Áprilisi szerzemények + Könyvfesztivál élmények

11:49:00 PM

Ez a post ilyen zagyva post lesz a szerzeményeimről + a Könyvfesztiválról, bár már 1 hete volt az esemény, de gondoltam ide azért belefér még az összegzéshez, hiszen elég sok könyvet vettem át ott, és még dedikáltattam is párat. 

Elég jó hónapot zártam a Rukkolás pályafutásom során. Igaz, ehhez az is kellett, hogy felbasszam felrakjam az oldalra a Coelho köteteimet, amiket már nem fogok soha többet elolvasni. Van, amitől olvasatlanul váltam meg. Igen, volt egy Coelho-s korszakom kár tagadni is. Szerettem a Piedra folyó partján ültem és sírtam-ot, meg sokszor kiolvastam a 11 percet, Zahírt, Veronika meg akar halni-t és az Ördög és Prim kisasszony-t, de ezektől szabadulni szerettem volna. Nekem már Coelho túlzottan olyan irányba ment el, amivel már nem tudok azonosulni. A győztes egyedül van és az Alef című könyveket is elkezdtem, de sosem jutottam túl 20 oldalnál tovább. Hát ezek most valaki mást hátha boldogabbá tesznek, én meg olyan könyvekre csaptam le, amiket már régóta szerettem volna megszerezni és/vagy elolvasni.



Kelly Armstrong: The Summoning - A szellemidéző könyvét (a Sötét erő trilógia 1. részét) már egy ideje szerettem volna elolvasni, úgyhogy licitáltam érte elég sokat a Rukkolán, míg végre nálam kötött ki. Igaz egy kicsit csalódott vagyok, mert a könyv elég szedett-vedett állapotban van (és ezt nem közölte a rukkoló), de végül is olvasható a felázott, gyűrődött könyv ellenére is, így már mindjárt a végére érek.

Egy kicsit kacsingatok a New Adult irányába is, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy fog majd tetszeni Heidi McLaughlin - Örökké a csajom című rocksztáros története, amiből egy tökéletes példánya landolt nálam áprilisban.

Két szerelmes könyvet is beszereztem, mert már sok jót hallottam ezekről. Katie Fforde Száz esküvője már itthon várja a polcon a sorát, így amikor láttam, hogy a Szerelmes leveleket is felszeretnék tenni gyorsan lecsaptam rá. Így voltam Melissa Hill - Kívánj bármit regényével. Tipikus chick-lit darabok, szóval jók lesznek majd egy-egy keményebb olvasmány után.

P.F. Thomesé Árnykislánya például tipikusan olyan olvasmány lesz, ami nagyon el fog szomorítani, de már régóta szerettem volna elolvasni, így nem bánom, hogy nálam kötött ki.  Margaret Mahy Átváltozás című könyvének a fülszövege fogott meg. Szellemek, egy régiségbolt gonosz tulaja aki képes elszívni mások életerejét, és egy kamasz lány, akinek különleges megérzései vannak. Kíváncsi leszek... :)



A Blogturnénak köszönhetően már előzőleg olvastam a Salla Simukka Vérvörösét, ám most papír kiadásban is megkaptam és jelentem iszonyat cuki! Kis alakú könyv, és az összes lapjának széle gyönyörű piros, akárcsak a könyv borítójának kerete. Könnyű kis cukiság külalakra, de azért nem volt annyira egyszerű olvasmány tartalmilag. (Itt írtam róla)

A Könyvfesztiválos élményeimről nem írtam külön postot, mert annyira fáradt voltam a 4 napos esemény után, hogy örültem, hogy alhatok és pihenhetek :) Nekem főként munkáról szólt, de azért csütörtökön és szombaton nyitás után körül tudtam nézni és találkoztam sok sok emberrel néhány perc erejéig. Innen is üdv mindenkinek :-* Akit nem ismeretem fel / meg, az legközelebb nyugodtan mutatkozzon be, szörnyű az arcmemóriám, de annál jobban tudok örülni az új ismeretségeknek :)



