Stephanie Meyer - Újhold

7:52:00 PM

"Egy kicsit várt, aztán beszélni kezdett, közben pedig egyfolytában az arcomat fürkészte, hogy csakugyan figyelek-e.

- Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek. "

Amit a neten találtam a könyvről a Libri oldalán ITT:

Bella mer szeretni. Az élete árán is. Edward Cullen titkokkal terhes hosszú élete során először igazán boldog végre. És ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Egyetlen ostoba pillanat végzetes következményekkel jár. Edward maga mögött hagy mindent, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. S miközben hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, különös árnyak kószálnak a rezervátum körüli erdőkben, Bellát pedig egy furcsa hang bűvöli egyre hajmeresztőbb őrültségekbe. A földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket... Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?

Az én szubjektív véleményem a könyvről:

A megjelenés napján birtokolni akartam a magyar kiadású könyvet, bár előzőleg bevallom a neten kiolvastam a kalózfordítást, bár nem végig. (Szörnyű így gép előtt görnyedni és a fordítás is összecsapott volt, plusz nem ért még az amúgy is uborkásüveg nagyságú szemüvegemre még néhány dioptriát a regény)

Hasonlóan mint a Harry Potter sztorikat a megjelenés napján vehettem kézbe hála az előjegyzéseknek és a mai könyvipar marketingjének -20%-al olcsóbban. Juhéjj! Amúgy sem bírtam volna ki az Alkonyat után, hogy ne kezdjem el az újabb folytatást, mert kíváncsi voltam mi vár Bellára, és az ő vámpír szerelmére Edwardra.

Miután beszereztem a könyvet másnap utaztam Pécsre Ildihez, meg a PEN-re de a vonaton máris olvasni kezdtem, és hazafelé sem tettem le egy percre sem. Sokkal komorabb folytatást kaptam amikor is kezembe vehettem a könyvet, de még így is szerettem ezt a kötetet is. A sztorit nem lövöm le, bár sokan már úgyis olvasták vagy netán moziban is láttátok már.


A lényeg, hogy Bellát a könyv elején elhagyja Edward, és összebarátkozik Jacobbal, aki teljesen átalakul és megváltozik. Bella a szakítás után, Edward hiányába majdnem belepusztul, és ebből a gödörből Jacob húzza ki. Vele tölti szabadidejét (motorbuherálás címén) eközben Edward mintha a fejébe költözne. Amikor veszélyes helyzetbe kerül Bella Edward hangját hallja így keresni kezdi a veszélyt, csak közel érezze magához. Szikláról ugrik le, motorral száguld, és eközben csak várja, hogy Edward felbukkanjon és újra visszatérjen az életébe.

A sztori és Bella vergődése néhol elég depresszív volt, de így is bele tudtam magam élni a történetbe. (naná, hiszen én is hasonló alkat vagyok mint Bella - szerencsétlen, kishitű és szorongós) Az Újhold az Alkonyatnál jóval sötétebb volt, de így is kedvenc marad. És csak azért nem 5 pontos, mert jóval eseménytelenebb ez a sztori mint a többi. Lélekábrázolásnak tökéletes, de mint regény kevésbé kötheti le azokat akik a sok sok cselekményhez szoktak.

**** + fél*

ÉRTÉKELÉS: 5/4,5

Adatok a könyvről még:

Ekkor kezdtem el olvasni: 2009.04. 23.
Ekkora tettem le végleg: 2009.04.27.

Oldalszám: 582
Kiadó: Könyvmolyképző

Azóta a könyv megjelent már film alakban is. Ejtettem róla néhány szót már emitt ni >>>

+ Névnapomra Dávidkám meg is lepett az Újhold dvd-vel, és ennek örömére újra megnéztem vele együtt a filmet. Igen igen! Szado-mazo vagyok :D Szegénykém!Így is alig bírta ki a moziban a sikongató tinilányok hadát, ráadásul az első újranézéses dvdzés közben a film első 5 percében bealudt. Most végigszenvedte újra velem. És rájött, hogy rájött, hogy ezzel a filmmel magát is megszivatta, mert muszáj volt velem végignéznie. Nah sebaj :) Túléltük, bár tény, hogy filmben nem erős a sztori, ahogy könyvben sem annyira. Maximum Taylor Lautner hasizomkockáit jó dolog megszámolgatni a vásznon (de azt nagyon *_*)

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe