Január végi csacsogás: olvasási tervek, és várva várt könyves adaptációk 2022-ben

8:00:00 AM




Pontosan kettőt pislogtam és máris január vége lett, és bár nem írtam tervlistát az évösszegző posztomban, de azért fejben összeraktam egy rövidke kis listát, hogy mit lenne jó 2022-ben megvalósítani. Vagyis elolvasni aztán megnézni. Nos, ebből egyelőre még semmit sem csináltam meg, de ez az aktuális témázós bejegyzés is jó arra, hogy virtuálisan seggberúghassam magam, és összekapjam magam erre az évre.  

Tervek, tervek mindenütt


Anno év elején elhatároztam, hogy havi egy könyves recenziót és egy más jellegű posztot szeretnék megírni a blogra, hogy ne legyen azért némi tartalom itt, ha már 12 éve írom ezt a kis blogot. (óh, erről is jól elfeledkeztem ám szépen!). 

Igazán nagy könyves kihívásom nincs idénre, a VCS-t szeretném letolni és szeretném tartani magam, ahhoz hogy nem vállalok el sok recenziót, mert nem szeretnék rohamtempóban olvasni. Csak azokat a könyvekre jelentkezek a Blogturné Klub keretein belül, amiket tényleg nagyon várok és amik várhatóan tetszeni is fognak. Igaz, így talán nem annyira lépek ki a komfortzónámból, de tényleg elképesztően kevés az időm a szar könyvekre. Ami kicsi pedig van, azt tényleg jó és érdekes könyvekre szeretném fordítani. Az előző 3 év tendenciái eddig így voltak, úgyhogy idén is szigorú leszek magammal. 

Bár már a január lassan eltelt, és szépen el is buktam a másik "fogadalmamat", hogy nem vásárlok könyvet. Nem fogadtam meg könyvstopot, de azért igyekszem tényleg meggondoltan vásárolni. Kata szülinapi kódjával (🎂😘) megrendeltem az új Joe Hill könyvet (Fekete telefon) és megvettem a David Attenborough gyűjteményembe Az életről című könyvet. Nem ígérem, hogy veszek máskor egy-két új megjelenést, de igyekszem ezentúl e-könyveket vásárolni, vagy használtam beszerezni, amit tudok. 

Nyilván megfizethetetlen az új könyvet illata, de elrettentett nemrég egy hír, hogy durván el fognak szállni a könyvek árait is, hiszen a papír nyomdai ára a duplájára emelkedett az előző évhez képest. Egy bevásárlás már így is fél vagyon, és csak zöldségek és gyümölcsöt veszek, lassan a könyvek is a luxus kategóriájába fognak tartozni a 4990-es árakkal. Igaz mindig legalább 30%-os akcióban vásárolok, de ha az alapár egyre drágább lesz, akkor azért elgondolkozik az ember, még akkor is, ha szereti támogatni a kiadókat. 

Mindig úgy irigylem azokat a könyvesbloggereket, akik képesek arra, hogy amint leteszik az éppen elolvasott könyvüket, akkor van idejük és kedvük leülni és megírni a benyomásaikat az elolvasott könyvből. Bevallom én is szeretném ezt csinálni, de még ha kedvem is lenne hozzá, az időmbe egyszerűen már nem fér bele. Nagyon ki vannak centizve a mindennapjaim, amiket hiába töltök masszívan 2 éve full home office-ban, az időm egyáltalán nem lett több. Sőt! Persze ez nem panaszodás, örülök, hogy nem unatkozom, de a heti 3 másfél órás edzés, háztartás, család, mellé nehezen fér még bele a blogolás, mint hobbi. 

Pedig olyan jó lenne rendszeresen csinálni, csak írni a könyvélményekről, meg csak olvasni. De néha annyira zsúfoltak a napjaim, hogy az sem fér bele, hogy 10 oldalt elolvassak az éppen aktuális könyvemből. Nyilván jöhetnék azzal, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, de bevallom néha nehéz időt szakítani mindenre, amit szívem szerint csinálnék. 

