Jók a magyar könyvek? Ki a kedvenc kortárs magyar szerzőm és kit nem kedvelek? #témázunk

8:00:00 AM


Újabb témázós kör, ami sok gondolatot felvetett bennem, mert időközönként elgondolkozom a magyar szerzők létjogosultságán, felemlegetem a kedvenceimet, és persze azok az írókat, akiket valami miatt nem szeretek. Mert bizony belőlük is van pár, és ez vékony jég a bloggerszakmában, hiszen sokak tartják magukat a magyar szerzőről vagy jót vagy semmit elvet. Nos én nem gyarapítom ezek táborát. Lássuk a kedvenceimet, a nem kedvenceimet, a kortárs szerzőkhöz való viszonyomat.

A magyar kortárs és én


A kötelező olvasmányos kört nemrég végigfutottuk, így számomra is kiderült, hogy régen viszonylag  sok magyar szerzőtől olvastam. Sőt! Szinte csak azoktól olvastam, mert hát azok voltak feladva kötelezőnek. Azóta ugye felnőttem, saját keresetem lett, és a saját pénzemet olyan írókra szeretem költeni, akiknek lekötnek a könyvei, akikben nem csalódok. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, nem ódzkodom a magyar szerzőktől, a kortárstól meg pláne, de én inkább azok táborát erősítem, akik megfontoltan döntenek szerzőtől függetlenül, hogy mit olvasnak.

Nyilván van egy trash, meg hype kategória, amikből néha én is választok, de ha hiszitek, ha nem, azért a könyves választásaim eléggé tudatosak. És ebben az is benne van, hogy évről évre megfogadom, hogy olvasom magyar szerzőktől is műveket, mert szeretném megadni az esélyét, annak hogy új kedvenceket avassak, és egy-egy magyar szerző mégis csak elérhetőbb, meg szerethetőbb, hiszen a mi fiunk borja... vagy hogy is van a közmondás?

Bennem azért él egy olyan "eszme", hogy a kortárs magyar irodalmat támogatni kell, és lelkesedem azért, hogy olvassunk sok magyar könyvet, meg vegyük meg a magyar írók könyveit, támogatva ezzel a szerzőt, kiadót, és az jó lesz nekünk, de ez néha nagyon ellentmondásos dolog. Mert hiába magyar szerző, aki magyar nyelven ír, néha nem minőségi a könyv, ami kikerül a nyomdából. És sajnos a kortárs magyar irodalom a kiadók dömpingje miatt felhígul. Főleg a magánkiadás, vagy szerzői kiadás miatt, amivel igazából bárki kimerészkedhet a könyvpiacra. Mert ha van elég pénz, akkor rengeteg olyan kiadó van, akik összedobnak egy gagyi borítót, egy kis szerkesztéssel kiteszik a regényt a könyvpiacra. Kapható a nagy könyvesboltokban, vagy e-könyvként letölthető pár száz forintért bármelyik e-könyves oldalon. Nagyon sok olyan kortárs szerzőtől látok magánkiadású könyvet, ami valahogy taszít, pedig lehet, hogy zseniális történet, de azért bennem van egy félsz. Ami sokszor sajnos nem alaptalan...

Persze a magánszerzők kortárs regényei a nagy kiadók által kiadott szerzők nyomába se érhet. (Vagy legalábbis én így tapasztaltam) Bár van példa ugye a magánszerzős világsikerekre külföldön is - elég csak E.L.Jamesre gondolni, vagy Anna Toddra, aki a Wattpadon futott be - nos, hogy mennyire magasirodalom bármelyikük műve, azzal lehet vitatkozni. A nagy és általam sokra tartott kiadóknál megjelenő magyar szerzők műveire azért én is szemet vetek. Jó példa erre a Libri Irodalmi Díjátadó, ahol a kortárs művek versenyeznek, és itt tényleg szépirodalom kategóriában folyik a verseny. Az Aranykönyvön, ahol a szavazók (azaz az internetezők) szavaznak ott mindig évről-évre ugyanazok nyernek: akiknek nagyobb a szavazó bázisuk/követőjük. Persze nincs ezzel gond, de ez nem igazán verseny, és itt sok kisebb, de jó (magyar) szerzőnek esélye sincs. Pedig vannak jó magyar könyvek, én is olvastam sok jót az elmúlt években.

