Veszíts el egy könyvet - A könyves bloggerek is bekapcsolódnak

10:57:00 PM

Ma örömteli dolog történt velem nemsokkal 11 óra után. Buzai Csaba az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár munkatársa megkeresett, hogy vegyék részt abban az akcióban ami a 2 éves Veszíts el egy! játékot hivatott bemutatni.

Naná, hogy azonnal igent mondtam, mert elvesztett könyvet találni jó dolog :) Én percre pontosan emlékszem arra, hogy tavaly május 8-án az utolsó órám előtt fél 4 felé a főiskolám folyosói radiátorán ott figyelt egy könyv. A csoporttársammal odamentem, és egyből megragadtam, hátha rajta van a név vagy vmi, hogy visszaadjam. A név benne is volt (ezúton is köszi Götz Andreának) és az elveszítő kód is és a honlap címe. Tehát nem szándékozta visszakapni a gazdája. Azóta a könyvet felrögzítettem a honlapra mint megtalált példányt, és mindenkinek megmutogattam az itthoniak közül, hogy mit találtam :)

A kezdeményezés most a könyves bloggerek segítségével újra megvalósul. Hetente más valaki ajánlj egy könyvet, amit a Könyvtár és Csaba beszerez, és elveszt. A szerencsés megtaláló pedig kiolvassa, és felrögzíti mint megtalált könyvet majd újra elhagyja, ahogy azóta én is tettem a megtalált könyvvel :)

Íme a hivatalos felhívás az akcióról:

Kedves olvasók és könyvelvesztők!

Mint arról talán már hallottatok, közeledik a Veszíts el egy könyvet! második szülinapja (március 25.), amit mi mással, mint könyvelhagyásokkal szeretnénk emlékezetessé tenni. A „hagyományos” könyvelvesztések mellett most valami mással is megpróbálkozunk – könyves bloggerek segítségével. Januárban ugyanis rendkívül titokzatos módon – a http://www.freeblog.hu/konyv szerkesztőinek pótolhatatlan segítségével – könyves bloggereket kértünk fel e-mail-ben, hogy írjanak egy-egy bejegyzést egyik kedvenc könyvükről. Miért pont könyves bloggereket? Mert sokat olvasnak, lelkesek, önzetlenek, és meghatározó a szerepük a könyvek és az olvasás népszerűsítésében. Meg mert igazán szeretjük őket. Szóval most ők ajánlanak egy-egy könyvet, könyvtárunk (az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár) pedig vállalta, hogy beszerzi azokat, majd pedig elküldi egy-egy szerencsés olvasónak olvasásra – és persze elvesztésre.

Mit kell ezért tenned? Igazából nem sokat. Először is figyeld a blogot, vagy a játék honlapját (vagy a Twittert, vagy a Facebook-ot, vagy a csillagok kedvező állását), és olvasgasd a bejegyzéseket. A könyves bloggerek ajánlóit rendszertelenül fogjuk megjelentetni, annyit azonban ígérhetünk, hogy heti két bejegyzést mindenképp olvashattok majd. A bejegyzésekben (jelen állás szerint tíz ilyen várható) népszerű könyves blogok szerzői írnak majd arról, melyik kedvenc könyvüket látnák szívesen az elveszett könyvek listájában, és miért. Majd a poszt végén egy kérdést is találhattok az ajánlott könyvhöz kapcsolódóan. A kérdésre e-mailben lehet majd válaszolni (ide küldd a választ: konyvtar@justhvk.hu) és a jó válaszokat beküldők között kisorsoljuk a könyv elolvasásának, és elveszítésének jogát. A beküldési határidő minden esetben a megjelenéstől számított egy hét lesz – a későn idekeveredők kedvéért. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után – valamikor március végén –a legjább 1 helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel (és persze ezeket a könyveket akár meg is tarthatod).

A játék már elkezdődött :
Heloise és Amadea ajánlottak könyvet, az ő kérdésükre válaszolva nyerheted meg a könyv elolvasásának és elhagyásának jogát, és ha legalább 1 kérdésre jól válaszolsz akkor a 30.000 forintos könyvcsomagot! Hajrá!

Tessék játszani, és figyelni a bejegyzéseket mert már elkezdődött a móka :) Ezúton itt is köszönöm a felkérést Csabának. Jól bearanyozta a napomat :)

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Még egyszer gratulálok hozzá. A héten amúgy én kukáztam egy könyvet, vagyis a szemétkupac tetején árválkodott, én meg természetesen elvettem, mert könyvet nem dobunk ki. Örültem volna, ha lett volna benne ilyen cetli, de hát így is megjárja. Amúgy valami ismeretlen francia író regénye, még a címére sem emlékszem, de jónak ígérkezik. :)

    ReplyDelete
  2. Örülök, hogy velünk játszol!

    Csak egy apróság: a 30 ezer forintos könyvcsomaghoz nem kell minden kérdésre jól válaszolni, elég akár egyre is. A végén az összes, legalább egyszer helyes választ beküldő között sorsoljuk majd ki a Gondolat kiadó felajánlását.

    Bocs, ha nem voltam egyértelmű. És köszi még egyszer!

    ReplyDelete

Subscribe