decemberi dolgok

10:45:00 PM

nagyon szeretem a decembert, a karácsonyi díszítéseket, készülést az ünnepekre, majd amikor az itt van, akkor a családi összejöveteleket, a finom ételeket, a baráti találkozásokat, ajándékozásokat, a szaloncukrot, a habcsókot és a mindenféle terülj-terülj asztalkákat.

tegnap felcipeltem némi ablakba való világítást, visszaszámolós naptárat, asztal díszt úgyhogy holnap majd jól feldíszítem a lakást. ma erre nem volt kedvem, mert csak élveztem, hogy végre aludhatok és fel sem keltem az ágyból egy előtt. aztán csak bevásárlás idejére dobtam le a pizsit, majd itthon főzőcskéztünk és filmeztünk a Férfival.

neki is beindul a mókuskerék hétfőtől, én is tolom a szekereket előre, úgyhogy jól esett csak heverni és semmit sem csinálni. persze olvasni sem olvastam egy betűt sem, de azt hiszem hétvégén bepótoltam mert pénteken néhány óra alatt végigizgultam az Elitet és belekezdtem egy másik könyvbe is (Tudom, mit csinál a gyereked szombat esténként). majd egyszer ezekről is írok, ha odajutok (tudom unalmas, hogy mindig csak szabadkozom, hogy majd lesz post).

szívesen írnék heti 4 bejegyzést, ha nem dolgoznék napi 14 órát 4 különböző helyen (mindezt javarészt online), így amikor ezeket befejezem már szó szerint undorom van az internetről. és az olvasásból, írásból is. nem egyszerű ez nah.

de jó lesz ez a december úgy érzem, kicsit muszáj lesz kikapcsolnom ez az év elég megterhelő volt számomra és a nyári 5 napon kívül szinte semmit sem pihentem. várom már az otthon fekvést, amikor csak annyira kelek fel, hogy üdvözöljem az újonnan érkező rokonokat, és amíg magam elé nem hordom az összes karácsonyi sütit és meg nem nézem a Reszkessetek betörők összes részét a Holiday-jel és az Igazából szerelemmel, meg a Bridget Jones 1-2-vel karöltve.

jah csináltam új blogfejlécképet, és ha már tettem rá sok képet, akkor felrakom ide is azokat nagyban + 1-2 másikat amiket gyűjtögettem mellé. a karácsony érdekében még annyit csináltam, hogy frissítettem a kívánságlistám,  a molyon, hátha valamelyik angyalka megnézi és ajándékoz onnan valami fainságot :)

idén nem veszek részt semmiféle közösségi ajándékozási izében (moly, rukkola), se időm, se kedvem könyveket hajkurászni és listákat nézegetni, mert nem tudnám úgy megcsinálni, hogy az számomra elfogadható legyen és úgy semmi értelme. nincs időm szépen csomagolni, kártyát írni, ajándékokért menni, de még a postára sem jutok el, mielőtt bezárna. és amíg mástól és sok ráfordítással szép dolgokat kapnék, addig ciki ha én nem tudok ennyit sem nyújtani, úgyhogy idén nem "játszom".














Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Nagyon szép lett a fejlécképed.:) Nagyon remélem, hogy tényleg ki tudod magad pihenni karácsonykor.

    ReplyDelete
  2. Iszonyat nagy ajándék tud lenni egy hétvégi nap, amikor nem kell sehova menni. Megfogadtuk, hogy a következő hétvégén nem vagyunk hajlandóak kitenni a lábunkat a lakásból, legfeljebb bevásárlás céljából.
    Úgyhogy ezt is megértem, illetve az internet/számítógépundort is, hétköznap otthon semmit nem pötyögök, hétvégén is inkább csak vasárnap délután esek neki, de minek.
    Remélem ki tudod pihenni az évet majd abban a pár napban, bár sajna a karácsony se mindig arról szól, nem tudom, nálatok mennyi a rokon, itt szerencsére nagyon kevés.

    ReplyDelete
  3. Nagyon jó képek, és jó pihit! :)

    ReplyDelete

Subscribe