Böszörményi Gyula - Beretva és tőr (Ambrózy báró 2.5)

8:53:00 PM

Újabb bűnügy Ambrózy báróval, ráadásul egy újabb történet, amit megtörtént események ihlettek! Természetesen mi sem hagyhatjuk ki, felderítjük az eseményeket. A Blogturné Klub öt bloggere június 10-én kerekedik a legújabb eset nyomába, és ti is játszhattok velünk.

 

Böszörményi Gyula - Beretva és tőr (Ambrózy báró 2.5)

Kiadó, megjelenés

Könyvmolyképző, 2016

Oldalszám

88


Sorozat

Ambrózy báró 2.5

Fülszöveg

1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.

Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?


Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik! Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságok-ban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!



Nem volt kérdés, hogy elolvasom-e Ambrózy báró újabb kalandját, inkább az volt a kérdés, hogy mikor. A könyv ugyanis az Ünnepi Könyvhétre jelent meg, de bevallom mivel nem annyira figyelem az új megjelenéseket, így csak pár nappal a Könyvhét előtt értesültem erről az örömteli dologról. Mivel nagyon tetszett a Báró és Mili kisasszony előző története is, így úgy vetődtem erre az aprócska novellára, mint éhes mókus a mogyoróra.

Hiába azonban a nagy öröm, sajnos ez a 88 oldalas kis csekélység kevésnek bizonyosul ahhoz, hogy kibírjam a következő nagy kötetig a történetet. Vagy jön még 5 ilyen novella, vagy Böszörményi Gyula villámsebességre kapcsol és gyorsan elhozza a 3. Ambrózy történetet. Persze az írókat nem illik siettetni, én sem teszem, inkább örülök, hogy kaptunk egy kis szösszenetet a két kötet között. Bevallom erről a perzsa - magyar történetről csak halvány emlékeim vannak a Rudnay -gyilkosságok kötetből, de szerencsére semmi előtörténet nem szükségeltetik igazán a történet megismeréséhez. Mivel ez a sorozat 2. része után játszódik (itt írtam róla) nem sokkal, itt már Ambrózy báró segédje Mili kisasszony, akit én eléggé bírok.

A nyomozó, aki olyan gyors, mint a villám


A kettejük kapcsolata teszi különlegessé a könyvet, folyton zrikálják egymást, itt sincs ez másként. Ezek a kis nüanszok adják meg a novella fő humorát, meg persze a nyomozás, ami ezúttal is ugyanolyan csavaros, mint a többi Böszörményi regényben. Annyi a hátrány csak, hogy mindent lezavarnak 88 oldal alatt. Ambrózy turbó módra kapcsol és alig pár nap alatt kinyomozza az egész ügyet. Pedig látszólag nem is annyira egyszerű ez az eset, legalábbis nekünk olvasóknak. A csavaros báró és okos segítője Mili kisasszony megoldja ezt is.

Nekem úgy tűnt ebben a történetben Mili kicsit hátrébb szorul, amiért kár volt. Ok, ő is be van avatva a Hungária szállón történtekbe, és segít is a nyomozásban (azt nem árulom el, hogy hogyan), de a könyv javarészt arról szó, hogy Ambrózy báró végig vezeti a bűntényeket (bizony, kettő is van ebből most itt!) és elmagyarázza, hogy hogyan jött rá mindenre.



Értékelés: 5/4.5 


Korrekt jutalomjáték ez a kis novella az Ambrózy báró sorozat rajongóinak. Van benne minden, amiért szeretjük ezt az egészet. A kor és a korabeli dolgok leírása megint nagyon pontos (nem vagyok történész, de anélkül is lehet ezt érezni), és érzékletes. Van benne jó kis nyomozás (ráadásul itt dupla dózisban, mert 2 bűntettet is kapunk, pedig az elején csak egynek indulunk neki.). Benne van Ambrózy báró és Mili kapcsolatából is egy kis minimális kis évődés és kapunk néhány korabeli hírességet.

Széll Kálmán és baráti köre


Vámbéry Ármin balról a második ülő alak. A képen szerepel Zichy Jenő is.
Többek között megismerhetjük Vámbéry Ármint és szó esik a híres sahról, aki miatt felhajtást rendeztek, és aki miatt a nyomozás is elindult. Az ő udvartartása, segítői és az egész élete kész rejtély, így nem csoda, hogy okoz azért fejtörést Muzaffer ed-din Qajar. A Beretve és a tőr végén ráadásul találkozhatunk egy még sötétebb figurával, akiről nem derül ki, hogy később kap-e még szerepet...

A kis könyv (mert sajnos tényleg kicsi, néhány óra alatt végigolvasható) újra csodaszép borítót kapott és nálam kitöltötte a hiányzó űrt, amit azóta érzek, hogy befejeztem a kötet 2. részét. Sajnos azonban ez mégiscsak kevés ahhoz, hogy ne várjam csak még jobban a 3. kötetet. Mikor lesz már év vége?




Blogturné extra: Korabeli képek a regény különleges helyszíneiről 


New York kávéház

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.061

forrás: fortepan
Hungária nagyszálló

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.137

Pannónia szálló
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.145


Nyereményjáték


Ismét lehetőségetek van rá, hogy a Blogturné Klubbal könyvet nyerjetek!  Két példányt sorsolunk ki a helyes megfejtők között. És hogy mit kell megfejteni?

Minden állomáson egy híres nyomozópárosról találtok képeket. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy beírjátok a páros mindkét tagjának nevét a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba. (Ne aggódjatok, nem leszünk túl szigorúak, ami a vezetéknév vagy csak keresztnév dolgot illeti, a lényeg, hogy egyértelmű legyen, melyik páros.)

Nah melyik nyomozópáros van a képen?
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

 

A turnéban résztvevő bloggerek 


06.10 Szembetűnő
06.13 Zakkant olvas
06.16 Dreamworld
06.19 Deszy könyvajánlója
06.22 Sorok között blog

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe