimat néni és egy ablakba tett lámpás okozott némi "galibát", Anne vigyázott Mrs Gibsonra, aki kibírhatatlan volt, együtt karácsonyozott a kibírhatatlan és morcos igazgató helyettessel Katherine-nel, akiről kiderült, hogy nem is annyira szörnyű, mint ahogy mutatja magát. Sok-sok apró és vicces, vagy éppen megható történet gyűjteménye ez a rész, és tetszettek is a sztorik, de valahogy úgy éreztem, hogy kevés ez. 

A túl sok szereplő elvitte Anne érzelmeiről a hangsúlyt. Mármint arról mindig olvashattunk, hogy éppen kétségbeesett, amikor nem fogták jól az iskolában és a városkában, ahová költözött, de én szívesen olvastam volna arról, hogy Gilberttel hogyan haladnak a dolgok. 

A karácsonyi rész, amikor Katherine-t elviszi a Zöld oromba az nagyon meghatóra sikerült, kifejezetten hiányzott hogy újra olvashassam, hogy mi újság van Davy-vel és Dorával és a többiekkel a faluban. Kár, hogy belőlük olyan kevés jutott. Valahogy a levelekből nem jött át, hogy Anne hogyan tervezi a Gilberttel közös életet, és hogyan alakulnak a dolgaik. Persze biztosan ki fog derülni a következő részből, de azért nah! 

Anne inkább mások szerelmi életével van elfoglalva, talán túlzottan is jobban, mint azt kéne. Nem mondom, hogy beleavatkozik, de sokan kérnek tőle tanácsot, és ő helyesen jár el a legtöbb esetben, bár azért történik egy-két félreértés is, amit aztán megoldódik, és lehet rajta nevetni közben.