most, hogy szépen eltelt a karácsony, a szilveszter is, én az újév csodás első napjait a wc-n ülve, illetve azt ölelgetve töltöttem, mert bekaptam a fantasztikus hányóshasmenős vírust. (bocs, ez lehet TMI - too much information, de nem érdekel :D)
ez kicsit meggátolt abban, hogy haladjak ezzel a decemberi szerzemények bejegyzéssel, de nem állíthat meg holmi szar vírus. nincs nekem időm erre. szerencsére 4 nap alatt levonult, ebből 2 volt igazán para (főleg nekem, aki maximum évente egyszer szokott enyhén náthás lenni). megjártam az ügyeletet (semmi komoly, csak hétvégén az volt nyitva, de itt is elmondták, hogy nem vagyok kiszáradva, injekció sem kellett a hányás ellen). csak legyengültem, végtelenül elfáradtam és 4 kilót fogytam. azóta már visszatért az étvágyam, újra tudok enni, és már olvasni is. ma már edzésen is voltam, hiányzott is. el is csoffadt a combom, meg a hasam is, úgyhogy most vissza kell szedjem a régi súlyomat, meg az energiámat, mert legszívesebben aludnék, és aludnék egész nap.
a betegség alatt próbálkoztam olvasással, de képtelen voltam rá. nehéz visszarázódni a "dolgos" hétköznapokba, és tartani az egyensúlyt az edzés-munkahely-másik munkahely-olvasás és könyves blog-magánélet között, de azért igyekszem. következzen akkor az év utolsó hónapja.