Jennifer Clement - Elveszett lányok országa

11:44:00 PM

 

A Libri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Jennifer Clement, amerikai származású mexikói írónő több díjjal jutalmazott sikerkönyve, az Elveszett lányok országa. A megrázó történet Mexikóba kalauzolja el az olvasót, ahol európai szemmel felfoghatatlan titkokról hull le a lepel, s ízelítőt kaphatunk a helyi lányok, asszonyok életéből.

2015. április 8-tól a Blogturné Klub négy bloggere teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve minden állomáson az extrák fül alatt további  információval, érdekességekkel találkozhattok az Elveszett lányok országával kapcsolatosan. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről, a helyszínekről, és szereplőkről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma: 264
Borító :KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9789633103685
Kiadás éve: 2015
Fordító: Mesterházi Mónika

Fülszöveg:

Mexikó déli részén, Guerrero állam dzsungel borította vidékein, ahol a mákföldeket, marihuánaültetvényeket és a lakosságot helikopterről permetezik gyomirtóval, minden lány ,,fiúnak születik" - nehogy elrabolják a drogbárók lelketlen pribékjei. Még biztosabb üregeket ásni, és oda rejtőzni, ha a távolban felzúgnak a luxusterepjárók... ám a legtöbbjük így is a kartellek fogságában végzi. Ladydi, az Elveszett lányok országának tizenhat éves főszereplője ,,megússza". Legalábbis túléli, és elmeséli, hogyan telt a veszélyes idő a hegyi faluban, ahonnan minden férfi elmenekült, hogy átszökve a határon, az Egyesült Államokba keressen magának elviselhető életet. Elmeséli, hogyan került ártatlanul Mexikóváros legnagyobb női börtönébe, és milyen sorsokat cipelnek az ott élő fiatal nők.
 

Jennifer Clement lehengerlő regényében a szépirodalom erejével mutatja meg, hogy a drogbárók uralta vadonban is létezik barátság, van szolidaritás, és hogy az emberi szeretet feltárhatja a remény útjait.
 

A nevem Ladydi Garcia Martínez, barna a bőröm, barna a szemem, és barna gyapjas hajam van, pont úgy nézek ki, mint bármelyik ismerősöm. Gyerekkoromban anyám fiúnak öltöztetett, és Boynak is nevezett.
Ha lány lennék, elrabolnának. Elég, ha a drogkereskedők meghallják, hogy van valahol egy csinos lány, már száguldanának is fel a földjeinkre egy fekete Cadillac Escalade-ban, és vinnék a lányt. Soha senki nem jött vissza. Egyetlen lány sem, csak Paula. Ő egy évvel az után, hogy elvitték, visszajött. Egyetlen szót sem szólt arról, mi történt vele. Csak annyit hallottunk, hogy az anyja üvegből eteti, az ölébe ültette, és cumisüvegből etette. Hét fülbevalója volt, egymás után kapaszkodtak a bal füle peremén, kék-sárga-zöld kövek egyenes vonalban, és a csuklóján egy kígyózó tetoválás ezzel a felirattal: Kannibál Babája.
 

Láttad? Láttad Paula tetoválását?, kérdezte anyám. Ugye tudod, mit jelent?
 

Nem, nem tudtam, mit jelent. Akkor még nem.

Húh. Ez a könyv, amiről annyira nehéz írni. Mert ez a téma nem egy könnyed lányregény. Az Elveszett lányok országa egy realista könyv, ami Mexikóban játszódik, és az ott élő lányok, nők, asszonyok kegyetlen megpróbáltatásairól szól. 

A történet főszereplője egy a regény elején még kislányként élő Ladydi (aki Diana hercegnőről kapta a nevét), akit édesanyja nevel. A lány egy kis hegyi faluban lakik Mexikóvárostól nem messze. A faluban nincsenek lányok. Vagyis persze születnek, de az anyák azon dolgoznak, hogy a gyerekeiken ne látszódjék, hogy kislány. Ezek a nők ugyanis attól félnek, hogy a faluba bejáró drogbárók elrabolják csemetéjüket. A legveszélyesebb korban azok a lányok vannak, akik már már nőiesednek (tehát nő a mellük, menstruálnak). Ezek a 12 év körüli lány potenciális veszélyforrások, akárhol is vannak. 

A hegyen nem éltek férfiak. Mintha olyan helyen élne az ember, ahol nincsenek fák.

