Jessica Sorensen - Callie, Kayden és a megváltás

10:42:00 PM


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jessica Sorensen Callie, Kayden és a megváltás című regénye, a Véletlen sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Callie és Kayden szívszorító történek folytatását!

2015. április 21-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Jessica Sorensen - Callie, Kayden és a megváltás

Fülszöveg:

A sötét titok, amit Kayden hosszú évek óta rejtegetett, végül csak napvilágra került. Ám az még ennél is rosszabb, hogy a fiút súlyos testi sértéssel vádolják. Egyedül az óvhatná meg a becsületét, ha Callie elárulná az igazat – Kayden viszont soha nem kérné ezt tőle. Inkább hajlandó megtenni bármit, hogy megvédje őt… még akkor is, ha emiatt le kell mondania az egyetlen lányról, akit valaha szeretett.
Callie tudja, hogy Kaydenen ismét eluralkodnak a démonai, és kétségbeesetten szeretné megmenteni. Ám ehhez szembe kell néznie legsúlyosabb félelmével, és el kell árulnia legfájdalmasabb titkait. A csönd megtörésének puszta gondolata is rémisztő – de nem annyira, mint az a fenyegetés, hogy örökre elveszítheti Kaydent.
A szíve mélyén Callie tudja, hogy eljött az idő: el kell felejteniük a múlt fájdalmát. Barátai, Seth és Luke segítségével tervet sző, hogy megmutassa Kaydennek, milyen életük lehetne együtt. De vajon meg tudja győzni, hogy új életet kezdjenek… vagy már késő?

Oldalszám: 368
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Redemption of Callie and Kayden
Fordító: Komáromy Zsófia
ISBN: 9789633992852
Beleolvasó

(Aki még nem olvasta az első részt annak spoilerek következhetnek!)

Az első rész (Callie, Kayden és a véletlen) egy akkora függővéggel ért véget, hogy rögtön muszáj volt lecsapnom a folytatásra. Szerettem Callie-t, és Kaydent az első részből, így kíváncsi voltam, hogy hová tart kapcsolatuk a következő fejezetben. Drámából az új részben sincs hiány. Adva van hogy Callie, a lány főszereplő, akit gyerekkorában (12 évesen) bátyja legjobb haverja megerőszakolja, míg Kaydent az édesapja veri minduntalan meg, amikor éppen úgy van kedve. Kayden ráadásul magát is bántalmazza, míg Callie is hajlamos az önostorozásra (őt a bulímia felé sodorja).

Az első részben egy véletlennek köszönhetően egymásra találnak és egymásba szeretnek, ám nem tudnak elmenekülni a múltjuk sötét részei elől. Kaydent édesapja az első rész végén úgy megveri és megszurkálja, hogy a fiú majdnem belehal. Mindezt azért, mert Kaydent megveri a Callie ellen erőszakot elkövető fiút. A fiatalok a kórházban találkoznak, ahonnan Kayden nem hazatér, nem az egyetemre megy, hanem anyja javaslatára egy pszichiátriai központban, ahol kigyógyítják az önbántalmázásból. Vagyis az anyja erre fogja, pedig jól tudja, hogy a fiút férje bántalmazza, de nem tesz semmit sem. Kayden pedig nem vallja be az orvosoknak, hogy a rajta keletkezett sebek nagy részét nem saját maga okozta, hanem könyörtelen apja. Callie Kaydentől távol egyedül próbál talpon maradni az egyetemen, de a lánynak nagyon hiányzik a fiú, akihez még látogatóba sem mehetnek.

Luke, Kayden legjobb barátja, és Sethe Callie legjobb meleg pajtása is látja, hogy a lány nagyon maga alatt van, így elmennek Kaydenhez, de a fiú gyorsan elhajtja őket. Amúgy is küzd a saját démonjai ellen, nem szeretné, hogy a lány lássa a szenvedését, vagy hogy köze legyen hozzá. Persze, ahogy annak lennie kell Kayden nem tud elszakadni Callie-tól és fordítva. Nekik együtt kell lenni, de ez nem egyszerű, hiszen mindketten rendesen megszenvedtek már az életben.

Néha azok a legjobb dolgok, amiket nem tervez meg előre az ember, amiket a pillanat hevében határoz el. 

