Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

11:27:00 PM


Nem lehet könnyű egy olyan testben élni, ami már nem engedelmeskedik az akaratunknak, de az is legalább ilyen nehéz lehet, hogy egy ilyen emberre figyeljünk. A Mielőtt megismertelek Willről és Lou-ról szól, akik pont ilyen helyzetben vannak.

A Cartaphilus Könyvkiadó jóvoltából most egy hat állomásos turnén követhetitek végig Will és Lou történetet. Tartsatok velünk 06. 14. és 24. között, és ahogy megszokhattátok, nyerhettek is!



Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

Kiadó, megjelenés

Cartaphilus Könyvkiadó, 2016

Oldalszám

484

Fordító

Lányi Judit

Sorozat

Mielőtt megismertelek I.

Fülszöveg

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?


„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)
„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)


Könnycsatornáim áradása 

Szövegezzük le az elején, hogy én nagyon, de nagyon szerettem ezt a könyvet, és eléggé bőgtem a végén rajta. Utoljára ilyen a Csillagainkban a hiba olvasása után tört rám, pedig az a könyv nem volt 100%-os, de Jojo Moyes könyvébe nem tudok belekötni. És nem is akarok. Érzelmileg engem pont jókor, jó helyen kapott el ez az olvasmány és minden egyszer percét élveztem, még akkor is ha fájt. Mert nekem a jó könyvek egyébként fájnak. Persze jó szívvel gondolok vissza a történetre, mert bőven adott hozzám a történet, meg a karakterek, és ezeken általában jól el is agyalgatok még hetekkel a könyv becsukása után is.

Nagyon tanulságos olvasmány volt a Mielőtt megismertelek, és bár számítottam rá, hogy nem lesz könnyű olvasmány, mégis meglepetéseket okozott az utolsó oldalakon is. Az meg főleg meglepett, hogy van folytatása, amire nyilván most nagyon kíváncsi vagyok, főleg azok után, hogy... De ne rohanjunk előre.

Érzelmileg mindenféle mélységet és magasságot megjártam olvasása közben, de azt hiszem ezzel a két főszereplőnk sincs másként. Adva van Will, aki harminc x néhány éves, jól menő üzletember, imádja az életet, szeret utazni, sportolni és tökéletes élete van. Aztán ennek egyszercsak vége szakad, mert egy szerencsétlen baleset során lebénul nyaktól lefelé. A férfi ezután segítségre szorul. Ez pedig mint minden épp eszű embernek nehéz elfogadni hogy az élete már sohasem lesz olyan, mint előtte volt. Louisa átlagos családban él. Nővére (annak kisfia) és szüleivel és a nagypapával laknak egy tipikus angol házban, ahol nincs elég szoba. A lány hiába 25 éves nem tudja, hogy mit kezdjen az életével, miután több év munka után egyik napról a másikra kirúgják a kávézós állásából.

A méhecskés harisnya, amit akár én is hordhatnék

Két ember, két nem egyszerű sorsába nyerhetünk betekintést, főleg a lány szemszögből olvashatjuk azonban a sztorit. Az elején Will monológját olvashatjuk a balesetig, majd Louisa életét ismerhetjük meg, akinek a munkaközvetítő ajánlja fel azt a melót, hogy gondozza Willt. A lány elmegy az interjúra, és Will anyja felveszi őt. Biztos, hogy ebben az is közrejátszott, ahogy a lány viselkedik. Nincs jó szó rá, de kedvesen béna, és bár Louisa nem buta, de mégis van benne valami vidám, ami a mogorva és kedvetlen és depressziós Willt is megváltoztatja. Nyilván nem gombnyomásra, hanem szépen lassan.

Egyébként a könyv elolvasása után másnap rögtön elrohantam a moziba és megnéztem a filmet is, mert hát látnom kellett, hogy milyenek a karakterek vásznon és hát igen... Nekem nagyon tetszett a két színész, és szerintem jól megvalósították a könyvet. Igaz néhány dolog nem úgy történt, mint a könyvben, de sebaj. Azok a jelenetek, amiket imádtam a könyvben (a borotválkozás, az esküvői tánc, a szülinapi ajándékozás, Lou ruhái, vicces cipői, vagy Will mosolya) azt tökéletesen visszaadta a film. És be kell valljam, hogy egy kicsit én is olyan vagyok, mint Lou. Elég sok mindenben magamra ismertem, mind a filmben, mind a könyvbeli karakterben. Azt hiszem én is ilyen vidám ember vagyok, és viccesnek is mondanak néha, meg én is eléggé öööhmm eklektikusan öltözöm. Talán annyiban nem értettem együtt Louisával, hogy nekem szerencsére vannak céljaim, és nem vagyok annyira elveszett, de a lány stílusa és életszemléletével teljesen egyet tudtam érteni.

Will és karakterének alakulása, anyukája és apukája részleteinek segítségével a könyvből jól összetehető. Az elején tényleg mogorva, és szívtelen karakter egyre jobban nyílik ki, és annyi reménykedésre ad okot, hogy ezért is fájt annyira a könyv vége. Nyilván nem árulom el, hogy mi történik a könyv végén, csak annyit mondok, hogy érdemes elolvasni.


Értékelés: 5/5 


Szőrösszívű vagyok az idén, és eddig egy könyv sem volt számomra tökéletes (azt hiszem), de Jojo Moyes végre elhozta a romantikus lelkemnek ezt a csodás történetet. Mind a karakterek, mind a könyv nyelvezete, mind a történet, mind a leírás módja, mind a cselekmény, mind a mondanivaló, a vicces történetek vagy éppen fájdalmas pillanatok annyira a helyén voltak, hogy nem tudok belekötni semmibe.

Csak annyit szeretnék elmondani, hogy Jojo Moyes folytatását is mindenképpen elolvasom, és a többi könyvére is nagyon kíváncsi vagyok. Mondjuk elég magasra tette a lécet ezzel a könyvvel, de bízok benne.

A Mielőtt megismertelek rengeteg erkölcsi kérdést is boncolgat a romantikus pillanatok mellett helyén van benne minden olyan, ami az ember életében fontos lehet és amire bár nem szívesen gondolunk, de néha kell. Például, hogy mi történik, ha egy szörnyű balesetben megbénulunk, milyen lehet kiszolgáltatottnak lenni és mások gondjaira bízva élni? Milyen lehet úgy felnőtt nőként élni, hogy még mindig otthon laksz és hiába van 7 éve kapcsolatod, ha abba nem látsz sok jövőt? Milyen lehet mindent szinte kipróbálni a világon, de elveszteni annak a lehetőségét, hogy újra és újra megtedd? Vajon van élet a halál után és ha igen, az kinek mit tartogat? Egy szerelem lehet annyira erős, hogy döntéseket írjon felül?



Bőven van agyalnivaló a történetben, és rengeteg a mi lett volna ha...? kérdés, de jól van még ez is így. A könyvben nem csak Willt és Lou-t ismerhetjük meg, hanem Will anyját és apját is, sőt még sokkal árnyaltabb képet kapunk Louisa pasijáról a Futóról (akit a filmben a Harry Potter törénetek Neville Longbottomja alakít!), nagypapáról, Lou nővéréről és Nathanről, aki Willt ápolja.

A könyv egyébként szerintem megtanítja az élet szeretetére is az embert, és arra, hogy megpróbáljuk pozitívan látni a dolgokat, még akkor is, ha az adott helyzetünk nem éppen ezt mondja. Mert mindig lehet jobb, vagy legalább álljunk úgy hozzá, hogy legyünk ironikusak és nevessük ki a saját szerencsétlenségünket. Will páratlan humora és Lou viccein vagy mondásain nem győztem mosolyogni. Persze, ahogy az elején említettem bőven sírtam is a könyvön, főleg a végén, de már a közepén is elérzékenyültem. Will édesanyjának gondolatain főként, meg persze ahogy Lou egyre közelebb került a férfihoz, és ahogy az érzései egyre bonyolultabbak lettek és ezáltal az olvasónak is egyre jobban lágyult el a szíve.