Január elsején belekezdtem egy számfestős festménybe, de azzal se haladtam még sokat, pedig heti 2x leülök festeni, de néha este 7-kor már csak ahhoz van kedvem, hogy bekuckózzam a kanapé elé és sorozatot vagy filmet nézzek a férjemmel. 

Igaz idén még csak néhány (szám szerint 2 - Emily in Paris S02, Archive81 S01) sorozatot néztünk végig (ebből olvasós élmény A boszorkányok elveszett könyvének 3. része és évada volt), meg a Szex és New York új évadját nézzük, de olyan hosszú sorozatnézős listám van, ami szerintem nyugdíjas koromra sem fogy el. Mondjuk hetente csak néhány este tudunk csak 1-2 részt megnézni, szóval nem diktálunk valami gyors tempót. Hol vannak már azok a hétvégék, amikor egy teljes 10-12 részes évadot ledaráltunk egy sorozatból????  

Szóval az idő vajmi kevés, de a terveim azért vannak 2022-re, úgyhogy meg is osztom veletek a könyves vonatkozású sorozatok és filmeket, amiket felírtam a végtelen listámra. Lássuk! 

Előre szólok, hogy hosszú lesz, készítsetek be valami kaját, piát. 

Új megjelenések, amiket 2022-ben várok 


Idén egyelőre csak az új augusztusra beharangozott Robin Galbraight (azaz J.K.Rowling) álnéven írt Cormora Strike regényére várok igazán. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan folytatódik Strike és Robin "élete" plusz ez is nagyon vaskos kriminek ígérkezik. Elképesztően jó ez a sorozat, és bármennyire is ekézik mostanság Rowlingot, engem ez nem érdekel. Íróként még mindig olyan dolgokat tesz le az asztalra, amik mellett nem lehet elmenni. Ez a sorozat is pont ilyen. (Remélem majd a sorozatot sem hagyják abba, nagyon kíváncsi vagyok a Zavaros vérből mit készítettek.)



Ha már szó volt fentebb az új Joe Hillről, akkor nagyon szeretném még a film előtt elolvasni A fekete telefon című novellát, ami nemrég jelent meg, és olvasás után megtekinteni majd a belőle készült filmet. 


A film borítója is nagyon creepy lett, Ethan Hawke talán élete szerepét játssza el. 


Konkrét mozis terveim nincsenek, mert mióta covid van nagyon ritkán járunk moziba. Engem bevallom feszélyez a sok ember, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor ültünk be bármire is az elmúlt időszakban. A legtöbb film megjelenés után fél évvel úgyis felkerült valamelyik streaming szolgáltatóra (mi mindegyikre előfizetünk - Netflix, HBO Go, Amazon Prime, Apple TV), szóval mindig van mit nézni vagy kikölcsönözni valahol legálisan. Teljesen jó ez így. 




Állítólag film készül Salem's lot (azaz a Borzalmak városa) című könyvéből szeptemberre, és ha már a fiacskájáról fentebb annyit regéltem, akkor jöhet minden, ami az apukája műve. A Borzalmak városa amúgy is nagy kedvencem, biztos, hogy újraolvasom majd a film előtt. Gyerekkoromban elég sokat rettegtem rajta.

 

Kristin Hannak regénye A fülemüle is régóta a polcomon csücsül, és állítólag ebből is készül még idén film, úgyhogy tervezem majd, hogy elolvasom. Ez a 2. világháború erős női karaktereiről szól, és Dakota Fanning és Elle Fanning játssza majd a könyv lánytestvéreit. Emma Donoghue-tól sem olvastam még semmit sem, de A szoba című filmet láttam, és nagyon megdöbbentett. Ezt is ő írta, és Florence Pugh lesz a főszereplője A csodának, így elmentettem a képzeletbeli "filmek, amiket el kell olvassak előtte" listára. 

A csoda a 19. századi Írországban játszódik, miközben tombol a burgonyavész és az éhezés (nah meg a vallásosság, és a korabeli hiedelmek) egy lányról azt tartják, hogy négy hónapja nem vett magához ételt. Igazi csodának tartják ezt a lányt, de egy ápolónő, aki eléggé szkeptikus, megpróbál utánajárni, hogy igaz-e a kislány "csodája". 