A NA regényekből ismert önostorozás, és mély lelki sebek sok-sok szerepet kapnak ebben a kötetben is, talán még sötétebbre sikerült mint az első rész. A fiatalok itt már tudják, hogy mi lakozik a lelkük mélyén, és arra kell rájönniük, hogy hogyan gyógyulhatnak ki ebből. Együtt minden könnyebb, de se Kayden, se Callie nem szánja rá magát arra, hogy felfedjék a világ előtt ezeket a súlyos dolgokat, amiket már átéltek. Egymásban bíznak, de ha nem mentsvárai egymásnak, akkor egyedül sebezhetőek és nagyon érzékenyek. Kayden mindent megtesz, hogy távol tartsa magát a lánytól, de ez hiábavaló, ezt tudja az olvasó is, így néha kicsit már zavart is, hogy nem vállalja az érzelmeit.

Én az esztelen, meggondolatlan döntésekben hiszek, azok teszik érdekessé az életet. Márpedig az életnek muszáj érdekesnek lenni, mert csak egyszer adatik meg nekünk.
Ez a könyv tele van szenvedésekkel és a sérülések gyógyítgatásával, belső monológokkal, amik mind Callie és mind Kayden esetében elég szomorúak. A fiú lényegében egyedül van, miután eltaszította Callie-t is maga mellől, a lánynak addig ott van Seth, bár azért inkább ő a naplóírásba menekül. Egyfajta terápia ez a lánynál, itt végre ki tudja írni magából az érzéseit, és ez segít neki, hogy a fiú nélkül töltött időt átvészelje. Szerencsére a belső szenvedéseket és a váltott nézőpontokat feldobja Luke és Seth, akik "elrabolják" Kaydent és leruccannak a tengerpartra egy kicsit lazítani. Itt aztán nem tud elmenekülni se Kayden, se Callie az érzelmeik elől.

A váltott nézőpont még mindig érdekes, Kayden szemszögét szerettem a legjobban, ő valahogy másként vekengett, mint Callie, aki bevallom néha már idegesített kicsit. Kayden persze sérültebb, mint a lány, de valahogy ez a sebezhetősége nekem emberibbé tette, és jobban "kötődtem" hozzá. A lányról ír részei pedig viccesek voltak, főleg a sok káromkodás miatt. Tetszett, hogy sosem bírt magával, de ezeket az "eltaszítalak, mert féltem magad tőled" részek egy idő után sokat ismétlődnek, és unalmas lehetnek. A rajongóknak nem, ők minden egyes jelenetet élvezni fognak, főleg ahol a két fiatal közösen vesz részt. A sok lelkizés mellett van azért erotika is a regényben, úgyhogy a műfaj kedvelői örülni fognak.

Értékelés: 5/4

Gyengébbnek éreztem ezt a részt egy kicsit, mint az előző, de ez talán van, mert itt túlzottan befelé koncentrálnak a szereplők és nem egymásra. Nem volt annyi közös jelenetük, hiszen mindketten távol voltak egymástól, de mivel ők ketten együtt alkotnak egy egészt, mint a kirakós darabkái, amik tökéletes illenek egymáshoz és erre csak nagyon sok szenvedés árán jöttek rá. És igen, engem ez a sok vekengés, belső monológ, "szeretlek, de inkább legyünk külön, ha együtt vagyunk, akkor legyünk úgy együtt, hogy mindketten elmondjuk az igazságot a világnak" huzavonát néha soknak tartottam. Persze kell a regénybe, hiszen mivel igazából egy roadtripen kívül sok minden nem történik, így a karakterek fejlődése viszi előre a regényt. Ebből pedig nincs hiány, nagy lépéseket tesznek meg, és fontos változások zajlanak az életükben.

Seth és Luke sokszor javítottak a két fiatal közérzetén, és olvasás közben az enyémen is. Ráadásul Luke-ról nagyon érdekes dolgok derülnek ki, amik kihatással vannak Callie-ra és Kayden-re is, de ez majd csak a következő részben fog kiderülni. Jessica Sorensen tudja, hogy tartsa fenn az érdeklődésemet, még akkor is, ha néha már túlzottan is sok a fájdalom a regényében.

Az emberek általában azt látják, amit látni akarnak, de ettől még nem rosszak. 

