Örömködök

11:27:00 PM

Nemrég megkeresett a Partvonal Kiadó emailben, és kaptam egy ajánlatot Emőkétől, a kiadó munkatársától, hogy blogoljak a könyveikről.


Teljesen ledöbbentem és egyben meghatódtam, mert ilyen felkérés nem adódik ám sokszor. Azt tudtam, hogy több könyvesbloggert megkerestek rajtam kívül, de sosem gondoltam volna, hogy az olyan nagy táborban amit a könyvekről postoló bloggerek alkotnak én is beleférek egy ilyen megtisztelő felkérésbe. Már amikor Buzai Csaba felkért a Veszíts el egy könyvet játékra teljesen sokkot kaptam kábé. Nah most hasonlóképpen reagált a szervezetem. Még jó hogy nem látták az irodában mert mindenki szabadságon volt :D Ott vigyorogtam mint egy tejbetök a monitor mögött. Rögtön fel is hívtam Dávidkát (gyk:barátom) aki azt mondta, hogy ő ezt már megmondta előre, hogy úgyis ez lesz, hogy amit komolyan vesz az ember abban csak jó dolgok érik. Az ő optimizmusa mindig elgondolkodtat... Lehet, hogy nem is érdemlem meg én ezeket a dolgokat (kishitűség rlz)

De belevágtam a dolgokba, és ma voltam délután a Partvonal Kiadó - szerkesztőségében, ahol beszélgettem egy kicsit Emőkével is. Végül 2 könyvvel távoztam amiről hamarosan olvashattok is bejegyzést. Íme a "zsákmányok"



Ezenkívül ma az a szerencse is ért, hogy sikerült 2 jegyre szert tennem a holnapi Eclipse - Napfogyatkozás bemutatóra is, úgyhogy elsők között hallhatom a tinisunák visítását szinte premieren, vagy premier előtt? Franc se tudja mikor vetítik először. A celebek, mint Zimány Linda ma este már megnézték, és ájuldoztak egy sort a twitteren. Én holnap (és pénteken, mert már Dávidka szerzett jegyet Pécsre is) nézem meg lesz ami lesz. Remélem, hogy nem visonganak sokat majd a 12-14 éves csajok! A filmet szeretném figyelni és nem szörnyülködni megyek az ifjonci hevületükön vagy mi a szösz. Lehet, hogy én is rajongtam anno valamiért így? Nem emlékszem akárhogy próbálkozom.... Ti igen?

Ezeket is olvasd el

5 komment

  1. Szerintem én sosem voltam ilyen fanatikus, bár van 3 vagy 4 füzetni Britney-m, amit nagyon lelkesen gyűjtögettem, de tudtam, hogy elérhetetlen álom ez.
    El sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rád a felkérés miatt, a kitartó munka meghozza a gyümölcsét, ezt Dávid is jól mondja. Ezzel valami elindult. ;)
    Mégegyszer GRATULÁLOK!

    ReplyDelete
  2. Gratulálok, üdv a Partvonalos könyvek olvasói közt ;) Én is így voltam, mint te, kishitűség a köbön... nem hittem, hogy bárki komolyan vesz, hogy bárkit érdekel amit csinálok, hogy én is kaphatok könyveket, stb. És persze engem is a párom biztatott. Szóval hajrá! Csak így tovább.

    ReplyDelete
  3. Gratulálok! Jó munkát és sok sikert kívánok!

    ReplyDelete
  4. Gratulálok, akkor végre megtanulod a vesszők helyes használatát? Ami, amely, amik, amelyek, amit, amelyet, amikor, ahol stb. elé TEGYÉL VESSZŐT!
    Az olvasóid nevében is köszönöm.

    ReplyDelete
  5. Pretender: Igyekezni fogok :) Tudom, hogy sok vessző hibám van :S De igyekszem kiküszöbölni őket a jövőben.

    ReplyDelete

Subscribe