Candace Bushnell - 4 szőke

11:13:00 PM


"-Mondjon valamit magáról Janey!
- Hát - kezdte Janey azon a hangon amivel soha senkit nem sértett meg - , harminckét éves vagyok. Már... azt hiszem, tizenhat éve vagyok modell, és színésznő is, bár azt szoktam mondogatni, hogy életem minden napján szerepet játszom. (....) Azt hiszem, azt mondhatom... nem tudom, hová tartok - egy pillanatnyi hatásszünetet tartott -, de azt tudom, hogy tartok valahová.
- Brilliáns - mondták."

Amit a könyvről találtam a Libri honlapján:

Első könyvével, a Szex és New Yorkkal, Candace Bushnell a felső tízezer, a New York-i kulturális elit, Manhattan világát célozta meg. Most a helyszín ismét New York, ismét Manhattan. A négy történet főszereplője négy nő. Szőkék. De nem egyformák. Még csak nem is ismerik egymást.

A könnyű kis szöszi, Janey Wilcox az elmúlt tíz évben minden nyarat a Hampton-vidéken töltött, de nem fizetett semmiért, legfeljebb egy-egy buszjegyet vett a saját pénzéből.James és a hamvasszőke Winnie Dieke (úgy kell ejteni, hogy, "dík", nem pedig "dájk"), a tökéletes házaspár. (Vagy legalábbis saját maguk szemében ők a tökéletes házaspár.) Életük a munkájuk körül forog (és gyerekük körül). Imádnak dolgozni.A platinaszőke, gazdag és gyönyörű Cinderella hercegnő anorexiás és paranoiás. Mindkettőt sikeres férjének köszönheti, aki ráadásul meg is csalja.A szimplán szőke írónő, aki Londonba menekül Manhattanből, és megpróbál rájönni, mi az oka annka, hogy az amerikai nők által mélységesen lenézett és slamposnak tituált angolok miért mennek férjhez mégis oly könnyedén.A történeteket olvasva szórakoztató, könnyed korrajzot kapunk Manhattanről. Vagy bármely nagyvárosról a világ bármely pontján.

Az én véleményem a könyvről:

Ahhoz képest, hogy a bevezetőben könnyed és szórakoztató körképet sejtet a könyvben nem sok szórakoztatót találtam. Inkább kínos volt olvasni. 4 szőke nő története, aminek sztorijai közben néha szinte visítottam volna mérgemben. Miért kell ennek így lenni? Miért teszik ezt magukkal a csajok? Miért nyafognak ennyit? Miért csalják meg a férjüket/pasijukat? Miért ennyire naivak? Miért ennyire szőkék? Miért alacsonyodnak le a női mivoltukban ennyire?

Nincs előítéletem a hajszínekkel szemben, hiszen én is javarészt szőke vagyok. Szőke kislányként születtem, majd bebarnultam, most meg mesterségesen kiszőkültem némi reménysugárral (és nem regénysugárral, ahogy először leírtam ;) köszi Doriszka a korrektúrát) a hajamban - azok a barna tincseim igen! De ez a könyv jól jellemzi a szőke nőket. A buta szőke nőket!

Nem is inkább korrajz ez, hanem társadalomkép azokról a nőkről akik platinaszőkék mézszőkék, hamvasszőkék és szimplán szőkék. Korkép azokról, akiket szétvet a pénz, és akik nem mellesleg hiába csinosak meg szexisek, de IQ hiányában csúnyán elrontják az életüket. Lecsúszott bulimiás és nyugtatókon élő hercegnő, egymás előtt titkolózó házaspár, buta könnyűvérű szöszi és egy magát okosnak mondó írónő, aki megpróbálja megfejteni az angol pasik szexuális életét.




ÉRTÉKELÉS: 5/1

Régen pontoztam le így könyvet, de azt hiszem ez az a kategória, amit nem fogok újra elolvasni és már szinte el is felejtettem mik történetek az egyes szereplőkkel, pedig pár napja olvastam csak ki. A Carrie naplója után ez Candace-től csalódás volt, nem is kicsiféle.

Adatok a könyvről még:

Oldalszám: 313
Kiadó: Gabo

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Annak idején amikor Bushnellt olvastam, ez a könyv jobban bejött mint a Szex és New York, amit kimondottan utáltam. Sokkal jobban tart görbe tükröt a manhattani felsőosztály elé, mint bármelyik más műve: kemény és kritikus. De szerintem a Rúzs és New York a legjobb tőle.

    ReplyDelete
  2. @Lobo
    Lehet, hogy hagynom kellett volna több időt a Carrie naplója után. Az még élénken élt bennem, és ahhoz hasonlítottam a 4 szőkét. A Rúzs és NY-os könyvek is nagyon érdekelnek ettől függetlenül tőle, mert azt sorozatban is szerettem :)

    ReplyDelete

Subscribe