A kedvenc magyar szerzőim


Az egyik legkedvesebb könyvsorozatom az Ambrózy báró esetei és eléggé sokra tartom Böszörményi Gyulát, és azt, hogy ezt az egész sorozatot összerakta. Csodás a századfordulós Budapesten járni a történeteiben, amik annyira csavarosak, hogy sosem találom ki az elején, hogy ki lesz a gyilkos. Tavaly nyári könyvélményem Hidasi Judit Elveszve című könyve, ami szintén nagyon jó kis magyar krimi volt, de Judit az első három könyvével megvett kilóra.






Ha kedvenc magyar könyvet kell mondani, akkor nálam a Kilenc, a Rozéfröcs, és az Április út ott vannak a topban. Olvastam még anno Papp Dórát, és Vass Virágot is, de bevallom egyikük sem hagyott mély nyomokat. Fejős Évával már eleve nem próbálkoztam, mert nem hallottam róla jókat, és valahogy meg is vagyok nélküle :)


Tetszett nagyon Fekete Judit első regény Az őrület határán (tőle nagyon olvasnék még mást is!) és pozitív csalódás volt Durcia Katarina Szlovákul szeretni című könyve is, akárcsak a mostani olvasmányom Ittzés Laura Nyolc perc című könyve. Duba Gábor első és eddig egyetlen regénye a Szabadon foglak is nagyon szuperjó volt, kár hogy tőle is csak ez az egy könyv született. Sajnos a szépirodalom/szórakoztató magyar irodalomtudásom itt ki is merül kábé.

Nem olvastam még semmit sem Grecsó Krisztiántól, Bartis Attilától, Krasznahorkaitól, de hiányosak az ismereteim Nyári Krisztián, Tompa Andrea, Kepes András, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva könyveit illetően, pedig ebből a listából most egy-kettőt nagyon trendi olvasni. Sajnos van még hová fejlődnöm a magyar kortárs szépirodalom/szórakoztató irodalom témakörben, de tartottam egy is közvéleménykutatást Twitteren, ahol sokan ajánlották Baráth Katalint, Kondor Vilmost és Veres Attilát (utóbbitől megvan az Éjféli iskolák és nagyon várom már, hogy belefogjak, ha már dedikálta is nekem) (és persze jó lenne Moskát Anitát, Kleinheincz Csillát könyvet is megismerni) úgyhogy fogok majd tenni egy-egy próbát velük, meg igyekszem tényleg jobban feltérképezni a fenti szerzők életműveit is.

Amúgy vicces, mert például kortárs verseket szívesen olvasok, több Simon Márton és Závada Péter verses kötetet is elolvastam, és kifejezettem szerettem őket. 💗

Kortárs ifjsági irodalom: az én terepem 


Meglepően sok magyar szerzőt olvastam már el ebben a kategóriában, pedig nem is gondoltam volna, de ahogy így átgondoltam leesett a tantusz. Nagyon szerettem Kalapos Éva D.A.C. sorozatát, sokkal többet adhat a mai tiniknek, mint a Szent Johanna Gimi. Bár Leiner Laurát is olvastam (az SZJG-t, és két önálló kötetét) de a további könyvei már nem nekem szólnak, kinőttem belőlük. Ifjúsági szerzőként még Sohonyai Edit regényeit szerettem, felnőttként olvasva sem gagyik, hanem fontos mondanivalójuk van, és még szórakoztatóak is. Rácz Stefán Tibor Élni akarok című könyve nagyon szuper kortárs ifjúsági regény, de Róbert Katalin Kezdjetek el élni! könyve is nagyon szép és fontos történet. Az első című kortárs antológia gyűjteményben sok jó kis novella van a magyar kortárs ifjúsági regényíróktól, így ajánlom a témában azoknak, akik szeretnének megismerkedni ennek a kategóriának a szerzőivel. A Jelen! című novellás kötet is hasonló. Mészöly Ágnestől olvasnék még többet, mert a Szabadlábon tök jó volt, de a Darwin játszma is emlékezetes maradt (pedig az nem volt 100%-os). Varga Bálint két könyve is bejött (Váltságdíj nélkül, Amit végleg kitörölnél). Iszonyatosan sajnálom, hogy Szabó Benjámin EPIC című könyvének 2014 óta nincs folytatása, elképesztő ifjúsági regény volt, kár, hogy semmi hír a következő részről. Én olvasnám! Mán-Várhegyi Réka Szupermenők regényét is nagyon szerettem, szóval a magyar ifjúsági szerzőkkel elég jól állok azt hiszem.






