Vass Virág Franciadrazsé könyvbemutatóján jártam

10:21:00 PM

Most értem haza 5 perce kábé, úgyhogy gyorsan postolok mert most még élénk az élmény :)

Bevallom sosem jártam még könyvbemutatón. Az ilyenek mindig exkluzív események a sajtó munkatársainak, és csak 1-2 szerencsés meghívott vehet részt egy-egy ilyen zártkörű a bulin. Nah ez ilyen volt, úgyhogy szerencse kellett, hogy meghívjanak. De nem bántam meg, hogy elmentem :) Adri drága, aki szerkesztőnk a site-nál ahol dolgozom (itt ni >>> HotDog.hu ) kísért el engem, illetve én őt, mert ő sajtós meghívóval érkezett. Én ugye nyertem az Ulpius FB-os klubjában meghívást, de így együtt érkezve jobb volt az egész este. Elvesztem volna a sztárok között senkit sem ismerve Adri nélkül, akivel végig nevettük és dumáltunk az estét :)

19:00-kor kezdett az Operával szemben lévő Roberto Cavalli szalonban az esemény. Időben oda is érkeztünk (pedig voltak ám fennakadások), de nem is kellett sokat várni felcsendült Szinetár Dóra előadásában a könyvbemutatót nyitó dal. Dóra nagyon csinos és szép volt, és mivel szeretem a hangját tetszett az előadása. Itt meg is hallgathatjátok a Padamm című dalt, ha valakit érdekel. Azt hiszem Edith Piaf előadásában elhangzott sláger magyar változata.

Az ének után Vass Virág jelent meg, és Bus István (főszerkesztő:Playboy, újságíró:Nők Lapja, Maxima, Metro) nyitotta meg az estet és tette fel az interjúkérdéseit Virágnak, akit már régóta ismer. Sok mindenről esett szó a kis beszélgetésben köztük. Leginkább a könyv sztorija került előtérbe, ami egy szerelmi háromszögről szól, aminek már Virág is volt már szereplője mindegyik résztvevőjeként. A Vulevu-tól eltérően itt a karakterek teljesen kitaláltak voltak, amit az írónő alakított a maga kénye kedve szerint. Olyan tulajdonságokkal ruházta fel őket, amivel csak kedve volt. Virágról kiderült, hogy nem tartja magát a gyors írónők közé, de viszonylag gyorsan készült el a második könyve. Bus István azzal poénkodott, hogy egy új könyv megjelenése olyan mintha kiszakadva valami az emberből, mintha egy terhesség után életet adna valakinek illetve valaminek. Virág azt is elmondta, hogy a könyvvel a francia nők imázsát szerette volna egy kicsit bemutatni, de a lényeg a szerelmi háromszög a francia életérzés csak mellékes szála a Franciadrazsénak.

A Cavalli szalonnak az volt a jelentősége (nem mellesleg Virág is egy ilyen ruhát viselt), hogy míg a francia nők megtehetik, hogy ilyen ruhákban járjanak addig a magyar nők mentalitása sokban eltér tőlük, és ez nem csak a ruházkodásban mutatkozik meg. Virág beszélt még a munkahelyi kapcsolatokról is, hiszen a regényben egy feltörekvő újságíró, és egy gonosz főszerkesztő főnök-asszisztens beosztott viszonyáról is esik bőven szó. Az írónő példának felhozta az Ördög Pradát visel című filmet (könyvben: A főnököm egy boszorkány) amiben Anna Wintour tulajdonságai ihlették a karaktert. Virág életében nem volt ilyen főnöknő, amíg a Nők Lapjánál dolgozott sok szerető ember vette körül, és az ELLE-nél sem kellett asszisztens beosztásban dolgoznia így ezek az élmények kitaláltak a regényben.

