Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán

11:50:00 PM



A Könyvhétre Böszörményi Gyula egy újabb Ambrózy báró esetei kötettel örvendeztetett meg minket! Ebben a kisregényben Hangay Mili kisasszonyé a terep, aki életében először old meg teljesen önállóan egy bűnügyet. Tarts velünk a turnén, ismerd meg az újabb titkokat, és persze játssz is, hiszen a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából három könyvet is nyerhetsz!



Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán

Kiadó

Könyvmolyképző Kiadó, 2017

Oldalszám

196

Sorozat

Ambrózy báró 3.5

Fülszöveg

A hölgyé a terep! 

1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”. Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el. 

A leges leghosszabb vonatút


Böszörményi Gyula előző regényével az Ármány és kézfogóval nagyon kiakasztott (itt írtam róla) a függővég miatt, de mivel eléggé szeretem Mili kisasszonyt és faramuci Báróját, így naná, hogy muszáj volt elolvasnom a három és feledik történetet is, ami igazából a 3. történet egyik (akkor még) ki nem fejtett száláról szól. Egy vonatútról, de még milyen vonatútról!

Mili kisasszonynak ugyanis el kell hagynia Budapestet, mert eléggé magára haragítja kotnyeleskedésével Ambrózy bárót, aki éppen Mili elrabolt nővérét próbálja megtalálni, és felgöngyölíteni a messzire nyúló bűntett szálait. Mili szokásához híven elég vehemensen "segíti" a Bárót, és bár a kisasszony Ambrózy segédjeként tűnik fel, a Báró nem szeretné, ha tovább asszisztálna a budapesti nyomozáshoz. Milit ezért Marosvásárhelyre küldi haza, ahol édesapja várja, ám a vonatút nem indul zökkenőmentesen. A Keleti indóházhoz érve (így hívták anno a Keleti pályaudvart) Mili és a Báró egy bűnesetbe futnak, ami bár távolabb történik a síneknél, de a sajnálatos áldozat egy vasúti dolgozó. És itt elindul a krimi szál, amit megelőz még egy szösszenet a regény legeslegelején, de ez csak a könyv végén nyer értelmet.

Mili tehát felszáll a vonatra (előtte azért van némi bonyodalom a nem megfelelő ruházat miatt, így kapunk egy kis divatleckét Böszörményitől), és kénytelen elindulni édesapja felé. Persze itt maximum 20 oldalas lenne a történet, így nyilván rengeteg minden történik azon a bizonyos 502-es járaton. Mili kisasszony mindent alaposan megfigyel és jó detektívhez mérten mindent elraktároz az agyában, és ez nagyon jól fog jönni a bűntények megoldásában. Mert bizony azokból nincs hiány.



Sok vér és sok hazugság


Akár lehetne ez is a 3.5 történet címe, mert ez az eddigi legvéresebb és legsötétebb történet. Van bizony bőven áldozat ezen a hosszú vonatúton, ami persze nem meglepő, hiszen krimiről van szó, de talán ennyire sok vér és áldozat nem esett még a regények során. Igaz ott több száz oldalra lebontott lassú történetvezetést olvashatunk, itt pedig csupán 200 oldal állt a rendelkezésünkre és a történet szerinti néhány óra, de ez a feszített tempó nagyon jó volt. Nagyjából két részletben ki is olvastam a könyvet, és hiába teltek már el hónapok az utolsó Böszörményi regény óta sikerült gyorsan visszarázódnom.

A regény eleji századforduló utáni divatról sikerült megtudnom hasznos dolgokat Mili áruházas öltözködős jelenete miatt, majd a Keletiben ejtett látogatással a vonatokról is sok minden kiderül (a regény cselekményfolyamában nem véletlenül fontosak ezek). Persze az érdemi rész a vonat indulása után néhány órával következnek be, de innen többet nem is mesélek, mert minden spoiler lenne. A lényeg az, hogy Mili most tényleg végre főszereplő lett, és ennek minden percét imádtam. Böszörményi Gyula hagyta főhősnőjét nyomozni, és mivel az utazás "csak" Miliről szólt, így végre igazán megfigyelhetjük a "kotnyeles fehérnépet" nyomozás közben.

Értékelés: 5/5


Nagyon jót tett a regénynek, hogy Ambrózy báró egy kicst háttérbe szorult és végre Miliről és gondolatairól és módszereiről is megtudhatunk többet. Jó, hogy ennyire erős és bátor női karaktert kaptunk ettől a sorozattól, én ezért is imádtam ezt a részt.

Persze a krimi, és a nyomozás szál is erős (egy-két dologra rá lehet jönni, de szerencsére van sok meglepetés is) a regényben, de a legjobb a könyv végén lévő okfejtés. Ahhoz képest, hogy a helyszín egy vonat, ami azért valljuk be nem egy város, mégis többféle helyszínen járhatunk Mili és nyomozása által és rengeteg különleges karaktert ismerhetünk meg. A kedvencem Bali úr volt, aki hivatásos hóhér, és Ambrózy Báró régi jóismerőse, és persze Heltai Jenő, aki az századforduló irodalmi életéből lehet ismerős mindenki számára. A vonat utasai között tökéletes képet kapunk erről a korról, az akkori foglalkozásokról és a társadalom szélsőséges dolgairól. Megismerhetjük az emberek képmutatását, a pénzsóvárságát, és a becsvágyát is közelről.

Ez a rész sötétebb volt az áldozatok mennyisége miatt (ráadásul van egy elég gyomorforgató jelenet a könyv végén!), de esküszöm ez csak hozzáadott számomra a könyv értékéhez. A 196 oldal pont elegendő mennyiségű volt, nem éreztem benne üresjáratot, zakatolt a cselekmény mint egy fékezhetetlen gyorsvonat. Persze a megoldás a végén újfent zseniális, Ambrózy báró és Mili kisasszony párbeszédei és sértései még mindig sziporkázóak, úgyhogy a Bitó és borostyán méltó arra, hogy betöltse azt a hiátust, amit a 4. regényig kénytelenek vagyunk kivárni.


Vedd meg most!
Szerezd be a könyvet 20%-os kedvezménnyel.

Nyereményjáték


Immáron az ötödik Ambrózy báró esetei könyv megjelenésének örülhetünk, igaz, ezekből kettő kisregény :) A mostani játékunk során az fog kiderülni, hogy mennyire ismered a könyveket. Minden állomáson találsz egy idézetet, a feladatod, hogy eldöntsd, melyik kötetből származik, és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába a megfejtéseket.. Annyi könnyítést tettünk, hogy a Bitó és borostyánból nem idéztünk.

Az én keresett idézetem:

Ambrózy báró hosszan, elgondolkodva nézett rám, miközben a tekintetében valami egészen szokatlan, lágy és kedves fény jelent meg.
– Üdítő, hogy időnként ilyen mérhetetlenül nagy butaságokat képes mondani, Mili – sóhajtotta, majd hirtelen elkomorult. – Ám nagyon kérem, ezt ne akkor tegye, mikor épp egy diplomáciai botránnyal kecsegtető ügyben járunk el.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway


A turnéban résztvevő bloggerek


06.11. - Szembetűnő
06.13. - Könyvvilág
06.17. - Deszy könyvajánlója
06.19. - Dreamworld
06.20. - Sorok között
06.21. - Zakkant olvas

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe