Irvin D. Yalom - Szólok a rendőrnek

8:36:00 PM


"Barátságunk szellemében nem győztem piszkálni, hogy túldolgozza magát. Egyszer a piros cipős balerinához hasonlítottam, aki képtelen abbahagyni a táncolást. Azonnal rávágta, hogy pont az ellenkezőjéről van szó: a balerina halálra táncolja magát, ő pedig azért táncol, hogy életben maradjon."

Hallottam már Irvin D. Yalom Schopenhauer terápia című könyvéről (egy ideje fenn van a kívánságlistámon), ami a fikciót és a pszichoterápiát ötvözni. Most a Park kiadó jóvoltából elolvashattam az idős pszichiáter legújabb történetét, aminek az alapsztoriját egy magyar származású, Amerikába kitelepült túlélő zsidó visszaemlékezése adja.

Yalom és Brent egyetemi csoporttársak, ám megismerkedésük is véletlennek köszönhető. A könyvtárban találnak egymásra, és egy közös feladat/munka köti őket össze. A két teljesen mást tanuló és más mentalitással rendelkező ember több éven át marad kapcsolatban. 50 éves egyetemi találkozójukon Brent olyan titkot oszt meg Yalommal, ami teljesen letaglózza az idős pszichiátert.

"Az álmaimban… szinte mindegyikben két dolog bukkan fel: a holokauszt vagy a műtő. Vagy az egyik, vagy a másik, és a kettő néha összeolvad. És valahogy ezek az álmok, akármilyen szörnyűek, brutálisak, véresek, lehetővé teszik, hogy a másnapot viszonylag tiszta lappal kezdjem. Mindegyik afféle biztonsági szelep. Mint az örvény, ami előbb feldobja, aztán eltörli a sötét emlékeket."

Brent minden idejét még idősen is arra használja, hogy embereket mentsen szívsebészként. A munkába menekül mert a múltja miatt éjszakáról éjszakára rémálmok kínozzák a magatehetetlen zsidók miatt, akiken sem ő, sem senki nem tudott segíteni. Hatalmas teherbírással műt, és idős korára is aktívan harcol azért, hogy támogatást szerezzen olyan kórházaknak, ahol az ő módszereivel műtött emberek új esélyt kapnak az életre. Egy ilyen  támogatás miatt utazik Caracasba, ahol a reptéren megpróbálják elrabolni. Ekkor hangzik el a kötet címét adó: Szólok a rendőrnek! mondat. 

Ez indítja be Brentben azt, hogy meg kell osztania a háború szörnyű élményeit barátjával a pszichiáterrel, aki majd analizálja őt és végre meghallgatja több mint 50 évnyi némaság után.

Nemcsak arról volt szó, hogy Bob hallgatott a múltjáról, hanem arról is, hogy én nem akartam tudni róla. Összejátszottunk a tartós hallgatásban.

A történet szörnyű, amit Yalom is iszonyodva hallgat. (Ezeknél a sztoriknál a szerző a saját életével von párhuzamot, így róla is sok mindent megtudhatunk.) Mindenki hallott már a nácikról és a nyilasokról, azokról a kegyetlen megtorlásokról a zsidók ellen, ami a kötetben egy fiatal 16 éves fiú szemével átélve és leírva még borzasztóbbnak tűnnek. Brent mesél a Budapesten töltött időkről, Miklós nevű barátjáról, aki mások szeme láttára vérzett el a nyilasok lövései után az utcán. A félelem és a veszély mindennapos társai voltak a fiatal fiúnak, aki megpróbálta túlélni ezt az egész helyzetet, amibe azért került mert más a származása és a vallása.


A Caracasban feltűnt rendőr és a Budapest utcáján a nyilas megtorlástól Brentet megvédő rendőr alakja közös kapocs a múlt és a jelen között. Az emlékezés, ami olyan fájdalmas, tökéletes alapot ad(na) a pszichológiai analízisnek. A kis regényben olvasott történetek pedig abból a korszakból mutatnak be képeket a Bob által átélt helyzetek alapján, amikkel jobban megismerhető a II. világháború kegyetlen szakasza és az egész zsidóság által átélt megpróbáltatások.



Értékelés: 5/4 

Irwin D. Yalom stílusa és pszichiáteri hozzáállása nagyon jót tesz a könyvnek, ám sajnos amilyen megdöbbentő történeteket tudunk meg belőle, olyan gyorsan véget is ér az alig 55 oldalnyi párbeszéd és visszaemlékezés. Yalom feloldozza Brentet a Kimondom az ártatlanságodat mondattal, és ő  valószínűleg megkönnyebbül az évek hosszú sora óta hordozott szörnyű emlékképektől, ám ebben a történetben sokkal több lenne még. Fogva tartott ez a kis történet, hiába olvastam el több mint egy hete, még mindig felrémlenek a történetek és a párbeszédek.

Kíváncsi lennék Yalom teljes pszichológiai analízisére és az álmokra, amik nem csak Bobnál, de a szerzőnél is feltűnnek sokszor. Remélem a későbbiek folyamán olvashatok még erről, mert a téma nagyon érdekes feldolgozása a holokausztot átélt embereknek.

Oldalszám: 55 oldal
Kiadó: Park Kiadó (a könyv most -20% kedvezménnyel megrendelhető)
A szerző weboldala

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe