Boldogságos 5. Blogturné Szülinapot!

10:03:00 PM


2014 márciusa óta vagyok a Blogturné Klub (későbbiekben BTK) tagja, úgyhogy már én is több mint 3 éve zúzom a turnékat. Az elején kicsit nagyobb elánnal vetettem bele magam a turnézásba, az utóbbi időben inkább takaréklángon, de örülök, hogy tagja vagyok ennek a színes kis csapatnak. Hoztam én is 5+1 kérdés, amiről köntörfalazás nélkül fejtem ki a véleményemet. A kérdéseket a BTK követői tették fel (a plusz kérdést mi egymásnak), úgyhogy érkezett mindenféle érdekes téma :) Lássuk!


Nem fásultatok még bele a turnézásba? 


A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de én valóban kevesebb turnéban veszek részt mostanság. Ebbe belejátszik az is, hogy kevés időm van, így nagyon megválogatom, hogy milyen könyvre bólintok rá, és az is közrejátszik, hogy bevallom jól esik mást olvasni, és ez hozza magával azt is, hogy végre nem kell időre olvasom. Szeretek csak úgy a várólistámról könyvet választani, vagy a beérkező (első szerzős, vagy éppen kiadói) ajánlások alapján megérzés szerint választani. Szeretem a turnékat is, de bevallom az időhiány nagy úr, igyekszem a havi maximum két könyvet tartani, nem belekezdeni hosszú sorozatokba, és nem hagyni a meggyőzést a többiek részéről csak nagyon indokolt esetben :) Azt hiszem 3 év alatt megtanultam nemet mondani, és ez jó dolog.

Melyik volt az első könyv, amit elolvastál?

2014 márciusában csatlakoztam a BTK-hoz és az első könyv, amit turné során olvastam el az David Benioff Tolvajok tele című könyve volt. Elképesztően tetszett, még most is tartom, hogy ezt a könyvet mindenkinek el kéne olvasnia, mert nagyon marandó élményt ad. 

forrás: giphy.com

Előfordult olyan, hogy nem tetszett egy könyv, de mégis jó értékelést írtatok róla, hogy az adott kiadóval megmaradjon a jó kapcsolat?


Velem még nem fordult elő ilyen, én általában kiszállok a turnéból, vagy csak extrázom ha nem tudom elolvasni a könyvet (ergó nem tudok róla 100%-os véleményt mondani), vagy annyira nem tetszik. Ilyenre nem sok példa volt, minden egyes turnés könyvemet végigolvastam, még ha volt ami szenvedősebb volt is, de nyilván arra nem adtam csak 2,5 vagy 3 rókát. Sosem húztam fel könyvet csak azért, hogy megmaradjon egy jó kapcsolat, általában olyan könyveket választok, amiket szeretnék is olvasni, és valószínűsítem, hogy tetszeni fog. Olyan volt már, hogy évletek távlatából visszagondolok néhány könyvre, és nem értem miért szerettem anno, de ez inkább az én személyes változásom. 

Mi alapján választjátok ki, melyik könyvekkel turnéztok? A kiadók küldenek ajánlatokat, ti pedig válogathattok, vagy elkéritek a nektek tetsző címeket? Hogyan képzeljük el ezt a folyamatot? 


Vegyes dolog ez, mert nagyon sok kiadóval tartjuk a kapcsolatot (vannak kapcsolattartók), így a hozzájuk befutó kiadói könyvajánlásokat mindenki látja a csoportban, és lehet rájuk jelentkezni. De olyan is van, hogy az egyik BTK tag felfedez a kiadó oldalán egy újdonságot (vagy akár régi könyvet ami éppen aktuális valamiért stb...) és bedobja a közösbe, hogy mi lenne ha ezzel turnéznánk? Ha megvan a minimum 3 jelentkező (ez egy miniturné) akkor a kapcsolattartó elkéri a kiadótól a könyvet. Nagyon sok könyvajánlat közül tudunk válogatni, de nyilván nem mindenki olvas romantikus regényt, vagy YA-t úgyhogy eloszlanak az emberek az egyes címekre, és kiadókra. Én legtöbbször a Libri/Park/Insomnia könyvekre megyek rá, de szívesen olvasom francia ifjúsági könyveket a Könyvmolyképzőtől, vagy éppen a Maximtól egy jó történelmi vagy igaz történet alapján írt könyvet. 

Mit szeretsz a (könyves) bloggerkedésben? Mit gyűlölsz a (könyves) bloggerkedésben?

Ez igazából két kérdés lenne, de talán jobb együtt látni őket. 

Amit szeretek: a könyvélményeket, amiket a blog miatt olvastam el és amikre évek távlatából is szívesen emlékezem vissza, szeretem amikor megszáll az ihlet és gyorsan megírok egy posztot, szeretek pepecselni a bloggal (képeket keresgélni, csinosítgatni a bejegyzést, linkelgetni, olvasmányokat keresgélni, kívánságlistát írni), szeretem a kommenteket olvasni, nincs is annál jobb érzés, amikor valaki veszi a bátorságot, és kifejti a véleményét a posztom alatt. szeretem amikor egy kiadó megosztja a saját oldalán az én posztomat, ilyenkor mindig fülig ér a szám, és ujjongok, nem tudom megszokni 8 év távlatából sem. szeretem, amikor valaki privát levélben felkeres, és megírja a véleményét a blogomról, vagy éppen ajánl egy könyvet. az is nagyon szeretem érzés, amikor a blog miatt rámír egy kiadó, hogy együttműködne velem, vagy egy író ajánlja a könyvét elolvasára, mert szerinte tetszene nekem. bevallom szeretem, hogy a posztjaimat kattintják az interneten, és bár nem számít a látogatottság, hazudnék, ha nem élvezném azt, amikor több ezer ember olvassa el egy bejegyzésem. 