Fangirlködés ON: Szombaton átvettem Patrick Ness Soha nincs vége című regényét, majd be is álltam hozzá a dedikálós sorba. Iszonyat jó fej és vicces volt élőben Patrick pedig nagyon izgultam, hogy milyen lesz vele találkozni. Mivel több könyvet is dedikáltattam vele (Roni olvasét, és CB olvasét - ők már írtak is a turnéban a Soha nincs végéről) kérte a neveket amiket a telefonba írtam be neki és kérdezgetett is róluk. Közben mindenféle fotósok kattingattak és szép nagy sor alakult ki az író előtti kis asztalka körül. Én egész gyorsan sorra kerültem, pedig volt aki az összes könyvét dedikáltatta :) Az esemény után megköszöntem Patricknak a Twitteren is az aláírást és hiába van 18 ezernél is több követője: VÁLASZOLT! Meg lájkolt is! Wááááááááááhhhhhhhhh! Nekem ez mindig annyira nagy öröm. A fejemet ne nézzétek a képen, borzasztó, de Évi barátném azért megpróbált lekapni vele legalább. Fangirlködés: OFF - jövőhéten úgyis jön BTK-s postom majd a regényről.

Vasárnap átvettem papírformában is a Csodácskát, A Skorpió Vágtát, és A nyár amikor megszépültem-et.A pénteki túrám során útba ejtettem az Atlantic Press Kiadó standját is, ahol átvettem a nyereménykönyvemet is. Még pár nappal a Könyvfeszt előtt lehetett pályázni egy a Kiadó kínálatából választott saját könyvvel készült selfie-vel és a standnál egy ajándékkönyvre volt jogosult a szerencsés :) Én Vivien Holloway könyvét a Pokoli szolgálatot választottam, és mivel aznap volt a dedikálás is, így Wee-vel is aláírattam. Nagyon kedves csajszi, volt közös témánk mert egy főiskolára jártunk. Kíváncsian várom majd a regényt, mert sok jót hallottam már róla. Kaptam tőle könyvjelzőt is a regényhez, szóval kedvesség :)



Ebben a hónapban nem vásároltam igazán könyvet, csak a Könyvfesztiválon kacsingatott rám egy.

Lehetetlen volt otthagynom a Klasszikus rémtörténeteket, mert 4800 forintról volt leárazva valami 1400 forintra és nagyon szép illusztrált kiadás. Különböző híres rémtörténeteket olvashatunk benne lebontva szellemekről szóló, zombikról szóló, vámpírokról szóló stb.stb. kategóriákra. Alig várom már, hogy belemélyedjek!

A képen látható 2 szatyor a Libri Könyvkiadó standjáról érkezett velem, szombaton vettem még hozzá egy Simon Mártonost "az élet legfontosabb mondatait fekve mondják" - szöveggel. Azóta mindenhová hordom magammal ezeket: bevásárlásra, nagyobb dolgok cipelésére, edzés cuccokat bezsúfolni ideális.



Jó, ez egy rettentő hosszú post lett, pedig nem is vettem semmit sem, de írni azt tudtam a semmiről is. Egy kicsit azért büszke vagyok magamra, mert elég jó hónapot zártam. Bár a Könyvfesztiválon voltak pillanatnyi megingásaim, de tartottam magam. Nincs fogadalom vagy ilyesmi, egyszerűen nem férnek el az albérletben a könyveim, így már jó lenne elolvasni is őket és nem csak halmozni és halmozni és halmozni.... :)


Ezeket is olvasd el

4 komment

  1. Jó volt olvasni a beszámolód. :) Patrick tényleg nagyon jó fej, ha írok neki valamit Twitteren, mindig legalább csillagozza. :) És pont most fejeztem be tőle a Soha nincs végét, ami sokkal jobb volt, mint vártam.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én a hazafelé vonatútra tartogatom a végét :) Alig várom, hogy befejezzem. Jó kis olvasmány!

      Delete
  2. Milyen jófej ez a Ness bácsi :)))
    A Klasszikus rémtörténetek nagyon jó fogásnak tűnik!
    Irigyellek, hogy van még türelmed a rukkolához, nem lehet egyszerű normális könyveket kifogni a Tiffanyk között :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Most elfogytak a pontjaim, szóval most én is leállok :) de néha ki lehet fogni érdekességeket, csak hát idő és utánajárás, amiből nekem mostanság elég kevés jut úgyhogy ezentúl felejtős.... Nah, de azért kimaxoltam az oldalból azt amit tudtam :)

      Delete

Subscribe