Ezek voltak a Harry Potter és a Legendás állatok ihlette MegaBubble dobozban

10:25:00 PM


Augusztusban, amikor bejelentette a BubbleBook, hogy érkezik egy a Harry Potter univerzumhoz köthető fandom doboz nem sokáig tétlenkedtem. Igazából ez volt az egyik születésnapi ajándékom (köszi Robi hozzá a pénzmagot!) magamnak, úgyhogy nagyon vártam már, hogy megérkezzen. Persze ahogy az lenne szokott nem ment simán a dolog, és várnom kellett 3 egész napot arra, hogy én is bontogassak, de ma végre kinyitottam és wow! SPOILEREK a begjegyzés többi részében! 


Megint rosszul jött ki a lépés, mert csütörtökön írt a GLS az emailt, hogy pénteken jön a futár a dobozzal. Ami természetesen a munkahelyemre érkezett, én pedig éppen vidéken voltam. Szóval várhattam hétfő délutánig, míg a szakadó esőben hazaértem a dobozkámmal és végre rávethettem magam. Szerencsére egy nagy borítékban volt, így nem ázott el.

Az elsők elsője


Egyébként ez volt első BubbleBook csomagom, és az első fandom dobozom is. Másoknál már sok Bubblebook doboz bontás láttam, így számítottam arra, hogy jó cuccok lesznek benne, mert a könyvekhez tartozó dobozok is mind tetszetősek voltak, de nem gondoltam volna ennyire jó lesz ez a Harry Potter témájú fandom doboz. Amúgy ez volt az első fandom dobozom is, sosem rendeltem még semmi hasonlót, mert valahogy kis bátortalan voltam, és nincs is olyan könyves világ, amiből beszereznék hasonlót. Szóval amikor megtudtam, hogy HP-s lesz a doboz szerintem nem rendeltem még ilyen gyorsan semmit sem. Szerencsére nem csalódtam, csak a várakozás (augusztus 11-én rendeltem asszem) telt lassan.

A fehér boríték alatt egy barna doboz lapult rajta Bubblebook matricával és a témadobozt beharangozó dizájnnal. Tetszik, hogy nincs a dobozon semmi fakszi, elég így minimálban is, reménykedtem, hogy a belseje fog majd ütni és így is lett :) Belül egy fekete papír fogadott, és a témakártya, amit azonnal félredobtam, mert nem akartam spoilereket, én magam szerettem volna kihalászni a meglepiket. Egyébként tökre nehéz volt elkerülni a spoilereket, mert többen megrendelték az Instán, azok között akiket követek, így igyekeztem nem belegörgetni a képeikbe, de az Insta kis genyó és folyton elémdobta őket...

A levél, amit alig akartam kibontani, mert annyira gyönyörűűűűű! 


És igen: ENGEM IS FELVETTEK A ROXFORTBA! 


Szóval vissza a dobozra. A témakártya alatt egy igazi Roxfortos boríték lapult, amin viaszos pecsét díszelgett. Nem volt szívem feltörni, de hát muszáj volt és aaaaaaahhhhh! Kb 2001 óta várom a saját roxforti levelem, és végre megérkezett. Nagyon szívderítő volt olvasni a levelet, és a beszerezni valók listáját. A papír ilyen régies merített papír lehet (nem annyira vastag ilyen vékonyabb), de nagyon jó a dizájnja és hogy rögtön két papír van benne, ez még jobb. Látszik rajta, hogy a pecsétek miatt egyedileg készült, úgyhogy az első pirospont itt ki is pipálva.

Én megkezdhetem a jövő évi tanévet a Roxfortban! Szuper hírek! 


A meglepik egy fekete selyempapír mögött rejtőztek, amiket egy BubbleBook-os matrica védett és műanyag kukacok (ezek egyébként a kedvenc dobozkitöltőim!). Hogy utána mit szedtem ki először és mit utoljára azt nem tudom, mert az izgalomtól már nem emlékszem semmire.

A lényeg, hogy a doboz csupa olyan holmit rejtett, amik minőségiek, és igazi fan termékek. Az összesen ott van a hivatalos Warner Bros / Harry Potter termék logó, és nem gagyi kínai vackok hanem a hivatalos HP shopokban kapható termékekről van szó. És egy rajongó értékeli az ilyen cuccokat, úgyhogy én nagyon boldog voltam, mire a doboz végére értem! 

A Göthe Funko és a bádogbögre, ami nagyon menő a zoknival együtt. 


Elsőként nyilván a Funko figura tűnt fel és wáááááááááááááááhhhhhh! Végre van egy Legendás állatok és megfigyeléseik Funkom és rögtön Göthe figura. Annyira jóóóó! Nem volt még nagy Funkom, csak kulcstartó méretű, és jó hogy ez lett az első. (Ákos szerint mehet fel a Harry Potter szentélyre fő helyre a többi cuccal együtt. Igen, van egy ilyenem a polcom, majd megmutatom egyszer, főleg most hogy már ténylegesen vannak ott menő cuccok 😅😅😅)

A kviddicses bádogbögre nagyon menő, nézegettem is minap, hogy kéne egy Potteres bögre, mert hát miért is ne? És itt van!!!!!! Igaz ennyi kávét nem iszok meg, de igazából bármit ihatok belőle nem? A másik piros cucc egy Griffendéles zokni, ami sajnos rám nagy, de Kovács örömmel fogja hordani, mert hát ő is szereti ám a Potter világot.

A roxforti vonat ihlette kártyatartó, és a Teszlek gyertya a Világok lángjától 


A dobozban lapul egy roxforti vonatos kártya / jegy és bérlettartó, és a Világok lángja különleges gyertyája, aminél égésnél derül ki, hogy melyik házba osztott be a Teszlek Süveg, hiszen a színéből lehet következtetni hogy Hugrabug, Hollóhát, Mardekár, vagy Griffendél. (Remélem én Griffendéles leszek, majd elmesélem, ha leégett) Bár a vaníliát utálom, mint illatot (és az ízt sem kedvelem), azt hiszem ezt valahol kint fogom majd elégetni, hogy ne érezzem az illatot, de azért a végeredményt mégis lássam. Sajnálom, nálam ezek az édes illatok nagyon nem fekszenek... Blöööááá! Ettől függetlenül a gyertya nagyon menőn néz ki, és nagyon tetszik a dizájnja is, és nagyon kedves ez a beosztás dolog is.

A doboz utolsó tárgya egy varázspálca toll volt, ami bár műanyagból készült, de eléggé tetszik még így is, mert még sosem volt varázspálcás cuccom.

A varázspálcás toll 


Engem ezekkel a kis meglepikkel engem teljesen levett a lábáról a Bubblebook, még akkor is ha, volt benne olyan dolog, amit nem tudok hordani, vagy nem jön be az illata. A Wizzarding World-ös kártya nagyon minőségi vastag papírból készült, a roxforti levélben ott volt a kézművesség, a tárgyak pedig mind tök jók egy fandom dobozba, és az értékük jóval drágább, mint amibe maga a doboz került.

Nem csalódtam a dobozban, minden tetszik igazából, a gyertya égetésén meg majd befogom az orrom.

A lufik nem volt a dobozban, ezeket én applikáltam oda, mert pont ott volt a szobában és meg hát úgyis HP, szóval értitek? :) 


Nektek hogy tetszett a doboz? Rendeltetek esetleg? Esetleg más BubbleBook-ot? 


Itt találtok bővebb infót a Bubblebookról
Itt pedig nézegethetitek őket Instán
A Világok lángjai gyertyák oldala


Kövess engem is Facebookon, vagy az Instagramon a több tartalomért 👈💗

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Nagyon jó kis unboxing lett! A lufis kép kiváltképp tetszik! :)) Szerintem is tök jó, hogy hivatalos HP cuccok voltak benne, és nem filléres ebayes olcsóságokkal szúrták ki a szemünk. :)

    ReplyDelete

Subscribe