Az élet ugyanis annyira kegyetlen itt ebben a kis faluban (Guerrero államban), hogy a rettegés mindennapos. Amikor a dzsungel elcsendesül és felzúg az autók hangja minden lány fedezékbe menekül. A ház mögött a kertben ásott üregekbe bújnak és reménykednek, hogy a gengszterek nem találnak rájuk. Mert akkor elhurcolják őket, hogy a drogbárók kiszolgáltatott rabszolgái legyenek. El sem lehet mesélni, hogy mi mennyi szörnyűség történik velük, mert szinte senki sem tért vissza eddig. Egyetlen egy kivétellel, akitől elég sok mindent megtudunk arról az életről, ami a lányokra vár az elhurcolásuk után.

Jennifer Clement elképesztően naturalista módon írja le ezt az egész helyzetet. Az írónő kétségtelen, hogy minden tud ezekről a nőkről, és fájdalmas belegondolni abba, hogy ezek a dolgok 100%-ig valóságosak is lehetnek (és valószínűleg sajnos azok is). Szóval nagyon nehéz egy ilyen élmény után írni a könyvről, mert nőként, más nők szenvedéseiről és ennyire kiszolgáltatott élethelyzetéről olvasni egyszerűen elkeserítő. 

Mi ebbe belegondolni sem tudunk, annyira távol van ez az ország, alig ismerjük. Az írónő viszont közel hozza hozzánk, szinte karnyújtásnyira van tőlünk a vad dzsungel és Ladydi-jal és vele egykorú barátnőivel együtt nézhetünk körül a kis hegyi faluban, ahol szinte csak nők élnek. A férfiak ugyanis a jobb élet reményében elköltöztek innen. Elmentek, hogy átszökhessenek az USA-ba, esetleg egy nagyobb városban dolgozhassanak több pénzért. A férfiak hiánya nélkül az asszonyok próbálnak túlélni, és közben védeni a lányaikat. A legjobb módszer erre, ha fiúnak álcázzák őket, de ez csak addig lehetséges, amíg el nem kezdenek nőiesedni. Utána nincs semmi ami elrejthetné a lányokat. Főleg a szépeket. Csak, hogy jobban értsétek a helyzetüket. Ladydi egyik barátnője nyúlszájjal született, és bár ez az arcát elcsúfító betegséget senki sem kívánná gyerekének, se magának mégis itt "életmentő". Mert így Maria nem tartozott azon lányok közé, akit ha meglátnak a drogbárók, akkor kedvet kapnak hozzá és elviszik magukkal.

Nincs rosszabb, mint egy apátlan lány, mondta anyám. Az ilyen lányokat a világ élve eszi meg.

Ladydi 3 barátnője (Paula, Estefani és Maria mellett) a lány édesanyja a történet másik szereplője, ám az ő története sem vidám. Férje és lányának apja, aki Frank Sinatrára hasonlított csak mexikói kiadásban elköltözött, hogy pincérként dolgozhasson a városban. Egy idő után el is hagyja a nőt, és a lányával sem foglalkozik. Lemond róluk, és Amerikába megy, amikor hazajön a faluba, akkor is inkább más nőkkel hetyeg. Ladydi anyja szinte beleőrül ebbe az egész helyzetbe, és az italhoz nyúl. Alkoholmámorban szidja a lányának a férfit, és a férfiakat úgy általánosságban. A kislány így nő fel, hogy anyját próbálja kivakarni a szétesett állapotból és mindent megtenni azért, hogy ő ne jusson a maffiózok kezére. 



A maffia, és a drogkartellek bárói folyamatosan járőröznek a környéken, hiszen itt termesztik a földeken a mákgubókat, amiből droggal látják el az országot, Amerikát. A mákföldekre rengetegszer dobnak vegyszeres bombákat, az államot az sem érdekli, hogy ott közvetlenül emberek élnek a lényeg hogy a drog alapanyag semmisüljön meg. A helikopterek hangjára mindenki menekül, hiszen halálos méregpermet száll mindenfelé, és bár a drogtermelők ezeket folyamatosan lelövöldözik a méreg néha olyan helyen esik le repülőgépestül helikopterestül mint például forgalmas utak, ahol gyerekek sétálnak éppen iskolába. Szörnyű élet az, ahol attól kell félni az embereknek, hogy ne mérgezzenek meg, a következő sarkon pedig ne rakjanak be lány létedre egy kocsiba, hogy aztán szexrabszolgaként férfiakat szolgálj. Arról nem is beszélve, hogy az, hogy lelőnek az utcán és senki sem segít az is nagyjából annyira mindennapos. Ha nem lenne elég az emberi tényező, akkor számolni kell a mérges pókokkal, skorpiókkal és különböző kígyókkal. De ők legalább elriaszthatóak, és körültekintéssel kikerülhetőek, nem úgy mint a drogbárók.

