Egy kis örömködés

10:51:00 PM

Szerencsére, amióta ráállítottam a Férfit, hogy nyerjen nekem könyvet elég jól megy a projekt. Most éppen a Csontszüret lett az övé, persze én is játszottam, de én hétvégén csak a lottón nyertem. Nyugi, még mielőtt azt hinnétek, hogy az ötös lett az enyém, csak egy kettesem lett. De ugye aki a kicsit nem becsüli... :)

Igaz néhányszor játszottam már életemben, de mivel eléggé szerencsés sorozatom van (heti egy nyeremény itt-ott, főként mozijegyek, dvd-k, könyvek) így gondoltam rámegyek a lottó témára. Ha a novemberi beszerzések listám gigahosszú lesz, kezdjetek gyanakodni, hogy én nyertem az ötöslottót :)  De szép álom is lenne!

A Csontszüretet már láttam a Blogturné Klubon is, úgyhogy szemet vetettem rá, így ezért az örömködős post. Persze lógok még egy A Juliette társaság, Vérbe öltözött Anna, Úgysem ismered, Véletlenül milliárdos - Hogy született a Facebook?, A Paladin prófécia, Jasmine - avagy kinek kell a szerelem! postokkal. Mindjárt kiolvasom a Nikitől nyert Csodák korát és a várólista csökkentéssel is egész jól állok. Már csak másfél könyvnyi és befejezem.

Ez pedig a Csontszüret fülszövege, alább pedig a trailer. Kíváncsi vagyok mennyi lesz ütős! Eddig jók a vélemények, bár ez megint olyan téma, hogy mostanság maximum pontot elvétve adok.


2059. Scion London. Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába... beláthatatlan következményekkel.

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok belőlük toboroznak hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki mestere és halálos ellensége is egyben. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és felfedni a titkát...

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Én is nemrég nyertem kettest a lottón, örültem, mint majom a farkának :D
    A Paladin prófécióás posztodat várom, én is szemeztem vele! :)
    És gratula a nyereményhez, jó olvasást! :))

    ReplyDelete

Subscribe