Marian Keyes - Van valaki odaát?

4:24:00 PM

Marian Keyes: Van valaki odaát? 

És igen, gyakran azt mondják rám, hogy Tündérországban kalandozom, és azt ordítják, hogy „Föld hívja Annát” meg más effélét, de az igazat megvallva, ennek megvan az oka: nyilvánvaló, hogy nem vagyok túlságosan oda a valóságért. Miért is vágyna bárki a valós világra – szoktam tűnődni –, soha nem volt kellemes hely.

Anno még a Várólista csökkentéses listámba került be ez a könyv és könnyed romantikus szórakoztatásként biggyesztettem oda, hogy majd jót fog tenni. Hát nem így lett! Nem volt könnyű ez a regény. Főleg az időzítés, mert pont amikor belekezdtem történt sok szomorú dolog és ez éreztette velem a hatását közben. Bár nem bánom, mert még így is nagyon meghatározó volt olvasni a Van valaki odaát?-ot!

Anna New Yorkban él, tökéletes élete van férjével Aidennel. A lánynak egy szuper PR-os állas van a legmenőbb szépségipari cégnél, ahol dúskál az ingyen smink cuccokban. Van egy mókás és hibbant családja (sok lánytesója) és pár barátja akikkel menő éttermekbe járnak vacsorázni. Persze nem ebben merül ki a regény több mint 600 oldala, hanem ennél jóval komolyabb témát boncolgat. 

Marian Keyest, mint írónőt bevallom nem ismertem igazán. Olvastam már Lobonál róla asszem a Görögdinnyék regény kapcsán, de én kb a Van valaki odaát? első 160 oldaláig azt hittem egy tökéletes szingli regényt tartok a kezemben, hiszen az írónő a boldogságkönyvek királynője (a borító szerint legalábbis). Itt azonban nem sok boldogság van. Anna szenved, Aiden eltűnt (elhagyta?) ő pedig a szüleinél próbálja kiheverni ezt a csalódást és egy csúnya balesetet, ahol megsérült. Egy idő után visszatér az Államokba és megpróbál talpra állni. Ahogy az a nagy könyvben (és a szingliregényekben) meg van írva. Megismerkedik egy új pasival, újra érdekelni kezdi a divat, a kozmetikumok és a társaságba járás az önsajnáltatás után. De ez itt nem éppen így zajlik és nem is ennyire könnyen.

Most már örökké visszatartom a lélegzetemet, arra várva, hogy a világ helyrerázódjon?

Anna szenved rendesen és vele szenvedtem én is az olvasás közben. A szívem szakadt meg, bár nagyon jól tudtam, hogy mi történik vele, mert én is átéltem már hasonló érzelmi megterhelést. Szóval átéreztem a helyzetet, és bevallom lányosan nem egyszer bőgtem a könyv olvasása közben.

Az igazat megvallva az összes nővérem az ökölharc határáig lojális, így miközben nem probléma, hogy kinyírják egymást, megölnének bárkit, aki a testvérükre kezet emel.

Viszont Keyes annyira jól hozza össze a szomorú részeket a vidám helyzetekkel, hogy kellő egyensúlyba helyezi a regényt. Anna emailes levelezéseit is elolvashatjuk a cselekmény szálai között, ami tartogat sok megmosolyogtató részt. A legmókásabb részek azok, amikor Anna az Írországban élő nyomozó nővérével Helennel (és anyjával) próbálja kideríteni, hogy ki az a nő, aki minden reggel oda viszi a kutyáját a házuk elé, hogy ott intéztesse el az ebbel a nagy dolgát. Anna nővérei és szülei, akik még mindig Írországban laknak próbálnak Annára hatni, felvidítani, hogy ne szenvedjen annyira. Ez azonban nem annyira egyszerű ebben a helyzetben.



Értékelés: 5/4

Nehéz spoilerek nélkül írni erről a könyvről, így csak azt tudom tanácsolni, hogy akit érdekel szánjon rá időt, mert sok érdekességet megtudhat a továbblépésről, a hiányról és az újrakezdésről, mindezt úgy, hogy közben nagyon emberi helyzetekbe nyerhet betekintést Annán és emlékein keresztül. Sok értékelésnél olvastam, hogy a könyv nincs összhangban a hosszúságával, hogy Keyes megírhatta volna ezt kevesebb oldalban is. Van ebben is igazság, de én úgy gondolom, hogy kellett ez a plusz 200 oldal Anna jellemfejlődéséhez és ahhoz, hogy egy darabokra hullott életet újra felépítsen a főszereplő. A hosszúsággal nekem nem volt bajom, inkább egy-egy szereplőt, vagy helyzetet éreztem furának, de nyilván ezek nem akkora tragédiák.

Fájdalmas regény ez, cseppet sem habkönnyű olvasmány, de én nem bántam meg, hogy anno egy könyvcsomagban megvettem potom összegért. És ez után még jobban elkezdett érdekelni a többi Marian Keyes regény.

Oldalszám: 653 oldal
Kiadó: Ulpius ház
Az írónő csinos kis weblapja

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. A többi Keyes könyvből kiindulva én is arra számítottam, hogy humoros tingli-tangli lesz, aztán jól megdöbbentem. Annyi fájdalom volt benne, hogy nehezen haladtam az olvasásával, pedig nem volt rossz egyáltalán. Pusztán csak mindig meg kellett állnom, összeszednem magamat. Mondjuk az is igaz, hogy én is azok táborára tartozom, akik szerint megírhatta volna 300 oldalban is, mert néhol untatott.

    ReplyDelete

Subscribe