Akiket nem annyira kedvelek... 


Sajnos attól, hogy valaki magyar szerző nem lesz számomra abszolút rajongás tárgya. Eléggé kritikusan tudok hozzállni még azokhoz a szerzőkhöz is, akik a személyes ismerőseim. Bevallom elég sokukat ismerem személyesen, de ez nem riaszt meg, ha egy ismerőstől kell elolvasnom egy regényt. Persze azért parázom, hogy nem fog tetszeni, és milyen lesz megmondani a szerzőnek, hogy mi nem volt jó, de azért a legtöbbjük jól fogadja az észrevételeimet, és a bejegyzéseket. Persze voltak (és biztos lesznek is) sértődések, mert vannak szerzők, akik nehezen fogadják el a kritikákat, de úgy gondolom, hogy az építő jellegűvel nincs baj, és azzal sem viccesen írunk meg egy blogposztot, és nem csinálunk a szánkból segget. Mert attól, hogy "ismerős" író/írónő küldte/adta a könyvet, attól még nem kell, hogy az tetszen nekünk, és lehet róla véleményünk.


És igen, vannak szar rossz könyvek, amikről nem lehet jókat írni, hát bumm! Tessék jó könyveket írni és akkor lesznek méltató posztok! 

Az elmúlt 10 év során volt pár vitám magyar szerzőkkel azért, mert nekem valami nem tetszett a könyvükben, de ez nem tart vissza attól, hogy elolvassam a regényüket és megírjam a véleményemet, még akkor sem, ha az nem tetszik magának a szerzőnek vagy a kedves rajongóinak.

Egyébként sok közepes könyvet olvastam már az elmúlt években, de ezeket nagyjából az elolvasás pillanatában törli is az agyam, úgyhogy nem is nagyon tudok felsorolni ilyen könyveket. A 2-3 pontos olvasmányaim ilyen kategóriákba esnek.

Utóbbiakba főleg a magánkiadásos művek sorolnak be, így ezekbe már félve is vágok bele, pedig sok szerző megkeres, hogy olvassam el a regényüket. Viszont inkább mondok nemet, mintsem raboljuk egymást idejét, mert ha már a fülszövegből érzem, hogy nem fogunk egymásra találni a könyvvel, akkor az, hogy eröltetem még rosszabb lesz. Hiszem, hogy minden szerző megtalálja a saját olvasói táborát, és a saját bloggereit, csak kicsit keresgélni kell, mint ahogy én is megtartom a jogot, hogy válogassak az olvasnivalóim között.

A magyar szerzők fénykora (?)


Régen volt egy-két kiadó, aki erős marketinggel megtolta a magyar szerzőit és mindenhonnan ők folytak. Ti is ismeritek a megboldogult Ulpius Kiadót, ahonnan egy időben Lakatos Levente könyvei és Fejős Éva regényei mosolyogtak vissza mindenhonnan. Nos Levente regényeit olvastam, de sajnos egyáltalán nem nyerték el a tetszésemet. Leventétől viszont Az első és A szívek dallam novelláskötetben olvastam jó kis novellákat, de az erotikus, krimibe hajló regényei nálam nem találtak be.






