Könyvek, blogok és a web2

9:17:00 PM

Ma sikeresen leadtam a szakdolgozatom témáját, ami a könyves bloggerek web2-es életéről fog szólni. Avagy mitől lesz sikeres egy könyves blogger az interneten? Arra fogok kitérni a szakdogámban, hogy a könyvekről postoló bloggerek milyen eszközökkel, és azokat, hogyan használva élik mindennapi életüket a web2 szerteágazó világában. Kutatom továbbá azt is, hogy mennyire mérvadóbbak illetve népszerűbbek egy hobbiból író blogger postjai, mint azoké akik fizetett kritikai cikket írnak egy könyvről bármilyen nyomtatott sajtótermékbe. Hol és hogyan kap több figyelmet egy írás, kikre hat és hogyan?



És ha már web2 akkor egy kis sztori, hátha másnak is szerzek örömöt a jövőben.

A legtöbb barátom, ismerősöm szerint nem vagyok százas, hogy mindig minden internetes fórumon, klubban, honlapon megpályázok valami könyves játékot, ahol aztán valami oknál fogva mindig kedvez a szerencse és szert teszek egy-két ajándékkönyvre :)

A könyvek mellett mozijegyeket szoktam még bezsebelni, de ez egy másik történt ^^

Nincs ám ebben semmi titok. Egyszerűen szemfülesnek kell lenni. Erre pedig hasznos eszköz az internet, és főként a FACEBOOK, ami olyan mint az iwiw csak sokkal menőbb, és fiatalosabb, és órákat lehet szórakozni rajta mindenféle játékokkal (én ilyet nem csinálok, mert tuti függő lennék :D) vagy klubokban dumálgatva.

Mostanság főként a Jaffa Kiadó Facebook-os oldalán aktivoskodtam. Rengeteg nyereményjáték zajlik szinte napi rendszerességgel különböző könyvekért. Legtöbbször idézetekről kell megmondani, melyik könyvben szerepelnek és aztán nincs más dolog mint átvenni a nyereményt :) Múltkori feladat az volt, hogy a Klub üzenőfalára egy könyvkritikát írjunk és így nyertem meg már Csernus Nő hangos könyvét. A legutóbbi játékban amiről ITT írtam Carrie Adams: Keresztanya című könyvét kaptam meg, amit már régóta szeretnék elolvasni.

Ezenkívül aki klubtag most -40%-al olcsóbban ingyen postázással választhat a kiadó kínálatából bármit 4 napon keresztül, mert csatlakozott a 400. tag is :)

Továbbá egy csemege is vár: Aki jelentkezik "tesztolvasónak" az választhat néhány magyar író készülő regényéből egy fejezet amit elküldenek neki, és várják a véleményt. Én most Szendi Gábor új könyvéből olvasok egy érdekes fejezetet.

Érdemes a FB-on további könyves kiadók "rajongóivá" válni, mert ott is zajlanak dolgok. Az ULPIUS HÁZ kiadó nemrég kezdett el aktívoskodni, és pár nap alatt az új nyereményjátékukkal (ami hétfőig tart) sok ezer tagot szerezett.

A cél a klubban a 10.000. tag meghívása! Ha ez meglesz akkor azok közt, akik az összes facebookos ismerősüknek ajánló linket küldenek az Ulpius klubhoz, kisorsolnak 1-et, aki 50 könyvüket veheti meg 99 Ft/db áron, + 15 -öt, akik 5-5 könyvet. Ha hétfőig a klub eléri a 10 000. rajongót, akkor még 15 ember a kedvenc szerzőjének következő könyvét megkapja megjelenés előtt :)

Én az előbbire hajtok, bár egy megjelenés előtti könyvbe is beleolvasnék. Még erre eddig csak párszor volt sajnos lehetőségem. Egyébként ma az egyik kedves ismerősöm nyert könyvet a Jaffa kiadótól, mert ő lett a 400. tag akit pont én hívtam meg. Örültem ennek, mert könyvet nyerni jó, olvasni meg főleg! És ha nekem is benne van egy kicsit ebben a kezem, akkor az külön öröm :)

Ezeket is olvasd el

3 komment

  1. Ha kész lesz a szakdogád, szerintem nagyon érdekes és érdekes lesz. :)

    ReplyDelete
  2. Azt akartam, hogy érdekes és értékes. :D

    ReplyDelete
  3. Jaj, ez a téma tök jó!! :-)
    Majd ha elkészülsz vele, elolvashatom? Tök érdekel! :-)

    ReplyDelete

Subscribe