Virág az új könyvéről is beszélt egy kicsit. Már elkezdte írni, de még el kell látogatnia Indiába, hogy ötleteket és élményeket gyűjtsön hozzá. Párizsban már sokszor járt, először Fejős Éva írónővel, aztán többször maga is munka célból. Virág elmondta, hogy imádja a várost és hangulatát, helyszíneit. A Sokszor ölel, India című regényéhez az ELLE indiai kiadásának szerkesztője adta az ihletet aki a válásáról, és kapcsolatáról beszélt Virágnak, aki új könyvében 100%-ig a párkapcsolati gondolatokra helyezi majd a hangsúlyt, kicsit mellőzve Párizst :)

A Bus István interjúja után elkezdődött a fotózkodás. A fotósok körülzsongták Virágot, és a celebeket. Elég magas volt az egy négyzetméterre jutó sztárok száma (Andy Wajna, Bárdos András, Máték Kriszta, Frei Tamás, Peller Mariann, Ábel Anita, Lakatos Márk, Szinetár Dóra, Bereczki páros) úgyhogy bőszen kameráztak és interjúvoltak mindenkit (remélem a tévében nem látom vissza magam :D ). Közben Virág egyedül maradt egy kicsit, úgyhogy letámadta Adri és csináltam róluk közös fotót. Mivel előzőleg megkaptuk a Franciadrazsé könyvet (stílszerűen egy csomag franciadrazséval egy zacskóban) így ezt is aládedikáltattam a Vulévu mellett Virággal.

Nagyon kedves és közvetlen volt, és aranyos dolgokat írt a könyveimbe. Semmi fellengzősség, semmi "sztárallűr". Átlagos nő benyomását keltette, aki nincs elszállva magától. Látszott rajta, hogy amíg interjúvolták lámpalázas volt (ezt ő maga is megerősítette) és mindenkihez volt egy kedves szava. Akivel nem tudott szót váltani (volt 2 nyertes akik a rajongói oldalán nyertek lehetőséget találkozni velük, de a nagy rohangászásban nem tudott velük beszélni, rögtön üzent miután hazaért, hogy elnézést kér és bepótolják az eseményt külön) Adri is szimpatikus sztorikat osztott meg róla, mert már készített interjút Virággal. Adrinak hála amúgy készült néhány közös kép, az este folyamán.

A próba babát is érdekli ám mi folyik itt :D


Nem tudok értelmes fejet vágni ez már biztos :D

Adri és Virág is fotózkodott :)

A vendéglátás színvonalas volt. Helyes pincérfiúkák szolgálták fel az üdítőt hatalmas boros poharakban (málnaszörpöt például) és felül a szalon emeletén volt terülj terülj asztalkám is. Nem maradtunk sokáig, mert tőlem távolt áll a hepajkodás és az ingyenélés az ilyen partikon (húúúú ezt úgy írtam mintha naponta ilyenekre járnék, pedig nem nagyon mozgok ilyen körökben, de már voltak érdekes élményeim a munkám során a sajtós eseményeken) meg amúgy is ideje volt hazamenni.

Mire hazaértem az eső is elállt, és így visszagondolva az estére sok új élményt adott, amit jó érzés volt így postra vetni. De tényleg! Pedig nem hittem, hogy ennyire pozitív lesz. Jó néha így csalódni :) Rendszeressé kéne tenni ezt a könyvbemutatóra járást ^^

Ezeket is olvasd el

5 komment

  1. hol lehetne ezt a postot lájkolni? :D viccet félretve, örülök, hogy ennyire pozitív élmény volt a könyvbemutató, egyszer én is elmennék egyre, csak engem nem hívnak ilyen helyekre.
    kellemes napot! puszillak.

    ReplyDelete
  2. nagyon jó volt olvasni, köszi, hogy megosztottad velünk.:)
    nagyon szimpatikusnak tűnik Virág.

    ReplyDelete
  3. Örülök, hogy ennyire pozitív élmény volt, gondoltam rád tegnap este, hogy mennyire jó helyen vagy most! ^^

    ReplyDelete
  4. De jó lehetett :), jól tetted, hogy gyorsan leírtál mindent, nagyon jó lett a poszt.

    ReplyDelete
  5. Szia!
    Köszönöm ezt a beszámolót, mintha én is ott lettem volna. :) Egyébként a könyvre kíváncsi vagyok, nagyon szeretek mindent, amiben van egy kis francia, meg amúgy is az igényes romantikus műveket. Úgyhogy előbb vagy utóbb beszerzésre kerül a Franciadrazsé is :)

    ReplyDelete

Subscribe