 

A tavalyi VCS-m egyik kedvence volt az Egy könyvmoly regényes élete, és nemrég láttam, hogy filmet készítenek belőle. Hirtelen fel sem figyeltem rá, mert nem ugrott be az angol címe (The ​Storied Life of A. J. Fikry), de e nagyon szuper a szereplőgárda, és biztos, hogy nagyon sokat fogok bőgni majd a filmen, ahogy a könyven is. Csodálatos történet! 





Nem maradhat ki a mozizós listámról a Legendás állatok és megfigyeléseik 3. része, amiben új találkozhatunk Göthe-vel, és a fiatal Dumbledorral és jön Mads Mikkelsen, aki Johnny Depp helyett alakítja majd a főgonoszt. Mondjuk ő végre jó választás, remélem, hogy a filmet sem szarják rontják el. Egyébként most amúgy is fellángolt a Harry Potter mániám, mert kaptunk egy 1000 darabos Tekergők térképe puzzle-t, meg Harry Potteres legót úgyhogy hétvégénte ezzel is lefoglaljuk magunkat miközben a HP filmek mennek a háttérben. Bárcsak végtelen időm lenne erre a hobbira is. 





Ben Affleck és Anna de Armas főszereplésével készül a Mélyvíz című krimiből (ami magyarul elég béna borítót kapott, remélem valamelyik kiadó lecsap majd az újra kiadás jogaira!), ami eléggé érdekel. Egy házaspárról szól, akik kicsit nagyon pszichopaták. A sztori emlékeztet a házaspár miatt a Holtodiglanra, és bár azt a regényt utáltam, de a filmet bármikor meg tudom nézni újra és újra, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy Ben Affleck majd mit hoz ki ebből. 





Jah és lesz a Netflixen Jane Austen regény is megfilmesítve, ráadásul az egyik kedvencem azaz a Meggyőző érvek. Óh, Wentworth kapitány 💖

Sorozatok, amiket látnom kell


Sorozatok terén természetesen ott van a Gyűrűk ura előzménysorozata (Az Egy Gyűrű), ami az Amazonon jön majd 2022 szeptemberének elején. Tavaly végignéztük az összes Gyűrűk ura filmet, én pedig a könyveket is hallgattam, és bár elolvasni sosem terveztem Tolkien regényeit, de a filmes/sorozatos alkotások érdekelnek. A plakát alapján gyönyörű lesz! 



Természetesen látnom kell majd House of the Dragon-t (HBO), ami a Trónok harca előzménysorozata. 

Érkezik egy (ezúttal sorozat!) Az időutazó feleségéhez (HBO), ami elég nagy kedvencem, szóval ez sem kérdés, ahogy a március végén érkező Bridgerton család (Netflix) A vikont, aki engem szeretett című második kötetéből készült sorozat sem. 



Egy botrány természetrajza (Netflix) hasonló kategória, mint a Mélyvíz, de ez ezúttal sorozat lesz, és egy bűnösnek tűnő férj/férfi és felesége, és családja életét meséli el. 




Az Azt hittem, ismerlek... Karin Slaughter regényéből készült film Toni Colette főszereplésével. A filmben egy lányt ismerhetünk meg, aki különleges dolgokat tud meg az anyjáról, aki mintha sose lett volna az, akit ő ismert...Az ilyen lélektani, nyomozós, családi drámás sorozatok a kedvenceim, remélem, hogy jó lesz majd a sorozatot március elején jön majd a Netflixen. A könyvet már olvashatod magyarul. 

Az mondtam már egyébként, hogy szeretném végignézni az összes Harlan Coban könyvből készült sorozatot is a Netflixen? NEM???? Nah, ezt se lenne rossz kivitelezni 2022-ben, vagy majd az elkövetkezendő 40 évben. Az erdőt már láttam (igaz 2020-ban, de sebaj!) 




Természetesen nem maradhat le ebből a listából az örök kedvenc sorozatom sem, ez pedig az Outlander, aminek előző évadát mindig megnézem az aktuális előtt, úgyhogy lassan bele kell ebbe is kezdjek.

