küldeném

9:04:00 PM

ezt a képet, azoknak akik megérdemlik.


tudják kinek szól, tudják miről van szó és én is szerettem volna egy kicsit tisztelegni előttük.

a sztorit századjára már nem fogom boncolgatni, nem is szándékozom. nem írtam szinte semmit sem sehol (egy-két kommentet kivéve), mert nem igazán szeretek beleszólni a dolgokba és már felesleges is.

öreg vagyok én már a neten kialakult vitákhoz, a tanulságot levontam, valami megváltozott sokakban, egyébként meg érdemes a témát magas ívben leszarni, mert úgy könnyebb.

engedd el, lépj túl, csináld tovább ott és úgy ahogy és ahol jónak látod.

ui: hamarosan visszatérnek a nagybetűk a blogomba és a könyves postok. mindjárt kivégzem a Vérbe öltözött Annát, beleszerettem a kiskorú Artemis Fowl-ba, szétrágtam a nyaralás alatt a körmeit a nagyon beteg skandináv krimin a Hipnotizőrön, túléltem egy zombiapokalipszist a Zombi túlélő könyv segítségével, és pletykáltam meg báloztam Az örökös című romantikus könyv szereplőivel, meg leérettségiztem a Szent Johanna Gimi Renijével és osztályával.

szóval ezt csak úgy szerettem volna itt hagyni nyomnak, ami emlékeztet a történetekre, hogy vannak még bátor emberek, van még közösség, vannak rendes emberek és van még remény is!


Ezeket is olvasd el

6 komment

  1. A remény hal meg utoljára, vagy hogy is mondják?- mondjuk én annyira nem kedvelem ezt a mondatot!
    Melyik darabból van ez a kép?

    ReplyDelete
  2. Artemis Fowl nagy kedvenc, mondjuk nekem a második kötete nagyságrendekkel erősebb élmény volt :)

    @andalgócia, szerintem ez a Futótűz filmváltozatából egy jelenet

    ReplyDelete
  3. @shizoo: köszi, igen, szerintem is, így, hogy mondod. Bár csak az előzetest láttam, de rémlik valami ilyesmi szereplő.. :)

    ReplyDelete
  4. :) :* Tényleg, Zakkant, az Ekultura keresett már? Téged ajánlottalak be, interjúra. :)

    ReplyDelete
  5. @PuPilla nem kerestek még :) De köszi az ajánlást :*

    ReplyDelete
  6. Hát, most biztos ők is mással vannak elfoglalva :)

    ReplyDelete

Subscribe