forrás: giphy.com


Amit gyűlölök: a helyesírási, és elütési hibák javítgatása. igen, tudom, hogy sok vesszőhibám van, és néha értelmetlen mondatok is előfordulnak, de akármennyire is átnézem valahogy mindig találok valamit (kéne egy korrektor!), nem szeretem hogy miután élesedett a poszt még legalább 10 perces művelet mindenhol megosztogatni a posztokat a közösségi médián, hogy az emberek lássák. nem szeretem, hogy vannak szerintem tök jó könyves posztjaim, amik a kutyát nem érdeklik és alig kattintott rá pár ember. nem szeretem, hogy időre kell elolvasni egy könyvet, de éppen nincs hozzá hangulatom / kedvem emiatt még nagyobb a stressz, hogy tényleg befejezzem időre, főleg ha nem is csúszik annyira az egész olvasmány. nem szeretem azt sem, hogy a nagyokosok szerint muszáj írni heti 2-3 posztot, mert csak akkor lehet életben tartani egy blogot. nem szeretek muszájból írni, csak akkor írok, amikor tényleg van könyv, amit elolvastam, vagy van téma ami érdekel és amit van időm kifejteni. utálom, amikor valaki a blog miatt sértődik meg rám (egy kiadó, egy író, egy fordító vagy egy szimpla olvasó, aki rajong azért a könyvért, amiért én nem stb...), mindig igyekszem betartani a határidőket, de én is emberből vagyok, és a véleményem nem mindig pozitív egy-egy könyvről, hiszen akár be is zárhatnám a blogot, ha csak azért írnék jót egy könyvről, hogy benyaljak az írónak, vagy a kiadónak. ami nem tetszik arról megírom, ha nem tetszik, de igyekszem úgy talalni, hogy ezzel nem bántsak meg mindenkit. 

Honnan jött a blogod neve? 


Nincs még Rólam rovat, de már tervezek egyet már (évek óta írom már kb), ez a kérdés ott is helyet kaphatna egyébként. A Zakkant becenév egy ált.iskolás barátnőmtől jött (köszi Reni!) akivel nagyon jóban voltunk és mindenféle hülyeséget csináltunk. Mivel vidám vagyok és mindenféle őrültségben szívesen részt veszek, előszerettem rángattam bele őt is ilyen tripekbe, hogy felvidítsam, vagy hogy ne unatkozzunk annyira suli után, úgyhogy mindig mondogatta, hogy zakkant vagyok. Szóval így lettem Zakkant, (a barátnőmet egyébként Zizinek neveztem el így a kettő becenév tök jól hangzott együtt). A neten mindenhol így vagyok regisztrálva (mindenki azt hiszi hogy fiú vagyok, pedig nem) az olvas meg hát egyértelmű, és valószínű, hogy egy nem túl kreatív önbrainstorming végterméke. Néha gondolkozom rajta, hogy el kéne hagynom ezt a nevet, mert gyerekes vagy nem túl professzionális, de mindig rájövök, hogy ez vagyok én. Néha zakkant, de szerethető könyvmoly lány. Szóval még egy darabig ez lesz a blog neve az fix :) 

+ kérdésem Lobótól: 

Van olyan könyv, amit már régóta el szeretnél olvasni, de akár évek óta halogatsz?


Most mondjam, hogy csak ilyen könyvek vannak a polcomon? Persze nem, de azért sok olvasatlan könyvem van. Nagyon szeretném elolvasni Orwelltől az 1984-et, mert sokan ajánlották és hát klasszikus, de ugyanígy nagyon szeretném folytatni Jo Nesbo Harry Hole sorozatát, de egyszerűen nem jutok odáig. Évek óta halogatom, hogy elolvassam a Titokzatos folyót Lehane-től pusztán azért, mert ha elolvasom nem lesz több könyv, amit olvashatnék tőle, de ugyanígy vagyok K.M.Moning Tündérkrónikák folytatásával, mert tudom, hogy már csak 3 könyv van magyarul, és ha mindet elolvasom, akkor nem fogom tudni folytatni a sorozatot. 


forrás: http://butteryplanet.tumblr.com/post/149647171878

A turnéról 


Fennállásának ötödik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hisz ti is részesei vagytok ennek az élménynek. Ennek örömére kezetekbe adtuk a gyeplőt, teret engedhettetek legkíváncsibb éneteknek és tabuk nélkül kérdezhettetek tőlünk. Most pedig rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk őket. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.

Nyereményjáték


6 meglepetéskönyv kerül kisorsolásra! Minden állomáson egy-egy bloggerünk jellemzőit találod, ami alapján meg kell tippelned, kiről van szó és beírnod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. 

Az én megfejtenivalóm: Az eredeti Könyvtároskisasszony, aki még munka után is szereti a könyveket, s nem csak ír, de előszeretettel beszél is róluk, meg az anglomániájáról.

Figyelem! Csak magyarországi címre postázunk, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, utána automatikusan újat sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turnéban résztvevő bloggerek: 


09/11 Dreamworld
09/18 Zakkant olvas
09/23 Insane Life
09/24 Szembetűnő
09/25 A Szofisztikált Macska

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe