A könyvek szerelmeseit anno eléggé szerettem, Emily Henry nekem egy a romantikus könyvek piacán egy friss és üde színfoltnak tűnt. Igaz azóta nem jutottam oda, hogy olvassak mást is tőle, de amikor láttam, hogy az Animus Kiadó elhozza az új regényét, nem mondhattam nemet. És milyen jól is tettem, hogy nem mondtam! A Szingli páros egy nagyon jó élmény volt, és alig tudtam letenni, miután belekezdtem. 

Emily Henry nagyon ért szerintem ahhoz, hogy olyan felnőtteknek szóló regényeket írjon, ami tényleg szórakoztató, de eléggé mély is ahhoz, hogy elgondolkozzunk olvasás közben. Az ő regényeiben nem az számít, hogy kinek mennyi pénze van, kinek mennyire kockás a hasa, ki milyen szexi, inkább az, hogy az az ember milyen is igazából. Persze hazudnék, ha Emily Henry nem írna jó pasikról, vagy nem írna spicy jeleneteket a regényeibe, de mégsem ezek viszik el a fő fókuszt. Hanem az érzelmek és az átlagos gondolatok. És azokból bőven vannak a regényeiben. Viszont ezek közben olyan hétköznapi dolgok mint például, hogy hogyan lábuljunk ki egy csúnya szakításból, vagy hogyan tekintsünk magunkra egész emberként egyedül is. 

A Szingli párosunk alapsztorija, hogy Daphnét dobja a pasija, aki összejön a legénybúcsújuk alkalmával a legjobb barátjával, aki történetesen egy lány. Daphne előzőleg nem volt féltékeny a Petrára, de Peter beleszeret egyik percről a másikba, így lagzi lefújva, esküvő elnapolva. Ráadásul Daphnénak nincs hová mennie, így jobb híjján Petra exénél Milesnál húzza meg magát. És hát végülis van közös bennük, mindketten szinglik és éppen most dobták őket. De amíg Miles egész nap szomorú számokat hallgat és füvezik a szobájában, addig Daphne teljesen másként éli meg a szakítást. Persze két felnőtt ember előbb utóbb összetalálkozik a lakásban, és ha már így alakult, akkor miért ne lehetne a lakótársi viszony normális köztük? Miles és Daphne megpróbál egymással kijönni, és közben valahogy megtörténik az, hogy kamukapcsolatba kerülnek egy jól elhelyezett insta bejegyzéssel.  

Persze ezt Tom és Petra is észreveszi, úgyhogy indulhat a színlelelés, ami alatt valahogy ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz és már egyáltalán nem lesz színlelés az egész, ami köztük van. Klisé? Igen! De mégis teljesen jól működik, hiszen őszintén lehet drukkolni ennek a két megtört embernek. 

Nekem nagyon tetszett Miles karaktere, sokkal jobban kedveltem, mint Daphnét. Miles egy olyan ember volt, aki Petra mellett mindig úszott az árral, de egyébként egy nagyon okos és értelmes figura, de nem tudott kibontakozni. Meg voltak a saját démonjai (akárcsak Daphnénak), de ő valahogy érettebben kezelte őket. 

Tetszett a kettejük közötti dinamika, hogy finoman haladtak az ismerkedéssel, randizni mentek és közös dolgaik voltak, miközben mindketten élték a saját életüket is. Miles a gondjai elől menekülő kishúgát istápolta, Daphne pedig azzal küzdött, hogy a szakítás után kitalálja, hogy mit akar kezdeni az életével, és egyáltalán azt hol szeretné kezdeni. Teljesen normális gondjaik voltak - elköteleződéstől és a párkapcsolatoktól való félelem, családi és barátai kapcsolataik dinamikájának szétbomlása, vagy éppen elkezdése, ismerkedés önmagukkal, karrierlehetőségek az életben. Emily Henry a 30+-os korosztályról ír, és teszi mindezt úgy, hogy az kedvelhető, szórakoztató, de mégis valós dolgokkal van tele és ettől a karakterek (jelen esetben itt Daphne és Miles) közel kerülhetnek hozzánk.