Jó, igyekszem nem ragozni tovább, de engem ez a könyv megvett. Nem csak azért, mert fontos témákról szól (elfogadás, a másik motiválása, az élet szeretetének megnyilvánulása, a szerelem és a döntések ereje, a család egysége, egy (pár)kapcsolat szakaszai, az elengedés és szakítás, a biztonságos talaj elhagyása.), de emellett még vicces is volt. Will poénjai és beszólásai mindent vittek, és amikor nem pislogtam ki a szememből a könnyeket, és nem sóhajtoztam, akkor mosolyogtam. És tudom, hogy egy kicsit másként állok én is az élethez ezek után. Mert erre is megtanított ez a könyv. Olvassátok el ti is! Megéri!
http://www.lira.hu/tradetracker/index.php?tt=4784_12_179192_&r=%2Fhu%2Fkonyv%2Fszepirodalom%2Ffelnottirodalom%2Fregenyek%2Fmielott-megismertelek-2
Szerezd be innen a könyvet >>>




Blogturné extra: a borítók


A könyv már nem először jelenik meg magyarul, de most a film miatt új borítót is kapott a történet, rajta a két főszereplővel (Emilia Clarke és Sam Claffin). A többi kiadáson főként Louisa és Will páros kap főszerepet, ám több borítón magát a lány ábrázolják.

A nagy betűs címes változat (az angol eredeti kiadás) vörös színe sokszor megjelenik a borítón (és persze a könyvben) szereplő Louisa ruhája színén is. A holland változat a szőke lánnyal nekem fura, az indonéz kezek egymás felé verzió is érdekes. Nektek melyik tetszik a legjobban?













Nyereményjáték


Will, a történet főszereplője kvadriplégiás, ami azt jelenti, hogy mind a négy végtagja lebénult. A mostani nyereményjátékban olyan könyveket keresünk, amelyekben szintén mozgássérültek vannak. A regények fülszövege alapján kell rájönnötök, melyikről lehet szó, azonban némelyik szót kicseréltük. Írjátok be a könyvek címét a rafflecopter megfelelő sorába, és máris esélyetek van megnyerni a Mielőtt megismertelek egy példányát!

Az én kitalálnivalóm:

„…1985. március 7-én a Roosevelt körút. és a Május 35. tér kereszteződésében piros jelzésnél kezdte meg átahaladását az úttesten, minek következtében a GT 86-91 frsz-ú személygépkocsi elütötte. A baleset következtében Wade Watts 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.” Nyolc napon túl? A baleset előtti Wade Watts fizikai és szellemi feltámadásának bizonyítéka az egy ujjal gépelt Napló, igazolása annak, hogy az 1985. március 7-ig kenubajnok, dobos és szépségkirály W. W. végtére is azonos a baleset utáni önmagával. Ezért az azonosságért az idén 17 éves fiúnak keményen kell harcolnia. E keserves, mégis felemelő küzdelem döbbenetes tükre a kötet.


Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 

 
A turnéban résztvevő bloggerek

06. 14. Bibliotheca Fummie
06. 16. Szembetűnő
06. 18. Kelly és Lupi olvas
06. 20. MFKata Gondolatai
06. 24. Zakkant olvas
06. 27. Dreamworld

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Jojo Moyes is egy olyan szerző, akit eddig csak nézegettem, de most meggyőztél, hogy olvasnom is illene már tőle!! :) A filmre is kíváncsi lettem, nagyon jók ezek a gifek!

    ReplyDelete
  2. Nem akartam olvasni, de szerintem mégis teszek vele egy próbát. :)

    ReplyDelete

Subscribe