Jostein Gaardner - A történetárus

9:17:00 PM

"Tetszett az elképzelés, hogy földi létemmel talán a történetek ideje is véget ér. Minden rakétát kilőttem, mindet egyszerre, utánam hallgatás ereszkedik a Földre. Nem lesz semmi, nem lesznek új ötletek, semmi, amin gondolkodni lehetne. Egy óriási gépezet ura voltam, én szerveztem minden idők legnagyobb irodalmi fesztiválját, és mindezt titokban."
 
Igazság szerint ezt a könyvet nem is magamnak vettem. Anno még Pupillának transzportáltam Pécsre egy példányt, de ha már ott voltam (és mivel bízok az ízlésében) a Könyvudvarban, vettem magamnak is egy kötetet. 2009 óta eltelt jó pár év és a porosodott a polcon, de most az új Csökkentsd a várólistád 2013-as kihívása miatt sort kerítettem rá. És nem bántam meg, bár nem is nőtt annyira a szívemhez Péter és története. 

A regényben Gaardner által egy kisfiút ismerhetünk meg, akinek fantáziája nem ismer végtelent. A svéd Péter édesanyjával él, aki egyedülálló szülő révén igyekszik jól nevelni fiát. Mindenhová elviszi őt, így Péter kamaszkorára megismerkedik a színház, a mozi világával (sok utalást találhatunk ezekre). Az édesanyja azonban Péter kamaszkorában meghal. A fiú, hogy jövedelemhez jusson történeteket kezd árulni kezdő költőknek, regényíróknak de még befutott híres novella szerzőknek is. Pár év alatt ő lesz Pók, akinek a hálója egész Svédországban kiterjedt. És nem mellesleg kész vagyon vándorol a markába.

Abból éltem, hogy haraptak a halaim. Nem árultam se hasist, de LSD-t, még olcsó cigarettát vagy csempészett pálinkát sem. Fantáziát árultam, ártalmatlan fantáziát.
Előfordult például, hogy ha egy bulin összetalálkoztam egy rászoruló kliensemmel, ő idegesen berángatott egy sarokba vagy lépcsőházba, néha még a mosdóba is. Körbetekintgetett, és azután nagyon halkan elmondta a kívánságát: van valamid, Péter? Vagy: van ma valamid? Vagy akár: mondd csak, mit kaphatnék egy ezresért?

Az időközben férfivá cseperedő Péter megismeri a női nemet és szerelembe esik. A lányt történetekkel kábítja el, ám amiket neki mesélt el, azokat már nem adhatja el. Szívesen áldoz a lányra különböző sztorikat, hiszen kifogyhatatlan tárház van a fejében. Egyszerűen annyi kötetet írhatna, amennyit csak akarna de ő nem szeretne. Egyszerűen jó neki így ahogy van. Unalmasan éli a mindennapjait, a lányok fejét elcsavarja, de nem jelent nekik semmit sem ezek a nők. Egyedül Maria az aki megfogja, ám ő is eltűnik Péter életéből és magával viszi az elmesélt történeteket, és a közös kislányukat. Vajon újra látják egymást az egykori szerelmesek? És mi lesz azokkal a történetekkel, amikről csak ketten tudtak? Ezek hogy jutnak végül nyilvánosságra?

Akár lehetne kellemes is a regény hangulata, de nem az. Folyamatosan jönnek a történeteket, melyeket Peter mesél el hol a szerelmeinek, hol más íróknak, amikor árajánlatot kérnek tőlük. A történetek nem viszik előre a cselekményt, csak szomorúvá tesznek. (A sakktábla sztori, a cirkuszos történet) Jostein Gaardner kétségkívül a hangulatteremés mestere, jól adagol, de maga a Pók, azaz Péter nekem nem vált szimpatikussá.

A Pók a saját hálója foglya. Elöszőr megszövi finom szövetét, aztán tesz egy hibás lépést, és maga akad fenn benne.

Az egész Péter = Pók  vonal viszont nagyon érdekes és nagyon furcsa párhuzama az írásnak, az íróknak és a fantázia és az új ötletek keletkezésének. Olyan mennyiségű ötlet van a főszereplőben, vagyis tehát magában Gaardnerben, hogy ez ámulatba ejtett. Egy-egy sztori adhatna több kötetes regény sorozatoknak alapot, vagy bestsellereket és mégis mindegyik egy embertől ered. Péter hiába diszkrét egy idő után munkája nem marad titokban. Az írók elkezdenek gyanakodni és az egész összetákolt és felépített világ romba dől.

Vannak emberek, akik érméket vagy bélyegeket gyűjtenek. Én a saját gondolataimat és ötleteimet gyűjtöttem.





 Értékelés: 5/3

A végét bár sejtettem, kellőképpen meglepődtem rajta. Igazából fájdalmas ez a történet, és hiába minden, nem töltött el jó érzés az olvasása közben. Szórakoztattak a szövevényes és hihetetlen mélységű sztorik és vártam is őket, de mindegyikkel csak az bizonyosodott meg bennem Péterről, hogy ő egy szerencsétlen balek, aki nem találja a helyét világban és nem is tudja sehogy sem tudja helyesen feldolgozni ezt a zseniális kreativitást amit ajándékba kapott az élettől. Bár másként állt volna az ötletei "eladásához", megvalósításához, így talán elkerülhető lett volna a tragikum a végén.

Ürességet éreztem mikor befejeztem a könyvet. És nem magát a főszereplőt hiányoltam, hanem az író könnyed stílusát, amivel lekötötte a figyelmemet. Később talán megpróbálkozom még másik Jostein Gaardner regénnyel. Ajánljatok jót ha tudtok! 

Ezeket is olvasd el

2 komment

  1. Jó tudni, hogy meg nem beszélve nagyjából ugyanazokat gondoljuk a könyvről. :D http://ildikoblogja.blogspot.hu/2011/08/jostein-gaarder-tortenetarus.html

    ReplyDelete
  2. Ezzel én is így voltam...a sakkos sztori még jó volt dee..összességében is erős közepes.

    ReplyDelete

Subscribe