Alkohol, szex, drog, kiszolgáltatottság, depresszió, magányosság, félelem, fiatalok jövő  nélkül, elmaradott életkörülmények - mind jelen vannak a könyvben, mindet körbeveszi a forró dzsungel és a bűn szaga. Dögmadarak köröznek a falvak felett, amik olyan tetemekből lakmároznak, akiket a drogbárók lőttek le és hagytak ott az út szélén. Az egyik legmegdöbbentőbb dolog, amikor egy ilyen holttestet ás el a tizenéves Ladydi és édesanyja, mert az ő kertüktől nem messze találnak rá a hullára. Nem nézik, hogy kicsodáról van szó, nem ismerik, csak az tudják, hogy gyorsan el kell tüntetni onnan a testet, mert a dögmadarak leleplezik őket és idevonzzák a férfiakat, akiket jobb nem megismerni személyesen. 

Anyám mindig azt mondta, az élet nem ér semmit. Ha holnap megölsz, megölhetsz már ma is.

Jennifer Clement írónő mondatait a fordító (Mesterházi Mónika) úgy adja elénk, amiket ha akarunk sem tudunk feledni. Akármilyen hihetetlen a kegyetlenségekben is vannak szépségek és Ladydi életében is vannak boldog pillanatok. A kamasszá érő lány is megtapasztalja az élet jó dolgait, még akkor is ha alkoholista anyával él, és még akkor is ha a drog veszi körül. Ezek a keserédes pillanatokat egyszerűen felemelőek a könyvben és ezeket Mesterházi Mónika úgy fogalmazta meg, hogy élvezet volt olvasni. Ott nyíltak a lapok között, mint a gaz között pirosló pipacs. Akárcsak a könyvborítón lévő virágok. (Ugye milyen jól sikerült a borító?)

Értékelés: 5/5

Nem is lehetne más, mert ez a könyv felkerült a "könyvek, amiket nem fogok elfelejteni soha"  listára. A témája, a fordítás, a történet, a szereplők valami olyan komplex, súlyos egészet adnak ki, ami nálam mindig nagyon értékes. Jennifer Clement mondatai a magyar fordításban amellett, hogy gyönyörűen fájdalmasan naturálisak, még igazak is. 

Sok-sok elveszett lány története ez a regény, ami hiába játszódik a napjainkban sokkoló volt olvasni ezekről a történetekről. Dühítő a tudat, hogy ott Mexikóban így élnek a nők, és a rendőrség baszik tenni bármit is, mert őket megfélemlítik a maffia tagjai vagy csak egyszerűen lelövik őket, ha közbeavatkoznak. Mindenki tud a lányrablásokról, de senki sem tesz semmit. A férfiak némán tűrnek, az asszonyok levágják a lányaik haját, összemocskolják őket, hogy gusztustalannak és csúnyának nézzenek ki, hátha így megússzák az elrablást. 

21. század, ebben élünk mi, és ebben élnek odakint azok a mexikói lányok is, akikért luxusterepjárókon jönnek, majd farmokra viszik őket, ahol nyilvános rabszolga vásáron értékesítik tovább őket. Nem is tudjuk elképzelni mi, hogy mennyire távoli ez az egész, és pont ezért sokkoló olvasni erről, mert a regényen keresztül néhány óráig mi is ott vagyunk a skorpióktól hemzsegő dzsungelben, ahol nem a halálos méreggel rendelkező állatoktól fél mindenki, hanem valami mástól. Pusztán csak azért, mert nőként született.





Nyereményjáték

Az Elveszett lányok országa Mexikóban játszódik, egy olyan országban, amely a magyar turisták szemében nem igazán közkedvelt, így sokunk nem is igazán ismeri az országot. Maga a regény pedig az állam sötét oldalát mutatja be, így egyáltalán nem csinál kedvet az utazáshoz. Ám ahol van árnyék, ott van napsütés is, így mi a blogturné keretein belül szeretnénk az olvasóinknak a Dél-amerikai ország nevezetességeit, szépségeit is megmutatni a nyereményjátékhoz kapcsolódó feladatok által.



Mexikó fővárosának harmadik UNESCO listás helyszíne a megfejtenivaló, amit az ország leghíresebb  építésze tervezett. Az épület most már múzeumként üzemel, de egykor itt alkotott benne a művész, akiről a ház a nevét is kapta.



A teendőtök pedig nem más, mint hogy az állomásokon található képek alapján kitaláljátok, melyik nevezetességre vagy helyszínre gondoltunk. Aki az összes állomás megfejtését helyesen írja be a Rafflecopter megfelelő mezőibe, megnyerheti a Libri Kiadó által felajánlott kettő darab könyv egyikét!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén postáz, illetve a nyertesnek az értesítő e-mail megérkezése után 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, egyéb esetben új nyertest sorsolunk!


A turné állomásai
04/10 - Zakkant olvas
04/12 - Kelly & Lupi olvas
04/13 - Media Addict

Ezeket is olvasd el

0 komment

Subscribe