Persze ez kell, hiszen az élet nem rózsaszín tündérmese, és nem oldja meg a szerelem a régi súlyos sebeket a fiatalok lelkében. Viszont ez a kapcsolat legalább segített nekik, hogy a megváltás felé terelje őket, ami már nagyon rájuk fért. Felemelő pillanatok voltak a könyv utolsó részében megírt a titkok alól való feloldozás és az új tiszta lappal való kezdés élménye, ezek nagyon jól fel vannak dolgozva a regényben, mind Callie, mind Kayden részéről. A két mellékszereplő itt fontosabb szerepekhez jut, ők kötik össze a normális élettel a főszereplőket, és segítenek nekik útjuk során. Mindenre képesek a barátság miatt, és ez nagyon példaértékű.

Callie és Kayden még mindig szimpatikus, és most hogy túl vannak életük egyik legnehezebb szakaszán kíváncsi vagyok, hogy hogy folytatják majd a következő részben. Kálváriájuknak érzem, hogy még nincs vége, mert szerintem most csak egy kis nyugalmat kaptak és boldogságot, aztán pedig jönnek a sötét felhők és még történni fog velük valami súlyos. De ez csak tipp :) Majd megmondom a harmadik rész után, hogy hogy alakul kettőjük románca.



https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354?hc_location=ufi
Rendeld meg 18%-os kedvezménnyel a regényt!




Blogturné extra: amerikai palacsinta minden mennyiségben

Callie és Seth együtt töltik a téli szünetet, és egykori listájukra felkerül az, hogy annyi palacsintát egyenek, amennyi csak beléjük fér. Egy kis reggeliző helyre járnak naponta, és tömik magukba a palacsintát. Tudjátok azt az amerikai fajtát :) Elhoztam nektek a hagyományos pancake recepjét, amit juharsziruppal és bacönnel is esznek. Van aki gyümölcsöket tesz rá, míg mások csokiöntetet locsolnak rá, míg mások rántotta mellé villázzák. Következzen a recept és néhány kedvcsináló kép a megsütéséhez. Vigyázat! Fokozott nyáltermelés várható!

Amerikai palacsinta hozzávalók:
  • 190 g liszt
  • 10 g (kb. 1 evőkanál) sütőpor
  •  6 g (kb. egy kávéskanál) só
  •  10 g (kb. egy evőkanál) cukor
  •  295 ml tej
  • 1 tojás
  • 45 g vaj

Az amerikai palacsintához egy nagy edényben keverd össze a lisztet, sütőport, sót és cukrot. Csinálj egy lyukat a közepébe, és öntsd bele a tejet, a tojást és az olvasztott vajat. Keverd addig, amíg teljesen sima nem lesz. Egészen sűrű tésztát fogsz kapni, sokkal kevésbé folyik mint a hagyományos magyar palacsinta. Ez így jó, ettől fog vastagon megmaradni a sütőlapon vagy serpenyőben, és felemelkedni. Nem kell pihentetned, azonnal sütheted.

Forrósíts meg és olajozz be egy sütőlapot vagy serpenyőt, amikor felforrósodott, vedd vissza a hőmérsékletet közepesre. A tésztából önts dele kb. fél dl-nyi adagokat, hogy 8-10 cm átmérőjű, kis lepényeket kapj. Ezek fél cm magasra fognak nőni a sütőportól a hő hatására. Süsd meg az egyik oldalukat.
Amikor egy sütőlapáttal alányúlva halványbarna, a tetején pedig még éppen folyós a tészta, nyúlj alá a lapáttal és egy hirtelen mozdulattal fordítsd meg. Süsd meg a másik oldalukat is, ez maximum fél perc alatt kész.  (Recept innen)










fotok: weheartit


Nyereményjáték:
Mostani játékunk során a helyes pasiké és a motoroké lesz a főszerep. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint az egyes állomásokon található képek alapján kitalálni, melyik filmes vagy sorozatos fiúra gondoltunk, és beírni a karakter (nem a színész nevét kérjük, hanem az általa megformált figuráét) nevét a rafflecopter megfelelő sorába.  Ha mind a tíz állomást teljesítettétek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három Callie, Kayden és a megváltás c.könyv egy példányát.




Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre. Sok szerencsét!!


a Rafflecopter giveaway
 
A turnéban résztvevő bloggerek: 
04/21 Deszy könyvajánlója
04/22 Media Addict
04/23 Kristina blogja
04/24 Angelika blogja
04/25 CBooks
04/26 MFKata gondolatai
04/27 Kelly Lupi olvas
04/28 Tekla könyvei
04/29 Zakkant olvas
04/30 Dreamworld
 

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe