Sarah Dessen - Figyelj rám!

9:35:00 PM

"Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz."


Sarah Dessen könyvét, még nagyon régen egy Kelly nyereményjátékon nyertem meg, azóta fent állt a polcon. Egyszer belekezdtem, de nem ragadott magával. Viszont felraktam a Csökkentsd a várólistádat polcra, úgyhogy haladni kellett vele. És a végén nem is okozott csalódást! Pedig kicsit féltem tőle.

A történet főszereplője egy modell lány, aki 2 nővérével, édesanyjával és apjával él együtt. A lány Annabel Greene harmadikos gimnazista és a külső szemlélőnek úgy tűnik minden megvan. Szép, népszerű, sok barátja van, testvérei szintén modellek akikre felnézhet és segítenek neki. Emellett a család rendezett körülmények között él. Ám a látszat nem az, amit mindenki hisz.

Anna súlyos titkot hordoz az előző nyárról, amikor is egy buliban olyan megrázó dolog történik vele, amit nehéz egyedül feldolgoznia. De ő hallgat, mert úgy gondolja, hogy így egyszerűbb minden. A csendbe menekül. A barátai elfordulnak tőle és amikor kezd a szeptember teljesen egyedül marad az iskolaudvaron. Egy eldugott nyugis helyet keresve leül Owen Armstrong mellé a suli egyik falánál, hogy végre egyedül legyen. Owen magas, széles vállú, laza srác és mindenki a balhéiról ismeri a suliban. De legalább nem beszél semmit, és erre van Annának szüksége. A lány Owenről csak pletykákból, ám amikor egyik nap a fiú segít neki szépen lassan összebarátkoznak. Owen egy fura zenéket játszó rádióműsort vezet vasárnap reggelente. A fiúnak gyógymód a zené. Owen balhés kamasz, akinek dühterápiára kell járnia, ha nem akar bajba kerülni. A zene segítségével viszont ki tudja fejezni magát, és rengeteg dolgot tanít Annabel-nek, akivel szépen lassan egyre fontosabb részei lesznek egymás életében.

„… a zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp mint az a pillanat. Ami egészen elképesztő, ha jobban belegondolsz.” 

A könyv elején nem volt igazán szimpatikus a főszereplő csaj, de ahogy egyre többet és többet megtudtam róla és a családjáról egész másként kezdtem el látni a dolgokat. Anabel a hallgatásba és a füllentésekbe menekült élete során, ha valami baj érte. Nem mert szembeszállni azokkal az emberekkel akik bántották. Owen őszinteségre tanítja, és arra, hogy kimondja a dolgokat, azoknak az embereknek akik szükséges. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre közelebb kerül Anabel-hez a világ és a benne szereplő emberek : Whitney (Anabel húga) és táplálkozási problémái, Anabel anyjának labilis élete, Kirsten (Anabel másik húga) új élményei New York-ban, Owen barátai és a lány különös nyári eltitkolt múltja, hibái és döntései helyessége.



Értékelés: 5/4

Csodás könyv ez a családi és barátai kapcsolatok alakulásáról, és arról, hogy egy szerelem, hogy bontakozhat ki a zene és a hallgatás által. Owen és Ana kapcsolata nagyon aprólékosan van felépítve, és a lány és a körülötte lévő emberek változásai is tökéletes kompozíciót alkotnak Sarah Dessen regényében. Szerettem. A csendet és a zenéket is benne.

+ Az autómosós részért bónusz pont jár az írónőnek!

Oldalszám: 316 oldal
Kiadó: Kelly Kiadó
Az írónő szép weboldala

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. This comment has been removed by a blog administrator.

    ReplyDelete

Subscribe