augusztusi kiszemeltek #201908

10:43:00 PM


Megint eltelt egy hónap, és észre sem vettem. 😮 A nyár valahogy elképesztő sebességgel haladt el felettem, de igazából ez igazi a többi hónapokra is, vagy a 2019-es évre. Ti nem vettétek ezt észre? Nos íme az augusztusi listám, amin bár nem szerepel annyira sok könyv, de van pár különlegesség, amit bár már csak szeptemberben, de te is beszerezhetsz (szokás szerint kattintható a könyvek címe a rendeléshez).

#krimi #thriller


A Szabadesés egy érdekes történet, egy anya-lánya párosról, ami okozhat meglepetéseket. Két skandináv krimire vetettem szemet ebben a kategóriában, és mindkettő különleges. Míg A sziget egy disztópikus politikai nordic noir, addig a másik regény egy tipikus "nyomozó" párosról szóló történet. Ez is érdekes lehet! 





Jessica Barry - Szabadesés (megjelent // General Press )

Amikor a vőlegénye magángépe lezuhan a Sziklás-hegységben, a hatóságok azt feltételezik, hogy a rajta utazó Allison Carpenter is odaveszett.
Maggie, Allison édesanyja azonban nem hajlandó elhinni, hogy a lánya meghalt. Hiszen egy anya ezt megérezné… Ő pedig ismeri Allisont – vagyis ismerte, két éve ugyanis egy szót sem váltottak egymással. Ám ez alatt az idő alatt a lány élete gyökeres fordulatot vett.
Mialatt valójában Allison az elemekkel harcolva igyekszik visszajutni a civilizációba, az anyja élete is veszélybe kerül. Maggie ugyanis egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a repülőgép-szerencsétlenség talán nem is baleset volt…
Egy anya és a lánya közti megszakíthatatlan kötelékről szól ez a fordulatos krimi, amelyben két elszánt és öntudatos nő harcol a túlélésért és a szeretteiért


Heine Bakkeid - Találkozunk ​a paradicsomban (megjelent / Scolar) 

Thorkild Aske, a gyógyszerfüggő egykori kihallgatótiszt vonakodva bár, de enged az unszolásnak, és tanácsadói munkát vállal a sztár krimiírónő, Milla Lind mellett. Millát eddig egy rendőrnyomozó látta el szakmai tanácsokkal, ám ő a közelmúltban gyilkosság áldozata lett, miközben épp a vonzó írónő legutóbbi regényéhez gyűjtött anyagot. A munka így félbeszakadt, ám tovább nem halogatható a folytatása. A készülő krimi valós eseményt járt körül: két intézeti kamaszlány rejtélyesen eltűnését boncolgatja. Nem sokáig tart, amíg Aske szimatot fog: több rejlik az ügy mögött, mint azt először gondolta. A magánéleti titkok szövevénye igaz skandináv krimiélményt rejt!




Sigríður Hagalín Björnsdóttir - A ​sziget (megjelent // Cser Kiadó) 

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?
Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.
A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték.

#romantikus


Az elmúlt napok könyvesboltjait ha minden igaz hamarosan olvasom majd, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire varázsol majd el. Lia Louist nagyon méltatják, hogy Cecelia Ahern és Kate Eberleen rajongók szeretni fogják (mivel én ezeket az írónőket szeretem) így csak remélem, hogy az ő könyve is tetszeni fog :) 


Amy Meyerson - Az ​elmúlt napok könyvesboltja (Megjelent // General Press )

Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon.
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.

Lia Louis - Valahol ​közel a boldogsághoz (megjelent - Álomgyár Kiadó) 