Fejős Évától nem szeretnék olvasni, mert nem érzem, hogy nekem szólnának a regényei. Sajnos nem rajongok Szentesi Éva megnyilvánulásaitól sem (Instagram WMN cikkek), nekem ő már nagyon sok, és hiába ír szuperjól (?), ha valamiért ellenséges számomra. Ugyananez Karafiáth Orsolyával. Nem mondom, hogy sosem olvasom majd tőle, de nem mostanság lesz az fix. Oravecz Nóra első regénye az Összetörve nagy csalódás volt, a Van egy ötletem viszont olvasható volt, de például a social médiás énmárkás tervező naplója egy vicc kategória.

Az Álomgyár Kiadó magyar szerzői (Bors Brown, Anne L. Green, Baráth Viktória, Budai Lotti stb...) sem vonzanak annyira, valahogy nem érzem, hogy bármelyik szerzőt is favorizálnám, mert nem igazán érdekelnek. Hiába imádják őket tízezrek, engem kicsit taszítanak, hogy mindenhol ezeket a könyveket látom. Persze egyikre sem fogok nemet mondani, ha úgy alakul, egyikük-másikuk könyve ott lapul a könyvespolcomon, és ha lesz rá egy jó alkalom majd megpróbálkozom velük, és talán megszeretem őket. De sok jót nem fűzök így elsődlegesen hozzájuk!

Persze ne ítélj egy könyvet a szerzőjéről, és ez jó végszó. Mert a magyar kortárs igenis értékes, csak ki kell mazsolázni az ocsúból az értékes búzát példányokat, és akkor nincs baj. Amúgy meg olvassatok ti is kortárs regényeket magyar szerzőktől, mert mégis csak kis hazánk szülöttei, akikre jó büszkének lenni egy-egy jól sikerült olvasási élmény után!

Nektek van kedvenc kortárs magyar szerzőtől? Ajánljatok kommentben párat, szeretnék megismerkedni néhány új szerzővel! 



A többiek is témáztak: Dóri, Nima, Nikkincs, PuPilla
Utóvéd: Sister
(később csatlakozók - te is nyugodtan csatlakozz egy bejegyzéssel, ha van gondolatod a témában!)

Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 

Ezeket is olvasd el

14 komment

  1. jóég, mennyi magyart olvastál! nekem csak a töredéke ennek, mondjuk nem szándékozom bővíteni pl. az ifjúsági írókkal, de lehet, hogy Veressel majd teszek egy próbát.
    igen, vannak írók, akik nehezen viselik, ha valami nem tetszik, de ez van. én nem fogok erőlködni egyikkel sem, ő úgy akarja írni és azt, engem meg onnantól akkor nem érdekel, és ennyi.
    nem sok magánkiadást olvastam, de az nekem nagyrészt pozitív csalódás lett, van is, aki azóta már felfuttatott sikerszerző lett (pl. Baráth Kata, őt nagyon ajánlom) :)
    persze van azért előttem elrettentő példa is ( A.O. Esther), véletlenül se megyek a közelébe se.
    én hozzád képest nagyon elzárkózom a tapasztalatszerzéstől, az biztos.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Veres igen, igen, IGEN! *-*

      Delete
    2. A.O.Esthertől én is csak a Gombnyomásra című könyvet olvastam, és köszönöm elég is volt. De egyébként az elején azt hittem tényleg kevés lesz a magyar szerző, akit ismerek, de aztán valahogy mégis összejött. Tény, hogy a Blogturné miatt volt időszak, amikor sok magyar szerzőt olvastam, meg alapjáraton jobban szeretem a Budapest / Magyarországon játszódó sztorikat. Veressel én is próbálkozom majd hamarosan :) remélem pozitív lesz!

      Delete
  2. Nagyon jól állsz a magyar szerzőkkel! :) Böszörményi sorozatához most kaptam egy újabb lökést, hogy folytassam :D Hidasi Juditra is kíváncsi lettem, vagy a krimijét vagy Áprilisi utat próbálom olvasni első körben tőle.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Az Április utat ajánlom, sok jó kis mondat van benne, és mély mondanivaló amiből mindenki találhat magának valami útmutatást. Én bármikor olvastam, mindig valami mást "mesélt". Böszit folytasd, a 3. könyv a csúcs :D Meg persze a 4.!!!

