Könyvmegjelenések

6:47:00 PM

Végre volt időm végigböngészni a könyvmegjelenéseket a site-okon, és örömmel konstatálom, hogy a vámpírok kihalófélben vannak (legalábbis nálam) és helyüket átveszik a tündérek :) Mondjuk nem szomorkodom emiatt, kíváncsi leszek mennyire válnak be a szárnyas természetfeletti lényeg. Én idén csak 2 vámpíros könyvet várok, de azt nagyon :D



Melissa de la Cruz Beach Girl 3 részes sorozatát is imádtam, így kíváncsi vagyok, hogy vámpírtémából mit hoz majd ki. A főszereplő egy 15 éves lány, aki megtudja, hogy vámpír és teljesen felfordul az élete. A Rettegés ősszel érkezik, és a folytatás is nemsokkal utána Álarcban címmel. Katie Fforde Szerelmes levelek könyvének borítójába teljesen beleszerelmesedtem. Igaz még vár rám az előző regényének kiolvasása is (Száz boldog esküvőm) , de ennek a sztorija is megfogott. Várható megjelenése: augusztus 2.

A boltkóros és a tesója című regényre kíváncsi leszek, de azt nem értem igazán, hogy miért nem sorrendben adják ki a könyveket. Így furcsa lesz olvasni a sztorit, hiszen ez az esküvős könyv utáni és a babát várós előtti (ami már ugye megjelent, de már mikor hajjaj). Mindenesetre ez a "kiadói baki" sem rettent el attól, hogy legyen egy újabb Becky Bloomwood-os könyvem ősszel :D Sookie kalandjait, azaz a Hetedik harapást szokás szerint megint kíváncsian várom, hiszen az utolsó rész (Halottnak a csók) messze nem sikerült olyan jóra mint az előzőek. De még így is izgalomban tart a vámpír-vérfarkas-alakváltó-tündér és a többi természetfeletti szereplővel megspékelt Charlaine Harris könyv.



Melissa Mar kezdi meg a tündérekről szóló Veszélyes játék című könyvével a mániát 2010 őszén. Rögtön megjelent már második és a harmadik részről is az előzetes a Kelly Kiadó oldalán. Ráadásul egy másik tündér-krónikák sorozat is elindulásra kerül, szintén a Kellytől. Wáó!
Charles Martin könyvének igazából a gyönyörű borítója fogott meg. Mikor elolvastam az Ahol a folyó véget ér történetét Doss-ról és Abbie-ről és a hatalmas szerelemükről egyből a Szerelmünk lapjai című film jutott eszembe. Az pedig örök kedvenc, úgyhogy azt hiszem ha érzelmeskedni akarok biztos, hogy nekikezdek ennek a könyvnek.

Az Egy hazug nő naplója is szintén érdekel, mert mindig is vonzottak a naplószerű könyvek. És itt ez a napló egy nagyon szörnyű titkot rejteget. De vajon mit?
Lakatos Levente új könyve - azaz a Cicamica és a 40 kandúr csak novemberben jelenik meg, de a botrányosnak titulált Barbibébi után kíváncsi leszek, hogy ez a könyv miről is fog szólni. Bár a férfi hímtagot ábrázoló napszemüveg és rúzs biztos tartogat néhány pikáns meglepetést :D

Te milyen könyv megjelenéseket vársz?

Ezeket is olvasd el

5 komment

  1. Örülök, hogy velem várod a Rettegést, mert én is arra vagyok ráizgulva, de nagyon. Nekem nagyon tetszik a körítés, hogy így is, úgy is kékvérűek, Mayflower, stb.

    Katie Fforde Szerelmes levelek c. könyvét meg most szereztem be angolul. Abszolút nekem írták. Irodalmi fesztivál, stb. Csak sajna, még anyám olvassa. :D

    ReplyDelete
  2. A boltkóros gyenge pontja a testvéres, azt kell mondanom na meg igen, elég fura, hogy felborult a sorrend...

    ReplyDelete
  3. "Te milyen könyv megjelenéseket vársz? "

    Legjobban ezeket várom:

    Barbara Wood: Titokzatos asszony(történelmi misztikus)

    Lara Adrian: A vámpír bosszúja

    Kresley Cole: Szeress, ha mersz! (végre megint egy skótos történelmi)

    J. R. Ward: Halhatatlan szerető

    Judith McNaught: Szerelmes éjszakák

    Brenda Joyce: Halálos ölelés (kedvenc romantikus krimim)

    Karen Rose: Érints meg (szintén krimi)

    Kinley MacGregor: Megsebzett szív (lassan már 3 éve várom ennek a könyvnek a megjelenését)

    Lisa Kleypas: Mindenem a tiéd

    Sherrilyn Kenyon: Sötét vadász 5. (démonok, görög istenek , nem lehet benne csalódni)

    Gena Showalter: Éjsötét hangok

    Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed

    ReplyDelete
  4. Igazán kíváncsivá tettél. Legjobban a Tündérkrónikák érdekelene.

    ReplyDelete
  5. Tünbdérkrónikák mind fenn vannak nálam digitálisan. Én is kíváncsi vagyok rá :D

    ReplyDelete

Subscribe