Lizzie James boldog.  Van egy biztos munkahelye (a nassolnivalók biztos áradatával a fiókjában), ugyanaz a legjobb barátnője egészen iskolás kora óta, és minden csütörtök este együtt van a családjával, hogy házhoz szállítós kaját egyenek és ócska műsorokat nézzenek a tévében. Lizzie szereti a cseppet sem bonyolult életét.
Aztán egy napon egy levél érkezik az első szerelmétől, Romantől. Egy levél, amit azon a napon írtak, amikor a fiú eltűnt. 12 évvel ezelőtt. Feltörnek benne a régóta elfojtott fájdalmas emlékek: az új iskola, ahova betegen kellett mennie, szeretett nagypapája halála, és az első szerelme elvesztése.
Ahogy Lizzie kibogozza a levél titkait, úgy fedezi fel, mi történt abban az évben, amikor az élete darabjaira hullott – és minden út Romanhez vezet.
De vajon ki küldte a levelet? És valójában mi történt Romannel?
Lizzie James azt hitte, boldog; vagy legalábbis valami nagyon hasonló. De most egyáltalán nem hiszi.  Lia Louis első regénye tökéletes olvasmány a Jojo Moyes-, a Mhairi McFarlane-, a Cecelia Ahern- és a Kate Eberlen-rajongóknak. Ez az a történet, amit sokáig nem fogsz elfelejteni.


#gasztro #életmód #motiváció


Rég olvastam jó életrajzot, és talán Christina Rickardssoné ilyen lehet, hiszen eléggé érdekes élete volt. Alexis Gabrielről semmit sem tudok, de nagyon szimpatikusnak néz ki a szakácskönyv borítója, és nekem már ez elég, hogy elhigyjem, hogy finomakat főz :) Melinda Gates "feminista" könyve megmutatja a nők nagyszerűségé, miközben motivál és lehetőségeket is ad mindenkinek.  




Christina Rickardsson a brazil utcákon nevelkedett, életében folyamatosan jelen volt az éhezés, halál és a félelem. Nyolcévesen fogadták örökbe Svédországba, ahol bár új életet kezdett, múltja folyamatosan kísértette. Könyvében mesél életútjáról és arról, miként jutott el oda, hogy saját alapítványt hozzon létre a szegénységben élő gyerekek megsegítésére.







Alexis Gabriel Ainouz - Így ​főz egy francia srác (megjelent // Corvina )

Alex French Guy Cooking vagyis Alexis Gabriel Ainouz egy igazi YouTube sztár és a főzés megszállottja. Ha eddig azt hitted, a főzés nehéz és unalmas, hallgass Alexre, és irány a konyha!
Első szakácskönyvében megtalálhatod a legjobb receptjeit: az egyszerű omlettet, vagy a tökéletes palacsintát (reggelire, ebédre vagy vacsorára is akár), az igazi, házilag készített pizzát, elképesztően egyszerű rament, a legeslegjobb hamburgert, amit kóstoltál, a francia hagymalevest (mégiscsak egy francia írta ezt a könyvet) vagy a csodálatos csokoládétortáét, amiért barátaid örökké hálásak lesznek neked.
Sok hasznos konyhai trükköt is találsz a könyvben, például megtudhatod, hogyan választhatsz könnyedén megfelelő bort az étel mellé, tanulhatsz hat mikrós trükköt, és a hagymaaprítás módszereit is ellesheted – séf módra, vagy utcai árus módra.



Melinda Gates - A ​nő helye (megjelent // Libri Kiadó)

„Ha ​az emberiség javát akarod szolgálni, javíts a nők helyzetén! Ha hozzájárulsz egy nő felemelkedéséhez, magának az emberiségnek a felemelését szolgálod.”

Az utóbbi húsz évben Melinda Gates a világ legtávolabbi pontjain élő, súlyosan nélkülöző emberek megsegítésének szentelte életét. Munkája során egyre világosabbá vált számára, hogy ha elő akarjuk segíteni a társadalmi fejlődést, mindenekelőtt a nők elnyomását kell megszüntetnünk.

Megindító, mozgósító erejű könyvében együttérzéssel, tapintatosan, mégis őszintén és elfogulatlanul mutatja be azokat a rendkívüli asszonyokat, akiknek a történetei egytől egyig a közös akarat és az összefogás hatalmas erejét bizonyítják. A nők helye a legégetőbb problémákra irányítja figyelmünket a gyermekházasságtól kezdve a fogamzásgátláshoz való hozzáférés akadályain át a munkahelyi diszkrimináció számos jelenségéig.

Melinda Gates, a világ egyik legbefolyásosabb üzletemberének feleségeként most először vall saját életéről is: leírja, milyen út vezetett a házasságán belül az egyenlőségen alapuló kapcsolatig, és bemutatja, milyen változatos lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy valóban megváltoztassuk a világot – és önmagunkat.

#gyerek #ifjúsági


Nagy suttyomban megjelent a Ragadozó városok második része, amiről Ákos írt a blogra bejegyzést anno. Mondtam is neki, hogy héjjj itt a következő rész, tessék elolvasni majd! A Csodálatos evolúció gyerekkorom kedvenc könyvére (Az ősrobbanástól a gondolkodó emberig) hajaz, így tuti élvezném ezt is olvasgatni. A Kicsi Mimi és a Sárkányovi az iskola/óvodas kezdés témakörét járja körbe, aktuális lehet sok anyukának/apukának. Wéber Anikó meggyőzött Az osztály vesztese című könyvével, bár ez talán kicsit kisebbeknek szól, de a fülszöveg alapján ez is nagyon érdekes mese. Az Álomgyár Kiadónál elkezdték újra kiadni a klasszikus meséket új köntösben, én a Hamupipőkét néztem ki a csokorból. Bár még semmit sem olvastam M. Kácsortól, de a dínós sorozatát nagyon sokan szeretik, így szerintem a boszikkal és egyéb meseszereplőkkel sem nyúlhat mellé. 



Philip Reeve - A ​ragadozó aranya (Ragadozó városok 2.) (megjelent // Cartaphilus )

Anchorage a nagy jégmezőn menekül.

A magasból egy apró, viharvert léghajó közeleg. Utasai, Tom és Hester a már nem létező Londonból jutottak el idáig. Ellenségektől és a múlt árnyaitól üldözve, sötét titkokkal a szívükben kikötőt keresnek. Ám Anchorage nem a várva várt biztos menedék. A járvány sújtotta, szellemektől kísértett város a halott kontinens, Észak-Amerika felé tart, útját pedig tűzvihar és halálos veszély övezi.

A Ragadozó városok sorozat második része, A ragadozó aranya Philip Reeve lélegzetelállító világába viszi el újra az olvasót, ahol csak a legerősebb maradhat életben, miközben az emberi civilizáció felfalja önmagát.


Anna Claybourne - Csodálatos ​evolúció (Scolar // megjelent)

A könyv feltárja az evolúció történetét és működését, és bemutatja azokat a tudósokat, akik részt vettek a folyamat titkainak felderítésében. A kötetből megtudhatod, hogy az évmilliók során hogyan változott az élet és miként bukkantak fel a különböző létformák. Megismerkedhetsz az evolúció során létrejött különleges és hihetetlen lények némelyikével, és megtudhatod, merre tart az evolúció.







Tamás Zsuzsa - Kicsi ​Mimi iskolás lesz (Naphegy Kiadó // megjelent)

Kicsi Mimi azon mesehősök közé tartozik, akikkel múlik az idő. Épp elkezdte az óvodát, amikor megismertük, most pedig mint iskolás nagylánytól veszünk tőle búcsút.
A sorozat hetedik kötetében először az óvodai búcsúztatóra, majd az iskolai évnyitóra készülhetünk együtt Mimivel. A mesék a már megszokott érzékenységgel mutatják be mind a búcsúzást, mind az izgalmakkal teli kezdeteket, és bizonyítják, az ünnepek nemcsak ajándékokról és szép ruhákról szólnak, hanem arról, mi van a szívünkben.
Tamás Zsuzsa legújabb meséi nemcsak a Kicsi Mimi-rajongóknak nyújtanak segítséget, hanem minden, óvodából iskolába lépő kisgyereknek.



Wéber Anikó - Visszhangország (megjelent // Pagony )

Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki: van a szobájában távcső, hogy nézhesse a csillagokat, a kertben madáretető, ahova szeretett madarainak szórhatja az eleséget. De egy nap Cinke eltűnik: valamit elvesztett, amit meg kell keresnie. Útja a titokzatos Visszhangországba, az elveszett dolgok földjére vezet, ahol különös emberekkel ismerkedik meg. Vajon aki belép Visszhangország földjére, azt örökre elfelejtik a másik világban lakók? Cinke és új barátja, Gréta, megpróbálják megmutatni a többieknek, hogy milyen fontos dolgokról feledkeztek meg, és közben maguk is megtalálják, amit elvesztettek, és ami láthatatlanná tette őket.