      Delete
  3. De jó kis poszt lett! Tényleg mennyi magyart olvastál és olvasol! :) Szerintem tök jó, hogy szereted támogatni is a magyar irodalmat. :) A magánkiadásokkal kapcs. sajnos egyetértünk, engem is taszítanak, meg félek, hogy biztos bukta lesz, és sajnálom rá az időmet... vannak pozitív példák, de nem én akarok lenni a válogató ehhez. Meg hát hogy pl külföldön E.L. James mennyire lett sikeres, semmit nem segít azon a tényen, hogy engem mennyire nem mozgat meg, amit írt. Ízlések és...

    Jó, hogy így szembeállítottad a Libri Irodalmi díjat meg az Aranykönyvet - tényleg nagyon, de nagyon más elvek alapján működik.

    Fúh, annyira örülök, hogy te is hasonlóképp vagy Szentesi Évával és Karafiáth Orsolyával is... valamiért egyébként nekem ők hasonlónak is tűnnek. Ha egy teremben lennének, szerintem kb elektromos kisülések keletkeznének az összeverődő egó-löketektől. :D :D

    Olvass Veres Attilát, szerintem tetszeni fog! Gaura Ágnes meg Moskát Anita érdekel amúgy?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Gaura Ágmnes érdekel, és Moskát Anita is, de a Bábel fiaiba beleolvasva nem jött át igazán, szóval lehet hogy nem nekem szól teljesen. Túlzottan fantasy nem? Gaura talán könnyedebb, nekem valóbb. De majd egyszer csak odakerülök és azt is elolvasom. Az Aranykönyvön szörnyülködök minden évben, a Libri Irodalmi egy fokkal jobb valóban. Szerintem amúgy Szentes és Karafiáth lehet hogy összevesznek ha egy szobába zárnák őket :D Az egójuk szétrepesztené a falakat. Hahahahah :D

      Delete
    2. Jó kérdés, mennyire fantasy, én sem olvastam még tőle, csak szeretnék. :D A Horgonyhely van csak meg.
      Lol, hát igen, valahogy úgy. :D

      Delete
  4. Palotás Petra: Vénasszonyok nyara

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi az ajánlást :) Palotás Petrától A bécsi kávé (asszem ez a címe) könyv van meg, de erről az újról már olvastam itt-ott hogy elég jó lett. Remélem, ha egyszer odajutok és elolvasom nekem is fog tetszeni.

      Delete
  5. Fú, Anett, nálad aztán szép hosszú lett a lista. Nagyon tetszik, hogy a magyar ifjúságiak közül ennyit olvastál már. Egyik-másikkal én is kacsingattam már, lehet, hogy tenni kellene velük tényleg egy próbát :)
    Vannak közös pontjaink Böszörményivel és Hidasi Judittal is :)
    Meg a kortárs magyar versek! Na, azokkal én szép folyamatosan ismerkedek. A Szívlapát meg a Poket versválogatás volt eddig, amit olvastam, de Simon Márton és Závada Péter is most már listára került, hogy megemlítetted, köszi! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Te vagy amúgy az egyetlen, aki Hidasi Judit rajongó, és ismeri a könyveit. Több embernek kéne olvasnia Judit könyveit, mert nagyon jók, és elgondolkodtatók. (Meg hát ő élőben is végtelenül jó fej, imádom a humorát, és azt, hogy mindig megmondja, hogy mi a véleménye.) A Szívlapát nekem is fent van a listámon, a POKET kötetet az új versest beszereztem, de még csak bele-bele lapozgattam ,és láttam egy kettőt (a bevásárlólistás durva volt!) Závada Petit imádtam a koncerteken is (AKPH együttesben játszott - most oszlottak fel nemrég), annyira jók a rímei, hogy érdemes őket versben is olvastam, meg zenében is hallgatni. Jó a kortárs, csak ki kell mazsolázni tényleg :)

      Delete
  6. Kun Árpád: Boldog Észak- ez a kortárs magyar amit én szeretek és ajánlok is. :)

    ReplyDelete
  7. Baráth Viktóriát abszolút ajánlom! Az Egy év Rómában a kedvencem! <3

    ReplyDelete

Subscribe