 


Van egyébként valakinek egy működő időnyerője, hogy mindennap legalább 8 órával többet tudjak olvasni, és filmeket és sorozatok nézni? Küldjetek egyet, és boldog leszek 2022-ben! 

Neked van egyébként filmes, sorozatos (nem feltétlenül) könyves terved? Mesélj kommentben! 


A többiek is témáztak: Pupilla, Andi, Sister, Anna, Dóri


Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

4 komment

  1. "virtuálisan seggberúghassam magam" :D
    Hú jó sok könyves film-sorozat érkezik, megyek is bővíteni a várólistámat!
    A vcs-teljesítésben te vagy a példaképem, idéncsakazértisvégzekvele én is!
    Az edzésben is profi lettél az elmúlt években, ez is inspiráló.

    ReplyDelete
  2. Ó micsoda filmes sorozatos lista! Nagyon hálás vagyok ezért, én most mindennel le vagyok maradva, új könyvek híre is alig jut el hozzám 😅 most szemezgettem tőled párat, ami nekem ks felkeltette az érdeklődésemet!

    Én is most az e-könyves vonalat szeretném erősíteni, az nekem is sokkal praktikusabb a hétköznapokon.
    Az olvasói létben meg mindig vannak ezek a hullámvölgyek (én is valami ilyesmiben vagyok most) , aztán majd visszakúsznak egyszer csak jobban a könyvek. Teljesen egyetértek, nekem sincs időm meg kedvem se most rossz könyvekre. Ez mondjuk lehetne egy állandó mottó is.

    Szuper könyveket kívánok neked ebben az évben!

    ReplyDelete
  3. Úgy látom, te inkább filmes-sorozatos fronton várod az új évet, nem semmi kis listát írtál össze! :) A Gyűrűk Ura sorozatra én is kíváncsi vagyok, illetve az új Göhte Salmander filmre is, bár az előző elég rossz szájízt hagyott bennem. Nem tudom, hova akarják csűrni-csavarni a szálakat, de sajnos a kíváncsiságom mindig nagyobb, úgyhogy az ilyen fiaskókon is viszonylag könnyedén túlteszem magam. Na meg Mads Mikkelsen elég jó Grindelwaldnak ígérkezik!

    Az időnyerő tényleg hasznos lenne, de azért remélem, így is bele fog férni az új évedbe néhány szuper olvasmány-és filmes-sorozatos élmény! :)

    ReplyDelete
  4. Teljesen feldobott a posztod! :)
    "virtuálisan seggberúghassam magam" :D
    A Vcs csont nélkül menni fog! ;)
    Hát ha valaki, én most biztos 100%ig megértem ezt a nincs időm dolgot - nekem még annyira se... Nem igaz mindig, hogy arra jut, amire szakítasz, néha baromi nehéz kivitelezni hogy sima létfenttartó dolgok beleférjenek, és kész... Akár munka, akár a családi élet nehézségei miatt.
    A számfestősről nekem az jutott eszembe, hogy kaptam mézeskalács házikó szettet, csak össze kellett volna állítani a cukormázzal megragasztani... Ki se tudtam még bontani. Nem hogy az ünnepek alatt. :(

    Nagyon jó a filmes-soris lista, jesszus, hát a világ ideje nem lenne elég, annyi jó dolgot lehetne nézni. Nekem nagyon hiányzik a közös filmezés, de nem kapcsolunk tévét, mert akkor a gyerek rögtön ráfügg. Így max külön tudunk viszont csak nézni valamit, én legtöbbször telefonon, de most egy ideje inkább olvastam akkor is, a Downton darálás után.
    Wow, Ben Affleck meg Anna de Armas tök jó lesz együtt! A Trónok arca előzménysorit már el is felejtettem, hogy jönni fog :D És persze Az időutazó feleségéből is kíváncsi leszek, mit csináltak.
    A Kristin Hannah, meg a Donoghue könyvet is listáztam most, majd lehet Audible-ről megveszem őket.
    Időnyerő... milyen jó is lenne!

    ReplyDelete

Subscribe