Wéber Anikó regénye finoman szövi össze a varázslatos és hétköznapi dolgokat, és közben megmutatja, milyen fontos egymásra figyelnünk.


Czernák Eszter - Sárkányovi (megjelent // Pagony )

Vajon milyen lesz az első nap az oviban? Tényleg lesz ott sok-sok játék, lesznek új barátok? Zoé, a háromfejű sárkánygyerek, mint minden kisovis, aggódva érkezik a Szivárvány Óvodába: biztosan ismeretlen csoporttársak, szokatlan ízek, rengeteg pakolás és unalmas délutáni alvások várnak rá! Aztán megismerkedik a csoporttársaival, és a Sárkányoviba bizony nem embergyerekek járnak, hanem jetik, manók, tündérek és trollok! Vajon a kis sárkány és új barátai együtt rájönnek, hogy oviba járni igazából a legjobb móka?




Emily Bevens - Hamupipőke (Megjelenés: 0830 // Álomgyár)

Hamupipőke története megmutatja, hogy a gazdagság nem minden, vannak dolgok, melyek nem megvásárolhatók. A rongyok mögött is lakhat szépség és jóság.
Hamupipőkét gazdag mostohája és csúf nővérei cselédként dolgoztatják. Egy nap a herceg bált hirdet, arra készül, hogy ott feleséget választ magának.
Hamupipőke varázslat segítségével eljut a mulatságba, ahol a herceg nyomban beleszeret. Csakhogy a varázs éjfélkor véget ér…
A legszebb és legismertebb klasszikus mesék ezúttal új ruhába bújtak. A szülőknek saját gyermekkorukból ismerős történetek most a legkisebbeknek szolgálnak örök tanulságokkal, melyeket majd talán ők is továbbadnak egyszer saját csemetéiknek.

Ha neked is elnyerte a tetszésedet, keresd a sorozat további részeit is, A rút kiskacsát, A kis hableányt, Aranyhajat és A szépség és a szörnyeteget.



M. Kácsor Zoltán - A ​boszorkány seprűje (megjelent // Kolibri Kiadó) 

Hogy kerül egy mesekönyvbe a fogszabályzós sárkány és az ördög gonoszsága? Miért hagyja faképnél a seprű a boszorkányt, és miért nem bánja a kalózkapitány, hogy a cápa leharapta a lábát?
Fogós kérdések, ugye? Ezekből a muris mesékből megtudhatjuk az igazat, de csakis az igazat! A sikeres Zabaszauruszok-sorozat szerzője másképp, a megszokottól eltérő, vicces helyzetekben mutatja be a népszerű, klasszikusnak számító mesealakokat.
Királylányok és királyfik, sárkányok és lovagok, kísértetek és ördögök, kalózok és varázslók, na és egy boszorka… Tudd meg te is a féltve őrzött titkaikat!


Ezek voltak a júliusi kiszemeltjeim, itt találjátok az előző júniusi listámat, a  májusi listámat, itt van a könyvfesztiválos áprilisi posztom, a  márciusi listám, a  februári listám, itt pedig a januárit találjátok

Kövess a Facebookon, és az Instagramon a több tartalomért 👈💗 Csatlakozz a #mutimitolvasol csoportomhoz, és mutasd meg te is, hogy mit olvasol éppen! 


Ti beszereztetek valami új megjelenést augusztusban? Ha igen, akkor mit vettetek? 

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Én csak egyet olvastam az augusztusi újdonságok közül: Mona Awadtól a Nyuszikát, ami egy meglepő regény az alkotás folyamatáról.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Képzeld, nemrég megnyertem a Nyuszikát, és ott vár vidéken, mert anyuék már átvették :) Remélem hamarosan én is sorra keríthetem, sok jó véleményt olvastam már róla!

      Delete

Subscribe